Enyhe büntetés a Balaton Soundon arab magyarokat verő kempósoknak

A 2019-es Balaton Soundon támadott meg hat fesztiválozót tucatnyi erőszakos fiatal, köztük magasan jegyzett kempósok. A harcművészeti hátterüket a bíróság nem értékelte súlyosbító körülményként, az ügyészség pedig nem foglalkozott azzal, hogy a támadást valószínűleg külföldiek elleni vagy rasszista előítéletből követték el.

Fotó: Kristóf Balázs

A támadás maga nem tartott tovább  2 percnél. A következmények az áldozatok szempontjából viszont súlyosak lettek. Egyiküknek, akit többen rugdostak meg, eltört az orra. A testvérének vérbe borult az arca, a harmadik sem úszta meg verés nélkül. A részeg tettesek aztán gyorsan olajra léptek.

Meglehet, sosem derült volna ki, kik is a fiatalkorú elkövetők, ha másnap – tán a bűntudat és a másnaposság nyomása alatt – a támadók közül hárman nem kérnek elnézést az áldozatoktól. De kértek. Ezek után a Facebook segítségével sikerült lenyomozni, kik is ők. A többiek azonban máig ismeretlenek.

Kötekedésből verekedés

Nem túl gyakran, de egy-egy nyári fesztiválon mégiscsak elő-előfordul, hogy a fiatalok valami jelentéktelen „sérelem” miatt egymásnak ugranak, de többnyire nem lesz belőle tömegverekedés vagy 8 napon túli sérülés. Itt azonban számos körülmény játszott abban szerepet, hogy a szokásosnál súlyosabbak lettek a következmények.

Úgy kezdődött, hogy egy párba belekötött egy tajt részeg fiú, aki szerint állítólag nekimentek. Ha így is történt volna, csak véletlenről lehetett szó, de a felbőszült „sértett” nem akart megnyugodni, és telefonon szólt a barátainak, hogy jöjjenek oda erősítésnek. A párnak is ott volt két barátja, és ők is telefonáltak másokért. A két kompánia egyáltalán nem volt egyensúlyban, az ittas fickó társasága kétszer akkora volt, mint a másik. Hatan, öt fiatal férfi és egy fiatal nő állt szembe 12-15 fenyegetőző alakkal szemben.

Minden gyorsan történt. A tanúk szerint pár mondat után jöttek az ütések és rúgások. A megtámadottaknak esélyük sem volt védekezni, különösen nem ellentámadni. 

Gyakorlott verekedők

A támadás azért is lehetett ennyire gyors, hatékony és kíméletlen, mert a három azonosított támadó közül ketten is nemzetközileg jegyzett kempósok voltak.

A tanúk szerint a támadók vezetőjeként fellépő fiatal azóta világbajnoki címet szerzett sportágában. Ötéves kora óta kempózik, már 12 évesen 180 hivatalos meccsel a háta mögött a hazai kempó nagy reménységnek tekintették, akit magával ragadott

 „a kempo összetettsége – vagyis az a tény, hogy az ütések és rúgások mellett földharcban is van lehetősége kiteljesedni”.

2019-ben, a támadás évében, vagyis 16 évesen is több korosztályos nemzetközi címet szerzett. Ám úgy tűnik, a kiteljesedéshez kevésnek találta a tatami nyújtotta lehetőségeket.

Mondani sem kell, egyáltalán nem mindegy, hogy egy harcművészetekben járatos sportoló üt meg vagy rúg fejbe, vagy pedig valaki olyan, aki a középkori oxitán költészet rajongója. A küzdősportolók erőszakos cselekményeit éppen ezért többnyire szigorúbban ítélik meg a nyomozó hatóságok és a bíróságok is. Hiszen jogos az elvárás, hogy ők sokkal jobban tudják, milyen következményei lehetnek az ökölcsapásuknak vagy körrúgásuknak, mint egy felbőszült dilettáns. Nem is beszélve arról, ha a megtámadott „civil” egyébként sem tud hatékonyan védekezni.

