Nem csupán munkájuktól tiltotta el az oltatlan egészségügyi dolgozókat a kormány, de elvette tőlük az addig becsülettel ledolgozott évek után járó végkielégítésüket is. Míg az alkotmányosan indokolható, hogy oltatlanok ne dolgozzanak az egészségügyben járvány idején, addig a végkielégítés megtagadása alapjogot sért. A Magyar Helsinki Bizottság mentőápoló ügyfele Alkotmánybírósághoz fordult, s mivel ott nem nyert, most a strasbourgi bírósághoz ad be panaszt.
2021. július 29. óta kormányrendelet írja elő, hogy az egészségügyi dolgozók csak koronavírus elleni vakcinával oltottan végezhetik munkájukat. A kormány a betegek élethez és egészségének védelmével, valamint az egészségügyi ellátórendszer működőképességének fenntartásával indokolta a szigorú szabály alkalmazását. Aki egészségügyi dolgozóként – igazolt egészségügyi indokoktól eltekintve – nem oltatta be magát, az elveszítette állását, és más egészségügyi szolgáltatónál sem helyezkedhet el járvány idején. Tavaly ősszel több ezren veszítették el így munkájukat.
Hasonlóan járt a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele is.
Mint ismeretes, többen támadták már a jogszabály egészét, és próbálták diszkriminációra, az emberi méltóság, testi és lelki egészséghez való jog, megfelelő munkafeltételekhez való jog sérelmére, illetve aránytalanul súlyos joghátrányra hivatkozva elérni a kormányrendelet megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság azonban nem fogadta el ezeket az érveket, minden panaszt elutasított, és a rendelet változtatás nélkül hatályban maradhatott.
A korábbiakkal szemben a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének alkotmányjogi panasza nem az egész jogszabályt támadta, hanem annak csak azt a részét, amely a be nem oltott és ezért elbocsátott egészségügyi dolgozóktól a végkielégítést is elvonta.
Az Alkotmánybírósághoz benyújtott beadvány abban is újszerű volt, hogy a tulajdonjog sérelmére alapult.
A tulajdonjogot az Alaptörvény is alapjognak tekinti és védi. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából – amelyet a hazai Alkotmánybíróság is alkalmaz – pedig az következik, hogy a korábban végzett munkán alapuló váromány előre nem látható elvonása sérti a tulajdonhoz való jogot, ha nem nyomós okból történik.
Az Alkotmánybíróság azonban nem fogadta el, hogy a tavaly ki nem fizetett végkielégítést jogos várománynak kell tekinteni, amit önkényesen, előre nem láthatóan és kényszerítő ok hiánya nélkül vont el az elbocsátott dolgozóktól a kormányrendelet.
Pedig ez a juttatás 2021 őszéig hosszú ideje hatályban lévő és teljesen egyértelmű rendelkezések alapján járt az egészségügyi dolgozóknak előbb közalkalmazottként, majd egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló munkavállalóként is. Ha a dolgozók azt tán sejthették is, hogy egyszer majd bevezethetik számunkra a kötelező oltást, azt bizonyosan nem láthatták előre, hogy az elbocsátásuk még azzal is együtt járhat, hogy esetleges elbocsátásukkor a ledolgozott hosszú évek ellenére majd a végkielégítést is megtagadják tőlük.
Ebben az értelemben tehát visszamenőleges jogalkotás történt.
Teljesen világos az is, hogy a végkielégítés megtagadása semmiben nem mozdította elő sem a lakosság egészségét, sem az egészségügyi ellátórendszer működőképességét. Sokkal inkább büntetése, mégpedig szükségtelen büntetése azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a kötelező oltás bevezetése előtt becsülettel tették a dolgukat hosszú éveken át.
A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele például hét éven át dolgozott mentőápolóként, ebből másfél évet a járvány közepette, a rendelet miatt mégis kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítést vettek el tőle.
Az Alkotmánybíróság elutasítása után már csak a nemzetközi jogorvoslatban bízhat. Így ügyfelünk Tóth Balázsnak, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Amennyiben ott megállapítják a magyar állam jogsértését, akkor a hozzá hasonló, a végkielégítésüktől önkényesen megfosztott kollégái is lehetőséget kaphatnak a kompenzációra.