gyülekezési jog

Kérdezz-felelek a tüntetésekről és rendőri intézkedésekről

Szabad-e kordont bontani nekem vagy egy parlamenti képviselőnek? Megengedett védekezni a könnygáz ellen? Számos gyülekezési joggal és rendőri intézkedéssel kapcsolatos kérdést tettek fel ügyvédeinknek a Karmelitánál történtek után, ahol május 3-án tüntetők csaptak össze rendőrökkel. A héten folytatódik a státusztörvény és a rendőri túlkapások elleni tiltakozás. Ezért is fontos, hogy a résztvevő diákok képben legyenek a jogaikkal és a rájuk vonatkozó szabályokkal.

presshelsinki
gyülekezési jog · 2023. május 16. 09:10

A rendőrség semmit sem tett a Meseország-matiné és a gyerekek védelmében

A közismert szélsőjobbos, homofób provokátoroknak, a Budaházy testvéreknek és társaiknak sikerült megakadályozniuk vasárnap délelőtt, hogy egy gyerekeknek szóló matinéműsor a tervek szerint valósulhasson meg. Mindezt a gyülekezési joggal visszaélve tehették meg a rendőrség passzivitását kihasználva. A rendőrség eljárása több okból volt jogellenes. A Magyar Helsinki Bizottság értékelése.

presshelsinki
gyülekezési jog · 2020. október 5. 13:29

Kik vagyunk?

Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.

Facebook

Soundcloud

Iratkozz fel hírlevélre!

Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok