Mai kifejezéssel
„civil kezdeményezés” teremtette meg a fóti gyermekvárost. Mindig is
különlegességnek, kirakatintézménynek számított a Kádár-korszakban. A
rendszerváltás után sikerült a változó igényeknek megfelelnie: tömegintézetből
speciális segítséget igénylő gyerekek otthonává alakult. A kormány mégis ki
akarja költöztetni mostani helyéről.
Egykor a gyermekvárosokat a szükség hívta elő és a reformpedagógia (Pestalozzitól Makarenkóig) teremtette meg. Leginkább a legszegényebbek és legárvábbak kerülhettek ilyen intézményekbe. Művészetpedagógiai, munkásiskolák, erdei iskolák, sőt a javító intézetek is előképét jelentik a magyar gyermekvárosoknak.
Kezdetben a szociális gondoskodás mellett a gyerekek feltétlen tisztelete és a demokratikus értékrend jellemezte őket. Voltaképpen zárványok voltak az emberi méltóságra és a gyermekjogokra keveset adó társadalmi környezetben. De ez nem csak nálunk volt így. A lengyel Janusz Korczak két világháború közötti forradalmian gyermekpárti intézetével is az volt a legnagyobb bajuk az ott felnövő gyerekeknek, hogy mesterségesen a valósággal ellentétes körülményeket teremtettek nekik: szeretetteljes, a gyerekek emberi méltóságát tiszteletben tartó, örömelvű, demokratikus mikrovilágot.
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak ellátatlanul Európában. Így volt ez Magyarországon is. Nem is kellett ehhez feltétlenül árván maradni, a szülők sokszor képtelenek voltak a gyerekeik ellátására. 1950-ben 24 ezer állami gondozott volt itt. A szükség mellett az aktuális rezsim – a demokratikus és pártállami is – azzal az ígérettel állt elő, hogy ő jobb lesz, mint az előző, és a gyerekekre is nagyobb figyelem jut majd.
Közvetlenül a háború után működő intézmények közül a legismertebbek Szekeres Mihály Fiúkfalvája és Sztehlo Gábor Gaudiopolisa. Ezekhez hasonló gyermekönkormányzati modell működött az első gyermekvárosban is Hajdúhadházán, amit Ádám Zsigmond alapított. Ő kezdte meg felkutatni az elhagyott és kifosztott kastélyokat, amelyekben a legtöbb ilyen, 300 fősnél nagyobb intézmény működött. Utólag könnyű okosnak lenni, hogy ezek az épületek nem voltak alkalmasak nevelésre és gondozásra, de a szükség nagy úr.
Ádám Zsigmond talált rá a fóti Károlyi-kastélyra is, és ő kezdte el szervezni ezt az intézményt is, amely a Kádár-korszak legnagyobb és legismertebb gyermekvárosa lett.
A pártállami időszakban már erősen megváltozott a szellemiség. Nem autonóm cselekvésre és demokratikus gondolkodásra nevelték a gyerekeket. Más fenntartó nem lehetett, csak az állam. A nevelői testületnek központi direktíva szerint kellett működnie. A nevelőszülői hálózatot is leépítették, és hatalmas nevelőgyárakat, nevelőotthonokat hoztak létre. Jelzésértékű, hogy nem Ádám Zsigmondot nevezték ki a fóti intézmény élére.
Ennek ellenére a Barna Lajos vezette gyermekváros is más volt, mint a többi gyermekintézmény. Az első lakói olyan árvák voltak, akiknek a szülei disszidáltak a forradalom után. Számos elkötelezett ember dolgozott ott, és nagy társadalmi beágyazottsága, civil hátországa volt az otthonnak. A kezdő létszámot folyamatos bővüléssel és építkezésekkel 900 fő fölé tornázták.
Ma már látszik, tévút volt a saját színházzal, mozival, mosodával, postával és egészségházzal felszerelt kirakatintézmény. De az sem lehet véletlen, hogy a rendszerváltás után a kitagolás és a kisebb, családi keretek létrehozása jól sikerült Fóton. Szemben más, zártan működő gyermekotthonokkal, a fótinak jót tett, hogy nyitottabb volt, és több volt a figyelő tekintet.
Hosszú évek óta egyetlen gyerek sincs a kastélyban. A parkban lévő korszerű épületekben laknak, egyre kevesebben. Már jóval száz alatt volt a létszám, amikor a kormány 2019-ben azzal állt elő, hogy felszámolja a fóti Károlyi István Gyermekközpontot mint nagy létszámú és leromlott állapotú tömegotthont. Egyelőre ez még nem történt meg, viszont a speciális gondoskodásra szoruló, súlyos pszichés problémákkal küzdő, tartósan beteg és sérült gyerekek közül mind többnek kell elhagyni Fótot. Pont olyanoknak, akiknek állandóságra és fokozott segítségre van szükségük.