Miközben az uniós tagállamok közül tavaly Magyarországon regisztrálták a második legtöbb menedékkérelmet, csak a 13. helyen álltunk befejezett menekültügyi eljárások listáján. Abban pedig végképp sereghajtónak számítunk, hogy a kérelmezők milyen arányban kapnak itt védelmet.
Befejezett menekültügyi eljárások az első hatósági döntésig 2015-ben. Forrás: Eurostat
„A menekülteket Magyarország mindig is befogadta, a mi szívünkben van irgalom, mi a polgári, nemzeti és keresztény táborhoz tartozunk, tudjuk, hogy mit jelent a felebarátunk iránti kötelezettség” – mondta egy éve Orbán Viktor miniszterelnök debreceni sajtótájékoztatóján. Itt pendítette meg először, hogy be fogják zárni a debreceni menekülttábort: És lőn, fél év múlva úgy is tettek.
De mi van azzal a bizonyos irgalommal, amely az ő szívükben ott lakozik és az Alaptörvényben is deklaráltatott? A kinyilatkoztatásokon túl van-e ennek bármilyen nyoma?
Az Eurostat rendszeresen közzéteszi az Európai Unió menekültügyi adatait. A tavalyi év valóban kiugró volt, a menedékkérelmek száma mintegy duplájára nőtt az egy évvel korábbinak. Összesen 1,32 millió kérelmet nyújtottak be a 28 tagállamban. Biztosan tudjuk, hogy ennél akár százezrekkel kevesebb lehet a kérelmezők száma, mert ugyanaz a külföldi akár több helyen is benyújthatott kérelmet. Vegyük csak Magyarország példáját, a tagállamok között tavaly itt adtak be a második legtöbb kérelmet, 177 ezret. Csakhogy most már mindenkinek tudnia kell, a kérelmezőknek csak az elenyésző töredéke maradt itt, a többségük továbbment Ausztrián át (88 ezer) pl. Németországba (477 ezer kérelem), Svédországba (162 ezer) vagy Hollandiába (45 ezer).
Önmagában tehát a regisztrált kérelmek száma még arról sem tudósít, hány kérelmező van az adott országban, így aztán az országra nehezedő valós terhekről sem mondhat semmit.
Arról leginkább a hatóságok által befejezett menedékjogi eljárások száma árulkodik: az unióban tavaly ilyenekből 593 ezer volt. Itt sem mondhatjuk, hogy egyenes az összefüggés az eljárások száma és teherviselés mértéke közt, hiszen sok mindentől függhet, az adott évben közülük mennyi zárul le, de arról mégis csak mond valamit, mennyi kérelmezővel kellett biztosan foglalkoznia a tagállam hatóságainak.
A sorrend érdekes: 1. Németország (249 ezer). 2. Franciaország (78 ezer). 3. Olaszország (71 ezer). 4. Svédország (45 ezer). 5. Nagy-Britannia (38 ezer). 6. Ausztria (21 ezer). Magyarország csak a 13. tagállam az elsőfokú (hatósági) döntések sorrendjében. Itt tavaly mindössze 3420 kérelmezőnél hoztak valamiféle hatósági döntést.
Az irgalomról pedig leginkább az árulkodik, hol hozták a legtöbb pozitív döntést, ismerték el menekültként, oltalmazottként a kérelmezőt, vagy kapott valamiféle időleges védettséget. Uniós szinten az 593 ezer elsőfokú hatósági döntésből 308 ezer zárult pozitívan, vagyis a kérelmezők 52%-a kapott valamiféle védelmet.
Bulgáriában a kérelmezők 91 %-a (5 595 fő) kapott védelmet. Máltan 84%-a (1 250 fő), az idegellenes narratívában mifelénk bezzegországnak tartott Dánia 81%-ban (9 920 fő), Hollandia 80%-ban (16 450 fő), Cipruson 77%-ban (1 585 fő), Svédországban 72%-ban (32 215 fő), Ausztriában pedig 71%-ban (15 045 fő). A legtöbben (140 910 fő) Németországban kaptak védelmet az elsőfokú hatósági eljárásban – ők a kérelmezők 57%-át adták.
Nem csigáznánk tovább a várakozásokat: Magyarország az utolsó előtti a maga 15%-ával (505 fő). Országunknál az unión belül csak Lettország számít rosszabb helynek a menedékkérők számára, ott 13%-nyi a pozitív döntések aránya (20 fő).
Mi magyarázza, hogy a nálunk áthaladók más országokban sokszorosan nagyobb eséllyel kapnak védelmet, mint azok, akik itt maradnak irgalom övezte kis hazánkban? A magyarázatot nem menedékkérőkben, hanem a menekült-elhárításra épülő, hazai migrációs politikában kell keresni.