A vallásszabadságért vívott harc az emberi jogokért folytatott sok évszázados küzdelem egyik fontos fejezete volt. Az 1568-as tordai országgyűlés ebben fontos, de nem kellőképpen ismert fejezetet jelent. Európa nyugati részeit messze megelőzve, elsőnek Erdélyben mondták ki négy vallás szabadságát és egyenjogúságát.
A középkori Európa nem ismerte a vallási türelmet. A római katolikus egyház a tanaitól való minden eltérést eretnekségnek bélyegzett, és mint Isten elleni bűnt, máglyahalállal sújtott. Nem hozott megértést vagy türelmet az övétől eltérő vallási felfogások iránt a reformáció sem. Általános nézet volt, hogy a lelkiismereti szabadság, más hiten lévők megtűrésének a gondolata a sátán találmánya, hogy az emberekben kételyt ébresszen és meggyöngítse a hitet.
Politikai kényszerűségből ugyan 1555-ben megkötötték az augsburgi vallásbékét, amely a katolikus mellett elismerte az evangélikus vallást. Először mondták ki, hogy a nyugati kereszténységen belül nem csak egy vallás lehetséges. A két felekezet együttélését azonban az akkori politikusok sem tartották megvalósíthatónak. Egy-egy város, tartomány, ország „eldönthette”, hogy katolikus vagy lutheránus hitű lesz-e. Az ott élő más hitűeknek azonban nem járt szabad vallásgyakorlás. Egy hely – egy vallás. A más hitűeket legfeljebb megtűrték.
Benda Kálmán történész szerint a nyugat-európai általános történeti felfogás szerint a felekezeti egyenjogúságot először az angol parlament iktatta törvénybe 1653-ban Cromwell nyomására. Ez az egyenjogúság a keresztény vallásokra vonatkozott, de közülük is kizárták az unitáriusokat. Ez is mutatja, hogy az egyenjogúsítás nem a mai értelemben vett lelkiismereti szabadság nevében történt, hanem politikai meggondolásból, hogy biztosítsa a társadalom békéjét.
Európa keleti részén a vallási kép meglehetősen tarka volt, különösen az volt a Kárpát-medencében és éppen Erdélyben, ahol nemegyszer egy településen belül is több felekezet hívei éltek együtt. Az 1550-es évekre Erdély lakossága a lutheri reformációhoz csatlakozott; maga a fejedelem, János Zsigmond is. Katolikusnak csak Székelyföld egy része, Csíkszék és néhány főúri család maradt meg. A hatvanas években aztán a fejedelem kálvinista lett, vagyis ezt a reformált vallást is legalizálták. De ezzel még nem volt vége, mert a reformátusok egy része a magyarul unitáriusnak nevezett szentháromság-tagadó tanokhoz csatlakozott, és udvari papjának, Dávid Ferencnek hatására János Zsigmond is unitáriussá lett.
A tordai országgyűlés négy vallás — a katolikus, evangélikus, református és unitárius — szabadságát és egyenjogúságát mondotta ki. Először a világon.
Eszerint államvallás nincs, az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni. Nem érvényesül a területi elv sem: bármely városban vagy faluban több felekezet élhet együtt, a földesúr nem avatkozhat be jobbágyai vallási hovatartozásába, a törvény szerint mindenki maga döntheti el, melyik vallást követi. Tilos bárkinek is más felekezetűeket szidalmazni, papjaikat gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.
A több felekezetet megjáró János Zsigmond bölcsessége pedig a mai politikusoknak is példát adhat abból, hogyan helyes és igazságos viselkedni azokkal a politikai versenytársakkal, „más hitűekkel”, akikkel valamikor együtt egy akolhoz tartoztak. A türelem (legyen akár vallási vagy politikai) mégiscsak rózsát terem.
#emberijogikalendarium