A civil jogvédők úton-útfélen
megkapják, hogy „a hétköznapi emberek szempontjából érdektelen, érvénytelen,
sőt unalmas témákkal foglalkoznak”. Ilyen téma volna a nagyokosok szerint a
jogállam is. Aki kicsit is figyelt az utóbbi napokban, az nem veheti be többet ezt az önsorsrontó maszlagot.
Éppen most vittek el a rendőrök a Margit hídi tüntetők közül egy megbilincselt fiatalembert. Most még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megítéljük, a férfi tiltakozása vagy a rendőri intézkedés jogszerű volt vagy jogszerűtlen. Az viszont mindenki láthatta, hogy a tüntető – miközben a rendőrök a kisbuszba tuszkolták – „demokráciát és jogállamot ” követelt.
Ezt biztosan joggal tette. Mert mindkettőből nagy a hiány nálunk.
Maradjunk most a jogállamnál. A jogállam lényege, hogy a törvényeknek, a jognak mindenki alá van rendelve. A szabályok mindenkire vonatkoznak. Teljes a törvény előtti egyenlőség és a jog uralma mindenki és minden intézmény felett. Márpedig ezekben komoly hiányosságok vannak Magyarországon.
A jogállamnak több használható meghatározása is forgalomban van. Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete, a Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (ismertebb nevén: a Velencei Bizottság) például az alábbi hat kritériumot vár el az tagállamitól jogállami szempontból:
- törvényesség,
- jogbiztonság,
- az önkényesség tilalma,
- a bíráskodás függetlensége,
- az emberi jogok érvényesülése, és
- a hátrányos megkülönböztetés tilalma.
Számos kormányfüggetlen szereplő állapította meg, hogy a Fidesz 12 éves illiberális kormányzása alatt ezeken a területeken mind nagyobb lett a deficit. (Szerdán jön ki az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése – nem kell hozzá merészség kijelenteni: ott is borítékolható az elmarasztalás.)
Törvényesség és annak a hiánya
Vegyük csak a jogállam „első feltételét”, a törvényességet. Jó okkal nem fogadjuk el, ha úgy hozzák rólunk a törvényeket, hogy nem mondhatunk véleményt róluk. Pedig nap mint nap ez történik velünk.
A kormánytöbbség maga írta és maga fogadta el a jogalkotási törvényt. A társadalmi egyeztetés a törvényalkotás egyik lépcsőfoka és feltétele. Papíron. Valójában az érdekeltek (mi, polgárok) még a javaslatokat szövegét is csak akkor ismerhetjük meg, ha a kormány vagy valamelyik kormánypárti képviselő benyújtja azt a parlamentnek. Aztán ripsz-ropsz, értékelhető vita nélkül elfogadják azt, és rövid időn belül alkalmazni kell az új normát.
Ezt történt a kata adónem kivégzésénél is. Év közben és nagyjából egyetlen nap alatt fordult a világ 450 ezer adófizetőnek, és már szeptembertől alkalmazni kell az új rendelkezéseket.
Ennek a 450 ezer embernek és családtagjaiknak, illetve a szolgáltatásaikat eddig igénybe vevőknek biztosan jelentősen változnak a lehetőségeik. Társadalmi vitára, okos kompromisszumokra és felkészülésre esélyt sem adtak nekik.
Tették mindezt úgy, hogy a kormány pár napja éppen azt az „engedményt” tette az Európai Bizottságnak, hogy hozzáférhessen végre az uniós pénzekhez, miszerint „a kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően a társadalmi konzultációra időt fognak biztosítani, valamint a rendkívül jogalkotási lehetőségek arányát csökkentik”. És íme.
Következmények és azok hiánya
A kormányerő saját jogalkotási törvényét sem tartja be. Most az ígéri az Európai Bizottságnak, ezentúl majd kevésbé fogja semmibe venni. Gáláns ajánlat.
Itthon nem kell különösebben félnie a következményektől, mert az Alkotmánybíróság korábban már a társadalmi vita és egyeztetés hiányát nem tekintette olyannak, ami miatt az így elfogadott törvényeket meg kellene semmisítenie.
A katások százezrei most intenzív tapasztalatot szerezhettek nem csak a kormány szavahihetőségéről, hanem arról is, milyen az, mennyi kárt okoz az, ha egy állam nem jogállami módon működik.
Jogállamban a törvényeket átláthatóan, jogszerűen és
demokratikusan fogadják el. Nálunk nem. Ha szó nélkül elmegyünk az állam és
vezetői önkénye mellett, ez így is fog maradni.