„Azt mondta a rendőr a másiknak, hogy nyalassa le velem a bakancsát” – a megtorlatlan rendőri erőszak anatómiája

Rendőrök úgy emeltek ki, fektettek földre és bilincseltek meg egy 57 kilós asszonyt, hogy az egyik karja gyakorlatilag kitört vállból, a másik meg könyöknél eltörött. Az eset nem 2006 forró őszén történt Budapesten, hanem pár éve egy vidéki városban. „Magdolna” most kameránknak mondja el, mit tettek vele. Jelenleg csalás miatt tölti börtönbüntetését, de a rendőri intézkedés okozta maradandó fogyatékosságra bizonyosan nem szolgált rá. Nem is véletlen balesetről volt szó. Bizonyíték is volt elegendő a vádemeléshez. Az ügyész mégis ejtette az ügyet.

Magyarországon bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és jogellenes fogvatartás miatt tett feljelentéseknek csak mintegy 3-4%-a kerül bíróság elé. Nem csak azért, mert ezek nehezen bizonyítható bűncselekmények, és nem csak azért, mert nagy számban fordulhatnak elő bennük a rendőrre vagy a börtönőrre bosszúból tett, alaptalan feljelentések. Persze, ilyenek is lehetnek. De például a családon belüli erőszak vagy a hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentéseknek a sokszorosa kerül a bírák elé, mert az ügyészség azoknál mégis vádat emel. Pedig ezek is nehezen nyomozhatók, és itt előfordulnak bosszúból tett feljelentések.

A Magyar Helsinki Bizottság több évtizedes tapasztalatai azt mutatják, a rendőri, börtönőri erőszak megelőzésével, felderítésével és megbüntetésével rendszerszintű problémák vannak. A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága számos esetben marasztalta már el a magyar államot ilyen ügyekben. És tíz éve nem zárta még le azt az eljárást az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, amely a magyar államnak az ilyen ügyekben tanúsított elégtelen teljesítménye miatt indult. Valóban elfogadhatatlan, ami ezen a területen történik – vagy inkább nem történik – nálunk.

Elfogadhatatlan, de – mint a következő eset mutatja – nem érthetetlen. Nagyon is megvan az oka a pocsék számoknak.

Üldözés után

„Magdolnát” csalás miatt körözték. A rendőrök egy vidéki városban tartóztatták fel, amikor hajnalban autójával az édesanyja sírjához igyekezett, hogy anyák napján virágot vigyen neki a temetőbe. Először megállt a civil autóban és civil ruhában intézkedő rendőröknek, sőt maga ment a kocsijukhoz. De aztán mégis továbbhajtott, mert elmondása szerint nem volt „bizalomkeltő” a két férfi.

A későbbi bántalmazás szempontjából édes mindegy, mi volt a valódi ok, az, hogy nem tudta biztosan, rendőrök tartóztatták fel, vagy éppen az, hogy nagyon is tudta – a lényeg, hogy autós üldözés kezdődött a városban, amibe több rendőrautó is bekapcsolódott.

A 60 év körüli asszonyt a túlerőnek végül sikerült megállítani. Két autó fogta közre „Magdolna” járművét. A nő még innen is megpróbált kitolatni, de nem sikerült neki, viszont a manőverrel az egyik rendőrkocsiban kárt tett. Személyi sérülés nem történt.

A dühös rendőrök a kocsijához futottak. Az utasoldali ablakot tomfával betörték, majd igyekeztek kicibálni az 57 kilós asszonyt.

„Tanult kar- és vállfeszítési formáció”

A rendőri jelentések szerint ellenállt. Sőt később is. A. B. százados így írta le a kényszerintézkedést: „karfeszítéssel balra kifelé húztam a gépkocsiból, melyet a bal kezemmel hajtottam végre. A jobb kezemmel a bal vállánál fogva is kifelé irányuló feszítést alkalmaztam, és kihúztam a gépkocsiból, és a tanult kar- és vállfeszítési formációt fenntartva a földre vezettem az útpadkán, amely murvás-köves volt.” Eközben „C. D. r. törzsőrmester és E. F. r. őrmester „a jobb kezét szintén karfeszítés módszerével húzta a háta mögé, melyet maga alá akart gyűrni. Így is ellenállt. A jobb csuklójára tette rá a bilincset C. D., majd az általam addig hátra helyzetben feszítve tartott kezét könyökhajlatba nyújtva megtörtem, mivel feszítette, és mindkét kezét hátra helyzetben bilincselést alkalmaztuk.”

„Magdolna” egész másra emlékezik. Szó nem volt szerinte ellenállásról, a feldühödött rendőrök szándékosan akartak fájdalmat okozni neki. Egy biztos: „a tanult kar- és vállfeszítési formáció” nyomán a kórházi látlelet „a bal felkarcsont vállízületi végének darabos törését, a bal váll ficamát és a jobb singcsont könyökízületi végének törését” igazolta. Bal karját altatásban még aznap megműtötték. Másnap az osztályról elbocsátották, bal karját karfelkötőben, jobb karját gipszsínben rögzítve hagyta el a kórházat.

