A falusiak a megbetegedések miatt szembeszállnak a mezőgazdasági vállalattal
A városiak évtizedeken át vásárolták a nyaralókat az ősi Bilyky településen. Békés hely volt. A táj gyönyörű, a levegő pedig tiszta. Ez azonban 2011-ben megváltozott, amikor egy orosz befektető azzal a céllal érkezett a faluba, hogy sertéstelepet nyisson. A meglévő, nyitott szennyvízcsatornát használta.
A levélírás nem volt elég
Lydia Pluzhnyk, Bilyky egyik lakosa esetében pajzsmirigyproblémák jelentkeztek. A helyi tiltakozást vezető tíz legaktívabb lakos egyike lett. Meg akarták akadályozni, hogy a sertéstelep tönkretegye az egészségüket és a környezetüket. Arra kérték a vállalatot, hogy a környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelően alakítsa ki a szükséges létesítményeket. Leveleket írtak és különböző regionális intézményekkel beszéltek. Lydia tudta, hogy jogi segítségre lenne szükségük, ezért felvették a kapcsolatot egy környezetvédelmi civil szervezettel és több emberi jogi ügyvéddel.
Ezen ügyvédek egyike volt Olga Melen. Ő segített a lakosoknak a bizonyítékgyűjtésben, az egészséges környezethez való jogukat támogató dokumentumok összeállításában, és a perek előkészítésében. Öt év elteltével sem változott azonban semmi. Ezért, miközben zajlott a bírósági eljárás, a lakosok elzárták a sertéstelep felé vezető utakat. Aztán valami megdöbbentő dolog történt.
Fellélegezve
A tiltakozók nem adták fel, nyolc hónapon keresztül kitartottak. Egymást váltva tüntettek. Éjjel-nappal biztosították, hogy a sertéstelep környéke mindig le legyen zárva. A vállalat, anyagi kárra hivatkozva, sikertelenül próbálta beperelni emiatt a tiltakozókat. Az erőszak és a jogi fenyegetések megijesztették a tiltakozókat, de tudták, hogy ha feladják, lakhatatlanná válik az otthonuk.
2017 áprilisában a jogi lépéseknek és a folyamatos tiltakozásoknak köszönhetően a beruházó bezárta a tenyésztelepet. Még ugyanabban az évben a sertéstelep mind a bérleti feltételeket, mind több környezetvédelmi törvényt megsértett. Olga tudja, hogy az ügyet nagyrészt megnyerték, de még mindig azért dolgozik, hogy a földterület bérleti szerződését véglegesen töröljék. Lydia és társai azonban végre újra szabadon lélegezhetnek.
Lydia reméli, hogy idővel azok is visszatérnek majd, akik az eset miatt elhagyták a települést, hogy újra élvezzék Bilyky páratlan adottságait.
Csatlakozz hozzánk:
#BringHumanRightsHome
#otthonazemberijogokban
#érezdmagadénak
Kampányunkban bátor emberek személyes történeteit mutatjuk be nyolc különböző országból. Kövesd a történeteket weboldalunkon és Facebookon is! És tegyél minden nap az emberi jogokért a saját közösségedben!
Kik vagyunk?
Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.
Soundcloud
Iratkozz fel hírlevélre!
Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.



