A Fidesz az Alaptörvényt hatalomtechnikai eszköznek tekinti, és gátlástalanul használja politikai céljaira, hegemóniája megtartására. Mit lehetne tenni, hogy ne így legyen? Szentpéteri Nagy Richard, Tóth Gábor Atilla alkotmányjogászok és Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje vitatkozott.
A kormány újabb öles lépést tett illiberális, kleptokratikus és paternalista hatalma megszilárdítása érdekében. Mindezt súlyosbítja, hogy ezt az egyre romló járványhelyzetet és a legális tiltakozási eszközeitől megfosztott társadalom bénultságát kihasználva teszi. Erről beszélgettünk László Róbert választási szakértővel (Political Capital), Uitz Renátával alkotmányjogásszal (CEU) és Vincze Orsolya jogásszal (K-Monitor).
A múlt héten benyújtott alkotmánymódosítás brutális támadás a jogállam maradékai ellen. Mi most egy aprónak tűnő, technikainak álcázott változtatásra hívjuk fel a figyelmet, amely valójában rokkantak tömegeinek életét változtathatja meg – mégpedig negatívan.
A kormánypártok saját számításuk szerint is immáron negyedszer „módosítják” az Alaptörvényt. 2010 nyara szünet nélkül zakatol a „permanens alkotmányozás”. A múlt pénteken benyújtott javaslatot a két frakció 261 képviselője jegyzi. Kétség sem férhet tehát hozzá, hogy a kétharmad egységes akarattal rombolja tovább a jogállami intézmények maradékait. A pusztítás módszeres, a módszerek változatosak.
Szövetségbe forrt
A 23 cikkből álló javaslatcsomag szinte alig hagy érintetlen részt az alkotmányban. Még a Nemzet hitvallást is sorra keríti. Amellett hogy sikerül kiköszörülni a csorbát, és egy helyütt két év után megtörténik az állítmány egyeztetése az alannyal, az alkotmányozó fontosnak érezte, hogy ezentúl „jogrendünk alapját képező Alaptörvényünk” nem szerződés lesz „a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között”, hanem szövetség. Változnak a súlypontok is, az eddigi Záró rendelkezések Záró és vegyes rendelkezésekké módosulnak, ide kerül például az az abszurd, de nagyhatású szabály, ami megtiltja az Alkotmánybíróságnak (AB), hogy saját, az Alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése előtti döntésit figyelembe vegye. De utólag (!) itt kapnak helyet azok a technikai, a hatályossággal és a jogbiztonsággal összefüggő szabályok is, amiket eredetileg az ún. „átmeneti rendelkezések” tartalmaztak.
Az AB által megsemmisített egyéb „átmeneti rendelkezések” is (mondván, azok valójában nem „átmenetiek”) feltámadnak és szépen átszivattyúzódnak az alkotmányba. A jogállam barátai mostanra már sorra vették, a kormánypártok mely halottnak nyilvánított szabályokat élesztik újra és telepítik át az alkotmány sáncai mögé. Ott eddig sem volt hiány jogi zombikból, de most ezen bizarr teremtményeknek valóságos légiója kap érdemtelen és szinte áttörhetetlen védelmet. A család fogalmának leszűkítő értelmezése, az egyházzá nyilvánítást önkényesen parlamenti döntéshez kötő, a választási hirdetéseket indokolatlanul korlátozó, a médiahatóságot óvón bepólyázó, az egyetemistákat röghöz kötő, önmagában a hajléktalanságot szankcionáló, az Országgyűlés elnökét „rendészeti joggal” megörvendeztető, az AB mozgásterét végletesen leszűkítő, a bíróság függetlenségét súlyosan csorbító rendelkezések önmagukban is pusztítóak. Így együttesen azonban felérnek egy szőnyegbombázással.
A javaslatok ott is rombolnak, ahol látszólag építenének. A hazai joggyakorlat régi adóssága, hogy sem polgári, sem büntetőjogi úton nem lehet fellépni a kisebbségek ellen uszító gyűlöletbeszéd ellen. Az Alaptörvény-módosítás kimondja, hogy „a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére”. Ugye senki nem gondolja, hogy ha ez bekerül az Alaptörvénybe, akkor majd Bayer Zsolt ellen eljárást indít az ügyészség? A magyar szabályozással és joggyakorlattal nem az a baj, hogy a közösséget nem védi a gyűlöletbeszédtől, hanem az, hogy a kisebbségi közösségek tagjai maradnak jogi védelem nélkül.
Ami késik, nem múlik
A Velencei Bizottság még 2011 nyarán rákérdezett arra (35-37. pontok), hogy az Alaptörvényben a „nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét” állítása azt jelenti-e, hogy a korábbi, 2011. december 31-ig hatályos alkotmány alapján hozott határozatok is mennek a kukába. A kormány akkor fogadkozott, hogy az csak politikai deklaráció jogi következmények nélkül. Nem mondhatjuk, hogy akkor szemérmetlenül hazudott volna, mert, ma már látjuk, szemérmesen tette. Az uniós elnökség és hirtelen feltámadt nemzetközi figyelem hatására le kellett ugyan mondania mindegyik jogállam-nyomorító tervéről, de nem végleg, így most „szélcsendesebb időben” elérkezettnek ítélte, hogy kiteljesítse művét.
Az alkotmánymódosítási csomag jogtechnikai értelemben is torzszülött; így például suttyomban belekerült a 2014-es önkormányzati választások időpontja is, de nem tudni, mit fog majd ott keresni jövő novemberben. A törvényjavaslat indoklása a szőnyegbombázás felelősségét igyekszik az áldozatokra, leginkább az AB-re hárítani. Ezek szerint a testület magára vessen, ha már volt oly botor, és „közjogi érvénytelenség címén” megsemmisítette az átmeneti rendelkezések jelentős részét, mert hiszen az alkotmányozó kétharmad „maradéktalanul betartotta” az alkotmányos szabályokat. Az átmeneti rendelkezéseket ezért kénytelenek most az Alaptörvény „törzsszövegébe” beépíteni – kajánkodik az indoklás. Ezen túl szemforgatóan – társadalmi igényre hivatkozva – veszi egy kalap alá a gyűlöletbeszéddel szembeni (rosszul megszövegezett) alkotmányos normát a többi, az alkotmánybírósági kontrollt megkerülő változtatással. Jellemző, hogy például a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásának szankcionálását lehetővé tévő, korábban az AB által megsemmisített (leánykorában még törvényi) rendelkezés mostani indoklása említést sem tesz a már megállapított alkotmányellenességről.
Csömör
A mostani csomagot hasonlíthatnánk mortadellához, amelybe szinte csak mócsing és vágóhídi nyesedék került; vagy a napközik finomfőzelékéhez, ami minden volt, csak nem finom; esetleg Fradi-leveshez (miszerint, „mindent bele!”); „világképében”, azaz cinizmusában mégis leginkább az ún. salátatörvényeket idézi. Ezek azok, amelyekbe a törvényalkotók a címüktől teljesen eltérő jogterületek, témák lényeges rendelkezéseit is belecsempészik. Hajmeresztő példája volt ennek, amikor a nemzetiségi törvény záró rendelkezéseként helyezték hatályon kívül az egyházügyi törvényt 2011 végén. Általában technikai problémákra hivatkoznak, mondjuk, kevés volt az idő, de gyakori, bár eltitkolt motívum az is, hogy szándékosan bujtatják el a nagyjelentőségű változtatásokat.
Az Alaptörvény tömeges módosítása kapcsán sem közölték a valódi indokokat, noha a módosítások igazi célja többnyire elég pontosan látható: a végrehajtó és törvényhozói hatalmat birtokló hegemón politikai erő helyzetének megerősítése és a békés hatalomváltás lehetőségének megakadályozása. Minden változtatás – a jogállami kontroll további gyengítésétől a hajléktalanüldözés alkotmányos védelméig – ennek fényében értékelhető.
A módosítások közt külön csoportot képeznek az ún. „kodifikációs pontosítások”. Ezek apró technikai változtatások lennének, ami alkotmány esetében kifejezetten kínos korrekció, hiszen az alkotmányozási folyamattól elvárjuk, hogy mire a képviselők szavaznak az alkotmányról, a pontatlanságok eltűnjenek a normaszövegből. Csakhogy nálunk hiányzott ez a processzus.
De vajon tényleg csak erről lenne szó? A 23 e tárgyba sorolt módosítás mindegyike valóban jelentéktelen semmiség lenne? A javaslat indoklása példát is hoz. Eddig az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése így szólt: „Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.” E szép felsorolásból kikerül a „rokkantság”, és bekerül helyette a „fogyatékosság”. Mindenki előtt világos, hogy a két szó nem szinonimája egymásnak, értelmezésüknek van ugyan közös metszete, de egyáltalán nincsenek teljes fedésben. Éppenséggel a „rokkantság” és a „fogyatékosság” is szerepelhetne az Alaptörvényben, de nem fog. Ezek szerint néhány héten belül megszűnik a rokkantak támogatásának alkotmányos alapja – ami lássuk be, jobb helyeken nem éppen bagatell dolog. A mi alkotmányozóink szerint nálunk azonban csak afféle „kodifikációs pontosítás”.
