Az államnak kutyakötelessége volna minden lehetséges eszközzel segíteni a fogyatékossággal élő embereket. Ehhez képest nálunk – bár törvény tiltja – több fogyatékos embert is jogellenesen tartottak fogva. Három eset a Magyar Helsinki Bizottság és a Szabálysértési Munkacsoport ügyei közül.
A szabálysértés nem olyan súlyos normasértés, mint egy bűncselekmény. Kihágásnak mondták korábban. Ezért a fogyatékossággal élő ember szabálysértése nem áll arányban azzal, hogy őt börtönbe zárják. A szabálysértési törvény így aztán egyértelműen kimondja: fogyatékossággal élő embereket nem lehet megfosztani a szabadságuktól szabálysértés miatt. Szemetelés vagy bolti csokilopás miatt nem szabadna börtönbe zárni őket.
Mégis több olyan eset is történt a közelmúltban, amikor ügyvéd közbelépése kellett ahhoz, hogy a szabálysértési őrizetben vagy elzárásban tartott fogyatékossággal élő embereket kiengedjék a börtönből vagy a fogvatartás jogszerűtlenségét a hatóságok utóbb elismerjék. Ráadásul többször hosszas jogi procedúra kellett ahhoz is, hogy az állam mégiscsak pénzbeli elégtételt adjon a jogellenesen fogva tartott embereknek.
Gondnokság alatt
„Károly” pszichés beteg, cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll. A férfi szabálysértést követett el, amiért pénzbírságot szabtak ki rá. A bírságot, amit a férfi nem tudott kifizetni, a bíróság később elzárásra változtatta át, „Károlyt” pedig börtönbe zárták. A kétségbeesett családja a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult.
A civil jogvédő egyesület ügyvédje nyomban jelezte az ügyészségnek és a büntetés-végrehajtási intézetek, hogy jogellenesen tartják fogva a férfit. Mégsem szabadították azonnal, mert nem látták kellően alátámasztottnak, hogy fogyatékossággal él. A büntetés-végrehajtási intézet először úgy érvelt, hogy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság még nem jelent biztosan fogyatékosságot. Az ügyvéd így hát beszerezte a cselekvőképességet kizáró határozat, de az sem volt elegendő a szabadításhoz.
A börtön nem akarta beszerezni a pszichiátriai kezelésre vonatkozó iratokat a helyi kórháztól, és a börtönorvos sem észlelte, hogy a férfi pszichés beteg. „Károly” nyilatkozatát pedig nem kérték vagy nem vették figyelembe. A férfit összesen 11 napon keresztül tartották fogva jogellenesen.
Hét ügyvédi levél és számos, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézet munkatársaival folytatott ügyvédi telefonbeszélgetés kellett ahhoz, hogy „Károlyt” végül szabadon engedjék.
Amputált lábbal
Horváth Zoltánnak nyolc éve amputálták az egyik lábát. Lábprotézissel, illetve mankóval éli a mindennapjait. Mindezek ellenére teljes életet él, dolgozik és autót is vezet. Egy alkalommal két közlekedési szabálysértést követett el, mert az új, még nem teljesen bejáratott lábprotézisével akadtak gondok, és orvoshoz sietett. A rendőrök feltartóztatták és a férfi azonnal el is ismerte a szabálysértést. Mégis majdnem három teljes napra szabálysértési őrizetbe helyezték. Ez alatt semmi segítséget nem kapott. A büntetés-végrehajtási intézet sem volt akadálymentesítve. Horváth Zoltán csak azután szabadulhatott, hogy bíróság elé állították.
Ezután a Magyar Helsinki Bizottság segítségével bírósághoz fordult, sérelemdíjat és bocsánatkérést követelt.
A perben a rendőrség azzal védekezett, hogy a féllábú férfi a szabálysértési törvény értelmében nem tekinthető fogyatékossággal élőnek, mert bár végtaghiányos, azonban „állapota a napi életvitelének intézésében, a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételben nem korlátozza vagy gátolja”. A bíróság nem fogadta el ezt az abszurd érvelést, és sérelemdíj megfizetésére, illetve bocsánatkérésre kötelezte a rendőrséget.
