Korábban két felvonásban is elemeztük (ebben és ebben), milyen emberi jogi problémák fakadnak a rossz szabályozásból. A tízedik napja folyó büntetőperek tanulságai igazolták balsejtelmeinket, mert valóban hatékony garanciák nélküli statáriális jellegű eljárásokban, futószalagon folyik a menekülők megbüntetése. A bűnük annyi, hogy útjuk során átlépik a szerb–magyar határra telepítet határzárat. A hatóságokat és a bíróságot nem érdekli, miért kényszerültek erre.
Mi a gond a határzárat tiltottan átlépők büntetésével?
Önmagában is sok gond van vele, de leginkább az, hogy itt menekülőket, potenciális vagy szó szerint vett menedékkérőket kriminalizál a magyar állam. A határzársértés büntetőjogi szankcionálását elfogadhatatlannak tartjuk menekülteknél (és mindenkit menekültnek kell tekinteni, aki kérelmet adott be, és azt jogerősen nem utasították el). A határzársértés és -rongálás szankciói egyébként is eltúlzottak a többi bűncselekmény szankcióihoz viszonyítva és a cselekmény társadalmi veszélyességét tekintve.
A helyzet az, hogy Szerbia felől szeptember 15. óta legálisan gyakorlatilag egyetlen menedékkérő sem juthat be Magyarországra. Márpedig a genfi egyezmény szerint senki nem vonható felelősségre, ha (potenciális) menekültként akár illegális (így büntetőjogilag is tilalmazott) módon lép be a számára biztonságos országba. A balkáni embercsempész útvonalon az első biztonságos ország Magyarország, így a menekülőknek aligha van más lehetőségük, mint illegálisan átlépni a határt.
Az is elfogadhatatlan helyzet, hogy a Horvátország felől érkező határsértők más megítélés alá esnek, mit a Szerbiából érkezők. Míg előbbieket a magyar állam akár regisztrálás nélkül furikázza az osztrák határhoz, utóbbiakat megbünteti. Az Alkotmánybíróságnak itt fontos teendője lenne, de egyelőre egyik büntetőbíró sem kereste meg indítványával.
Hogyan folynak az ilyesfajta perek? Tisztességesnek lehet-e őket minősíteni?
Tisztességes (fair) büntetőeljárásról akkor lehet beszélni, ha fegyveregyenlőség van vád és védelem között. Tapasztalataink szerint a védelem hozzájut a papírokhoz, védencével korlátozás nélkül konzultálhat. A tisztességes eljárás feltétele az is, hogy legyen felkészült és elkötelezett védője a vádlottnak. Itt már vannak problémák. Egyrészt általánosak, amelyek a kirendelt védői intézmény gyenge hatékonyságával kapcsolatosak Magyarországon. Egyrészt, a védőt a rendőrség rendeli ki a külső szem számára nehezen átlátható algoritmus szerint. A rendőrség mindenesetre nem különösebben érdekelt abban, hogy a terhelt agilis ügyvédet kapjon, és – ahogyan más büntetőügyeknél – itt is azt tapasztaljuk, hogy a „harcosabb” ügyvédek idővel kevesebb kirendelést kapnak. Másrészt, a határzár megsértőinek ügyeit speciális eljárásban tárgyalják. A gyorsított bírósági eljárás egyik feltétele, hogy már az első rendőrségi meghallgatásra kirendeljenek védőt. Ez meg is történik, de több esetben is előfordult, hogy a kirendelt védő csak a tárgyaláson látta védencét. Ez magyar, magyarul beszélő és a büntetőeljárás szabályait ismerő terhelteknél is komoly probléma, hát még Afganisztánból vagy Szíriából menekülő külföldieknél.
Elvileg, persze, lehetne a terheltnek is meghatalmazni ügyvédet, de ez nem életszerű egy az országba éppen most bejutó külföldinél. Mi is csak kirendelt védőkkel találkoztunk.
