A pártatlanság vélelme – a TISZA Világ adatszivárgás és a bírói függetlenség

A Tisza adatbázisának ellopása utáni kormányzati nyomásgyakorlás elsődleges célja az, hogy a bírók a politikailag érzékeny ügyekben kétszer is meggondolják, milyen döntéseket hoznak. A függetlenséget ez veszélyezteti, nem valamely politikai párt applikációjának letöltése, hírlevelére való feliratkozás vagy a nemzeti konzultáció visszaküldése.

A TISZA Világ applikáció 2025. novemberi adatszivárgása után nem csillapodnak az indulatok. Sőt, 2026 elejére a történet még intenzívebbé, és egyben a kormánynak kellemetlen döntéseket hozó vagy egyszerűen csak a függetlenségükért szót emelő bírák elleni politikai kommunikációs támadások fő alapanyagává vált. Kormánypárti politikusok és kormányközeli médiumok sorra tesznek olyan kijelentéseket az adatszivárgással kapcsolatban, amelyek áláássák a bíróságok függetlenségébe vetett közbizalmat, és az erősen kérdéses hitelességű lista alapján a bírósági szervezetrendszeren belül is vizsgálatok indultak egyes – a listában állítólagosan szerepelő – bírákkal szemben.

Az adatszivárgás utóélete azt mutatja, hogy a „politikai tevékenység” vádja gyorsan előrántható fegyver minden olyan bírói magatartás vagy döntés kapcsán, amely szembe megy a kormányzati érdekkel. A „politikai tevékenység” fogalma illiberális kontextusban nem semleges kategória. Ha a meghatározása elcsúszik, a bírói függetlenség aláásásának eszközévé válhat. A kérdés, hogy e fogalmat hogyan értelmezzük: valós alkotmányos korlátként, vagy rugalmasan tágítható és így az önkényes alkalmazás fenyegetését hordozó kategóriaként, amely a megtorlás vagy reputációs károkozás eszközévé válhat. Az alábbiakban ezt a problémát járjuk körül.

Az ellopott adatbázis bázisáról

2025 novemberében ismeretlen elkövetők nyilvánosságra hoztak egy mintegy kétszázezer soros adatbázist. Azt állították, hogy a lista a Tisza Párt „Tisza Világ” nevű applikációjának felhasználóit és a regisztráció során megadott adataikat tartalmazza. A kormányközeli média gyorsan reagált: cikkek jelentek meg nevekkel, e-mail-címekkel, lakcímekkel. Bár a listát eredetileg megjelentető oldalról az adatbázist később törölték, a rá való hivatkozás folytatódott. Egyes lapok konkrét közéleti szereplők, politikusok, újságírók és bírák nevét sorolták fel, mint olyanokét, akik szerepelnek a listában. Sokan a megnevezettek közül cáfolták, hogy letöltötték az applikációt, mások szerint olyan adataikat is közzé tették, amelyeket nem osztottak meg. Az adatbázis hitelessége így gyorsan kérdésessé vált.

A kormányzati többség 2010 óta tudatosan építi le a fékek és ellensúlyok rendszerét, a végrehajtó hatalom ellenőrzésére képes szereplők elfoglalásával vagy meggyengítésével, a klasszikus állami intézményektől kezdve a független médiumokon át a civilszervezetekig. Azok esetében, amelyeket teljesen maga alá gyűrni nem tud, visszatérő eleme ennek a folyamatnak az érintettek hitelességének aláásása, tisztességük, elfogulatlanságuk, motivációik megkérdőjelezése. Ennek legismertebb példája a miniszterelnök 2025. március 15-i „poloskázós” megszólalása, amelyben „korrupt dollárokból vásárolt" politikusokról, bírókról, újságírókról, „álcivil” szervezetekről és politikai aktivistákról beszélt, ennek az „árnyékhadseregnek” az eltakarításával fenyegetve. A 2026. februári évértékelőben aztán mindezt megismételte, Amerikát „brüsszeli elnyomógépezetre”, a dollárokat „guruló eurómilliókra” cserélve.

