A múlt péntek este
megjelent Magyar Közlöny a korlátozásokat megszegő vendéglátóhelyek
büntetésének szigorításán kívül is tartogatott érdekességeket. Kiderült például
belőle, hogyan tervezi a kormány megoldani azt a helyzetet, hogy egy sor veszélyhelyzeti
kormányrendelet február 8-án hatályát vesztette volna. A „megoldás”: újabb veszélyhelyzetet hirdet ki
február 8-tól! Szintén péntek este a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a
harmadik felhatalmazási törvényt is. Ezek a jogalkotási „bravúrok” újra
megmutatják azt, hogy a kormány képtelen a kiszámítható vagy legalább
következetes szabályalkotásra, ezzel pedig mindannyiunk életét megnehezíti.
Bár azt egy ideje lebegtették, hogy majd „meghosszabbítják” a veszélyhelyzetet, azt nem lehetett pontosan tudni, hogy a kormány milyen jogalkotási megoldásban gondolkodik. A veszélyhelyzet „meghosszabbítása” ugyanis sem jogilag, sem fogalmilag nem lehetséges, és nincs is rá szükség: a veszélyhelyzetet a kormány mind 2020. március 11-én, mind 2020. november 3-án határidő nélkül hirdette ki. Vagyis a november 3-án kihirdetett veszélyhelyzet addig maradt volna hatályban, ameddig a kormány akarja, és ameddig meg nem szünteti. Ez eddig meg is felel az Alaptörvénynek, amely szerint a veszélyhelyzetet a kormány hirdeti ki és szünteti meg.
A kormány azonban egy jóval kacifántosabb, és „cserébe” kicsit sem jogállami megoldást választott. Először is a pénteken megjelent 26/2021. (I. 29.) Korm. rendeletben kimondta, hogy 2021. február 8-ával megszünteti a jelenlegi veszélyhelyzetet. Ezzel párhuzamosan pedig, az ugyanúgy péntek este kihirdetett 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel február 8-tól újabb veszélyhelyzetet hirdetett ki, és ebben a kormányrendeletben egyben nemes egyszerűséggel újból hatályba léptetett február 8-tól egy sor, a mostani veszélyhelyzet során meghozott kormányrendeletet, amelyek egyébként február 8-ával hatályukat vesztették volna.
Időt nyerni
Hogy miért volt szükség arra, hogy a kormány február 8-ával megszüntesse, majd ugyanazzal a nappal újra kihirdesse a veszélyhelyzetet? Kizárólag azért, hogy a kormány, kijátszva a saját Alaptörvényét, időt nyerjen, és ki tudjon valahogy keveredni a saját maga által okozott bonyolult jogi helyzetből – ami jogállami módon persze nem sikerülhetett.
Alapesetben, az Alaptörvény szerint a veszélyhelyzetben hozott egyes kormányrendeletek csak külön országgyűlési döntés alapján maradhatnának hatályban 15 napnál tovább. Ezt a tartalmi korlátot iktatta ki a rendszerből mind a 2020. március 30-án elfogadott első, mind a 2020. november 10-én elfogadott második felhatalmazási törvény, amikor előre felhatalmazta a kormányt a jövőbeli, a törvények elfogadásakor még ismeretlen tartalmú rendeletek hatályának meghosszabbítására. A második felhatalmazási törvény azonban csak 2021. február 8-ig hatályos, és arra adott csak felhatalmazást a kormánynak, hogy a kormányrendeletek hatályát február 8-ig meghosszabbítsa.
Vagyis február 8-án a jelenlegi veszélyhelyzetben kihirdetett kormányrendeletek hatályukat veszítették volna. Mivel azonban február 8-tól formálisan egy új veszélyhelyzet kezdődik, ezért a február 8-án „újból hatályba léptetett” rendeletek plusz 15 napig hatályban maradhatnak külön parlamenti jóváhagyás nélkül is.
