December 10-én, az emberi jogok világnapján elbukott a kormány szabotálási kísérlete. Most már végképp nem tud kibújni egyértelmű kötelezettsége alól, végre kell hajtania az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítéletét. Nem kényszeríthet vissza válogatás nélkül minden menekülőt Szerbiába. A kormány mégis azt harsogta világgá, hogy megkapta, amit kért az Alkotmánybíróságtól (AB). Igaz, kapott valamit, de nem egészen azt, ami kért.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2020 decemberében hozott nagy horderejű ítélete kimondta: ellentétes az uniós joggal, hogy a magyar állam bármiféle hivatalos eljárás megindítása nélkül a határkerítés Szerbia felőli oldalára kényszerít vissza menekülőket az ország egész területéről.
Az ítélet nem csak a menekülők jogainak, hanem a jogállam egészének védelme szempontjából fontos, mert megerősíti: egy állami hatóságnak a törvényeknek megfelelően kell bánnia a hozzá forduló emberekkel, nem pedig önkényesen.
Támadás a jogerős ítélet ellen
Az EUB ítélete egyértelmű, és Magyarországnak mint az EU tagjának azt be kell tartania. Csakhogy a kormány az Alkotmánybíróságot akarta eszközként felhasználni arra, hogy nyíltan szembeszegüljön az uniós joggal. Februárban Varga Judit igazságügyi miniszter indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz. Ezzel egy politikai megrendelést adott le az Alkotmánybíróságnak, azt kérve a tesültettől: mondja ki, hogy az uniós bíróság ítéletét nem lehet végrehajtani Magyarországon. Az eljáráshoz csatlakozva a Magyar Helsinki Bizottság beadvánnyal fordult az ügyben az Alkotmánybírósághoz az emberi jogok védelme és az uniós jog tiszteletben tartása érdekében.
Az AB döntésének részletes elemzését követően is egyértelmű, hogy a kormány nem azt kapta, amit kért. A döntést azonban belső ellentmondások sora feszíti szét. Sok helyen zavaros és ellentmondásos határozat született egy olyan kérdésben, amire a jogállami válasz a határozott és egyértelmű elutasítás lett volna.
Az mindenképpen pozitív, hogy az AB kimondta, nem az EUB vitatott ítéletét vizsgálja felül, és nem kérdőjelezte meg, hogy az EUB ítéletet végre kellene hajtani. Vagyis első ránézésre megkönnyebbülhetünk: az Alkotmánybíróság nem a lengyel receptet választotta, nem fordult nyíltan szembe az EUB döntésével. Legalább ennyiben nem teljesítette azt, amit a kormány kért, és nem adta áldását az uniós jogi kötelezettségeink semmibe vételére.
Csillogó ajándék a kormánynak
Miért állítja mégis a kormány, hogy az AB visszaigazolta az álláspontját? Azért, mert az Alkotmánybíróság számos megállapítását éppen úgy is lehet olvasni, hogy az a kormánynak kedvez. Íme, a legfontosabb.
Az Alkotmánybíróság kimondta ugyanis, hogy ha egy uniós jogi kötelezettséget nem lehet teljeskörűen végrehajtani, akkor Magyarország az alapjogok védelme érdekében saját joga alapján is alkothat szabályokat mindaddig, amíg az uniós jog alkalmazásának feltételei helyre nem állnak. Igaz, ekkor is csak úgy járhat el, hogy azzal elősegíti az uniós szerződések érvényesülését. Ezt értelmezi saját győzelmének a kormány, és ezt nyilván szolgaian szajkózza a propagandasajtó is. Az AB ajándéka itt jól mutat, szépen csillog, de a konkrét ügy szempontjából nem különösebben értékes.
Nem mondott újat az ügyben
Mert mit is jelent ez a konkrét ügyben?
Semmi újat. Az EUB ítéletének végrehajtását legalábbis semmiképpen nem hátráltathatja. A kormány ugyanis azzal érvelt az Alkotmánybíróság előtt, hogy azért van szükség a sokszor embertelen visszakényszerítésekre, mert különben a kiutasított külföldiek örökre az országban ragadhatnak, ami sérti az Alaptörvényt. Azzal viszont, hogy az Alkotmánybíróság kifejezetten megtagadta az EUB ítéletének érvénytelenítését, sőt, kimondta, hogy a menedékkérőkkel szembeni emberséges bánásmódot az uniós joggal összhangban kell garantálni, nem teljesen a kormány szája íze szerint döntött.
Az EUB ítélete pedig szintén leszögezte, hogy csak akkor lehet kiutasítani egy külföldit, ha előtte tisztességes eljárásban megbizonyosodtak arról, hogy tényleg nem fenyegeti veszély ott, ahová visszaküldik. Az uniós jogot pedig épp akkor hajtja végre Magyarország hatékonyan (mint ahogyan az az Alkotmánybíróság szerint is kötelessége), ha ezeket az eljárásokat lefolytatja.
Mindez önmagában még tényleg nem annyira problémás.
Az önrendelkezés jogának kiforgatása
Az AB döntésében a problémát egy újonnan kreált „alapjog”, a „hagyományos társadalmi környezetből fakadó önrendelkezés” joga jelenti, amelyet az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz fűződő jogból vezetett le. Az Alkotmánybíróság – a saját eddigi gyakorlatával szakítva – zavaros fejtegetésbe kezdett arról, hogy a mindenkit megillető emberi méltóság jogának részeként létező önrendelkezési jog csak az embert körülvevő szélesebb társadalom kontextusában értelmezhető. Vagyis, hogy a születés által determinált természetes kötöttségünk meghatározza a személyiségfejlődésünket, az önazonosságunk irányát és kereteit, és mint ilyen, az emberi élet minőségének körében értékelendő. Ez a születéskori meghatározottság pedig a nemzeti identitássá adódik össze, ami alkotmányos érték. Ezt az államnak védenie kell, máskülönben megsérti az Alaptörvényt.
