A kormány november 24-én benyújtotta az embertelen börtönviszonyokért járó kártalanítások rendszerének megreformálását célzó törvényjavaslatot. Az új szabályozás néhány hibát korrigál a rendszerben, de keletkeztet újakat és jó néhányat továbbra sem old meg. Összességében tovább nehezül a fogvatartotti jogérvényesítés, ami egyben azt is jelenti, hogy kevesebb sértett juthat kártérítéshez a vele szemben elkövetett állami jogsértés miatt. Az alábbiakban néhány lényeges elemet emelünk ki a terjedelmes javaslatból.
A konzultáció hiánya
Már magunk is unjuk felhozni, de a kormány ezúttal is fittyet hányt a jogszabálytervezetek kötelező társadalmi egyeztetését előíró szabályokra. Pedig a törvényt, amely ezt megköveteli, 2010-ben a fideszes többség fogadta el. Eszerint társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvények tervezetét és indokolását, mégpedig olyan időpontban, „hogy a tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez és a vélemények kifejtéséhez, továbbá a jogszabály előkészítőjének arra, hogy a beérkezett véleményeket, javaslatokat érdemben mérlegelhesse”.
Az utolsó közzétett tervezet 2020. áprilisi, noha azóta nem kevés nagy visszhangot kiváltó javaslat került az országgyűlés elé, szóval különösen nem kellene csodálkoznunk. A jelen eset azonban azért különösen visszás, mert februárban még nem kevesebbet, mint nemzeti konzultációt ígért a kormány a tárgyban, és a törvény, amelyben az országgyűlés felhívja a kormányt a rendszer megreformálására igazi jogtörténeti kuriózumként ennek a soha meg nem tartott konzultációnak az eredményére hivatkozik („Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a nemzeti konzultáció eredménye alapján a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozási rendszert dolgozzon ki 2020. október 31-éig.”)
Bár talán mindenkinek jobb, hogy nem került sor egy újabb propagandisztikus és manipulatív álreferendumra, ilyen előzmények után illett volna legalább valamit adni a látszatra, és lehetőséget biztosítani a szakmai szervezeteknek és más érdeklődőknek arra, hogy megfogalmazzák a véleményüket és a javaslataikat a jogszabály tervezetéről – különösen azért, mert a javasolt módosítások között vannak előre mutatók is, és nem csak a bűncselekmények áldozatainak segítésében (amely sok tekintetben jelentősen egyszerűsödhet, ha a javaslatot elfogadják), hanem magában a kártalanítási rendszerben is.
A módosítási javaslat pozitív elemei
A panasz eltörlése
Talán a legfontosabb ilyen pozitív változás annak a követelménynek az eltörlése, hogy a fogvatartottaknak a kártalanítási eljárás megindítása előtt panasszal kell élni, ami után a börtön parancsnokának meg kell próbálni orvosolni a jogsértő elhelyezés problémáját. Elvileg ez a követelmény rendben lenne, hiszen jobb, ha a fogvatartott emberi körülmények közé kerül, mint ha az állam a kártalanítással „megvásárolja” a jogot, hogy továbbra is jogsértő körülmények között tartsa. Csakhogy amíg a rendszer egésze zsúfolt, addig ez a panasz csak értelmetlen akadályt (plusz egy kötelező, de érdemi javulást nem ígérő kört) jelent a fogvatartotti jogérvényesítés előtt, ráadásul elképesztő adminisztrációs terhet ró a büntetés-végrehajtási intézetekre.
Ezt a számok is igazolják. A kártalanítási rendszer
bevezetésétől 2019 áprilisáig benyújtott 17 865 panasz nyomán a parancsnokok
legalább 12 280 esetben (ami közel 70%-ot jelent) nem tudták a panasz nyomán
orvosolni a jogsértő elhelyezést. Vagyis több mint 12 ezer olyan panaszt
kellett adminisztrálni, aminek semmi értelme nem volt. Helyes, ha ezzel nem növelik
a börtönök amúgy is jelentős adminisztratív terheit.
Az egyszerűsített eljárás bevezetése
A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy maga a büntetés-végrehajtási (bv.) intézet bírálja el a kártalanítási kérelmet, ha nincs olyan sértett vagy más jogosult, akinek a követelését a javaslat értelmében mindenképpen le kell vonni a kártalanításból. Ennek előnye, hogy így az érintett gyorsabban és hosszas eljárás lefolytatása nélkül juthat hozzá a kártalanításhoz, és a bírói szervezetrendszer is eljárások ezreitől szabadulhat meg.
Ugyanakkor ilyenkor a törvényben meghatározott kártalanítási összeg minimuma járna és az intézet nem venné figyelembe, ha a törvényes mozgástér hiánya mellett más jogsértő körülmények is fennálltak (pl. csak függönnyel elválasztott vécé, penészes zárkafalak, ágyi poloskák).