Vagyis a fenti jogi Barba-trükkel annyit értek el, hogy február 8. helyett február 23-ig maradhatnak hatályban a rendeletek, időt hagyva így a kormánytöbbségnek arra, hogy elfogadja az Országgyűlésben az újabb, harmadik felhatalmazási törvényt. Utóbbit szintén január 29-én nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek – péntek este 23:30-kor.
A minden
előzetes bejelentés nélküli, esti-éjszakai benyújtást egyébként valamiért
nagyon szereti a kormány, legutóbb az Alaptörvény kilencedik módosítását
sikerült 2020. november 10-én estefelé benyújtani – azon az estén, amikor az
ország jelentős része a magyarkozlony.hu-t vagy a kedvenc híroldalát
frissítgette, arra várva, hogy
megjelenjenek a második veszélyhelyzetre vonatkozó rendeletek, és
kiderüljön végre belőlük, hogy pontosan milyen feltételek mellett és egyáltalán
kinyithatja-e másnap a boltot, tényleg ki kell-e költöznie a gyereknek a
kollégiumból, és mikor viheti le sétálni a kutyát.
Viszlát, garanciák!
A legújabb felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban egyrészt ugyanaz az alkotmányossági probléma merül fel, mint az előző kettőnél: kiiktatja azt az alaptörvényi garanciát, hogy az Országgyűlés a rendeletek tartalmának ismeretében dönt arról, hogy lehetővé teszi-e a kormány számára az adott kormányrendeletek 15 napon túli hatályban tartását. Ehelyett a harmadik felhatalmazási törvény újra lehetővé tenné, hogy a kormány a törvény kihirdetését követő 90. napig hatályban tartson most még nem ismert tartalmú rendeleteket.
Másrészt a veszélyhelyzet novemberi újabb elrendelése önmagában is, a második és a harmadik felhatalmazási törvénytől függetlenül nagyon tág lehetőségeket ad a kormánynak arra, hogy tulajdonképpen bármilyen törvénytől eltérjen, vagy bármilyen törvény alkalmazását felfüggessze, a 2020 júniusában elfogadott ún. átmeneti törvénynek köszönhetően.
Tovább bonyolítja a jogalkotási szempontból amúgy is kaotikus helyzetet, hogy mindeközben, 2020. június 18. óta egészségügyi válsághelyzet is van Magyarországon, ami szintén nagyon széles jogköröket biztosít a kormánynak a rendeletalkotásra, szintén az átmeneti törvénynek köszönhetően. Ráadásul az egészségügyi válsághelyzet bármeddig meghosszabbítható (most épp 2021. június 18-ig van érvényben), és még parlamenti megerősítés sem szükséges ahhoz, hogy az egészségügyi válsághelyzetre hivatkozással meghozott rendeleteket a kormány bármeddig fenntartsa.
Vagyis a kormány a rendkívüli jogrend szerinti hatalmának fontos elemeit az átmeneti törvénnyel a rendes jogrend időszakára is átmentette, és a politikai hatalomgyakorlás jellege érdemben nem változott a két veszélyhelyzet közötti időszakban sem.
Viszlát, jogbiztonság!
Persze mondhatja erre az olvasó, hogy őt aztán hidegen hagyja, hogy milyen jogi alapon hoz a kormány ilyen vagy amolyan intézkedéseket, őt az érdekli, hogy ezek az intézkedések milyen hatással vannak az ő mindennapi életére, és hogy tényleg segítik-e a koronavírus elleni védekezést.
Csakhogy a kormány hatalma egy jogállamban nem lehet korlátlan, a kiszámíthatatlan jogalkotás, a gyakran a jogászok számára sem egyértelmű, egyik napról a másikra bevezetett szabályok pedig mindenkire negatív hatással vannak. Sokatmondó, hogy hosszú bekezdésekbe telik elmagyaráznunk, hogy mi is történik a Magyar Közlöny lapjain a veszélyhelyzettel kapcsolatban – így nem volna szabad jogot alkotni.