Ehhez a narratív kerethez, ahol a „haza nem lehet ellenzékben”, és a kormány nem veszíthet egy tisztességes perben, kapóra jött az adatszivárgási botrány, különösen azután, hogy a Fővárosi Törvényszék 2025. december 19-én ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Bors különszámának terjesztését, amely az azóta sajtóhelyreigazítási perben – elsőfokon – hamisítványnak bizonyult, állítólagos tiszás adócsomaggal foglalkozott.

A döntés kapcsán magasrangú kormánypárti politikusok elfogultságról és „cenzúráról” beszéltek. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a döntés napján még csak utalt egy Facebook-bejegyzésben arra, hogy az ideiglenes intézkedést hozó bíró szerepelhet a kiszivárgott TISZA Világ adatbázisban. Három nappal később azonban Lázár János egy videóban már „fővárosi tiszás bírónak” titulálta a döntéshozót. Rétvári Bence államtitkár szerint pedig Magyar Péter „Brüsszellel és Tisza app-os bírókkal a háta mögött mindenkit letarol, aki vele szembe mer jönni”. Egy 2026. január 30-i lakossági fórumon aztán Lázár János már a bírók eltávolítását követelte azzal, hogy „a magyar bírák közül többen is a Tisza Párt nyíltan vállalt aktivistái”, és aki fideszes, „az nem számíthat arra, hogy tisztességesen és függetlenül bírálják el az ügyét”. Lázár azt üzente a bírósági vezetőknek, hogy szedjék össze a bátorságukat, és szabadítsák meg az igazságszolgáltatást „minden, bármilyen párt iránt politikailag elfogult bírótól”.

Vonakodó bírósági vezetők

A problémát tetézi, hogy a bírósági vezetés legmagasabb szintjeiről a megtámadott bírókért nem, vagy csak nagyon óvatosan emeltek szót. A Fővárosi Törvényszék ugyan sajtóközleményben kérte ki az ideiglenes intézkedést hozó bíró pártatlanságának megkérdőjelezését, azonban – a HVG idevágó cikke szerint – Mikus Zsuzsanna, az ideiglenes intézkedést hozó bíró hiába jelezte a törvényszék elnökének, hogy hogy semmi köze a Tisza-applikációhoz, azt soha nem is látta, Tatár-Kis Péter nem kívánt az ügyben további lépéseket tenni a nyilvánosság felé, „mert ezzel kilépne a politikai térbe”.

Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Pecsenye Csaba, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke egyaránt elhárította, hogy érdemben állást foglaljon a kérdésben, mondván: a bírák fegyelmi felelősségéről dönteni hivatott szolgálati bíróságok feladata megítélni, hogy az applikáción való regisztráció (amennyiben ténylegesen megtörtént) tilalmazott politikai tevékenységnek minősül-e. Ugyanakkor annyit jeleztek, hogy nem tartják megalapozottnak a magyar bírói kar függetlenségének megkérdőjelezését, és hangsúlyozták, hogy a szivárogtatás súlyosan jogsértő cselekmény.

Ezzel szemben Varga Zs. András, a Kúria elnöke a botrány kitörésekor kiadott közleményében nem foglalkozott az adatvédelmi jogsértéssel, inkább a szivárogtatással állítólagosan érintett bírákat vette célba. Jelezte ugyanis, hogy amennyiben meghatározott bíróra vonatkozó „pontos, ellenőrizhető bizonyítékkal alátámasztott információkat” kap a regisztrációról, úgy „az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága védelmében [...] a Kúria készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására”. Amikor pedig a közlemény kapcsán nyilvános vitája támadt az OBT-vel, maga a Kúria elnöke erősített rá a bírói elfogulatlanságot megkérdőjelező kormányzati kommunikációra és tolta a kérdést a választások kontextusába, mondván, hogy senki nem fogja elhinni, hogy egy olyan bíró, aki letöltötte az applikációt, pártatlanul tud eljárni – különösen választási ügyekben.

Krokodilkönnyek

Nézzük meg ezeket az állításokat két irányból: egyfelől onnan, hogy mennyire lehet őszinte a kormánypárti politikusok és a Kúria elnök aggodalma, másfelől pedig – és nyilván ez az érdekesebb – a probléma érdemét tekintve.

