Nagy Gáborné történetét, Magyarországra menekülését az orosz titkosszolgálatok elől részletesen bemutatta Neuberger Eszter 2021 februárjában megjelent cikke a 444.hu-n. Most arról beszélgettünk a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelével, hogyan hatott az ő és családja életére az, hogy 20 év után a magyar hatóságok nemzetbiztonsági kockázatot látnak az itt-tartózkodásában. Egy éve élnek teljes bizonytalanságban.
Mióta él Magyarországon?
21 éve élek Magyarországon, és 2007-ben kaptam menekültstátuszt.
Mikor tudta meg, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelent Magyarország számára?
Azt, hogy „terrorista vagyok”? 2020 októberében vagy talán novemberben azt mondták, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentek az országnak. Olyan veszélyes vagyok, hogy nem is lehet nekem elmondani azt sem, hogy miért jelentek veszélyt. Konkrétan semmi indoklást nem adtak, sem szóban, sem írásban. Csak kijelentették, és kész. Így most már kicsit több mint egy éve élek lényegében „terrorista” minősítéssel.
Milyen eljárás keretében született ez a megállapítás?
2020 októberében volt egy interjú, a menekültstátuszom visszavonásáról szólt. Az egész teljesen formális volt. A jegyzőkönyvben leírták, hogy valójában nem is üldöztek engem amiatt, hogy zsidó vagyok Oroszországban, emiatt nem kerültem veszélybe, és nem is kerültem börtönbe amiatt, hogy nem akartam együttműködni a titkosszolgálattal. Amin a legjobban csodálkoztam, az az volt, hogy a jegyzőkönyv végén az állt, hogy arabul folyt a beszélgetés és arabról fordították le azt, amit mondtam, és a végén egy teljesen másik interjúból volt ott egy részlet.
Amikor mondták, hogy ön veszélyt jelent, volt
arra módja, hogy erre reagáljon?
Megkérdeztem természetesen, hogy miért jelentek veszélyt, de erre azt mondták, ezt nem tudják velem megosztani, mert ez a terrorelhárítás területe.
Hogyan hatott ez önre, mit érzett, amikor ez elhangzott? És ezt követően hogyan befolyásolta ez a mindennapjait?
Először is, folyamatosan rettegek attól, hogy deportálnak mindenféle magyarázat és indoklás nélkül. Egy éve járok pszichológushoz, folyamatos stresszben és félelemben élek.
Stressz. Folyamatos stressz. Félelem.
Most született egy új unokám, nélküle biztosan megbolondultam volna már ettől a helyzettől. Minden nagyon lassan történik, és nem lehet bebizonyítani semmit senkinek.
És akkor hogyan tovább?
Az ügyvédemmel a bírósághoz fordultunk és vitatjuk ezt a döntést. Beadtuk a papírokat. Másnak is volt hasonló ügye, és abban az ügyben már a luxemburgi bíróságon [vagyis az Európai Unió Biróságán] van az ügy, és itt még várunk a döntésre. Szóval, egyelőre várok.
Jelenleg akkor milyen státusza van?
Azt sem tudom, most milyen státuszom van, milyen jogi helyzetben vagyok itt. Komolyan. Kiutazni nem tudok, mert nincsenek irataim, útlevelet nem kaptam. A papírjaim szépen lassan lejárnak, meghosszabbítani őket nem tudom. A személyim is lejár, azt sem lehet meghosszabbítani. Lassan egészségbiztosításom sem lesz. Még humanitárius alapon sem kaptam tartózkodási engedélyt, mert én itt veszélyt jelentek. Minden nagyon nehéz.
És mivel nem is tudja miért jelent hirtelen veszélyt az országra, nem is tudja ezt cáfolni…
Pontosan. Mit is mondhatnék?
Nem mondanak nekem semmit.
Írtunk levelet a Terrorelhárítási Központnak (TEK) is az ügyvédemmel, és azt írták vissza, olyan veszélyt jelentek, hogy azt meg sem mondhatják.
Mi történhetett ön szerint?
Nem tudom, mondjam-e ezt, de sokan beszélnek arról, hogy Magyarország miniszterelnöke és Oroszország vezetője közel állnak egymáshoz. Egy német TV-adásban azt hallottam, hogy Putyin olyan terhelő bizonyítékok birtokában van Magyarországra nézve, hogy kérhet bizonyos szolgáltatásokat a miniszterelnöktől. Ez alapján számomra érthető mindez, miért történik itt velem, Oroszország megrendelésére. Mivel anno nem akartam Oroszországban együttműködni a szolgálatokkal, azt kérték, hogy küldjenek engem oda vissza. És hogy engem ott mi vár, az nyilván a halál. Nagyon más nem lehet. Több mint 20 éve itt élek. 2006 óta az emigrációban lévő oroszok közül Európában többen meghaltak, azok közük, akik a mostani orosz hatalommal nem értenek egyet. Emiatt persze nagyon félek. Hamarosan 60 éves leszek, magas a vérnyomásom. Ha kiutasítanak, akkor messzebb, mint a határ nem jutok el, mert egyszerűen meghalok szívinfarktusban. Az hogy nekem a családom, a férjem és a gyerekeim mind itt vannak Magyarországon, senkit nem érdekel.
