egészségügy

2020. november 11.

Alkotmányellenes a végkielégítés szabályozása az egészségügyi szolgálati törvényben

Az új törvény alapján az állami és az önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményekben csak egészségügyi szolgálati jogviszony keretében foglalkoztathatók a dolgozók. Ez azt jelenti, hogy aki nem fogadja el az új szerződést, annak a törvény alapján megszűnik a jogviszonya, így felmentési időre sem jogosult. Itt szerzett jogot vesz el az új szabályozás az orvosoktól, ez pedig alkotmánysértő.

2020. november 5.
2020. október 13.

Fontos kúriai döntés a Honvédkórházból elbocsátott egészségügyi dolgozók ügyében: három évig lehet perelni a végkielégítésért

Egy ötgyermekes ápolónő indított pert a végkielégítéséért 2019-ben. Tíz éven át dolgozott közalkalmazottként a Honvédkórháznál, foglalkoztatása tavaly azért szűnt meg, mert nem volt hajlandó honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt létesíteni. Ezt egyoldalúan vezetették be, korlátozza az alapjogokat. A kórház ebben a perben és több másik orvoséban is azzal védekezett, hogy 30 napon túl perelni ilyen esetben nem lehet. A Kúria most kimondta, hogy lehet.