Fogságban Állampusztán
Egy 20 éves, enyhe fokban értelmi sérült, figyelemzavaros, hiperaktív fiúra összesen közel egymillió forint összegű pénzbírságot szabtak ki különféle szabálysértések miatt. A pénzbírságokat úgy váltották át szabálysértési elzárásra, hogy az eljáró hatóságoknak nem volt tudomása a fiú fogyatékosságáról, őt nem hallgatták meg, fogyatékosságra utaló papírjait sem szerezték be. Ez sajnos, ma sem kötelességük. Amikor Budapestre szökött, a rendőrök igazoltatták és börtönbe vitték, hogy letöltse az összesen 153 napnyi elzárást. A családja hetekig nem tudott vele kapcsolatba lépni, míg végre levelet kaptak tőle:
A fiú és családja a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak segítségért. Az egyesület haladéktalanul a megyei főügyészséghez és az ombudsmanhoz fordult. A civil jogvédők tájékoztatták a hatóságokat, hogy a fiút jogellenesen tartják fogva az állampusztai börtönben. Az ombudsman évek óta nem válaszolt a megkeresésünkre.
A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje arra is felhívta a figyelmet, hogy „Pétert” a gyámhivatal mentális zavara miatt ideiglenes gondnokság alá helyezte, és vele szemben pszichiátriai vélemény alapján gondnokság alá helyezési pert indított. Ő nagy bizonyossággal fogyatékos, ezért nem lehet szabálysértési elzárást alkalmazni vele szemben. Az ügyészség elutasította a szabadítási kérelmet, mondván, a végleges gondnokságról döntő per még folyamatban van, így a fiú még nem tekinthető „hivatalosan” gondnokoltak, vagyis fogyatékossága nincs bizonyítva. Pedig a fiú több pszichiátriai lelettel is rendelkezett, és laikus számára is észlelhető alkalmazkodási zavarai voltak. Az ügyvéd nem adta fel, és az ideiglenes gondnokságot megalapozó iratokra, köztük pszichiátriai véleményre hivatkozva érvelt az ügyészségnél. A harmadik beadvány sikerrel járt és a fiút szabadon engedték.
Összesen 71 napon át tartották fogva jogellenesen.
Ezek után a fogyatékossággal élő fiú kártalanítási pert indított, amit meg is nyert a Belügyminisztériummal szemben. Érdekesség, hogy az elsőfokon eljáró bíróság nem tartotta indokoltnak a kártalanítást a hibás törvények miatt. Ezek után jött a másodfokú, jogerős ítélet, amely elismerte „Péter” kárigényét. A pereskedés azonban még most sem ért véget, mert a Belügyminisztérium felülvizsgálati eljárásban akarja megsemmisíttetni a jogerős ítéletet, azaz visszavenni „Péter” kártalanítását. Ítélet még nem született a Kúrián.
A törvény az államra is vonatkozik
A Szabálysértési Munkacsoport (amelynek tagjai a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász) igazságosnak és helyesnek tartja, hogy fogyatékossággal élő embereket nem lehet börtönbe zárni szabálysértés miatt. Fontos azonban, hogy mindez ne csak a törvény szövegében, hanem a gyakorlatban is kivétel nélkül érvényesüljön.
Cél, hogy a hatóságok hivatalból észleljék, ha az eljárás alá vont személy fogyatékossággal élő ember, ne neki vagy ügyvédjének kelljen felhívnia erre a hatóságok figyelmét. Óriási probléma, hogy az esetek jelentős részében a fogyatékossággal élők érdekérvényesítési lehetőségei korlátozottak, nem tudnak ügyvédet fogadni. Így a Magyar Helsinki Bizottság által megismert ügyek csak a jéghegy csúcsát jelentik, a legtöbb fogyatékossággal élő ember úgy kerül szabálysértés miatt börtönbe, hogy soha nem derül ki a jogsértés, a fogyatékossággal élőket soha nem kompenzálják a törvénysértés miatt.
A fogyatékos emberekkel való foglalkozásra nincsenek felkészülve a börtönökben. Ők olyan különleges bánásmódot igényelnek, amelynek képtelenek eleget tenni a börtönök, de nem is az ő feladatuk lenne ez, hanem a szociális szféráé.
Igaz, mint tudjuk, az is hiányokkal küzd.
Jogfejlesztő pereskedés
A Szabálysértési Munkacsoport az egyedi ügyek segítségével sikeresen győzte meg a Belügyminisztériumot arról, hogy változtatni kell a rossz és igazságtalan szabályokon. Így ma már törvény írja elő a fogyatékossággal élő emberek kártalanítását, ha jogellenesen tartják őket fogva szabálysértés miatt.
Ezzel együtt az alapprobléma nincsen megoldva, és mindez túlmutat a szabálysértési elzárásokon. Kiterjedt állami gondoskodás hiányában fogyatékkal élők, különösen értelmi fogyatékossággal élők és súlyos pszichiátriai betegek kerülnek börtönbe olyan jogellenesnek vélt cselekmények elkövetéséért, amelynek mentális állapotuk és a megfelelő ellátás hiánya áll a hátterében. Amíg megmaradnak a szociális és egészségügyi ellátórendszer súlyos hiányosságai, addig ez nem is fog megváltozni.