Orosz civil szervezetek pirruszi győzelme Putyinék felett


A strasbourgi bíróság kilenc év után döntött egy viszonylag egyértelmű helyzetről. Mire megszületett az ítélet, már kétszeresen is elkésett. Nem csak az cinkos, aki hallgat, de az is, aki későn szól.

73 orosz civil szervezet nyert strasbourgi pert az orosz állammal szemben. Velük szemben alkalmazták az ún. „külföldiügynök-törvényt”. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az önkényes jogszabállyal megsértették a civilek emberi jogait, véleménynyilvánítási szabadságát, egyesülési szabadságát és petíciós jogát. 

Hogy ezt megállapította a strasbourgi bíróság, és sok százezer eurós igazságos jóvátételre kötelezte a Putyin rezsimjét, az jó hír.

Az már kevésbé, hogy a bíróság kétszeresen is elkésett az ítéletével. Az első panaszok már 2013-ban, azaz kilenc éve beérkeztek a bírákhoz. Az azóta eltelt időben az illiberális orosz állam fittyet hányt a bíróság ideiglenes intézkedésére, tiltására, és mostanra már számos bírósághoz forduló civil szervezetet feloszlatott vagy ellehetetlenített. Az ítélet és kártérítés rajtuk már biztosan nem fog segíteni.

Az is kérdéses, Moszkva végrehajtja-e majd a mostani strasbourgi döntést. Hisz az Ukrajna elleni háborúja miatt kilépett az Európa Tanácsból, és ennek intézménye a strasbourgi bíróság. Eddig sem izgatta magát a strasbourgi bíróságtól, hát most miért tenné.

A mostani pernyertesek között olyan tekintélyes szervezetek vannak, mint a Memorial, a Citizens’ Watch, a Kínzás Elleni Bizottság, a Gólasz vagy a Helsinki-mozgalom őse, a legendás Moszkvai Helsinki Csoport is.

Sok más magyar civil szervezet mellett a Magyar Helsinki Bizottság is szerepet vállalt a perben. Orosz civil barátaink mellett álltunk ki beavatkozó félként. Érveink visszaköszönnek a mai ítéletben. Ráadásul az orosz „idegenügynök-törvényhez” hasonló rossz gyakorlatként hivatkozik a strasbourgi bíróság a magyar civilellenes szabályozásra is. 

A civilek elleni retorziókhoz az Orbán-kormány gyakran vett mintát Putyinéktól. Az utóbbi hetekben például kormánypárti politikusok felmelegítették azt a galád és megbélyegző rágalmat, hogy a „külföldről támogatott” civil szervezetek úgy általában valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének az országra. Putyin ma elítélt civilellenes törvényéhez is ezzel a hazugsággal ágyaztak meg.