Gáspár, Menyhért és Boldizsár három különböző sors, három különféle karakter. Abban mégis hasonlítanak, hogy
mindhárman éveket húztak le elítéltként hazai börtöneinkben. Itt szerzett
tapasztalataik is megegyeznek sokezernyi fogva tartott társukéval. Az azonban
ritka dolognak számít, hogy a sokszor keserű élményeiket megosszák a szélesebb
közönséggel is. A Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport, a FECSKE
felkérésére az ELTE Állam- és Jogtudományi karán válaszoltak Bacsák Dániel
kriminológus kérdéseire.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékei, valamint a FECSKE tagjaként a Magyar Helsinki Bizottság szakmai konferenciát szerveztek arról, hogy fogvatartottak és családjaik kapcsolattartását mennyiben szűkítik az utóbbi években bevezetett szigorítások. A konferenciának különös apropót adott a járvány miatt ismét elrendelt teljes látogatófogadási zárlat.
A tanácskozáson a legnagyobb feltűnést egy kerekasztal-beszélgetés keltette. Ritkaság, hogy nem az érintettek feje felett, lazacos szendvics mellett zajlik a tudományos gondolkodás, hanem az ő szempontjaik is megjelennek A beszélgetésben három, több évre bebörtönzött egykori elítélt mesélt leginkább arról, hogyan tartották a kapcsolatot családjukkal.
Skype: fellegekből az ugarra
Mindhármuk büntetése még belenyúlt a járványidőszakba, így arról is vannak tapasztalataik. Ezek szerint tavaly tavasszal, amikor elrendelték az összes börtön összes fogvatartottjánál a látogatófogadási tilalmát, még abban reménykedtek, hogy talán ez az időszak nem lesz hosszú, és a totális tiltáson az átoltottság miatt hamarabb enyhítenek. Csalatkozniuk kellett, mert a tiltás 16 hónapon át tartott, és semmit nem enyhítettek rajta. Július 1-jétől havonta egyszer fél órára egy-egy családtag mehetett be, akinek volt oltási igazolványa, ha a fogvatartott is be volt oltva. (November 8-tól újra totális a börtönzár.)
A büntetés-végrehajtás rendkívüli Skype-beszélők bevezetésével akarta megnyugtatni a rabokat és családjaikat. Menyhért eleinte még örült is, mert a frissen bevezetett lehetőségnek köszönhetően „egy kicsit otthon járhatott”, láthatta a lakást, a kutyát, a macskát. Aztán nagyon hiányozni kezdtek a személyes találkozások. Pedig az évek során – már a koronavírus-járvány előtt – egyébként is egyre rosszabb lett a helyzet: a büntetése elején még egy asztal választotta el őket a látogatóktól, és ölelésre, kézfogásra is volt mód, aztán egyre nagyobb lett az asztal, tilos lett az érintés, majd plexifal is került közéjük.
A börtönönként eltérő Skype-beszélők rendszeressége és időtartama is változott, eleinte nőtt, hogy aztán többnyire csökkenjen. Volt olyan időszak, amikor hetente akár kétszer egy órát is beszélhettek, aztán már csak heti negyedórát. Volt olyan intézet, ahol csak hármat csengethettek az egyik, majd a másik előre megadott hozzátartozónak, és ha nem jött össze, ugrott a beszélő, újabb egy hét telt el kapcsolatfelvétel nélkül. Az is rossz lett, hogy egy érthetetlen új szabály szerint egy hívással csak egyetlenegy családtaggal beszélhettek, többel nem. Ha mégis, úgy a börtön „bontotta a vonalat”. Pedig családi beszélőre volt lehetőség még a járvány előtt.
Telefonálás aranyárban
A fogvatartottak, ha befizetik a 35 ezer forintos letéti díjat, saját költségükre telefonálhatnak a megjelölt családtagjaiknak. Egy pár ezer forintos készüléket kapnak, ami SMS fogadására és küldésére nem alkalmas. Viszont éveken át 75 forintos percdíjat számláztak nekik, amit éppen most csökkentenek 69 forintra. Ez persze még így is háromszorosa a legdrágább tarifacsomagnak, pedig a Telekom nem kevesebb, mint 15 ezer fős flottával biztos bevétellel kalkulálhat. De a börtönön belül monopolhelyzetben van. Menyhért szerint így nincs is miért csodálkozni azon, hogy az elítéltek a lebukás kockázatát is vállalva csempésztetnek be maguknak telefonokat.