Gondolt jelent, hogy a rendőrségi kihallgatás helyszínei nehéz biztosítani, hogy az ügyvéd és kliense elvonulhasson, és zavartalanul tudjon konzultálni.
Ahogy erre korábbi elemzésünkben is utaltunk, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a vádfeljegyzést saját anyanyelvén nem kapja meg a vádlott, még akkor sem, ha fiatalkorú.
Az ítélet összefoglalójának fordítását csak akkor kapja meg a külföldi, ha kéri.
Mindez összefügg a tisztességes eljárás másik fontos követelményével, hogy a vádlott is (akinek a bőrére megy a játék) megértse, felfogja, mi történik vele. A büntetőeljárás során számtalan választás elé állítják a hatóságok és a bíróságok, és egy-egy döntése visszavonhatatlanul befolyásolja, hogyan kerül ki majd az ügy végén. Itt tapasztaltuk a legtöbb problémát: szinte kivétel nélkül nem értik, mi is folyik velük. Három afgán fiatal tárgyalását például 55 perc alatt sikerült lezavarni. Ennyi idő alatt egyszerűen lehetetlen minden részletet, de még a lényeges részleteket is lefordítani.
Azt pedig, hogy eddig minden ítélet kiutasítja őket Magyarország területéről, a külföldiek úgy értelmezik, hogy az nem vonatkozik az Unió más államaira. Egyetlen bíróval találkoztunk, aki elmagyarázta a külföldieknek, mit is jelent ez a gyakorlatban: más uniós országok területére is vonatkozik ez a korlátozás.
A vádlottak abban bíznak, hogyha nem fellebbeznek, akkor a lehető leggyorsabban szabadulnak. De lehet, hogy rosszul kalkulálnak. A bűnügyi őrizet után ugyanis idegenrendészeti vagy (ha menedékjogot kértek) menekültügyi őrizetbe helyei őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). Szerbia egyre nehezebben hajlandó külföldieket átvenni. Tehát könnyen lehet, hogy mégiscsak itt rekednek az országban, ráadásul bezárva.
Gondot jelent az is, hogy a büntetőeljárásban eljáró bíróknak, ügyészeknek és ügyvédeknek kevés menedékjogi ismeretük van, noha a büntetőeljárást alapjaiban befolyásolnák a külföldi üldözésének körülményei.
De ha már itt vannak, miért nem adnak be menedékkérelmet? Megtehetnék, nem?
Igen, menedékjogi kérelmet a büntetőeljárás alatt és után is benyújthat a külföldi. Többen meg is teszik. A hatóságoknak és a bíróságnak mindig a tartalma szerint kell elbírálni a „beadványt”. Ez szabályosan úgy nézne ki, ha a határzársértő üldözéséről számol be a rendőrnek, ügyésznek vagy bírónak, az elmondja, hogy Magyarország menedékjogot biztosít az üldözötteknek, néhány szóban ismerteti, mi is a menedékjogi eljárás, majd megkérdezi a külföldit: kér-e menedékjogot. Ehhez képest találkoztunk olyan vádlottakkal, akik még a rendőrségen kértek védelmet, ám kérelmüket csak a bíróság küldte át a BÁH-hoz, mégpedig a jogerős elmarasztaló ítélet után. De volt olyan bíró is, aki csak a védő unszolására volt hajlandó jegyzőkönyvezni az ítélethirdetés után kinyilvánított menedékkérelmet.
Úgy látjuk, hogy a „határzársértő” menedékkérők igazságtalanul nehéz helyzetbe kerülnek. Őket ugyanis személyi körülményeikre (egészségi, pszichés állapotukra, velük utazó gyerekikre, vagyoni helyzetükre) tekintet nélkül menekültügyi őrizetbe helyezik, vagyis fogdákba kerülnek. Míg akik nem kérnek menedéket akár a balassagyarmati őrzött szállásra is kerülhetnek, ahol jobbak a körülmények és szabadabban mozoghatnak.
