2022. április 20.
A hazai büntetés-végrehajtás történetében példátlannak számít az, hogy az elmúlt két évben mindössze négy olyan hónap volt, amikor a rabok látogatót fogadhattak. A maradék húsz hónapban senki senkit semmilyen feltételek mellett nem látogathatott meg a börtönben. De van más baj is.
2022. január 12.
Nagy Gáborné történetét, Magyarországra menekülését az orosz titkosszolgálatok elől részletesen bemutatta egy éve a 444.hu. Most arról beszélgettünk a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelével, hogyan hatott az ő és családja életére az, hogy 20 év után a magyar hatóságok nemzetbiztonsági kockázatot látnak az itt-tartózkodásában.
2020. november 11.
Az ausztrálok „őslakosokat védő törvénye” teremtett jogalapot a „bennszülöttek” szisztematikus és kegyetlen jogfosztásához. Ennek nyomán az állam kénye-kedve szerint lehetett például kiszakítani a családjából a „vegyes származású” gyereket jó száz éven át.
2020. szeptember 6.
A magyar irodalomtörténet elég sok tragikus sorsú íróözvegyet ismer. Közéjük tartozik Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége is. A közvélemény nem tudta neki megbocsátani, hogy a gyászév letelte előtt újra férjhez ment, és nem maradt „a nemzet özvegye”. Majd második házassága is zátonyra futott. Még negyven sem volt, mikor elvitte a rák. Különös sors az övé. Neki ugyan korát megelőzve részben megadatott, hogy saját jogon is elismerést szerezzen, ám mégis kalodába zárta őt a patriarchális elnyomás.