Ezzel az AB lényegében azt mondja, hogy a magyaroknak joguk van egy többé-kevésbé homogén országban élni, ahol az emberek nem annyira különböznek egymástól.
Ez azért egy elképesztően veszélyes érvelés, mert teljesen kifordítja az önrendelkezési jogot, aminek a lényege éppen az, hogy az egyént védi az állami önkénytől, nem pedig a fennálló társadalmi berendezkedést. Kézenfekvő példa, hogy egy hasonló, „nemzetvédő” karakterű érvelés a román vagy a szlovák alkotmánybíróságtól például könnyen az ott élő magyar kisebbség ellen lenne értelmezhető.
Képzeljük el ezt az érvelést az 1930-as vagy az 1950-es évek kontextusában, és rögtön nagyon sötét kép tárul elénk. Ezekben a korszakokban „a hagyományos társadalmi környezet” szélsőjobboldali értelmezésben kizárta például a zsidó, roma, nem heteroszexuális embereket, szélsőbaloldali értelmezésben pedig az „arisztokrata”, „kulák”, „burzsoá” és mindenféle „osztályidegen” kirekesztését alapozta meg.
A mostani kormányzati gyűlöletkampányok idején különösen veszélyes a közelebbről meg nem határozott „hagyományos társadalmi környezetet” alkotmányos jelentéssel felruházni.
Varázseszköz a hatalomnak
Fontos, hogy nem minden alkotmánybíró ért egyet ezzel az újítással. Czine Ágnes párhuzamos indokolásában rámutat, hogy számára „nem teljesen egyértelmű” ez az érvelés, hiszen az nem fér össze azzal, hogy az Alkotmánybíróság eddigi értelmezése alapján „az önrendelkezési jog mint az emberi méltóságból fakadó cselekvési autonómia kifejeződése személyhez kötött”.
Hörcherné Marosi Ildikó pedig elvi éllel mutat rá arra, hogy
„[a] társadalom összetétele – így a magyar társadalomé is – folyamatosan változik, de ez nem kényszerít senkit arra, hogy megváltoztassa a felvállalt kötődéseit, önazonnossága részét képező alapjellemzőit. Ehhez hasonlóan a gazdasági / politikai menedékkérők etnikai, nyelvi, illetve vallási hovatartozása nem befolyásolja – önmagában – az itt élő emberek belső, személyes integritását.”
Na és mit jelent a születéskori meghatározottság védelme azoknak, akik épp azzal tudják megvalósítani önmagukat és megélni az emberi méltóságukat, hogy kilépnek a születéskor „determinált” helyzetükből? A bántalmazó családokba születetteknek, az elnyomott kisebbségek tagjainak, a szegény sorba születetteknek? Egy, az alapjogokra kevéssé érzékeny hatalom kezében ez az értelmezés nem alapjogvédő, hanem elnyomó eszközzé válhat.
Nem az ő dolga
A mostani kontextusban pedig azért volt fontos mindezt feltalálni az Alkotmánybíróságnak, mert ezzel kimondhatta: akkor jogosult Magyarország átmenetileg nem végrehajtani az uniós jogot, ha ez a kollektív jog sérülne. Vagyis csak úgy tudott valamiféle felhatalmazást adni az Alkotmánybíróság a kormánynak, hogy kitalált hozzá egy új jogot, ami a kormány által felvázolt helyzetben nyilván sérülne.
Ott nem zár tökéletesen a rendszer – és így nem érinti az EUB ítéletének végrehajthatóságát, vagyis a visszakényszerítések megszüntetésének kötelezettségét –, hogy azt mondja: azt már nem az Alkotmánybíróság dolga eldönteni, hogy a mostani helyzetben ez megvalósul-e vagy sem. Ez nyilván alkalmat teremthet a kormánynak arra, hogy kimondja: hát nyilván megvalósul. A határozat összességéből viszont nem ez következik.
Az Alkotmánybíróság ugyanis világosan fenntartotta, hogy az uniós jogot végre kell hajtani, az EUB ítélete kötelező, a menedékkérőkkel pedig emberi méltóságukat tiszteletben tartva kell bánni.
Súlyos következmények kockázata
Vagyis legfeljebb azt jelentheti ez a határozat, hogy ha a tisztességes eljárás után, jogszerűen kiutasított külföldi állampolgárok olyan nagy számban maradnak mégis az országban, ami azzal fenyeget, hogy Magyarország „elveszíti a nemzeti karakterét”, akkor az állam jogosult lehet arra, hogy az uniós jogtól eltérően saját eljárásokat dolgozzon ki a hatékony visszaküldés érdekében. De ez a lehetőség igen távol áll attól, hogy válogatás nélkül mindenkit kilöknek a szerb pusztába, függetlenül attól, hogy szükségük lenne-e Magyarország védelmére.
Az biztos, hogy az EUB ítéletének végre nem hajtása súlyos következményekkel jár. Az Európai Bizottság már az AB mostani döntése előtt, novemberben bejelentette, hogy ismét az EUB elé viszi az ügyet, ami, ha a kormány továbbra sem hajtja végre az ítéletet, akár súlyos pénzbüntetéshez vezethet.
A kormány nyilván a mostani határozat mögé akar majd bújni, mivel a cél a politikai feszültségkeltés és az embertelenség fenntartása Mi, civil jogvédők viszont továbbra is azon leszünk, hogy Magyarország betartsa a bíróság ítéleteket.
Szekeres Zsolt