A Helsinki Bizottság nepáli ügyfelének négy év után sikerült magához ölelni feleségét. A családegyesítés, különösen oltalmazottaknál, rendkívül nehéz. Ráadásul Mingmának nem csak a menekülése útja volt göröngyös, de az itteni menekültügyi eljárás is tele volt buktatókkal és csapdákkal. Meglehet, ha nincs a tavalyi nepáli földrengés, ma sem ő, sem felesége nem lehetne itt.
Mingma és családja 2012 nyarán döntött: a férfinak menekülnie kell az elviselhetetlen helyzetéből. Néhány éve még irigyelték őt Katmanduban, Nepál fővárosában és kereskedelmi központjában, hogy aztán – családját hátrahagyva – bujdosnia kelljen üldözői elől.
19 évesen került fel Katmanduba. Eleinte a szélesebb nagycsaládjának egyik ékszerüzletét vezette. A Nepálhoz hasonló rurális társadalmakban nagy szerepe van a kapcsolatoknak a boldogulásban. Márpedig Mingmának jó kapcsolatai voltak, így két év múlva már saját üzlete volt, és vállalkozása zenitjén 15 alkalmazott dolgozott a keze alatt. Megnősült, feleségével, Pétával két gyereket neveltek, a nagyobbik lány, a kisebbik fiú.
Polgárháborús évek
Nepál zavaros éveket élt. A monarchia agóniája közben és kimúlása után a katonaság és a maoisták harcoltak a hatalom megszerzéséért. Mindkét erő rendszeresen sarcolta a civil lakosságot. A tíz évig tartó polgárháború alatt közel 20 ezer embert öltek meg a szemben álló erők, és mintegy 100–150 ezren voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
A tehetős embereknek állást kellett foglalniuk az éppen erősebb csoport mellett, különben ugrott a megélhetésük. Mingma – min Katmanduban mások is annyian – először a rojalistákra tett. Belépett a hindu Rasztrija Pradzsatantra pártba, amely vissza akarta állítani a királyságot, de ami fontosabb, akkoriban ez a párt kormányzott. Idők fordultával a nagy hatalmú kormánypárt törpepárttá zsugorodott. A maoisták és kommunisták viszont igencsak megerősödtek. A nemzetközi ellenőrzés mellett lezajló első szabad, többpárti választáson 2008-ban a maoisták szerezték meg a képviselői helyek 38%-át, a kommunisták a 18%-át.
Mingmának már a korábban gondja támadt a maoistákkal. Előbb azzal fenyegették, felrobbantják házát és üzletét, őt pedig megölik, ha nem fizet nekik ki nepáli szinten egy kisebb vagyont, 500 ezer rúpiát (mintegy másfél millió forintot). És Mingma fizetett.
Két év múlva viszont az apjánál szállásolták be magukat, mondván, a királyhű férfira úgysem gyanakszanak, hogy gerillák bujkálnak nála. Csakhogy erről Mingma tudomást szerzett, és rájuk hívta a belbiztonsági erőket. Mire kiérkeztek, persze a maoisták már nem voltak ott.
Dhukuti
2008-ban a maoisták bekerültek a kormányba, egy évig a miniszterelnököt is ők adták. Újra megkereste egy párttag, hogy félmillióval támogassa őket, de csak 150 ezret adott át neki. Később is a nyakára jártak, így kénytelen volt néhány gyűlésükre elmenni. Aztán arra vették rá, hogy csatlakozzon egy a harmadik világban népszerű piramisjátékhoz, nepáli nevén dhukutihoz. A kényszer-vagyonközösség hamar összedőlt.
Mingmát a károsultak (mindannyian maoisták) elrabolták és halálosan megfenyegették. Két hetet kapott, hogy „tartozását törlessze”. Mindenét, házát, üzletét, autóját eladta, gyakorlatilag elveszítette egész vagyonát, mégsem tudott mindenkinek fizetni. Fél éven át jártak a nyakára, fenyegették telefonon és személyesen, hogy végeznek vele, ha nem fizet.
Nem tudott a hatóságokhoz fordulni, mert a fenyegetőinek jó kapcsolatai voltak, míg ő már azért sem számíthatott az állam segítségére, mert a dhukutit illegálisnak minősítették. Tehát sanyargatói helyett ő volt nagy veszélyben.
Aggályos ügyintézés
2012 nyara és 2013 tavasza között sikerült Magyarországig elvergődnie. A légvonalban 6 ezer km-es, valójában 10 ezer km-es út végállomása Röszke volt. Mingma menedéket kért, de még jó két évnek kellett eltelnie, mire oltalmazottként ismerték el.