Boldizsát is beszámolt arról, hogy ő havi 35–40 ezret is „eltelefonált” a családjával a börtönmobillal. A pénzt a kintiek küldték be neki, nekik jelentett ez óriási terhet. A többiekkel ugyanez történt. „Szeretnéd tudni, mi az igazi börtönbiznisz? A börtöntelefon tarifája meg a kiétkezés árai” – utalt gúnyosan a kormány elítéltek, ügyvédek és jogvédők elleni gyűlöletkampányára Boldizsár.
Nehéz ezzel vitatkozni. A pocsék telefonhelyzet mellett a „kiétkezést” központilag úgy oldották meg, hogy senki nem kaphat kívülről semmiféle élelmiszercsomagot, vásárolni csak a börtön kantinjában és büntetés-végrehajtás webshopjában lehet. Ott pedig – a volt elítéltek szerint – a piacinál jóval magasabb árakon. Így a raboknak és a családtagjaiknak is sokba kerül az egyhangú és rossz börtönkoszt kiegészítése.
A járvány mint a romlás katalizátora
Gáspár arról is beszámolt, hogy még a járvány előtt a nagymamáját „leválasztották róla” és eltiltották a beszélőtől, mert képtelen volt elfogadni, hogy nem érintheti meg az unokáját, és megölelte őt. Mindenféle testi kontaktus mindenféle beszélőn évek óta tiltva van. Ezért sokan már nem is viszik be a kisgyerekeket, mert ők nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és gyakran sírva fakadnak.
Az ölelés, puszi, érintés tiltását a büntetés-végrehajtás az illegálisan becsempészet tárgyakkal indokolta. De a Magyar Helsinki Bizottság által kikért adatok azt valószínűsítik, hogy az illegális „csomag” (telefon, drog) nagy része, akár többsége nem a családtagok révén kerül be a börtönökbe, hiszen a járvány alatti totális zárás alatt is kerültek elő tiltott tárgyak.
Boldizsár szerint a kapcsolattartási lehetőségek romlása tendenciaszerű, és nem tudni, mikor állhat meg. A romlás katalizátora bizonyosan a járvány volt. Ma még nem tudni, mikor jöhet vissza például a családi beszélő, amikor az elítélt több családtagjával is találkozhat viszonylag kötetlenebb körülmények mellett.
Még temetésre sem
Ketten is beszámoltak arról, hogy a szabadságvesztésük alatt vesztették el szüleiket. Egyiküket sem engedték ki a temetésre. Rendkívüli eltávozást a parancsnok engedélyezhet, de a tapasztalat szerint ez egyre ritkább, noha ez is szerepel a büntetés-végrehajtási kódexben mint az elítélt egyik joga.
És itt nem csak a beszélőkről vagy a kegyeleti eltávozásokról van szó. Az állam, a munkaerőhiánnyal küszködő börtön vagy a leterhelt büntetőbíróság számára sokkal kényelmesebb a Skype-os beszélő vagy a távtárgyalás is, mint „rendes” beszélőt vagy „rendes” tárgyalást tartani. Idén nyáron is csak azt nézték a híradóban, hogy vajon mikor oldják már fel a korlátozásokat, amikor a szabad életben már mindent lehetett. De az elítéltek csak a legvégén kerültek sorra, és a nyitás után sem állt vissza minden.
Élő kapcsolatok nélkül nincsen változás
„Nem vagyok egy ma született bárány, de mint mindenki, én is szeretetre vágyom. Nekem is szükségem van ölelésre, de legalább arra, hogy lássam a családtagjaim arcát, és beszélhessek velük” – mondta Gáspár. Erre gyakran az a reakció, hogy „nem kellett volna bűnözni”. És ezt az egykori elítéltek sem vitatják. Csakhogy a szeretteikkel való kapcsolattartás szükségtelen korlátozása nem csak a rabokkal kiszúrás, hanem a családjukkal és gyerekeikkel is, akik nem követtek el bűnt, és nem lettek elítéltek. Gyerekek tízezrei nem találkozhatnak az apjukkal vagy anyjukkal lassan több mint másfél éve.
Arra pedig kriminológusok figyelmeztetnek, hogy azoknál a fogvatartottaknál, akik ápolják, ápolhatják a megfelelő családi kapcsolataikat, kisebb a visszaesés és bűnismétlés esélye. Vagyis bűnmegelőzési céllal is érdemes lenne a kapcsolattartást segítenie az államnak.