Szeptemberben az ukrán gyerekeknek is becsöngetnek

Sok ukrán szülő osztotta meg velünk a félelmeit azzal kapcsolatban, hogy gyermekének a menekülés traumája után egy új, más nyelvű közösségbe kerülni túl sok lenne túl rövid idő alatt. Voltak, akik elmondták: nem kaptak hiteles és érthető tájékoztatást arról, hová kellene menniük és milyen lépéseket kellene tenniük azért, hogy gyerekeik a szükségleteiknek és korábbi iskolázottságuknak megfelelő oktatást kapjanak. Mások szerint elegendő, hogy a gyerekek az ukrán iskolában online folytatják az oktatást, ezért nem kell magyar iskolába járniuk.

Magyarországon a köznevelési törvény kimondja, hogy - nagyon kevés kivételtől eltekintve - a külföldi gyerekek is tankötelesek. A törvény egyértelműen fogalmaz: aki menedékes, vagy kérte, hogy menedékesként ismerjék el, az tankötelessé válik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Ukrajnából elmenekült gyerekeknek ugyanúgy kell óvodába, iskolába járniuk, mint a magyar gyerekeknek, és a körzetes iskolának fel kell venniük őket. Más iskolába is kérhetik a felvételüket, ezek azonban nem kötelesek felvenni őket. Sok szülővel beszéltünk, akik féltették gyerekeiket attól, hogy túl sok trauma és új inger érte őket február óta, így szívesebben tartanák őket otthon, biztonságban, ahol online oktatásban vennének részt. Megértjük a szülők aggodalmát és fájdalmát, egyben természetesnek tartjuk, hogy szülők számára a gyerekeik biztonsága és jóléte, a család egysége az első. A gyerekek érdeke az, hogy biztonságban legyenek, de ugyanígy érdekük az is, hogy a kortársaikkal együtt töltsenek időt, ahol új barátokra, élményekre tehetnek szert. A gyerekek egészséges fejlődése érdekében fontos a kortárs kapcsolatok kialakítása és a társas tanulás egy olyan környezetben, ahol az ehhez szükséges segítséget és védelmet megkapják. Ez a hely pedig az iskola. Ameddig az Ukrajnából elmenekült gyerekek nem tudnak Ukrajnában iskolába járni, addig ott tankötelesek, és ott kell beülniük az iskolapadba, ahol élnek. Természetesen ehhez az államtól minden segítséget meg kell kapniuk.Amellett, hogy a gyerekeknek joguk és kötelességük iskolába járni, ugyanúgy joguk van saját nyelvük és nemzeti identitásuk ápolásához, megőrzéséhez is. Sokan szerveznek most különböző csoportokat, köröket, ahol az ukrán gyerekek összejöhetnek és együtt játszhatnak, tanulhatnak, vehetnek részt változatos programokon. Mi is személyesen láttuk pár ilyen csoport működését, és az ezekben dolgozó önkéntesek, pedagógusok elhivatottságát. Javasoljuk ezért mindenkinek, hogy nézzen utána, településén vagy a környéken van-e ilyen program!

Az Ukrajnából elmenekült magyar állampolgár gyerekek (akkor is, ha kettős állampolgárok) szintén tankötelesek, és iskolába kell járniuk Magyarországon.

Számos szervezet, köztük a Magyar Helsinki Bizottság szakmai partnere, a Menedék Egyesület évek óta nyújt hatékony segítséget abban, hogy a Magyarországon élő külföldi gyerekek részesülhessenek az oktatásban, amihez joguk van. Javasoljuk, keressék fel őket bizalommal, ha Ukrajnából érkezett gyerekek beiskolázásával kapcsolatos kérdéseik vannak, vagy problémáik merültek fel.

A Magyar Helsinki Bizottság pedig továbbra is jogi segítséget nyújt az Ukrajnából menekülőknek. A ukrainecrisis@helsinki.hu e-mail címen, vagy a Facebook oldalunkon is kereshetnek minket ha jogi segítségre van szükségük magyarországi tartózkodásukkal kapcsolatban.

Hétfőn: 12-16, szerdán: 14-18, és pénteken: 10-14 óra között vagyunk elérhetőek.

Ukrajnát a háború kezdete óta több millió gyerek kényszerült elhagyni. Ők különösen sérülékeny és kiszolgáltatott helyzetben vannak, ezért fokozott jogi és szociális védelemre van szükségük. Ebben pedig az őket segítő szakembereknek és önkénteseknek nagyon fontos szerepe van. Nekik szól az Ukrajnából menekült gyerekek védelméről írt tájékoztatónk.