Noha törvény írja elő, hogy a kétséges bizonyítékokat a menedékkérők javára kell értékelni, a nepáli férfinak más tapasztalatai voltak a magyar hatóságokkal. Csatolt például írásos dokumentumokat, amelyeknek iratmintáival – ezt maga az ügyintéző is elismerte – a bevándorlási hivatal nem rendelkezett, mégis a rendőrségi letartóztatási parancsáról kategorikusan azt állították: nem hiteles. Majd egy merész logikai ugrással odajutottak, hogy „így a másik két irat hitelessége is kérdéses lehet”.
A menedékjogi törvény előírja a kérelmezőnek, hogy köteles jóhiszeműen eljárni. Ez persze a hatóságra is vonatkozik. A szavahihetőség megállapítása az eljárás kulcsa. Ha valakinek megdől a szavahihetősége (a magyar gyakorlatban valójában a szavahihetősége megkérdőjeleződik, mert előadása „ellentmondásos”, tehát „nem aggálytalan”), akkor ő többnyire semmi jóra ne számítson.
Az, hogy egy hatósági előadó, mit is talál „ellentmondásosnak” sokszor legalább annyira függ a hivatalnoktól, mint a kérelmező előadásától. Mingma esetében például az ügyintéző azon akadt fenn, hogy az első meghallgatáson a kérelmező még arról beszélt, dél körül értesült arról, a maoista gerillák az apjánál szállásolták be magukat. Míg másodjára (18 hónappal az első meghallgatás után, 2 évvel a menekülés és mintegy 10 évvel az események után) már úgy emlékezett, hogy délelőtt 10-kor a rendfenntartók már kivonultak az apjához. Ahogyan az előadó azt is figyelemreméltó különbségként értékelte, hogy az elrablói előbb 10–15-en, utóbb pedig 20–25-en lehettek.
Mindezen eltérések könnyen adódhatnak az idő múlásából, fordítási, fogalmazási pontatlanságokból vagy kulturális különbségekből (a nepáliak teljesen más naptárat használnak, mint mi, és a harmadik világban nincs különösebb jelentősége az órabeosztásnak). Az előadónak pedig módjában áll (sőt kötelessége), hogy ezeket az ellentmondásokat feltárja az ügyfélnek, hogy megpróbálhassa tisztázni. Mingma esetében ez nem történt meg. A sommás megfogalmazás szerint: „a kérelmező előadásmódja felszínes, következetlen és inkoherens, nyilatkozatai több ponton összefüggéstelenek és egymásnak ellentmondóak, ezáltal az elismerését kérő szavahihetősége a menekülési okok tekintetésben megdőlt”.
Töredékes családegyesítés
S hogy Mingma mégis miért kapott védelmet, hanem nem is menekültit, de legalább oltalmazottit? Mert 2015 tavaszán Nepált, Katmandut és környékét pusztító földrengés rázta meg, a halálos áldozatok száma meghaladta a nyolcezret és 200 ezer épület dőlt össze. Így – állapította meg a hivatal határozata – „az elismerését kérőtől ésszerűen nem várható el, hogy hazájába visszatérjen”.
Menekülése pillanatától Mingmának az volt minden vágya, hogy feleségét és két gyerekét is kimenekíthesse. A zsarolók azóta is felesége nyakára jártak, fenyegették és őt is elrabolták, hogy fizessen nekik.
Tudnivaló, hogy míg a menekültnek lehetősége van kedvezménye családegyesítésre, az oltalmazottnak nincsen. Vagyis bizonyítania kell, hogy képes eltartani családját, s a magyar hatóságok csak akkor engedélyezik szerettei beutazását. Mingma egy indiai étteremben dolgozik szakácsként, tisztességesen keres, de nem annyira, hogy a hivatal azt elegendőnek találja újabb három személy eltartására, így most csak felesége kapott vízumot. Két hete végre újra együtt vannak.
Most már ketten fognak azért dolgozni, hogy lányuk és fiuk is csatlakozhasson a családhoz.
Mingmát és Pétát a családegyesítés során a Helsinki Bizottság képviselte. A feleség utazási költségeit német jezsuiták és amerikai unitáriusok állták.
(A képen a nepáli pár és két segítőjük, a Helsinki Bizottság munkatársai láthatók. Balról: Bakonyi Anikó, Péta, Mingma és Somogyvári Zoltán.)