Tivadart őrei bántalmazták a sopronkőhidai börtönben. Noha többen is részt vettek a brutális akcióban, egyedül csak egyiküket, egy címzetes főtörzsőrmestert ítéltek el. Ő 200 ezres pénzbüntetést fizetett az államnak. Lehet, még ő is megúszta volna, ha nem rögzíti kamera a bántalmazást. Végül egy másik perben egymilliós kártérítést ítéltek meg a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének.
Nézzünk bele, mi is történt napra pontosan hat éve Tivadarral a sopronkőhidai
börtönben.
1. videó: a zárkánál a folyosón
2. videó: a lépcsőháznál
Ami látszik
A börtön egyik ipari kamerája először azt a jelenetet rögzítette, amikor őrei kirángatták Tivadart a zárkájából, ahol falcolással, önkárosítással fenyegetőzött. Jól látszik, hogy az egyik börtönfelügyelő felszólítására ledobja a pengét, és az őr felveszi a földről, majd bemegy a zárkába. Utána újabb három őr érkezik, miközben kilép a zárkából az első őr. A földre viszik a fogvatartottat. Rugó-és ütőmozdulatot is látunk, nem egyértelmű, hogy elérik-e Tivadart. De az már igen, hogy az egyik karjánál fogva húzzák ki a zárkaszintről. A férfi nem támad vissza, nem áll ellen, védeni próbálja magát. Mielőtt eltűnnének a fal mögött, mintha az egyik őr megbotlana vagy belerúgna a védekezésképtelen férfiba.
A második jelenet az eggyel lejjebb lévő szinten készült. A lépcsőházban nem volt kamera. Az azért így is kivehető, hogy egy kopasz őr, a címzetes főtörzsőrmester a lépcsőn belerúg a fiatalemberbe. Majd nagy erővel az immár a földön elterülő férfi gyomrába rúg újból. A fájdalomtól vonagló és segítségért könyörgő elítéltre ordít. (Az ipari kamera hangot nem rögzített, de a felvétel így is egyértelmű.)
Egy idősebb őr lép be a képbe. Majd a később elítélt kopasz őr mögül egy másik őr tovább vonszolja Tivadart. A többiek utának mennek. Az utolsó elhaladó szemüveges felügyelő nevet.
A kamerák tanúsága szerint senki nem avatkozott közbe legalább két percen át tartó bántalmazássorozatba. Az őrök nevetése és a gesztusok egyenesen az elkövető(k) melletti szándékegységről vallanak.
Ami nem látszik
Tivadar több helyen megsérült. Arca jobboldalán diónyi duzzanat keletkezett. Nyakáról, tarkójáról, bal könyöke felett a karjáról és hátáról leégett a bőr. Orvosilag mindezt nyolc napon belül gyógyulónak minősítették. Amit 2016. szeptember 23-án 18:40-től kezdődően az őrei tettek vele, azt a büntetőjog bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményének nevezi.
Az ilyen ügyek többnyire rejtve maradnak, feljelentést sem tesznek miattuk, különösen, ha nem járnak súlyos sérüléssel. De ha mégis születik feljelentés rendőri vagy börtönfelügyelői bántalmazás miatt, csak az esetek 1–4%-a jut bíróság elé. Aligha van még olyan a Btk. által szankcionált bűncselekmény, amelyet ennyire rossz hatékonysággal nyomoznának.
Az ügyészség mindezt a rendőri, börtönőri bántalmazások
speciális jellegével magyarázza. Csakhogy vannak más nehezen nyomozható ügyek,
pl. a családon belüli erőszakcselekmények, ügyvédi visszaélések vagy éppen a
rendőrök és börtönőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni
erőszakesetek ilyenek, azoknál mégis jóval magasabb a nyomozáseredményesség
(67, 20, illetve 69%-os).
A siralmas hatékonyságra az az egyik hivatkozási alap, hogy
a bántalmazásoknak legtöbbször csak két szemtanúja van: az egyik a sértett, a
másik az elkövető. De amint a fenti felvételekből is látszik, ez sokszor nincs
így valójában. A rendőr vagy a börtönőr többnyire nem egyedül intézkedik, hanem
kollégáival együtt. Mégis csak elvétve fordul elő az, hogy rendőr vagy börtönőr
szemtanú tenne feljelentést a bántalmazó társa ellen.
Hogy egyértelmű legyen: míg nekünk, civil állampolgároknak nem kötelességünk feljelentést tenni, ha bűncselekményt látunk, addig a hivatalos személynek, így a börtönőrnek nem csak az a kötelessége, hogy ezt megtegye, de még az is, hogy akár testi kényszert alkalmazva megakadályozza a bűncselekményt vagy annak folytatását.
A bajtársak passzivitása nem egyszerűen bátorítja az erőszakoskodót, de büntetlenséget is biztosít neki.
A büntetőeljárás
Ebben a kivételes esetben a parancsnok megtette a feljelentést Tivadar bántalmazói ellen. Talán nem túl merész feltételezés, hogy az iparikamera-felvételek ösztönzőleg hathattak rá.
A büntetőeljárás viszont a szokásos módon folyt el, és lehangolóan enyhe ítélettel zárult. Az ügyész mindössze a rugdosódó címzetes főtörzsőrmester ellen emelt vádat. Noha azonosíthatók voltak a földre vitelben és a vonszolásban részt vevő őrök is, ahogyan a bűnsegédként ott vigyorgó kollégáik is. A nyomozó- és vádhatóság nem használta ki azt a rendkívül ritka lehetőséget, hogy felvétel készült, és az meg is maradt a bántalmazásnak legalább bizonyos mozzanatairól. Az eljárásban az is világossá vált, hogy Tivadar minden bizonnyal nem magától esett arccal lefelé a lépcsőn, mégsem vonták felelősségre a többi elkövetőt.
Tivadar pszichés, diszszociális zavarokban szenved, az átlagosnál rosszabbul viseli a börtönkörülményeket is, nehéz eset. Ezen a napon is azzal fenyegetőzött, hogy pengével hasogatja fel a karját, ha nem szállítják át a börtönpszichiátriára, az IMEI-be. De a kamerafelvételből is kiderül, hogy meg lehetett győzni arról, tegyen le erről, és dobja el a pengét. Ám egy perc sem telt el, és őrei máris a földre vitték.
A börtönőrök természetesen alkalmazhatnak erőszakot, sőt kötelességük azt tenni, ha a fogvatartott önkárosítással fenyegetőzik és penge van nála. De itt nem akkor, hanem utána alkalmazták a testi kényszert. Így a fizikai és verbális erőszak indokoltalan és jogsértő volt.
Maga a módszer is elfogadhatatlan volt. Az ellenállást nem tanúsító, megfélemlített és kiszolgáltatott rabot földön húzták, minden bizonnyal lelökték lépcsőn, egy felügyelő többször megrúgta és ordibált vele. A társak pedig tétlenül nézték. Ilyet az előírások szerint sem tehettek volna. Egyértelmű, hogy nem testi épsége miatt alkalmaztak vele szemben erőszakot, hanem megtorlásképpen. Ezt pedig a törvény – nagyon helyesen – kategorikusan tiltja.
Ehhez képest a jogerős ítélet szerint a rugdosódó címzetes főtörzsőrmester 200 ezer forintos pénzbüntetéssel úszta meg. Ráadásul állományban maradhatott. A többiek közül senkit nem ítéltek el sem bántalmazás, sem pedig intézkedési és feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt, a börtön arról sem számolt be, hogy bárki fegyelmit kapott volna.
A személyiségi jogi per
Tivadar ezek után kereste meg a Magyar Helsinki Bizottságot. Érthetően az enyhe ítélet és az elítélt börtönőr bűntársainak büntetlensége nem jelentett kellő jóvátételt neki, ahogyan nem jelent kellő visszatartó erőt az őröknek sem. Orvosi szakvélemény állapította meg, „hogy személyiségében fellelhető védelemigény, veszélyprojekció és traumatikus élményátélés lehetősége részben összefügghet a perbeli bántalmazással”. Köznapi módon azt mondhatjuk, hogy a bántalmazás, a megalázás miatt is félt és rettegett ezután.
Ivány Borbálának, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével Tivadar kártérítési pert indított a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön ellen. Annak megállapítását kérte, hogy az intézet megsértette emberi méltóságát, testi-lelki egészséghez való jogát, és nem tartotta be a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. Tivadar azt akarta elérni a bíróságnál, hogy a sopronkőhidai intézet magánlevélben kérjen tőle bocsánatot, és fizessen sérelemdíjat.
A börtön meghökkentő dolgokra hivatkozva igyekezett kibújni a felelősség alól. Például arra, hogy Tivadar „magatartásával korábban is sok probléma volt”. Ha ez az érvelés megállna, akkor általános felmentést adna a problémás foglyok bántalmazására.
Már az elsőfokú bíróság elutasította a börtön faramuci érvelését. A kimentési hivatkozások ugyanis semmiben nem indokolták ügyfelünk személyiségi jogainak, emberi méltóságának megsértését. A pszichés problémái ugyanis nem kötelezik őt arra, hogy el kelljen viselnie az őt érő embertelen, megalázó bánásmódot. Ezért aztán a Győri Törvényszék bocsánatkérésre kötelezte a börtönt, és a félmilliós sérelemdíjat állapított meg.
Az elszenvedett megaláztatáshoz képest alacsony kártérítés miatt Ivány Borbála ügyvéd megfellebbezte az elsőfokú ítéletet. Már csak azért is, mert az nem állt arányban azzal a meghatározó ténnyel, hogy a sérüléseket közhatalmi viszonyban okozta a börtön. A fellebbezés szerint a bántalmazást több szándékegységben álló felügyelője követte el szándékosan és hatalmi helyzetével visszaélve.
A Győri Ítélőtábla elfogadta érvelésünket, és a sérelemdíj összegét jogerősen egymillióra emelte. A másodfok nagyobb súllyal értékelte, hogy a börtönőr „a hatalmi helyzetével és a számbeli fölénnyel visszaélve, nyilvánosan, kegyetlenül, különösen megalázó módon bántalmazta a kiszolgáltatott, védekezésre képtelen helyzetbe hozott, és védekezni nem is próbáló, ismerten pszichés zavarokkal és beilleszkedési zavarokkal küzdő” Tivadart úgy, hogy ezt a többi őr „mosolyogva nézte és nem akadályozta meg” – szögezi le a jogerős ítélet.
(Ügyfelünk neve kitalált, a többi nem.)