December 26.: István vértanú emléknapja

Karácsony másnapja a kereszténység első vértanújának emléknapja is. A hellén származású István neve görögül Filosztephanosz volt, azaz „koszorút kedvelő”. Ábrázolásain gyakran látható glóriával, és fejéből furcsa dudorok meredeznek. Ezek azok a kövek, amikkel halálra kövezték őt a bírái által feltüzelt emberek.

Az Újszövetség alapján Jézus ismerte, hogy az ember tömegben, a tömeg tagjaként olyan bűnt is elkövet, amit egyébként magától nem tenne meg. A sokaság és a hatalom jelentette erő vakká tesz és hamis felmentést ad az erkölcsi mérlegelés alól. Részben erről szól az a példázat is, amelyben a házasságtörésen kapott és ezért Mózes törvényei szerint megkövezésre ítélt asszonyt azzal a figyelmeztető mondattal menti meg a Mester az Olajfák hegyén, hogy „az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek”.

Mindent nehéz magunktól elkezdeni, nem csak a jót, de az ítélkezést és a gyilkolást is. Magunkra hagyva már nem vagyunk olyan nagylegények, mint mások által fölbátorítva.

István vagy Szent István vértanúnak nem volt ilyen közvetlen segítsége, mint a halálra ítélt asszonynak. Rövid pályája Jézus halála után kezdődött, mikor az üldözött közösség egymással torzsalkodó görög és zsidó csoportjait kellett összebékítenie. A túlterhelt apostolok mellé hét diakónust jelöltek ki, közöttük István volt a legnépszerűbb. Angyali szépsége mellett igen jó prédikátornak is bizonyult, és hamar sok ellensége lett Jeruzsálemben, mert a papok meg más írástudók attól tartottak, hogy elcsábítja tőlük híveiket. Ezért elterjesztették róla, hogy Mózes törvényei ellen beszél, és le akarja rombolni a Templomot.

A Főtanács elé rendelték, és a hamis tanúk után őt is nyilvánosan hallgatták ki. Vallomásában István eleinte hosszan értekezett a zsidók vérzivataros történelméről és a zsidó főpapoknak tetszően fűzve mondatait tiszteletet mutatott az ősi törvények iránt. De aztán egy meghökkentő retorikai fordulattal bíráira támadt, szidalmazta őket, hogy hatalmukhoz ragaszkodva képtelenek megérteni a Jézus képviselte igazságot. Mert Jézus követői, a keresztények elődei számára a Templom – az Újszövetség szerint – már valóban nem jelentette Isten kitüntetett hajlékát, és a jeruzsálemi papokat sem tekintették az Úr földi helytartóinak. István így szidalmazta bíráit:

„Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.”

István diakónus ezzel nem azt mondta, hogy az újhitűek le akarják rombolni a Templomot. Ennél súlyosabbat állított, mégpedig azt, hogy az többet már nem számít, mert a Templomot uraló szemforgató főpapok hazugságaikkal és mohóságukkal elárulták az Istent.

Ezzel igen sokat rontott személyes helyzetén. Bírái azonnali megkövezésre ítélték. A tömeg ezt meg is tette. Így lett az egyház vagy a kereszténység első vértanúja István. (Mai képünkön, Bernardo Daddi festményének [1324] bal oldalán a tárgyalás, jobb oldalán a kivégzés látható.)

A megkövezésénél felbukkant egy fiatal, szavakész farizeus is, aki vállalta, hogy míg a tömeg lelkesen gyilkol, addig vigyázni fog az emberek köntöseire. Ő Saul, akiből majd a damaszkuszi úton egy jelenés hatására Jézus követőjévé válik, és az őskereszténység tán leghatásosabb vezetője lesz. István alakja és mártíriuma tehát a kapocs Jézus és Pál apostol között.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020