A Siófoki Járásbíróság 4 évvel és 8 hónappal a támadás után meghozott ítélete viszont egyáltalán nem foglalkozott ezzel a fontos körülménnyel.  

Nem lehetett ítélet az előítéletről

Az ügyészséget pedig egyáltalán nem érdekelte, hogy a támadásnak vajon volt-e előítéletes háttere is. A nyomozás során fontos tisztázni, hogy erőszakos támadásnál (garázdaságnál, testi sértésnél) szerepet kapott-e az áldozatoknak valamilyen meghatározott csoporthoz tartozása, tulajdonsága, így például származása, bőrszíne, nemzetiséghoz, fajhoz tartozása. Amennyiben igen, akkor az felveti gyűlölet-bűncselekmény, jelen esetben közösség tagja elleni erőszak gyanúját.

Itt a megtámadottak ugyan mindannyian magyar állampolgárok, viszont ketten közülük egyiptomi, a harmadik meg vietnami származásúak, és a származásuk egyértelműen látható is rajtuk. Támadóik azt kiabálták, hogy „I like Hong Kong”, „köcsög kínai”, illetve „köcsög migránsok”, a vietnámi sértettet a főkolompos le is köpte.  

Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, aki a büntetőeljárásban a sértetteket képviselte, a nyomozás során fel is hívta a figyelmet erre a lényeges körülményre mint a közösség tagja elleni erőszak bizonyítékra. Ám az ügyész mindezt azzal ütötte el, hogy az áldozatok az első kihallgatásukon, amely közvetlenül a bántalmazást követően, hajnalban történt, erről még nem beszéltek. Nem vette figyelembe, hogy az átéltek kellő magyarázatot adnak a zaklatottságra. Ahogy az sem érdekelte, hogy a kihallgatást vezető rendőrök nem kérdeztek erre rá, noha több körülmény is utalt gyűlölet-bűncselekmény lehetőségére (az áldozatok identitása, a támadók között kopaszok is voltak, és az, hogy a támadók nem ismerték a sértetteket).

Zsenge vádirat, enyhe ítélet

Így aztán garázdasággal vádolták meg a három ismertté vált fiatalkorú elkövetőt. Ennek igen komoly jelentősége volt a büntetés kiszabásánál is. Míg a vádlottat a közösség tagja elleni erőszak csoportos elkövetésénél kettőtől nyolc évig terjedő szabadság fenyegeti, addig a csoportos garázdaságnál legfeljebb három évig terjedhet a szabadságvesztés.

A vádlottak tehát sokkal olcsóbban úszhatták meg a szabadságvesztésnél: kettejüket 250–250 ezer pénzbüntetésre ítélték, a harmadikat pedig 200 nap közérdekű munkára kötelezték, de őt is csak azért, mert neki még nem volt saját jövedelme. Ráadásul felmentették őket a súlyos testi sértés (orrtörés) és a könnyű testi sértés (arcsérülés) vádja alól. A bíróság mindezt azzal indokolta, hogy nem sikerült pontosan tisztázni, kinek milyen szerepe volt a támadásban, a sérülések okozásában. Hozzá kell tenni, hogy az enyhe büntetésben a bíróság szerint szerepet játszott az időmúlás, amely részben azért történt, mert a nyomozást követően először nem emelt vádat az ügyészség, az azonosított négy gyanúsítottal szemben ún. feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott 2 évre, de ez csak az egyiküknél telt el eredményesen, és aztán az elsőfokú bírósági eljárás is közel két évet vett igénybe.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbez a nem jogerős ítélet ellen.

A főkolompos kempóst azóta már egy másik ügyben jogerősen elítélték garázdaság vétsége miatt, amit 2021-ben követett el. 180 óra közmunkára büntették. Egy másik verekedővel szemben  pedig egy azóta elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat.