emberiesség elleni bűncselekmények

2020. november 26.

November 26.: a háborús és emberiesség elleni bűntettek soha nem évülnek el (1968)

Az ENSZ közgyűlése nemzetközi egyezményt fogadott el arról 1968-ban, amely kizárja, hogy háborús és emberiesség („emberiség”) ellenes bűncselekmények bármikor elévülhessenek. Ez elvi lehetőséget kínált olyan bűnösök büntetőjogi felelősségre vonására is, akik egy ideig sikeresen bújtak el vagy tetteiket a hatalom nemhogy nem torolta meg, de hosszú időn át díjazta.

2020. október 18.

Október 18.: megkezdődik az első, a leghíresebb nürnbergi per (1945)

A legnagyobb jogi problémát az jelentette, hogy többek szerint ex post facto ítélkeztek Nürnbergben. Tehát visszamenőleg kértek számon olyan cselekedeteket, amiket elkövetésük idején nem büntetett törvény. De ez sok tekintetben nem volt igaz. Ártatlan civil emberek és hadifoglyok legyilkolását az akkori német törvények és az akkori nemzetközi egyezmények is tilalmazták. Ahogyan nem jogszerű előre lepapírozni az igazságtalanságokat és tömeggyilkosságokat sem.

2020. szeptember 11.

Szeptember 11.: puccs Chilében (1973)

Szeptember 11-éről a New York-i ikertornyok leomlása, az Amerikát és a Nyugatot ért borzalmas terrortámadás jut eszébe a világnak 2001 óta. Korábban, 1973 után leginkább egy másik förtelmes terroreseményt, a chilei katonai puccsot társították ezzel a nappal a feketekrónikák. Pinochet rezsimjének volt ideje kifutnia magát és békésen alakult át/vissza jogállammá meg demokráciává. Sőt a katonai diktatúra figyelemreméltó gazdasági sikereket ért el, ám a „nemzet nevében” elkövetett vérontást mindezek semmiben nem igazolják. Pinochet tábornok és klikkje emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.