Szijjártóék titkolózása törvénysértő volt

A fideszes külügyminisztérium közadatnak számító statisztikák kiadását tagadta meg a Magyar Helsinki Bizottságtól. Az Orbán-kormány azt akarta elleplezni, hogy valójában a belgrádi és kijevi (!) nagykövetségen sem lehetséges magyar menedékjogi eljárást kezdeményezni az üldözötteknek. Ugyan a külügy hajmeresztő indoklással állt elő, de hiába, az árulkodó adatokat ki kellett adnia.

A Fővárosi Ítélőtábla nemrég jogerős ítéletben kötelezte arra az egykori Külgazdasági és Külügyminisztériumot, azaz mai jogutódját, a Külügyminisztériumot, hogy a Magyar Helsinki Bizottságnak adja ki: 2025. július 1. és szeptember 30. között hány potenciális menedékkérő nyújtott be „szándéknyilatkozatot” Magyarország kijevi és belgrádi nagykövetségén, és erre hány időpontot biztosítottak a külföldieknek, és hány kérelmező kapott így beutazási engedélyt Magyarországra.

A kérdés megválaszolása semmilyen komoly erőfeszítést nem igényelt volna a minisztériumtól, ráadásul a civil szervezet kérelme olyan statisztikára vonatkozott, amely magától értetődően számít közadatnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság 2023 óta negyedévente adott be hasonló kérelmeket, és 2025 októberéig mindig kiadták az adatokat. Akkor azonban Szijjártó Péter mint adatgazda megtagadta ezt, és a jogvédő egyesület kénytelen volt perre vinni a dolgot.

Nagykövetség, nagy hazugság

Hogy megérthessük, egyszercsak miért kezdtek el titkolózni, szükséges ismertetni az előzményeket, amelyek szorosan összefüggnek az Orbán-kormány pusztító migrációs politikájával és kétkulacsos kommunikációjával.

A kormány 2020. május 26-án vezette be az úgynevezett nagykövetségi eljárást, ami lényegében az egyetlen „lehetőség” arra, hogy egy üldözött menedékjogot kérhessen Magyarországtól. Ennek értelmében a menekülőknek a kérelem beadásához először a belgrádi vagy a kijevi magyar nagykövetségen – és csakis ezen a két helyen – lehet benyújtani az úgynevezett „menedékkérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatot”, amelyet az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) bírál el. A nagykövetségeket értelemszerűen a külügy felügyeli (nevezzék aktuálisan bárhogyan is). Ha „a szándéknyilatkozatot” az OIF valami csoda folytán kedvezően bírálja el, a minisztérium akkor ad ki egyszeri beutazásra jogosító okmányt.

A statisztikák kezdetektől siralmas képet mutattak.

2020-ban mindössze 26 „szándéknyilatkozatot” nyújthattak be az üldözöttek a magyar nagykövetségeken, 2021-ben 55-öt, 2022-ben 16-ot, 2023-ban 2-t (kettőt!) és 2024-ben 6-ot. 2025 első negyedévében pedig csupa nulla volt a minisztérium válaszában: egyetlenegy „szándéknyilatkozat” nem adhattak be, egyetlenegy menekülőt nem hallgattak meg, és egyetlenegy beutazási engedélyt sem adtak ki.

Az Európai Unió Bírósága uniós jogba ütközőnek ítélte a teljesen képtelen szabályozást, és arra kötelezte az államot, hogy szüntesse meg a magyar menedékjogot lényegében felszámoló nagykövetségi menekültelhárító rendszert. Az Orbán-kormány – mint annyi mást – ezt a jogerős ítéletet sem hajtotta végre.

Árulkodó nullák

A fideszes kormány kifelé, az uniós intézményeknek váltig bizonygatta, hogy „a nagykövetségi rendszer”, vagyis az, hogy lényegében az ország területén nem lehet menedékkérelmet benyújtani, hatékony lehetőség menedékjogot szerezni az üldözötteknek. Csakhogy éppen a külügy siralmas számai bizonyították, mennyire nincsen ez így. Éppen ezeket az árulkodó nullákat akarta eltitkolni Szijjártó miniszter, amikor arra hivatkozva tagadta meg kiadásukat, hogy Magyarország külpolitikai érdekeivel ellentétben áll a nyilvánosságra hozataluk.

A Magyar Helsinki Bizottság indította közadatperben elképesztő dolgok derültek ki.

Fontos körülmény, hogy a kijevi és belgrádi nagykövetségeken nem az ukrán vagy a szerb állampolgárok kezdeményezhetnek menedékjogi eljárást, hanem a távoli országokból érkező üldözöttek. Egyébként is az eddig megismert adatok szerint eddig egyetlen ukrán kért menedékjogot Magyarországtól még 2023-ban (ő sem valószínű, hogy a kijevi magyar nagykövetségen tette). De hát rendszert eleve nem is arra találták ki.

A külügyminisztérium viszont éppen azzal igyekezett indokolni az adatok visszatartását, hogy a kijevi követségen egyre több ukrán kér menedékjogot. Márpedig az ukrán hatóságoknak a tárca szerint ez nem tetszik, mert minden hadra fogható állampolgárt mozgósítani akarnak. Diplomáciai érdek fűződik tehát ezeknek a statisztikai adatoknak az öt éves titkosításához.

Valójában szó sincs erről. Magyarország – mint minden más uniós tagállam – Ukrajna orosz megtámadása, azaz 2022 februárja óta minden esetben automatikusan ideiglenes védelemben részesíti az Ukrajnából menekülőket. Az ő esetükben nincs szükség tehát nagykövetségi eljárásra, szabadon jöhetnek, ha tudnak, mert bizonyosan védelmet kapnak itt. Ezért sem jöhet tehát egyetlen ukrán „szándéknyilatkozat” sem a kijevi nagykövetéségünkről. (A belgrádi nagykövetségi statisztikák visszatartására még ilyen faramuci indoka sem volt a miniszternek.)

Még abszurdabbá tette a dolgot, hogy a tárca azt is elismerte a perben: a kijevi nagykövetségünkön „jelenleg szünetel a szándéknyilatkozatok átvétele”.

Nyílt titok

Hogy mi, polgárok milyen, az állami szerveknél keletkező adatokat ismerhetünk meg, azt az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény határozza meg. Az általános szabályozástól eltérni csak igen szűk körben, más törvényi előírások esetén van lehetőség. Egy ilyet próbált előráncigálni a külügy is. Sikertelenül.

A külügy a perben egyenesen úgy védekezett, hogy azért is titkolózik, mert „a szándéknyilatkozatok számából következtetni lehet Magyarország külpolitikai stratégiájára”. Ha így is lenne, mi volna ezzel a baj? Civilizált államokban a külpolitikai stratégia eleve nyilvános, és még a magyar külügy is összerakott ilyet 2011-ben, amikor Martonyi János volt a miniszter. Sokat elmond, hogy Szijjártó alatt nem készült hasonló dokumentum.

A miniszter a külszolgálati törvényt hozta fel ürügyül a megtagadáshoz. A bíróságok azonban rámutattak arra, hogy az a törvény valójában a külképviseleteken, külszolgálatokon dolgozó személyi állomány jogállási szabályozása, ami a megtagadásnál nem mérvadó. Már csak azért sem, mert a hazai menekültügyi eljárásokban, a hazai hatóságok között keletkező adatok semmiféleképpen nem tekinthetők diplomáciai iratoknak, adatoknak.

A Fővárosi Ítélőtábla ezért immár jogerősen kimondta: semmilyen törvényes alapja nincs az adatok visszatartásának, titkosításának. Az új külügyi vezetés rendben meg is küldte őket a Magyar Helsinki Bizottságnak.

Leleplezett félrevezetés

Ezek szerint 2025 harmadik negyedévében a kijevi nagykövetségünkön egyetlen időpontot sem adtak meg menedékkérő ügyfélnek, hogy benyújthassa „szándéknyilatkozatát”, egyetlen nyilatkozatot sem nyújtottak be, és egyetlen beutazási engedélyt nem állítottak ki. Belgrádban három ügyfélnek jelöltek ki időpontot, és egyetlen ügyfél adhatott be „szándéknyilatkozatot”, de ott sem kapott egyetlen üldözött sem beutazási engedélyt.

Mindebből fontos kérdések következnek: Ekkora volna az a „bődületes” migrációs nyomás, amire hivatkozva tíz éve érvényben kell tartani „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”? Vagy az üldözöttekkel csak ennyire lenne tisztességes az a magyar menedékjogi rendszer, ami az előző, autokratikus kormány szerint mindenben megfelel a nemzetközi jognak és az erkölcsi világrendnek, noha uniós bírósági és strasbourgi ítéletek eddig is ennek az ellenkezőjét bizonyították?

„Az előző kormány a menekültügyi kommunikációját 2015 óta nem tényekre, hanem félelemkeltésre alapozta, és elzárta a társadalmat a valóságos adatoktól, holott a közérdekű adatok természetes élettere a nyilvánosság. Adatok ismerete nélkül ugyanis a nyilvánosság nem tud megalapozott véleményt formálni és társadalmilag hasznos döntéseket hozni. Ezért fontos, hogy a bíróságok ítéletei esélyt adnak a társadalomnak arra, hogy a menekültügyről ismét a tények ismeretében gondolkodjon és formáljon véleményt” – értékelte a jogerős ítéletet Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.