„Gördülő” polgári engedetlenségi akciót indítanak hétfőtől a pedagógusok.
De mit is jelent a polgári engedetlenség? Két fontos mozzanata van. Az egyik az
erkölcsi felháborodás. A másik, hogy a hatalom nem teszi lehetővé a legális
tiltakozást, így a tiltakozóknak csak a törvények szándékos megsértése marad. A
polgári engedetlenség elméletét Henry David Thoreau író és filozófus dolgozta
ki lassan 180 éve.
Az amerikai Henry David Thoreau-t (1817–1862) nem csupán elméletben foglalkoztatta az erkölcsös viselkedés. Személyes döntéseit is úgy hozta meg, hogy azok megfeleljenek az általa igazságosnak és morálisan kikezdhetetlennek tekintett egyszerű alapelveknek.
Az ilyesfajta elhatározások nyomán általában konfliktusok támadnak. Thoreau esetében sem volt ez másképp. Mivel élesen ellenezte a rabszolgaságot és a Mexikó elleni háborút, nem fizetett fejadót. Emiatt letartóztatták és rács mögé zárták. Igaz, csak egy napra. De ennek az egyetlen napnak önmagán túlmutató jelentősége lett hősünk életében, valamint annak elvi megfogalmazásában, hogy a kívánatos állampolgári magatartás miben is különbözik az alattvalóitól. Merthogy a polgári engedetlenség és hazaszeretet (állampolgári tisztesség) egyáltalán nem ellentétes egymással. Sőt, Thoreau-nál ezek éppenséggel egymást feltételezik.
A remete erkölcse
„Egész életünk megdöbbentően morális. Soha, egyetlen pillanatig sincs fegyverszünet erény és bűn között. A jóság az egyetlen befektetés, amely mindig kifizetődik” – írta fő művében, a Waldenben. (Az idézetek Szőllősy Klára fordításai.) Próféta volt, aki vizet prédikált és vizet is ivott.
Ma is számos politikai mozgalom tekinti nézeteit követendőnek, legalábbis a jól megírt, izzó mondatait szívesen idézik zöldek, anarchisták, szocialisták, de még konzervatívok is.
A Ralph Waldo Emerson tanítványaként az amerikai szellemi
elithez tartozó Henry David Thoreau elvonult „remetéskedni” mestere
massachusettsi birtokára a Walden-tó melletti erdőségbe (1845–1847). Kalyibát
épített magának, erdei gyümölcsöket gyűjtögetett, babot termesztett,
elmélkedett. Mindez nem jelenti azt, hogy minden társadalmi kapcsolatot
megszakított volna, hiszen tanítóskodott és részt vett a helyi gazdasági
életben is, ajtaja pedig mindenki előtt tárva-nyitva állt.
Előbb ember, aztán adóalany
Az ellenállás lehetőségeit keresve jutott el a „polgári engedetlenség” eszméjének és gyakorlatának kidolgozásához, amelyet nem egyszerűen a morálisan cselekvő egyén lehetőségének tekintett, hanem olyan kötelességnek vagy kötelezettségnek, amely az állampolgárt terheli éppenséggel az állam működési hibáinak kijavításában és totalitarizmusra való hajlandóságának féken tartásában.
„Nekünk, szerintem, elsősorban embereknek kell lennünk, és csak másodsorban alattvalóknak. Nem annyira a törvényt, mint inkább az igazságosságot kell tisztelnünk. Csak egyetlen kötelezettséget van jogomban magamra vállalni, éspedig, hogy mindig azt teszem, amit igazságosnak tartok” – szögezte le a polgári engedetlenségről szóló híres esszéjében (1849).
Márpedig ő a rabszolgaságot és a mexikói háborút is igazságtalannak tekintette, ezért éveken át nem fizetett fejadót, merthogy az állammal szembeni egyet nem értés és ellenállás leghatékonyabb kifejezésének az adómegtagadást tartotta. 1846. július 24-én vagy 25-én éppen a foltozóvargától akarta hazavinni cipőjét, amikor elfogták és börtönbe zárták. És ott tartották volna hosszabb ideig, ha rokonai ki nem fizetik az adótartozását.
Az igazság megelőzi a törvényt
Az igazságos ügyek esetében nem szabad arra várni, hogy az igazság mellettiek többségbe kerüljenek, az igazság felismerése nyomán haladéktalanul kell cselekedni. „Hisz minden ember, aki felebarátjánál igazabb, eleve egyfőnyi többséget képvisel.” Ezért élte meg mintegy felszabadulásként egynapos börtönét: egy pillanatig sem érezte magát rabnak, sőt úgy érezte magát, mintha egyedül ő fizetett volna adót.
Thoreau nem gondolta azt, hogy mindenkinek a falnak kellene rohanni, de voltak elvárásai a helyes állampolgári viselkedéssel kapcsolatosan. Szerinte az „állampolgári minimum” a következő volna: „Az embernek természetesen nem kötelessége, hogy a rossz – bármilyen irtózatos legyen is az – kiirtásának szentelje magát; lehet más, tisztességes foglalatossága is, ami leköti; de az mindenképpen kötelessége, hogy a rosszért ne vállaljon felelősséget, s ha már egyébként nem foglalkozik vele, legalább ne segítse elő.”
A rögvaló
Magával és a hasonszőrűekkel szemben szigorúbb volt. Igaz, szerinte éppen ők, a népszerűtlenségre fittyet hányó konok ellenállók, akikre az állam ellenségként tekint, szolgálják lelkiismeretükkel leginkább az államot. „A bölcs ember csak mint ember akar hasznos lenni, nem tűri, hogy »a föld rögeként« használják, hogy »lyukat tömjenek be vele, hogy kizárja a szelet«, ezt a feladatát a porának engedi át.”
A polgári engedetlenséget tehát az erkölcsi felháborodás szüli, és az a tehetetlenség táplálja, hogy nincs mód legális és hatékony nyomásgyakorlásra. A magyar tanárok esetében mindkét mozzanat adva van: sem bérkövetelésüket, sem az alapjognak számító közoktatást szolgáló egyéb követelésüket nem hallgatja meg a kormány. Éhbérért kell dolgozniuk egy forráshiányos, gyerekellenes, leépülő oktatási rendszerben. Eközben a kormány lassan egy éve nem hajlandó érdemben tárgyalni szakszervezeteikkel, sőt, sunyi módon előbb a járványhelyzetre, majd a gyerekek és a családok érdekeire hivatkozva gyakorlatilag megfosztotta őket a legális sztrájk lehetőségétől.
Pintér Sándor ugyan nem, de Thoreau biztosan megértené a tanárokat, hogy elegük van ebből, és akár a szabályok szándékos megsértésével akarják kikényszeríteni a változást. Helyes volna, ha a diákok és a szülők is megértenék és segítenék a pedagógusok tiszteletreméltó akcióit.