élethez_való_jog

2021. július 29.
2020. december 26.

December 26.: István vértanú emléknapja

Karácsony másnapja a kereszténység első vértanújának emléknapja is. A hellén származású István neve görögül Filosztephanosz volt, azaz „koszorút kedvelő”. Ábrázolásain gyakran látható glóriával, és fejéből furcsa dudorok meredeznek. Ezek azok a kövek, amikkel halálra kövezték őt a bírái által feltüzelt emberek.

2020. december 25.

December 25.: Jézus Krisztus születése (i. e. 4 körül)

Jézus alakja azt is megindítja és fellelkesíti, aki nem hiszi, hogy ő lenne a megváltó, Isten fia – vagy egyenesen maga volna az Isten. Embernek is éppen elég nagyszerű volt. „Van, aki bölcset, van, aki filozófust, hazafit, kellemes embert, moralistát, szentet akar faragni Jézusból. Egyik sem volt. Elbűvölő ember volt” – írta róla Ernest Renan. Ma ünnepeljük születését, még ha kevéssé valószínű is, hogy a történelmi Jézus éppen ezen a napon született.

2020. november 12.
2020. november 5.
2020. október 31.
2020. október 24.

Október 24.: megkötik a vesztfáliai békét (1648)

A szembenálló felek oly igen gyűlölték egymást, hogy harmincéves háborút lezáró hét éven át tartó alkudozásban nem voltak hajlandók még egyazon városban sem tartózkodni. Az egymástól ötven kilométerre lévő Münsterben tanyáztak a katolikusok, Osnabrückben pedig protestánsok, és csak követek útján érintkeztek egymással. Azért csak sikerült lezárni a vallásháborút, és a vesztfáliai béke a valóságnak megfelelően egyenrangúvá tette a protestantizmust.

2020. október 18.

Október 18.: megkezdődik az első, a leghíresebb nürnbergi per (1945)

A legnagyobb jogi problémát az jelentette, hogy többek szerint ex post facto ítélkeztek Nürnbergben. Tehát visszamenőleg kértek számon olyan cselekedeteket, amiket elkövetésük idején nem büntetett törvény. De ez sok tekintetben nem volt igaz. Ártatlan civil emberek és hadifoglyok legyilkolását az akkori német törvények és az akkori nemzetközi egyezmények is tilalmazták. Ahogyan nem jogszerű előre lepapírozni az igazságtalanságokat és tömeggyilkosságokat sem.

2020. október 16.
2020. október 10.

Október 10.: bejelentik Kertész Imre irodalmi Nobel-díját (2002)

2002-ben az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imrének ítélték oda. A Svéd Akadémia indoklásában szó esik a magyar író „galagonyasövényszerű”, tömör és tüskés stílusáról, intellektuális gazdagságáról, arról, hogy „lényegében egyszemélyes kisebbséget” alkot. A díj főhajtás egy sokat tapasztalt író előtt, aki „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

2020. október 2.

Október 2.: ma van az erőszakmentesség világnapja (2007)

Az erőszak elutasítása lehet akár teljes is, de megfogalmazódhat erkölcsi törekvésként is. Nem meghunyászkodásról, nem önfeladásról van szó. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy jámbor jószág módjára alávetjük magunkat az agresszor akaratának, hanem azt, hogy a vitás kérdések rendezésénél elvetjük az erőszak alkalmazását, mi nem lépünk fel erőszakosan.

2020. szeptember 27.
2020. szeptember 18.

Szeptember 18.: Slachta Margit születése napja (1884)

Feminista, apáca, politikus, az első női parlamenti képviselő és bátor embermentő volt egy személyben. Slachta Margit (1884–1974) szinte mindig a fennálló hatalom hajlíthatatlan kritikusa. A krisztusi szeretet hitvalló napszámosa. Mégis elüldözték hazájából, menekültté tették. Személyes példamutatása legtöbbünk előtt mindmáig ismeretlen.

2020. szeptember 12.

Szeptember 12.: meggyilkolják Steve Bikót (1977)

Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”. Világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében.

2014. november 12.

Cserna-Szabó András: A hóhér

A Helsinki Bizottság hat jeles írót (Cserna-Szabó Andrást, Darvasi Lászlót, Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt, Parti Nagy Lajost, Térey Jánost) arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata. Az est Kornis Mihály felolvasásával indult.Az elkészült művek közül Erdős Virág verse, Parti Nagy Lajos írása, Darvasi László novellája és Térey János strófákba tördelt rövidprózája után Cserna-Szabó András elbeszélését adjuk közre, amit a 2. cikk inspirált az élethez való jogról.