A jogállamiság követelménye azt is jelenti, hogy az állampolgároknak – az egészségügyben dolgozóktól kezdve a tanárokon át a sarki kisbolt tulajdonosáig – nem homályos kormányzati nyilatkozatokból és miniszterelnöki Facebook-videókból kellene megpróbálnia kihámozni, hogy vajon pontosan milyen lépésekre készül a kormány, hogy két nap múlva milyen szabályok vonatkoznak majd rá, és azokat mégis milyen alapon, milyen felhatalmazással, milyen keretek között hozza meg a végrehajtó hatalom.
Ehelyett a kormánynak egyértelműen kellene kommunikálnia arról, hogy milyen megfontolásokból, milyen okok miatt, milyen céllal születnek a szabályok és a döntések. Emellett konzultálni kellene az érintettekkel, megfelelő felkészülési időt kellene biztosítani, mielőtt hatályba lép egy szabály, hogy a polgárok megismerhessék a pontos tartalmát és hozzá tudják igazítani az életüket, stb. Ez biztosítja azt, hogy a felelősen viselkedő polgárok be tudják tartani a jó esetben mindannyiunk érdekét, a vírus elleni védekezést szolgáló intézkedéseket – és be is akarják tartani azokat.
A járványkezelési intézkedésekbe vetett bizalom megerősödését és a normakövetést azonban bizonyosan nem szolgálja, hogy a kormány még a saját maga által alkotott Alaptörvényt is megkerüli, és többek között olyan dolgokra használja a veszélyhelyzetben kapott jogköreit, mint a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megnehezítése, vagy annak lehetővé tétele, hogy a felsőoktatási intézmények fenntartói érvénytelenítsék a tavaly őszi félévet – nyilván nem függetlenül a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak a modellváltás elleni tiltakozásától.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindeközben az Országgyűlés is zavartalanul működött tovább, és a kormánypárti képviselők tavaly olyan fontos, a vírus elleni védekezéshez nyilván elengedhetetlen dolgokkal múlatták az idejüket, mint például a közpénz fogalmának korlátozása és így az állami költések átláthatóságának csökkentése, az azonos nemű párok kizárása az örökbefogadásból, vagy az oktatási szegregáció és bármilyen más, oktatási intézmény által elkövetett személyiségi jogi jogsértés miatti pénzbeli sérelemdíj lehetőségének megszüntetése.
Viszlát, jogérvényesítés!
Tovább nehezíti az állampolgárok dolgát, hogy a november óta meghozott rendeleteknél nem állapítható meg egyértelműen, hogy a kormány a veszélyhelyzetre vagy az egészségügyi válsághelyzetre tekintettel kapott jogkörével élve alkotja meg az adott rendeletet. A kormány ugyanis kénye-kedve szerint ír(hat) bele erről bármit a rendeletek preambulumába. Viszont a kétféle rendeletre eltérő alkotmányossági mérce vonatkozik, vagyis például alapjogok korlátozása esetén másképp kellene megítélnie az Alkotmánybíróságnak egy rendelet alkotmányosságát attól függően, hogy a veszélyhelyzet vagy az egészségügyi válsághelyzet az alapja. Ez a bizonytalanság szintén a jogbiztonság sérelmével jár.
Persze az alkotmánybírósági kontroll is akkor lenne igazán hatékony, ha lenne határidő az ilyen speciális rendeletek esetében a döntésre, de ilyen határidő nincs. Így fordulhatott elő, hogy az Alkotmánybíróság arra hivatkozással utasította vissza három, még 2020 tavaszán meghozott rendelettel kapcsolatban a hozzá benyújtott indítványt, hogy a rendeletek azóta már hatályukat vesztették, vagyis nincs itt semmi látnivaló.
A fenti tehát nem csupán jogászkodás, hanem a jogérvényesítési lehetőségeinkre is hatással van. A pénteki Magyar Közlöny és a harmadik felhatalmazási törvény pedig egy újabb tünete annak, hogy a kormány nemcsak az Országgyűlést, hanem a teljes országot a játszóterévé silányította, és nem kezeli felnőttként, partnerként a saját állampolgárait.