A Magyar Helsinki Bizottság és az Átlátszó ügyvédje az első, aki megkapta a tavaly alapított emberi jogi elismerést. Tóth Balázs az emberi jogok világnapján vette át a díjat az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület rendezvényén.
A kötéltáncos ügyvéd laudációja
Mottó: „Mit Miskolc adhatott.”
Aki tekintélyes díjat kap, és ideális esetben megérdemli, arra bízvást mondhatjuk, hogy képességes ember, tehetség, talentum. Itt is erről van szó. Kétség nem férhet ahhoz, hogy ez az érdemes díj most érdemes személyhez került.
Csehov hőse
Érdemes lenne tehát valami veretes idézettel indítani, amelyben az ünnepelt megkönnyebbülten magára ismer. Antik szerzők közül adódna Plutarkhosz, akinél senki nem tudott többet a nagyságról, a nagy emberekről. Aztán Pascal, Spinoza vagy Kant se lenne rossz. Vagy a tapasztalati szakértők, Dante, Napóleon, Churchill? Esetleg valami hazai, mondjuk, Márai? Miért ne írt volna éppen erről is egy aforizmát. Balázs tán Pilinszkynek, egyik kedvencének örülne leginkább, de sajna, a földi nagysággal ő meg nem foglalkozott.
Nekünk Csehov doktor jutott az eszünkbe. Tán azért is, mert Balázsban van valami szlávos, oroszos. Persze, törzsterülete, Miskolc és környéke éppúgy északon és keleten van kismagyar szempontból, mint európai nézőpontból Oroszország. De a hasonlóság nem geográfiai eredetű, inkább lélektani természetű. A közhelyben, hogy az oroszok hajlamosak a melankóliára, maguk az oroszok és a külvilág is osztozik. Balázst is olykor látványosan megtalálja a reménytelenség, de furcsa módon ő erőt merít belőle. Szemben az „mediánorosszal” a „kiterítenek úgyis” bölcsessége tettekre sarkallja őt.
Az etnikai sztereotípiától végre valahára eljutottunk Csehovig, mégpedig a Ványa bácsi egyik jelenetéhez a második felvonásból. A fiatal Szonya kiönti lelkét, feltárja Asztrov orvos iránti vonzalmát a tapasztalt Jelenának: „Okos ember… Mindent tud, mindenhez ért… Gyógyít is, erdőt is telepít…”
Mire Jelena: „Nem az erdő a fontos, nem is az orvostudomány… értsd meg, kedvesem… hanem a tehetsége… Hát tudod te, mi a tehetség? Merészség, gondolkodó fej, nagy lendület… Elültet egy csemetét, és már azt találgatja, mi lesz ennek nyomán ezer év múlva, máris az emberiség boldogsága dereng föl előtte. Az ilyen ember ritka. Szeretni kell őket… Iszik, néha goromba egy kicsit – de nem baj az.”
No, most, Tóth Balázs és Asztrov között vannak nyilvánvaló különbségek. Egyik ügyvéd, másik orvos, Balázs tudomásunk szerint egyelőre nem facsemetéket ültet, hanem civil kezdeményezéseket támogat, és hát egyik legbosszantóbb tulajdonsága, hogy egyetlen pohárkával sem iszik.
Viszont néha ő is goromba. Türelmetlenül jobbítani akarja az országot, erős gyanúnk, hogy az emberiséget is, és a jog területén párját ritkítóan sok dologhoz ért. Ahhoz képest, hogy büntetőjoggal és jogelmélettel kezdte pályáját, ma már személyiségi jogi és sajtóperek szakértője is. Benne a tehetség, merészség, lendület. „Gondolkodó fej.” Többen még nem is ismertük, amikor egyesületünk alapítója már lelkesült érte mint nagy erősségért. Kőszeg Ferencnek igaza lett.
Dani és mások
Tóth Balázs diploma után az oktatási minisztériumban indította jogászi pályáját. Ez arra volt jó, hogy tapasztalatot szerezzen az államigazgatás működéséről, és messzire kerülje. 21 éve csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottság csapatához. 2017-ig vezette rendészeti programunkat. Közben ledoktorált, és jogelméletet oktatott a miskolci egyetemen.
7 év óta már ügyvédként szolgálja az emberi jogok ügyét. Csak az utóbbi években olyan ügyek fűződtek a nevéhez, mint az Antall József Tudásközponttól önkényesen kirúgott dolgozójának pere, a kölcseys tanárok még futó munkaügyi pere, az Átlátszónak a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen minap megnyert személyiségi jogi pere, Kovács András kúriai bírónak a bíráskodás függetlenségéért indított perei, a Figyelő listázása miatti perek és a strasbourgi bíróságon sikeresen képviselt rendőri bántalmazásos panaszok.
Talán legfajsúlyosabb ügye mégis egy elveszített per volt. Ügyvéd kollégáival együtt képviselte Karsai Dánielt a strasbourgi bíróságon, aki el akarta érni, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegeknek joguk legyen az életvégi döntéshez, és a nekik segédkezőket ne fenyegesse börtön.
„Több mint 20 éve ismerem Danit. Haverom volt, és a betegsége óta barátom lett. Korábban ő volt az ügyvédem egy olyan strasbourgi perben, amelyikben én meg a panaszos voltam. Most ő kért fel, hogy vegyek részt az ügyvédi csapatában. Nem volt kérdés, hogy vállalom. De ez nem csak a jogról szól” – nyilatkozta Tóth Balázs 10 hónappal Karsai Dániel halála előtt.
Balázs mindig is értette, amiről Jelena Andrejevna beszélt a drámában, hogy amiként nem az erdő és nem az orvostudomány a fontos, úgy önmagában a jog sem az. Furcsa ez éppen egy kiváló jogásztól, de kollégánkat nem elsősorban a csalafinta jogi játszmák izgatják, hanem – hangozzék ez bármennyire fennkölten – az erkölcsi igazság. Nincs még egy olyan munkatársunk, akinek ennyire érzékeny antennái lennének a morális dilemmákra. Egy homo moralisnak lehet-e helye ebben a sokszor cinikus ügyvédi hivatásrendben? Úgy látszik, igen.
Túl a jogon
Furcsa munka és hivatás az ügyvédeké. Némileg igazságtalan. Annyira a jelenben élnek, mint az előadóművészek, balett táncosok, színészek, hangszeres szólisták. Ki emlékszik már Lakatos Gabriellára, Kiss Manyira vagy Geyer Stefire? Az ügyvédek is kötélen egyensúlyozó performerek. Abban a pillanatban, amikor szükség van rájuk, különösen fontosak, apró mozdulataik, húzásaik is nagy jelentőségűek, egy nemzedék után mégis alig van közülük, akinek alakját megőrizné az emlékezet. Ehhez nem csak felkészültnek, eredményesnek, tisztességesnek, de a jogon túlmutató jelentőségűnek kell lenni. Ilyen volt Eötvös Károly vagy Vámbéry Rusztem. A zugügyvédeknek, trehányoknak és aljasoknak a gyors feledés ad menedéket. Senki nem tudja már azoknak a védőknek a nevét, akik az ötvenes évek koncepciós pereiben „példás büntetést” kértek ártatlan védenceikre. De feledésben osztoznak, pedig nem kellene, a tisztességes és jó ügyvéd szakemberek is.
Nem tudjuk, hogy majdan emlékezni fognak-e az emberi jogokért küzdő mai jogászokra. A jövő nemzedékek kitüntetik-e majd figyelmükkel azokat az ügyvédeket, akik az autokráciával szemben a jogállamért gürcöltek konokul? De már most úgy látjuk, következetes munkájuknak a jogon túlmutató, társadalmi és politikai jelentősége van. Nincsenek kevesen. Közülük az egyik élenjáró Tóth Balázs kollégánk.
Ha civilek és emberi jogok, akkor egy ideje Balázs már nemcsak a Helsinkit segíti, hanem az Átlátszót és civil szervezeteket támogató programot, az ALAP-ot is. A hatalom nélküliek számíthatnak rá.
Gratulálunk a díjhoz, Balázs!