Magyar a férjem, magyarok az unokáim.
A gyerekeim itt jártak iskolába, itt jártak egyetemre. Két magyar unokám van, de ez sem érdekel senkit. A meghallgatáson a hatóság képviselője elmondta, hogy szerinte Oroszországban sem sérülne a családi élethez való jogom, mert a családtagjaim velem tudnak oda jönni. A férjem 76 éves, oroszul nem beszél. Ha el is jönne velem Oroszországba, és engem ott börtönbe zárnak, akkor mit csinál majd ott? Ha egyáltalán leültetnek, és nem ölnek meg inkább. Ő ott csak eltemetni tud majd engem. És őt ki temeti majd el?
Mire számít most?
Az sem tudom, mire számítsak, mit várjak. Várom a luxemburgi bíróság döntését a másik ügyben, ami az én ügyemre is kihat. És remélem, hogy számomra kedvező döntés születik, és visszakaphatom a menekültstátuszomat Magyarországon. A nekem okozott erkölcsi kárért pedig bírósághoz fogok fordulni. Valahogy ellen kell állni, muszáj. De nagyon nehéz. És elmondani is nehezen tudom azt, amit átélek. Képzelje el, amikor megkaptam ezt a levelet, teljesen normálisan éltem. Voltak terveim, elképzeléseim. És egyszer csak, hirtelen kiderül, hogy veszélyes vagyok. És akkor csak ez van, semmi más. Nem marad semmi abból, ami volt. Nem tudom mi lesz.
Reméljük, hogy jó hírek érkeznek a luxemburgi bíróságtól.
Persze, nyilván reménykedem. Januárban lesz egy éve, hogy beadtuk a papírokat, és az ügyvédem, Fazekas Tamás azt mondta, akár 2-3 évet is kell várni a bíróság döntésére. Én sem leszek fiatalabb. Még csak egy év telt el, de ez alatt az idő alatt csak rosszabbodott az egészségi állapotom. És még ha minden jól is alakul, és újra beadhatom a menekültstátusz iránti kérelmet, akkor is... Kérdés, hogy megélem-e egyáltalán. Először nyolc évet vártam rá. Addigra majdnem 70 éves leszek… És mindaddig mindenféle papírok nélkül kell élnem.
38 évesen jöttem ide Magyarországra. A gyerekeim, akik velem együtt jöttek ide, kicsi gyerekként, eddig nem kaptak állampolgárságot. Pedig a lányom itt fejezte be a középiskolát, aztán a Pázmányra járt, és most ott tanul jogot. A lányom sem kapott állampolgárságot, pedig gyerekkora óta itt él, magyar férje van, és magyar gyerekei. Két éve beadta, és vár a válaszra az állampolgársági kérelmével. Sehol, semmi. Nyilván az, ami velem közben történik, nem segít neki. Nem tudjuk mi lesz vele. Én nyolcszor kértem magyar állampolgárságot, mindig elutasítottak. Sosem írták meg ennek az okát. Itt dolgoztam, adót fizettem, mint mindenki más. A legutóbb, amikor állampolgárságot kértem, már férjnél voltam, és akkor is elutasítottak.
Igen, ez valóban nagy probléma, hogy nincs indokolási kötelezettsége a hivatalnak, és nem tudhatja a kérelmező, milyen alapon utasították el a kérelmét, mit kellene bemutatnia. Ön pont beleütközött két olyan ügytípusba (állampolgárság, menedékjog felülvizsgálatban történő megtagadása nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva), ahol nem ismerheti meg a döntések indokait.
Ez nem csak az én terhem. A fiam, amikor 19 évesen ide érkezett, akkor ő is menekültstátuszt kapott, azon az alapon, hogy az én fiam. A most 34 éves fiam 5 éve dolgozik itt Magyarországon, jó beosztásban, jó fizetéssel, sok adót fizetve a magyar államnak. Az ő állampolgársági kérelmét négy hónapon belül utasították el. Milyen alapon, ki tudja? Öt gyerekem van. Mindenki fél a kiutasítástól, az egész családom. És persze miattam is aggódnak. Ez a helyzet nagyon megviseli mindannyiunkat.