Ezzel együtt – értelmezésünk szerint – a fogvatartott ilyenkor jogorvoslatot kérhet a bv. bírótól, aki már ezeket a további körülményeket is mérlegelheti és megemelheti a kártalanítás napi összegét, azaz a fogvatartott kezében van a döntés, hogy megelégszik a gyorsabb, de alacsonyabb összegű kártalanítást jelentő megoldással, vagy a lassabb eljárást választja az egyéb körülmények kompenzálásának reményében.
Milyen problémák vannak a szabályozással?
A rendelkezési jog korlátozása
A javaslat szerint a kártalanítás keretében kifizetett összeget az elítélt szabadulása idejére kell tartalékolni, esetleg a parancsnok az elítélt kérelmére különös méltánylást érdemlő körülmény esetén engedélyezheti a kártalanítás keretében kifizetett összegnek vagy egy részének a kifizetését az elítélt hozzátartozója vagy kapcsolattartója részére. Ez azt jelenti, hogy ha meg is érkezik a fogvatartott számlájára a kártalanítás, ahhoz nem nyúlhat mindaddig, amíg nem szabadul.
Ez „Gyöngyöspata újratöltve”, amikor az állam, amelyik
megsértette valaki emberi jogait – akár a szegregált gyerekekét, akár a
jogsértő körülmények között fogva tartott emberekét –, veszi magának a
bátorságot, hogy megmondja a jogsértése áldozatának, hogy mikor és/vagy mire
költheti el az ezért kapott kompenzációt. A kártalanítás a fogvatartott pénze,
amit állami jogsértés miatt kap. A fogvatartás miatt amúgy is csak korlátozott
módon rendelkezhet vele, ezt fejeli meg a szabályozás azzal, hogy nem engedi
hozzáférni a büntetése idején, és a családjának is csak a parancsnok „kegyéből”
adhat belőle.
Ráadásul a javaslat szerint a fogvatartott ügyvédi munkadíjat nem fizethet a kártalanításból (vagy csak parancsnoki engedéllyel, ha az ügyvédet beleértjük a „kapcsolattartó” fogalmába, de valószínűleg nem ez a jogalkotói szándék). Tehát ha a kártalanítási eljárásban ügyvéd segít, akkor elvileg ki kell várnia az ügyfele szabadulását ahhoz, hogy a munkadíját a befolyt kártalanításból megkapja.
2020. március 7. óta a kártalanítási összeg nem utalható ki ügyvédi letéti számlára. Ez teljesen indokolhatatlan különbségtétel a fogvatartottak rovására, hiszen az ügyvéd bármilyen más esetben letétbe vehet pénzt. Nehéz szabadulni a gyanútól, hogy a korlátozás célja elvenni az ügyvédek kedvét attól, hogy kártalanítási ügyeket vállaljanak, hiszen egyszerűbb és kevésbé időigényes a letéti számlára érkező összegből levonni a munkadíjat, majd tovább utalni a fogvatartottnak vagy a családjának a fennmaradó kompenzációt, mint a fogva tartott ügyféltől bevételezni a munkájuk díját.
Ha ezek után még azt is ki kell várniuk, hogy az ügyfelük szabaduljon, mert a letéti számláról a fogvatartott nem utalhat ügyvédi munkadíjat, az tovább nehezíti, hogy a fogvatartottak a jogérvényesítéshez szakértő jogi segítséget vehessenek igénybe.
A korábbi szabadulás lehetőségének „megvásárlása”
A javaslat bevezetne egy olyan szabályt, amely szerint ha a kártalanításból egy közvetlen sértett nélküli bűncselekmény (pl. adócsalás) miatt elítélt fogvatartott befizet az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítési alapjába, akkor ezt a feltételes szabadlábra bocsátás kapcsán hozott döntés során a bíróság figyelembe veszi.
Egyfelől természetesen helyeselhető, ha egy fogvatartott ilyen módon fejez ki megbánást és szembenézést az elkövetett cselekménnyel, másfelől nem jó az optikája annak, hogy ezzel a jogsértő állam azt mondja: ha a fogvatartott legalább egy részét visszafizeti a költségvetésbe annak a pénznek, amit az állami jogsértésért kárpótlásul kapott, akkor esetleg hamarabb szabadul.
Meg kell várni a bv. bírói gyakorlatot, hogy milyen módon befolyásolja a feltételes szabadságról hozott döntések alakulását a befizetési hajlandóság, de összességében nem szerencsés ennek a feltételnek az ilyen módon történő jogszabályba foglalása.
