gyermekjogok
A gyereknek a javítóintézet a jobb, nem a börtön
A bűnelkövető gyereknek a javítóintézet inkább ad esélyt a társadalmi beilleszkedéshez, mint a fiatalkorúak börtöne. Előbbiben inkább számítanak gyerekeknek, utóbbiban inkább tekintik őket rabnak.
Strasbourgi ítélet bonthatja le az embertelen plexifalakat
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete vethet véget a kíméletlen hazai gyakorlatnak, amely a fogvatartottakat plexifallal választja el az őket látogató családtagjaiktól.
A főispánt nem érdekelte a kisbaba mindenek felett álló érdeke sem
„Ne kerülhessen külföldi állampolgárságú személyekhez magyar gyerek” – szögezte le Sára Botond fővárosi főispán. A minisztériumi egyeztetés éppen egy koraszülött, egészségkárosodott roma kislányról folyt, akit nagyon szeretnének örökbe fogadni, történetesen évek óra itt élő külföldiek. Mégis önkényesen elvették tőlük a csecsemőt.
Gyermekélet volt a visszakényszerítés ára
Horvátország jogszerűtlenül utasított ki egy sokgyermekes menedékkérő afgán családot 2017-ben – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítélet alapjául szolgáló ügy halálos áldozata egy hatéves kislány volt. Madina tragédiája felkavaró példája annak a kíméletlen migrációs politikának, amely hasonló a magyar gyakorlathoz.
Vádlottként áll a bíróság elé az egykori ministráns fiú, akit szexuálisan bántalmazott a papja
Különleges büntetőper tárgyalása indul holnap. A vádlott egy ma 35 éves férfi, akit 13 éves korától kezdve többször szexuálisan molesztált a papja. Ez már akkor is gyermek ellen elkövetett szexuális erőszaknak számított, amit külön súlyosított, hogy Balázs atya, az akkori kispap mindezt egy rábízott gyerek sérelmére követte el. Ő a világi büntetőjog értelemében mégis büntetlen maradt, büntetés most egykori áldozatát, Pető Attilát fenyegeti.
Ideológiai harc helyett gyermekvédelmet!
Elég volt. Itt az ideje, hogy a magyar állam felhagyjon a gyerekek veszélyeztetésével, és végre az ő és a őket védelmezők oldalára álljon. Mi, civilek már ott vagyunk.
November 20.: ma van a gyerekek jogainak világnapja
A világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává az UNICEF adatai szerint. A legtöbb gyermekbántalmazás rejtve marad, így akár rendszeresen ismétlődhet. Pedig mindannyian segíthetünk megvédeni a gyerekeket.
Október 1.: elindul a fóti gyermekváros története (1957)
„Civil kezdeményezés” teremtette meg a fóti gyermekvárost. Mindig is különlegességnek, kirakatintézménynek számított a Kádár-korszakban. A rendszerváltás után sikerült a változó igényeknek megfelelnie: tömegintézetből speciális segítséget igénylő gyerekek otthonává alakult. A kormány mégis ki akarja költöztetni mostani helyéről.
Augusztus 7.: Janusz Korczak halála (1942)
Janusz Korczak doktor sorsa igazi lengyel sors, és egyben kelet-európai zsidó sors is. Cselekvő humanizmusa és feltétlen gyerekszeretete saját megváltását is szolgálta. Különleges gyermekotthont vezetett Varsóban, ahol a gyerekek valóban szabadnak és egyenlőnek voltak tekintve. Az Árvaház Törvénykönyve számára is szigorú kötelmet jelentett. Mondhatni demokráciára és joguralomra nevelte a gyerekeket. Mindezt elképzelhetetlenül ellenséges környezetben tette, a háborús Varsó gettójában. Kis védenceivel együtt ment a treblinkai gázkamrába.
Kik vagyunk?
Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.
Soundcloud
Iratkozz fel hírlevélre!
Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.