Üvegszilánkok a háton

A megyei börtönbe vitték át, ahol a befogadásnál a börtönorvos 27 pontban írta le a különféle sérüléseit. A kartörések és vállficam mellett olvashatunk itt zúzódásokról, hámsérülésekről, vérömlenyekről, bevérzésekről. Hogyan keletkezhetett mindez, ha a rendőröknek sikerült megtörni az ellenállást? És miért került mégis kórházba, ha közben a rendőri jelentések szerint nem jelezte a fájdalmát?

„Magdolna” nyomozati vallomása szerint valójában ellenkezni nem volt idő: „hasra fektettek a földön, két karomat durván hátracsavarták s amikor szóltam, hogy fáj, még jobban szorították és emelték. Fejemet arccal a földre nyomták, hátamra térdeltek. Fejemet hajamnál fogva erőszakkal akkor fordították el, amikor valaki fotókat készített.”

Eközben folyamatosan szidalmazták őt és az anyját. Ekkor hangzott el a címben szereplő mondat is: „azt mondta a rendőr a másiknak, hogy nyalassa le velem a bakancsát”. Az egyik rendőr a betört ablak üvegszilánkjait a magatehetetlen asszony hátára szórta. Mindennek legalább tíz rendőr tanúja volt, de egyikük sem avatkozott közbe, egyikük sem tett brutális kollégáira vallomást.

Figyelmen kívül hagyott szakvélemény

A sérült asszony feljelentést tett, és az ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárást. Öt hónap múlva azonban „bizonyítékok hiányában” megszüntették a nyomozást.

Pedig az ügyész kezében már ott volt az az igazságügyi szakértői vélemény, amely legalább két lényeges ponton cáfolta a rendőri jelentéseket. Az orvosszakértő „teljes bizonyossággal” megállapította ugyanis, hogy a nő sérülései miatt nem tudott ellenállást tanúsítani, másrészt pedig lehetetlen, hogy az általa érzett fájdalmat ne észlelték volna a rendőrök. 

„Sérülései elszenvedését követően nevezettnél a bal felkarcsont törés következtében jelentős fájdalom, mozgáskorlátozottság jelentkezett, melyet a külső környezetének, szemlélőknek is észlelnie kellett. Nevezett bal felső végtagjával aktív ellenállást, a bal felkarcsont darabos törésével, a bal vállízület ficamával teljes bizonyossággal állíthatóan nem tudott végezni.”

Váll- és karsérülései nem származhattak attól sem, hogy „Magdolna” csontjai törékenyek lennének, mert csontozatának állapota „életkorának megfelelő volt, a csontozatnál az átlagtól eltérő állapot nem állapítható meg”.

Tehetetlenkedő ügyészség

Az ügyész nyomozásmegszüntető határozata szerint „a megalapozott gyanú közléséhez szükséges bizonyítékok nem állnak rendelkezésre”, mert a bizonyítékok alapján „kétséget kizáró módon nem lehetett megállapítani”, hogy a rendőrök „testi épséget sértő szándékkal cselekedtek, vagy magatartásuknak a lehetséges következményeit a tőlük elvárható figyelem vagy körültekintés elmulasztása miatt nem látták előre, vagy előre látták, de könnyelműen bíztak az eredmény elmaradásában”.

Ahogyan az ügyész arra sem talált adatot, hogy az elkövetők „tudata átfogta, hogy a hivatalos eljárásban tanúsított magatartásuk kimeríti a tettleg bántalmazást”.

Ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy nem volt gyanúsítotti meghallgatás sem. Ahogyan azon sem, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség sem talált kivetnivalót a regionális nyomozó ügyész munkájában.

„Magdolna” most Bieber Ivónának, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének a segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult. Annak megállapítását kérik az Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy a magyar állam megsértette a kínzás tilalmát, amikor nem végezte el a szükséges nyomozati cselekményeket a rendőr elkövetők azonosítására.

Az ő ügye és a hazai hatóságok feltűnő hanyagsága nem példa nélküli, sőt inkább tipikusnak mondható. Az elmúlt húsz évben egyedül a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelei nyolc esetben nyertek strasbourgi pert a rendőri erőszak miatt indított elégtelen nyomozások miatt.

Tapasztalataink szerint hatalmas elégtétel és megkönnyebbülés a sértettek számára az, amikor több évnyi reménytelennek tűnő jogi harc után az Emberi Jogok Európai Bírósága végül kimondja, hogy a magyar állam megsértette alapvető jogaikat és igazságos jóvátétel fizetésére kötelezi az államot. Reméljük, így lesz ez Magdolna esetében is. Valódi megoldást azonban a rendszerszintű hiányosságok orvoslása jelentene, azaz a hatékonyabb nyomozati fellépés és az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása. Ezek hiányában ugyanis a bántalmazó rendőröket semmilyen retorzió nem éri, és továbbra is állományban maradhatnak – fogalmazott Bieber Ivóna ügyvéd.  

(A bántalmazás sértettjének arcát kitakartuk, nevét és hangját saját kérésére elváltoztattuk. Így tettünk a rendőrök nevével is. A videofelvételre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága adott engedélyt. Ezúton is köszönjük.)