Eddig is fennálló problémák kezeletlensége
a) Fennmarad az a probléma, hogy a jogszabály által megkövetelt élettér megléte esetén nincs helye kártalanításnak akkor sem, ha az egyéb fizikai körülmények annyira rosszak (pl. az elkülönített vécé hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás miatt), hogy azokra tekintettel alappal merül fel a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmának sérelme: az egyéb fizikai körülmények értékelését ugyanis csak a jogszabályban előírt élettérhez „kapcsolódóan” engedi a normaszöveg, önmagukban nem. Ez a megközelítés ellentétes a strasbourgi bíróság gyakorlatával is. De gondoljunk bele, mi vajon helyesnek tartanánk-e azt, hogy jogszerűnek minősül valakinek a több hónapos sötétzárkás fogvatartása csak azért, mert az előírt méretű zárkában történik.
b) Továbbra sem változik, hogy a büntetés-végrehajtás egészségügyi intézményeiben túlzsúfolt körülmények között eltöltött időért a bírói gyakorlat nem ad kártalanítást azon az alapon, hogy mivel „élettérről” csak zárka vagy lakóhelyiség esetén lehet beszélni, kórterem esetében nem, így pl. a tököli központi kórház zsúfolt kórtermében töltött idő után nem igényelhető kártalanítás.
Továbbra is hazugságra alapul a kormányzati kommunikáció
Völner Pál igazságügyi államtitkár FB-posztja szerint az új rendszer egyik legfontosabb eleme, hogy a pénz nem mehet az ügyvédek vagy a jogvédők számlájára. A javaslat előnyeit taglaló felsorolásában ez a szempont megelőzi azt is, hogy „elsőként az áldozatok kaphatják meg a jogos jussukat”, és „hosszabb idejük lesz a sértetteknek érvényesíteni az igényeiket”, tehát kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy ezt tekinti a legfontosabbnak – politikai szempontból mindenképpen. Amellett, hogy ez jól mutatja a kormányzati kommunikáció cinizmusát, egyúttal valótlanság is.
Völner Pálnak és a kormánynak jól bejáratott, kedvelt hazugsága, hogy a jogvédő szervezetek tömegesen részesülnek a börtönkártalanításokból. Pedig ez sohasem volt így. A Magyar Helsinki Bizottság valóban aktív a börtönviszonyok javításának területén, és a 2015-ös strasbourgi precedens-ügy hat panaszosa közül hármat mi képviseltünk. Azonban ezt követően tudatosan – éppen hogy elkerüljük az anyagi motivációnak még a látszatát is – csak kivételesen vittünk ilyen jellegű ügyeket, noha ezres nagyságrendben kaptunk megkereséseket. Ugyanígy évente legfeljebb 3-4 magyar kártalanítási kérelemmel kapcsolatban nyújtunk segítséget, de ezt sem az így elérhető bevétel kedvéért (hiszen ezekből az ügyekből nem folyik be pénz a Helsinki Bizottsághoz), hanem annak érdekében, hogy legyenek tapasztalataink a bírósági gyakorlatról.
Egy másik hazugság, hogy a jogvédők a bűnözők pártján állnak a
sértettekkel szemben, és inkább a fogvatartottaknak adnának pénzt, mint a
sértetteknek. Azon túl, hogy soha ilyet senki nem mondott vagy követelt
egyetlen civil szervezet részéről sem, a már létező szabályozás úgy
rendelkezik, hogy ha valakinek megítéltek kártalanítást, de az illető nem
fizette meg az általa elkövetett bűncselekmény sértettjének a neki megítélt kompenzációt,
akkor a kártalanításból először ki kell fizetni a sértettet. Az elítélt csak
azt kapja meg, ami ezt követően marad. Ha semmi nem marad, akkor egy fillért
nem kap. Völner Pál mikroszkóppal sem fog tőlünk olyan nyilatkozatot találni,
amelyben ezt a szabályt kifogással illettük.
Az ügyvédeknek járó díjakkal kapcsolatban is folyt már egy hazugságkampány. A kormánypárti sajtó (vélhetően, de nem bizonyíthatóan) az IM-től megszerezte a különböző ügyvédek letéti számláira átutalt összegeket, és ez alapján hecckampányt indított egyes ügyvédek ellen. Azt a hamis látszatot keltették, mintha a letéti összegek az ügyvédek egy az egyben zsebre tették volna. Noha azok a fogvatartottaknak megítélt kártalanítások voltak, amelyeknek csak egy része, valószínűleg jóval kisebb része lehetett az ügyvédeké az elvégzett munka díjazásaként, a fennmaradó részt a fogvatartottaknak vagy családjaiknak utalták tovább.
Ezekkel a cikkekkel kapcsolatban megszülettek már az első helyreigazítások, és helyreigazítási ítéletek is, de ez láthatóan nem gátolja Völner Pált, hogy tovább görgesse a narratívát, pedig mind a sértettek, mind az elítéltek sérelmeinek kérdése fontos alapjogi probléma, érdemes lenne (lett volna) higgadt szakmai konzultációt folytatni róla.