Álláspontunk szerint (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság ugyanígy látja) a menedékkérő „határzársértőknél” fel kellene függeszteni a büntetőeljárást, s csak a kérelem jogerős elutasítása után kellene folytatni és befejezni azt – akár a vádlott személyes részvétele nélkül is.
Ehhez képest (noha több esetben is indítványozták ügyvédek) egyetlen olyan ügyről sem tudunk, ahol az ügyészség vagy a bíróság így tette volna. Pedig a sorrendiség alapvető fontosságú, mert nyilvánvalóan sokkal rosszabb esélye van a menedékkérőnek, akit már elítélt és kiutasított büntetőbíróság.
Mi történik az elítéltekkel az ítélet, a kiutasítás után?
A jogerősen kiutasítással büntetett személyeket idegenrendészeti őrizetbe helyezhetik (az egyedülálló férfiakkal ezt teszik) vagy kijelölhetnek számukra kötelező tartózkodási helyett (ilyen pl. a balassagyarmati őrzött szállás). A magyar hatóságok egyúttal megkeresik Szerbiát, és az szabályozott körülmények között átveszi a kiutasított külföldieket. Ennek így kellene lenni. De Szerbia eddig csak napi 60-80 embert volt hajlandó átvenni, és a hírek szerint mostanában már senkit.
A bíróságok egy vagy két évre utasítják ki az elítélt külföldieket. Ez mit jelent a gyakorlatban?
A kiutasítás az egész schengeni területre érvényes, azt csak Magyarország szüntethetné meg idő előtt. Tehát az osztrák hatóság, ha tartani akarja magát a schengeni szabályokhoz, a nálunk kiutasított külföldinek nem engedélyezheti a területére való belépést. A gyakorlatot még nem ismerjük.
Mi történik azokkal, akik megfellebbezik az ítéletet, a kiutasítást?
Nem voltak sokan. Számuk 10 alatt lehet. Eddig menekültügyi őrizetbe helyezték őket, és a békéscsabai fogdára kerültek. A másodfokú eljárásra nincsenek speciális szabályok, így csak az a biztos, a beérkezést követően 60 napon belül kell kitűzni a tárgyalás napját, ami persze lehet akár hónapokkal később is.
Van-e értelme így fellebbezni?
Komoly dilemma. Nincs határozott válaszunk. A külföldiek többsége mindenesetre abban bízik, hogy ha gyorsan szabadul, továbbállhat, és Horvátországon át elérhet az ígéret földjére. Ezt nagyban lassíthatja Szerbia elutasító magatartása, vagy az is, hogy a többi uniós ország éppen a magyar kiutasításra hivatkozva mutat majd ajtót a külföldieknek. Potenciális probléma az is, hogyha Horvátország – ahogyan most is teszi – szervezetten, de Magyarországra szállítja őket, vajon „nem buknak-e le”, hogy ők még kiutasítás hatálya alatt állnak. Persze, amilyen nagy a szervezetlenség és az igyekezet, hogy innen minél hamarabb Ausztriába pumpálják át őket, az is lehet, hogy nálunk senki sem fogja ezt „észrevenni”.
Csak a vétőképes korúak ellen folyhat büntetőeljárás. Mi történik közben a 14 év alatti gyerekekkel?
A kisgyerekekkel érkező családoknak nehéz a sorsa. A szülőket a bűnügyi őrizet során szétválasztják, a férfiakat rendőrségi fogdán tartják fogva, míg a nőket és gyerekeket a BÁH zárt intézményeiben. Tragikomikus, hogy ezt „házi őrizetnek” nevezik. Ítélet után, ha fellebbeznek, továbbtarthat a fogvatartásuk, akár egy hónapon át. Magyarország gyerekeket tart fogva – ennek biztosan lesznek majd következményei a strasbourgi bíróságon.