Aki követte a híreket az elmúlt napokban, biztosan értesült a 120 utcára tett kárpátaljai anya és gyerek sorsáról. Augusztus 22-én átmeneti megoldás született Kocson kilakoltatott családoknak. Biztonságos szálláshelyre vitték őket a hónap végéig. Hogy utána kapnak-e támogatott lakhatást, bizonytalan. Hogy az ország más szálláshelyeiről kitett 2-3 ezer menekülővel mi lesz, nem tudjuk. Mi megyünk velük, és beszámolunk a fejleményekről.
Bakonyi Anikó és Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának munkatársai értékelik a helyzetet augusztus 23-án.
Miért rekedtek az út szélén az ukrajnából menekülő emberek?
B.A.: Nehezen hitték el, hogy a június 28-i rendelet miatt már nem jogosultak arra, hogy igénybe vegyék a támogatott szállást, mert már csak azoknak jár, akiknek egykori lakóhelyén a magyar kormány szerint még harcok folynak.
Mi jártunk itt Kocson két héttel ezelőtt, amikor már elbírálták a méltányossági kérelmeket, és értesítették a legtöbbüket, hogy nem maradhatnak augusztus 21. után. Mégis annyira megszokták ezen a helyen, hogy ez elképzelhetetlen volt számukra, és bíztak abban, hogy rendeződik a helyzet.
Mintha csak akkor értették volna meg igazán, hogy el kell innen menniük, amikor korán reggel ébresztették őket, hogy pakoljanak össze. Kitették őket minden holmijukkal és a gyerekeikkel a szálláshely előtti buszmegállóba, a település főutcájára. Itt szembesültek azzal, hogy meg kell oldaniuk a helyzetet, ami a legtöbbük számára teljesen kilátástalan. Szinte mind több kisgyereket nevelnek, akik nem kaptak helyet a magyar iskolában, ezáltal a szülő nem tudott munkát vállalni, így nem tud lakbért fizetni.
Hogyhogy együtt maradtak, és nem váltak szét a családok?
B.A.: Pár család elvesztette a bizalmát abban, hogy megoldást találnak, és a szabad ég alatt eltöltött éjszaka után hazaindultak Ukrajnába a kicsikkel, a lakhatatlanná vált házaikba és szirénazajba. Ám ez a 120 fős csoport a háború kitörése óta, két és fél éve együtt él, így összeszoktak. Az egyik anyuka azt mondta, hogy nekik az a feladatuk, hogy a gyerekeiket megóvják. Ezért is maradtak ott együtt, mert közösen jobban tudnak vigyázni rájuk.
Hol voltak a karitatív szervezetek augusztus 21-én, akik szállással, élelmiszerrel vagy akár csak takarókkal tudnának segíteni a bajba jutott embereknek?
B.A.: Több olyan szervezettel is próbáltuk aznap felvenni a kapcsolatot, akik a háború kitörésekor aktívan segítették a menekülőket. Szerettük volna, ha legalább ideiglenes elhelyezést biztosítanak. A Vöröskeresztet és a Máltai Szeretetszolgálatot is kerestük, de akkor egyikük sem tudott segítséget ajánlani.
L.A.: A Karitatív Tanácson kívül van más szereplő is: a magyar kormány, aminek nem szabadna az uniós joggal ellentétes szabályokat bevezetnie, és nem kellene embereket az utcára löknie. Viszont ha már ez így alakult, akkor akad egy harmadik szereplő, akinek lehetősége lenne érdemben és gyorsan beavatkozva hatékony segítséget nyújtania. Ez maga az Európai Unió és az Európai Bizottság, akiknek már egy hónappal ezelőtt jeleztük, hogy ez az új rendelet életbe lép, és hogy ennek milyen következményei lesznek. Hiába szóltunk, hogy itt fogunk állni augusztus 21-én, és sok embernek nem lesz hova mennie, így is végig kellett néznünk több helyszínen, hogy emberek tucatjait vagy százait küldik el.
Túl a jogi segítségnyújtáson és a helyzet alakulásának folyamatos nyomon követésén, párhuzamosan dolgozunk azon is, hogy felhívjuk az európai döntéshozók figyelmét a problémára, hogy biztosítsanak a megoldásra külön forrásokat, illetve tegyék meg azokat a jogi lépéseket, amivel nyomást helyeznek a magyar kormányra.
Mit értünk el eddig ebben a krízishelyzetben?
L.A.: Augusztus 21-én este már úgy tudtunk hazaindulni, hogy a Kocson lévő 80 gyereket nem kellett az utcán hagynunk. Ők kaptak éjszakára matracokat és takarókat, behúzódhattak egy féltető alá az udvarba, miközben az anyák, nagymamák mellettük virrasztottak. Majd újabb átmeneti megoldást született augusztus 22-én a kilakoltatott családok számára, akiket buszokra szállítottak, hogy estére biztonságos szálláshelyre vigyék őket legalább a hónap végéig. Hogy utána kapnak-e támogatott lakhatást, az csak a jövő héten dől el.
A Kocson kitett családok esete hatással lehet az ország más szálláshelyein kilakoltatásra váró 2-3 ezer ember életére?
L.A.: Ezeknek az embereknek a döntő részét sajnos már utcára tették.
Ne felejtsük, a jelenlegi embertelen és jogellenes szabályozás az Ukrajnát ezután elhagyni kényszerülő menekültekre is vonatkozik, őket csak azért nem fogják kilakoltatni, mert eleve nem is adnak nekik szállást. Ezért különösen fontos, hogy rendszerszintű és hosszú távú megoldást találjunk, ami egyszerre segít a kocsi anyáknak és gyermekeiknek és az összes többi menekültnek. Minden eszközzel ezen fogunk dolgozni a következő napokban is.
Mik a következő lépések a hosszú távú megoldás felé?
B.A.: Ugyan most fellélegezhetünk néhány napra, de nagyon fontos, hogy hosszú távú megoldás szülessen azoknak a családoknak, nemcsak Kocsról, hanem az ország többi részéről is, akiknek el kellett hagyniuk eddigi lakhelyüket, és akik kiszolgáltatott helyzetük miatt nem tudnak önerőből szállást bérelni. Enélkül az ő védelmi státuszuk kiüresedik, értelmét veszti. Ehhez fontos továbbra is láthatóvá tenni és napirenden tartani a bajba jutott kárpátaljaiak ügyét, nyomást gyakorolni a felelősökre, hogy érezzék a helyzet súlyát, és ne a szokásos módon kezeljék azt, miszerint, ami nem látszik, az nincs is.
L.A.: A hosszú távú megoldás a támogatott lakhatás megvonásáról szóló júniusi kormányrendelet visszavonása.