A fogyatékossággal élő ember és a fogyatékkal működő bürokrácia

Az államnak kutyakötelessége minden lehetséges eszközzel segíteni a fogyatékossággal élő embereket. Ehhez képest nálunk szabálysértésekért is börtönbe kerülnek, bár azt a törvény teljességgel kizárja. Hiányzik a kellő figyelem és hiányzik a dokumentációs támogatás.

A szabálysértés nem olyan súlyos normasértés, mint egy bűncselekmény. Kihágásnak mondták régebben. Ezért a fogyatékossággal élő ember szabálysértése nem áll arányban azzal, hogy őt börtönbe zárják. A szabálysértési törvény így aztán egyértelműen kimondja: fogyatékossággal élő embereket nem lehet megfosztani a szabadságuktól szabálysértés miatt. Szemetelés vagy bolti csokilopás miatt például nem szabadna börtönbe zárni őket.

Az állam felelőssége

A Magyar Helsinki Bizottság mégis több olyan embert képviselt, akiknél ügyvéd közbelépésre volt szükség ahhoz, hogy börtönben végrehajtott szabálysértési őrizetből vagy elzárásból kiengedjék őket. Utóbb ahhoz is jogi képviselet kellett, hogy a fogvatartásuk jogszerűtlenségét elismerjék a hatóságok, és hosszas jogi procedúra után az állam mégiscsak elégtételt adjon a jogellenesen fogva tartott embereknek.

A Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezése és szívós munkája kellett ahhoz a törvénymódosításhoz, hogy legalább már a jogi lehetősége megvan annak, hogy jogsértő fogvatartás miatt kártalanítás járhasson a fogyatékossággal élő embereknek. A helyzet mégis faramuci, mert annak az enyhe fokon értelmi sérült fiatalembernek, akit 71 napon át tartottak törvénysértően fogva, máig nem jár kárpótlás, mert az ügye idején a korábbi hibás törvény volt hatályban. Pedig éppen az ő ügye hívta fel a figyelmet arra, hogy szükség van a jogszabályok módosítására. Az ő panasza két éve vár az Alkotmánybíróság döntésére.

Hatósági hanyagság

Azt hihetnénk, hogy évek során valamit javult a jogalkalmazói gyakorlat is. A helyzet azonban nem ez. Ezt bizonyítja „Géza” ügye is.

„Géza” nagy szegénységben el egy dunántúli kisvárosban. Cselekvőképességét kizáró gondnokság alatt áll. Állapota miatt nem tud felelősséget vállalni tetteiért, azonban különböző szabálysértésekért a hatóságok többször pénzbírságra büntették, amit érdemi jövedelem híján nem tud kifizetni. A bírságokat bíróság automatikusan elzárásra változtja át, amit börtönben kellene letölteni. Így történt legutóbb is.

Aki egyszer is látta, kétsége sem lehet „Géza” pszichoszociális fogyatékosságáról. Ezért áll nővére gondnoksága alatt. Tudják ezt a helyi rendőrök, a gyámhatóság és a gondnokságot elrendelő bíróság is. Támogatásra, közösségi pszichiátriai ellátásra, nem rácsokra lenne szüksége. Most mégis kivonultak érte a rendőrök, hogy elvigyék letölteni a bíróság által kiszabott elzárását.

A bíróság úgy döntött a bírság átváltoztatásáról, hogy nem hallgatta meg „Gézát”, nem kért be iratokat a hatóságoktól, nem ellenőrizte, hogy vajon gondnokság alatt áll-e. Vagyis saját hanyagsága miatt hivatalos tudomása sem lehetett a fogyatékosságáról. A rendőrség pedig arra hivatkozott, hogy neki végre kell hajtani a bíróság döntését. Még az sem segített, hogy „Géza” nővére – ismerve a jogot – reklamált, hogy ne vigyék el testvérét.

A befogadásnál a börtönnek is tapasztalnia kellene, hogy „Gézát” szabálysértésért nem lehetne fogva tartani. Csakhogy a tapasztalatok szerint a büntetés-végrehajtás is széttárja a karját, hogy neki pedig be kell fogadnia az elzárásra ítélteket, hiszen ott a bíróság döntése és hát „Gézánál” sem volt ott a fogyatékosságát igazoló dokumentum.

Tehetelenkedési nyomaték

Szerencsére a bürokrácia rémtörténete most nem futott végig. Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje négy órán keresztül tartó telefonálással elérte, hogy a rendőrségi autó még a börtön kapuja előtt visszaforduljon, és „Gézát” visszavitték otthonába. Hiába az egyértelmű törvényi tiltás, a helyi rendőrőrs vezetőjét, a rendőrség szabálysértési előadóját és az elzárást kérő ügyészt is hosszan kellett győzködni az ügyvédnek.

A hatóságok maguk sem vitatták, hogy fogyatékossággal élő embert tilos szabálysértésért elzárni. A helyi rendőrparancsnok mégis arra hivatkozott: ugyan tudja, hogy „Géza” fogyatékos, éppen ezért egyeztett is az ügyésszel, és ő jóváhagyta, hogy börtönbe kell vinni a férfit. A szabálysértésekkel foglalkozó rendőr ugyancsak tudott a fogyatékosságról és a gondnokságról is, ám úgy gondolta, hogy a beszámítási képességét nem zárták ki „Gézának” általános jelleggel, így nincs akadálya az elzárásnak. Ezért ő nem is tájékoztatta a bíróságot a fogyatékosságról, gondnokságról. Az ügyész pedig azzal érvelt, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság még nem jelent feltétlen fogyatékosságot, így az elzárás korlátját sem.

Vajon tényleg ennyire eszköztelenek a hatóságok ilyen ügyekben? Az igaz, hogy éppen az értelmi fogyatékosok esetében a legnehezebb a dolguk. De ebben a konkrét esetben is számos körülménynek kellett volna bekapcsolni a piros lámpát. „Gézát” személyesen ismerték a hatóságok emberei, találkoztak is vele, azt is tudták, hogy mentális állapota miatt van gondnoka. Ráadásul a helyi bíróság helyezte gondnokság alá, tudták azt is, hogy kezelték pszichiátrián, tehát törvénysértő börtönbe zárni. Mégis hatott a tehetetlenségi nyomaték, és a rendőrségi autó elindult a börtön felé.

Nem lehet mindenkinek akkora szerencséje, hogy a gondnoka a testvére legyen és azonnal intézkedjen. Ahogy ahhoz is nagy mázli kell, hogy egy agilis civil jogvédő ügyvéd éppen telefonvégen legyen. Világos, hogy a fogyatékossággal élő emberek elzárásának megakadályozását nem szabadna a véletlenre bízni, itt is rendszerszerű segítségre van szükségük.