Az első kérdés kapcsán érdemes emlékeztetni rá: 2021 nyarán került a Kúriára Hajas Barnabás, aki az Igazságügyi Minisztérium államtitkárából lett kúriai bíró, ám kevesebb, mint egy évvel később, a 2022-es választások alkalmával már ítélkezett választási ügyekben, noha a sokéves magasszintű kormányzati tevékenység talán jelent annyi alapot a politikai szimpátiát illető feltételezésekre, mint egy applikáción való állítólagos regisztráció. Ám ettől Varga Zs. András nem féltette a Kúria hitelességét. Amint a bírói pártatlanságért most aggódó kormánypárti politikusok sem látnak kivetnivalót abban, hogy a Kúria választási döntéseit az Alkotmánybíróság bírálja el, benne például Hende Csabával, korábbi fideszes miniszterrel és országgyűlési képviselővel, akinek a kedvéért még törvényt is módosított a kormánytöbbség, hogy alkotmánybíróvá lehessen választani.

Mindez azért különösen problematikus, mert a „politikai tevékenység” értelmezése nyilvánvalóan nem jogi, hanem politikai kérdésként jelenik meg a mostani vitában. Ha pedig a politikai elköteleződés gyanúját szelektíven alkalmazzuk, akkor a vita már nem arról szól, mi számít tényleges politikai tevékenységnek, hanem arról, hogy ki minősít kit.

Nyilvánosság és látszatok

Vizsgáljuk hát meg a kérdést jogi oldalról: tényleg tiltott politikai tevékenységnek minősülhet egy ilyen applikáció letöltése?

Az Alaptörvény kimondja: a bírák nem lehetnek párttagok, és nem folytathatnak politikai tevékenységet, a bírókra vonatkozó jogállási törvény megismétli ezt a szabályt. A Bírák Etikai Kódexe a tilalmat úgy konkretizálja, hogy a bíró „politikai tevékenységet nem folytat, nyilvánosság előtt tartózkodik a politikai megnyilvánulásoktól. A bíró jogosult a törvényes keretek között szervezett nyilvános rendezvényen részt venni, de ügyelnie kell arra, hogy részvétele ne keltse politikai elkötelezettség látszatát.” A szabály tehát alapvetően a nyilvános politikai szerepvállalást tiltja.

A megközelítés logikus, hiszen a bíró állampolgár is. Szavazhat, sőt, amint azt az OBH elnöke egy interjújában kifejezetten megerősítette, képviselőjelöltet is ajánlhat, ami elvileg alapot szolgáltathatna valamiféle politikai irányultság feltételezésére. A szavazás titkos és az ajánlás sem nyilvános – csak szűk kör számára megismerhető, nem válik a nagyközönség számára érzékelhetővé, így nem teszi láthatóvá az adott bíró politikai preferenciáját. Mert a bíróknak szavazópolgárokként nyilván van ilyen preferenciájuk (olyannyira, hogy egyes fejlett demokráciákban, így például Németországban párttagok is lehetnek). A pártatlanság nem a politikai vélemény hiányát jelenti, hanem azt, hogy a bíró ítélkezés közben képes a politikai meggyőződését és preferenciáit félretenni, és kizárólag a jogszabályok alapján dönteni.

Ugyanakkor a látszatoknak is nagy jelentőségük van az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett közbizalomban, ez indokolja a nyilvános politikai tevékenység egyértelmű tilalmát. Ez azonban – ahogy arra például Matusik Tamás, az OBT volt elnöke rámutat – nem jelenti mindenféle politikához kötődő tevékenység (például a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kitöltése, valamely párt hírlevelére való feliratkozás, stb.) teljes korlátozását, mivel létezik egy jogilag védett köztes tér a teljesen magánjellegű és a nyilvános politikai szerepvállalás között. A bírónak is van joga tájékozódni a közéletről, szűkebb környezetével beszélgethet a politikai preferenciáiról, gyakorolhat bizonyos választói jogosítványokat. Nem életszerű és nem is alkotmányos elvárás, hogy egy bíró a magánéletében teljesen „politikamentes” legyen, az azonban igen, hogy ez az ítélkező munkáját és döntéseit ne befolyásolja.

A bírói magánszféra határainak értelmezéséhez ad támpontot az Európai Unió Bíróságának (EUB) a Bizottság kontra Lengyelország, C-204/21 sz. ügyben hozott döntése. Ebben az uniós bíróság annak a lengyel szabályozásnak az uniós joggal való összhangjáról is állást foglalt, amely előírta, hogy a bírák részletesen nyilatkozzanak egyesületi tagságaikról, civil szervezetekben betöltött tisztségeikről és korábbi politikai párttagságukról. Ez a „listázás” nem pusztán adminisztratív aktus volt, hiszen eredményeként olyan információk váltak hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, amelyekből politikai narratívák építhetők, a bírák a politikai megbélyegzés veszélyével szembesültek. Figyelembe véve a lengyel politikai kontextust – így a független bíróságok elleni súlyos politikai és jogalkotási támadásokat – is, az EUB úgy döntött, hogy a bírákról vezetett, ilyen jellegű adatbázisok és a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségek sértik a szükségesség és arányosság követelményét, és a bírák magánélethez, valamint személyes adatok védelméhez való jogát. Az uniós bíróság tehát még a korábbi párttagságot sem tartotta olyan információnak, amelyet az igazságszolgáltatás függetlensége érdekében nagyobb közönséggel kellene megosztani.

A magyar adatszivárgási ügyben a nyilvánosságra került adatok (már ha egyáltalán valóban az applikációt letöltők adatbázisából származnak) nem az érintettek párt- vagy egyéb szervezeti tagságára vonatkoznak, és mivel a regisztráció a tájékozódást, információszerzést is szolgálja, még csak az sem állítható, hogy amögött biztosan valamilyen politikai preferencia áll. Ugyanakkor ha az érvelés kedvéért feltételezzük is, hogy az applikáció letöltése politikai szimpátiát jelez, figyelemmel kell lenni arra a körülményre, hogy az adatok súlyos és tömeges jogsértés eredményeként váltak széles körben nyilvánossá.

Olyan ez, mintha egy bíró baráti körben kifejtett álláspontjáról készült hangfelvételt vagy egy általa is aláírt választási ajánlóívről készült fotót hoztak volna jogosulatlanul nyilvánosságra. A bírónak az etikai kódex szerint a nyilvánosság előtt tartózkodnia kell a politikai megnyilvánulásoktól, de ha egy közéleti vonatkozású, ám egyértelműen nem a nyilvánosságnak szánt megnyilvánulását az akaratán kívül, jogszerűtlenül teszik elérhetővé a nagyközönség számára, az neki aligha róható fel. (Annyiban is analóg a jogosulatlanul nyilvánosságra hozott ajánlóív példája a kiszivárogtatott adatbáziséval, hogy jogszerű adatkezelés esetén nem is lenne tudható, hogy az aláíró, illetve a regisztráló személy bíró, mivel sem egyik, sem másik esetben nem kell, illetve nem is lehet megadni, hogy az érintettnek mi a polgári foglalkozása.)

Belső eljárások bírók ellen

Ennek ellenére tudomásunk van róla, hogy eljárások indultak olyan bírók ellen, akiknek az adatai állítólag szerepeltek az adatbázisban. Esetükben alapvetően kétféle eljárás jöhet szóba: az OBH és az OBT elnök által is hivatkozott szolgálati bíróságok által lefolytatott fegyelmi eljárás és az úgynevezett integritási eljárás.

Fegyelmi eljárásnak akkor van helye, ha a bíró vétkesen megszegi a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit, vagy az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét sérti vagy veszélyezteti. A fegyelmi eljárás kötött és garanciális szabályok alapján zajlik, lehetőséget biztosítva az érintett bírónak egyebek között a „vád” és a bizonyítékok megismerésére, a védekezésre való felkészülésre, személyes meghallgatásra és jogorvoslatra.

Az integritási szabályzat és a benne szabályozott integritási eljárás célja elvileg az, hogy biztosítsa a bíróságok integritását, átlátható, felelős, a szakmaiság és számonkérhetőség követelményeinek megfelelő működését. Ez a szabályzat rendezi például, hogyan kell eljárnia egy bírónak, ha valaki tiltott ajándékot próbál neki adni, vagy miként kell bejelentenie az egyéb – pl. oktatói vagy tudományos – keresőtevékenységét. Azonban az integritási eljárás alapvető problémája, hogy nélkülözi a fegyelmi eljárás garanciáit, bár ez az eljárás akár a fegyelmi felelősségre vonás előszobája lehet. Az integritási eljárásokat nem a szolgálati bíróság, hanem a bírósági vezető által kijelölt vizsgáló biztos folytatja le. Már korábbi ügyekben is előfordult, hogy az érintettet nem tájékoztatták az eljárás megindításáról, de bizonyos esetekben a kimeneteléről sem, vagy az eljárás alá vont bírót nem hallgatták meg, de a meghallgatása nélkül lefolytatott eljárás eredményét az értékelése során figyelembe vették.

Tudomásunk szerint jelen cikk megírásáig ugyan fegyelmi eljárás az adatszivárgással összefüggésben nem indult, integritási eljárás azonban több is. Egy meg nem nevezett kúriai bíró esetében a Kúria 2026. január 23-i közleménye szerint a vizsgálat arra jutott, hogy az érintett nem regisztrált az applikációra, és ugyanez volt a Fővárosi Törvényszéken lefolytatott integritási eljárások eredménye is. Mindkét esetben feljelentést tettek a bírósági elnökök személyes adattal visszaélés miatt az ismeretlen szivárogtatók ellen. Ez ugyan első látásra akár pozitívumnak is tűnhet, de egyrészt valójában az a helyzet, hogy bár az etikai kódex elsődlegesen a nyilvános politikai megnyilvánulásokat tiltja, a kormányzati nyomással szembeni publikus kiállás helyett a bírósági vezetők e vizsgálatokkal a szőnyeg szélére állították az érintett bírókat, másrészt ezek az eljárások is jól szemléltetik, hogy mennyire hiányoznak az integritási vizsgálatok esetében a tisztességes eljárás garanciái.

Mikus Zsuzsanna például arról számolt be, hogy hiába írta meg már a szabadságáról a Fővárosi Törvényszék elnökének, hogy visszaéltek az adataival, amikor munkába állása után az elnök találkozóra hívta, csak a beszélgetés kezdete után negyedórával derült ki számára, hogy „éppen meghallgatása zajlik integritási vizsgálat miatt, melynek elindításáról ő nem is tudott”. Nem közölték vele azt sem, hogy kinek a bejelentése alapján indult a vizsgálat, sem azt, hogy mi volt a bejelentés pontos tárgya. A törvényszék elnöke emellett kifejezett kérése ellenére sem ismertette meg vele az integritási eljárás eredményét, és az annak lezárulta nyomán tett feljelentés tartalmát sem.

Folytatása következik

És még távolról sincs vége az adatszivárgáshoz kapcsolódó jogi ügyeknek: Mikus Zsuzsanna ellen 2026. január 9-én egy magánszemély feljelentést tett hivatali visszaélés miatt, az Alkotmánybíróság honlapjáról pedig kiderül, hogy egy meg nem nevezett médiaszolgáltató alkotmányjogi panaszt nyújtott egy olyan ügyben, ahol egy politikai párt (az ügyleírás alapján gyakorlatilag bizonyosan a Tisza) volt a felperes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az alperes, és az alapeljárás tárgya a párt azon panasza volt, hogy a médiaszolgáltató megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. Az Alkotmánybírósághoz forduló médiaszolgáltató szerint az ügyet – számára kedvezőtlenül – elbíráló kúriai tanács elnöke pártatlanságával kapcsolatban jogos kétely merült fel „azáltal, hogy fennállt annak objektív lehetősége, hogy az eljáró bíró a felperes politikai párt politikai célú alkalmazásával kapcsolatba hozható”.

Hogy mit jelent valójában – jelent-e valamit egyáltalán – ez a nyakatekert jogászi megfogalmazás (letöltötte, vagy nem töltötte le, tudják – ha igen, honnan –, csak sejtik, vagy egyik se, de mégis mondják, mert kifogást keresnek?), nehéz megmondani. Ahogy azt is, hogy ugyanarról a bíróról van-e szó, akivel szemben a Kúria elnöke az integritási eljárást lefolytatta. Amennyiben igen, az erősen megkérdőjelezi az alkotmányjogi panasz benyújtójának jóhiszeműségét, hiszen a kúriai közlemény, amely szerint nincs ok kétségbe vonni, hogy az érintett bíró nem töltötte le az applikációt, korábban kelt, mint az alkotmányjogi panasz.

Ami viszont biztos: újabb és újabb jogi eljárások formájában gyűrűzik tovább a folyamat, amely egy tömeges, durva jogsértéssel indult, a kormánynak nem tetsző döntéseket hozó bírók ellen irányuló, de szükségképpen az egész igazságszolgáltatási rendszer hitelességét aláásó, agresszív kormánypárti propaganda támadássorozattal folytatódott, és egyebek mellett azért sem maradhatott abba, mert a bírósági vezetők nem álltak ki kellő eréllyel a megtámadott bírók mellett, vagy akár – mint a Kúria elnöke – még rá is erősítettek a bírók politikai elfogultságával kapcsolatos kormányzati vádakra.

Erő és ellenerő

A bírók tehát ismét jelentős nyomás alá kerültek, de az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy érdemes és lehetséges ellentartani a nyomásnak, legyen az politikai természetű (mint például a 2018 és 2024 között működött OBT esetében) vagy igazgatási jellegű (mint például Kovács András kúriai bíró ügyében). A Helsinki Bizottság a hazai nyilvánosság és nemzetközi közvélemény tájékoztatása mellett jogi képviselet biztosításával is támogatja a megtámadott bírókat, és a tapasztalataink azt mutatják, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer sok esetben képes és hajlandó megvédeni azokat, akik felveszik a kesztyűt, és kiállnak a bírói függetlenségért.

Ráadásul vannak kijáratok is a hazai intézményrendszerből arra az esetre, ha ez mégsem lenne így. A lengyel kormánynak politikailag kellemetlen döntései miatt fegyelmi és büntetőeljárások célpontjává vált Igor Tuleya varsói bíró ügyében például végül a strasbourgi bíróság állapította meg, hogy a bíró integritását és szakmai jóhírnevét megkérdőjelező lépések sértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, és az uniós jog is nyújthat védelmet a bírókat érő támadásokkal szemben. Amennyiben például a jövőben fegyelmi vagy más eljárások indulnának a „politikai tevékenység” fentiek szerint kitágított értelmezése alapján, azokban lehetne annak értelmezését kérni az Európai Unió Bíróságától, hogy a magánélet tiszteletben tartására, a személyes adatok védelmére és a tájékozódás szabadságára vonatkozó Alapjogi Charta cikkek fényében összeegyeztethető-e a bírói függetlenség követelményével egy olyan értelmezés, amely a bírák magánszférájába tartozó, az „információk és eszmék megismerését” célzó tevékenységet fegyelmi következményekkel sújtja.

A nyomásgyakorlás elsődleges célja a szakmai-igazságszolgáltatási tevékenységre irányuló dermesztő hatás, az, hogy a bírók a politikailag érzékeny ügyekben kétszer is meggondolják, milyen intézkedéseket és döntéseket hoznak. A függetlenséget ez veszélyezteti, nem valamely politikai párt applikációjának letöltése, hírlevelére való feliratkozás, a nemzeti konzultáció kitöltése és visszaküldése, vagy bármely más, közélethez-politikához kapcsolódó, ám a privát szférában maradó tevékenység. Fontos támogatni mindazon bírákat, akik ennek a nyomásgyakorlásnak a célkeresztjébe kerülnek. Mi, a Helsinki Bizottságnál eddig is így tettünk, és továbbra is eszerint fogunk eljárni.