Emberi_Jogok_Európai_Egyezménye

2021. június 30.

Egy férfi küzdelme az otthona megtartásáért

Baku mellett, egy nagy olajmező mellett áll egy nagy, sárga téglaház kovácsoltvas korlátokkal. A második világháború előtt épült, több generáció otthona. Alif Almanov 1968 óta büszke tulajdonosa. Alif szenvedélyesen meséli történetét, olyan mélységgel, ami súlyos sebekről árulkodik, és az is egyértelmű, hogy nem fogja feladni az igazságért folytatott harcát.

2020. november 4.
2014. november 14.

Grecsó Krisztián: Krisztus teste

A Helsinki Bizottság hat jeles írót (Cserna-Szabó Andrást, Darvasi Lászlót, Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt, Parti Nagy Lajost, Térey Jánost) arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata. Az est Kornis Mihály felolvasásával indult.Az elkészült művek közül Erdős Virág verse, Parti Nagy Lajos írása, Darvasi László novellája, Térey János strófákba tördelt rövidprózája és Cserna-Szabó András elbeszélése után adjuk közre Grecsó Krisztián esszéjét, amit a 9. cikk inspirált a gondolat-, lelkiismeret és vallásszabadságról.

2014. november 10.

Térey János: A kisebbet bántani

A Helsinki Bizottság hat jeles írót (Cserna-Szabó András, Darvasi László, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Térey János) arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata. Az est Kornis Mihály felolvasásával indult.Az elkészült művek közül Erdős Virág verse, Parti Nagy Lajos írása, Darvasi László novellája után Térey János strófákba tördelt rövidprózáját adjuk közre, amit az 5. cikk inspirált a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról.

2014. november 5.

Parti Nagy Lajos: Egy semmiség körvonalai

A Helsinki Bizottság hat jeles írót arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata.Az elkészült művek közül Erdős Virág verse után másodikként Parti Nagy Lajos írását adjuk közre, amit a 3. cikk inspirált a kínzás tilalmáról:

2014. november 4.

Erdős Virág: jönnek

A Helsinki Bizottság hat jeles írót arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata.Közreadjuk az írásműveket; először Erdős Virág versét, amit a 14. cikk inspirált a megkülönböztetés tilalmáról: