Alkotmányellenes a végkielégítés szabályozása az egészségügyi szolgálati törvényben

Több orvos érdeklődött a Magyar Helsinki Bizottságnál az iránt, hogy mire számíthat akkor, ha nem fogadja el az új törvény alapján aláírandó szerződést. Az új törvény alapján az állami és az önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményekben csak egészségügyi szolgálati jogviszony keretében foglalkoztathatóak a dolgozók. Ez azt jelenti, hogy aki nem fogadja el az új szerződést, az nem foglalkoztatható tovább, tehát a törvény alapján megszűnik a jogviszonya, így felmentési időre sem jogosult. 

Mi úgy látjuk, hogy az egészségügy dolgozókat hátrányosan érintő szabályokkal kapcsolatban alkotmányos aggályok is megfogalmazhatóak. Itt most kizárólag az új törvény átmeneti rendelkezéseinek a jogviszony el nem fogadása esetére vonatkozó, a végkielégítésről és a felmentési időről szóló szabályozását tekintjük át. 

Elszámolás az új jogviszony elutasítása esetén

A törvény értelmében az új munkaszerződés tervezett tartalmáról a dolgozókat 2020. november 30. napjáig kell írásban tájékoztatni, és 2020. december 31-ig kell a szerződéseket megkötni. Az új munkaszerződésekben foglalt rendelkezéseket 2021. január 1. napjától kell majd alkalmazni. 

Akik 2020. december 31-ig nem írják alá a szerződésüket, azoknak a közalkalmazotti jogviszonya 2021. január 1-jével – felmentési idő nélkül – a törvény alapján megszűnik. Ilyen esetben:

a) ha az érintett kevesebb mint 20 év figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 1 havi, 

b) ha az érintett legalább 20 év, de 30 évnél kevesebb figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 2 havi, 

c) ha az érintett legalább 30 év figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 3 havi,

a jogviszony megszűnésekor érvényes illetményének megfelelő összegű végkielégítésre jogosult.

Mi a baj ezzel a szabályozással? 

Elsősorban az, hogy lényegesen kisebb végkielégítést ír elő, mint a közalkalmazotti jogállásról szóló törvény, és a felmentési időtől is megfosztja az érintetetteket. 

Az egészségügyi dolgozók évtizedek óta a közalkalmazotti törvény (Kjt.) hatálya alatt állnak, annak szabályai szerint dolgoznak. A Kjt. alapján egy három éve dolgozó orvos egy havi, egy tíz éve dolgozó egészségügyi alkalmazott négy havi, egy tizenkilenc éve dolgozó pedig hat havi végkielégítésre jogosult. Az új törvény alapján mindannyian ugyanannyi idő után lennének jogosultak végkielégítésre, mégpedig egy havi illetményre.

Ráadásul egyetlen szó is sokat számít. A Kjt. a távolléti díj alapján határozza meg a végkielégítés összegét, míg az új törvény a havi illetmény alapján. A kettő közötti különbség jelentős, akár kétszeres is lehet egy egészségügyi dolgozó esetén. Ugyanis a távolléti díjba beleszámítanak a pótlékok (pl. vasárnapi, éjszakai, műszakpótlék stb.), és ezek az összegek az egészségügyi dolgozók bérének jelentős részét teszik ki. 

Vegyünk egy elképzelt 4 éve dolgozó orvost, akinek illetménye 250 ezer forint, de havi rendszeres jövedelme pótlékokkal 400 ezer forint, és egy 19 éve dolgozó orvost, akinek illetménye 500 ezer forint, de havi rendszeres jövedelme pótlékokkal 750 ezer forint. 

A végkielégítésük az alábbiak szerint alakul a két szabályozás alapján:

Látható, hogy a 19 év és a 4 év között alig van különbség (a 19 éve dolgozó havi bruttó jövedelmének egyharmada), de ami ennél nagyobb baj: a 19 éve dolgozó szakorvos négymillió forintnyi végkielégítéstől esik el az új szabályozás alapján. 

A végkielégítés azonban úgynevezett szerzett jog, amelynek megfizetésére legitim elvárása van minden egészségügyi dolgozónak. Az ilyen jogosultságot pedig az Alaptörvény és az Emberi Jogok Európai Egyezménye is tulajdonjogi védelemben részesíti. Az eképpen értelmezett tulajdontól pedig álláspontunk szerint nem lehet jogszerűen megfosztani az egészségügyi dolgozókat arra hivatkozva, hogy egy egyoldalúan átalakított jogviszony szabályait esetleg nem fogadják el.

Így az ilyen szabályozást álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is megtámadhatják azok, akik nem fogadnák el az új szabályozást. 

Felhívjuk azonban a figyelmet a következőkre:

i) egy ilyen eljárás hosszú évekig is eltarthat;

ii) semmi nem garantálja, hogy akár az Alkotmánybíróság, akár az Emberi Jogok Európai Bírósága a fenti érvelést osztja, így el is lehet veszteni egy ilyen pert.

A szerzett joggal kapcsolatos érvelést a felmentési időre járó összegre is kiterjeszthetőnek tartjuk. Számtalan jogállási törvény szerint úgy rendelkezik, hogy ha egy új kinevezést, munkakört, jogállást az érintett nem fogad el, akkor őt fel kell menteni, és ennek következtében felmentési időre járó távolléti díjat kell fizetni. Az egészségügyi jogállásról szóló törvény szerint nem felmentéssel, hanem a törvény erejénél fogva szűnik meg a jogviszony, vagyis a felmentési időről nem beszélhetünk, így értelemszerűen arra járó fizetésről sem. Pedig ez is jelentős összeg.

Négy évig tartó jogviszony alapján ez kéthavi fizetést jelent, de tizenkilenc év után öt havi bért. A fenti példában a 19 éve dolgozó orvos esetében 3 millió 750 ezer forintot. Vagyis a két törvény alapján a különbség (végkielégítés plusz felmentési időre járó távolléti díj) közel 8 millió forint. 

Mi nem következik a fentiekből?

Hangsúlyozzuk, hogy ez az írás azért született meg, mert sokan kérdezik, hogy ha az új szabályozást nem fogadják el, akkor mire számítsanak, és esetlegesen van-e jogérvényesítési lehetőségük. A Magyar Helsinki Bizottság sem most, sem a jövőben nem ad tanácsot azzal kapcsolatban, hogy szakmailag vagy morálisan mit gondol helyes eljárásnak, ugyanis ez nem feladata a szervezetnek, és nem is tartozik kompetenciájába. Jelen írás pusztán a szabályozás értelmezésével, annak következményeivel és a lehetséges jogi fellépés indokaival, irányával kapcsolatos megfontolásokat ismerteti. Jogi szempontból ennyit lehet mondani.