Hogy miért érzi szükségét a kormányoldal a módosításnak? Az indoklásból nem derül ki, így csak találgathatunk. A rokkant-nyugdíj megszüntetése/átalakítása meg a tömeges rokkant-felülvizsgálat óta mindenesetre jóval kevesebben és kevesebb pénzt kapnak, mint korábban, így számos per indult az állam ellen. Igaz, alkotmánybírósági vizsgálattól nem kell tartani, mert az AB éppen néhány napja érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Egyesülete (MEOSZ) beadványát. (Az ügy előadója Balsai István volt.) Ezzel együtt is lehet praktikus oka a rokkantak kihagyásának az alkotmányból, különösen akkor, ha a kormány újabb szigorításokra kényszerül.
Mindezek ellenére sokkal őszintébb lenne, ha a Nemzeti Hitvallásnak az a mondata, hogy „valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”, növelve a szöveg koherenciáját teljes egészében kikerülne az Alaptörvényből.
Zádori Zsolt
Ma a kormánypártok jóvoltából alkotmányos védelmet kap a választási regisztráció, amely szűkíteni fogja az általános választójogot. Hogy mennyire alkotmányos ez a megoldás, alkotmánybírák biztosan nem vizsgálhatják.
[caption id="attachment_987" align="aligncenter" width="560" caption="Köszörűs. Harapj rá!"]
– Igen, a kormánypártok kérni fogják majd az előzetes választási feliratkozás (regisztráció) előzetes alkotmánybírósági kontrollját – erősítette meg a parlamenti vitában Gulyás Gergely éppen egy hónapja. Ehhez képest ma szavaznak az alkotmánymódosításról, amelyik lehetetlenné teszi majd az új jogintézmény alapjogi vizsgálatát.
De nem csak Gulyás képviselő, hanem az új választási eljárásról szóló törvény előterjesztője, Lázár János államtitkár is megígérte, hogy lesz előzetes normakontroll. Ehhez képest másokkal együtt éppen ő jegyzi azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyik a „Magyarország Alaptörvényének második módosítása” hangzatos címet viseli, és egyszer s mindenkorra elintézi, hogy alkotmánybírók semmiképpen ne tárgyalhassanak a regisztrációról.
Futólag megjegyezzük, hogy az egykor Mózes kőtábláinak maradandóságához mért Alaptörvénynek nem ez lesz a második módosítása, merthogy arra már akkor sor került, amikor az új alkotmány még hatályba sem lépett. Ott is sántít a módosítás tekintélyt parancsoló, az amerikai gyakorlatot idéző elnevezése, hogy voltaképpen nem is az Alaptörvényt, hanem az utólag praktikus okból alkotmányos szintre emelt átmeneti rendelkezéseket egészítik ki. Emlékeztetőül, a praktikus ok ott is az volt, hogy az Alkotmánybíróság ne vizsgálhassa az abba foglalt vegyes rendelkezések alkotmányosságát. Ezek szerint nem dönthet arról, hogy például az MSZP meg az Úttörőszövetség minden felelősségben osztozik azért, amit, mondjuk, Rákosi terrorrendszere követett el. Vagy például a legfőbb ügyész szabadon megválaszthatja, melyik bíróságon „tárgyaltatja” az arra érdemesített ügyét.
De vissza a regisztrációhoz. A Helsinki Bizottság és a TASZ még szeptember közepén közleményben tiltakozott Lázárék manővere ellen. Eszerint mindez „leleplezi a parlamenti többség valós szándékait. Ha meg lennének győződve javaslatuk alkotmányosságáról, és valóban a demokrácia iránti elkötelezettség hajtaná őket, akkor bátran néznének szembe az alkotmánybírósági vizsgálattal. Nyilvánvaló azonban, hogy a törvényjavaslat beterjesztője is tudja: a választásokon való részvétel lehetőségét szűkítő szabályok alkotmányellenesek.”
Azóta tovább romlott a helyzet. A Salamon László vezette alkotmányügyi bizottság módosító javaslatot nyújtott be. Eszerint az új „alkotmányos rendelkezés”, amely szerint a választójogi törvény a „választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti”, kiegészülne a részletszabályokkal is. Ha elfogadják őket (ugyan, miért is történne másképpen), az Alkotmánybíróság még szükségességi–arányossági szempontból sem vizsgálhatja, hogy, mondjuk, az általános választójog szempontjából elégséges-e, ha a regisztráció csak a választás vagy a népszavazás megelőző 15. napig kérelmezhető.
Efféle technikai jellegű szabályok alkotmányba foglalására biztosan lehet nemzetközi példát találni, elvégre sok ország van sokféle szabállyal. Meg hát konyhakéssel is lehet gyilkolni, mégis kapható a Vasedényben. De csak a vak nem látja, hogy a hazai törvényalkotót mi hajtja: az alkotmányos fékek és ellensúlyok teljes körű kiiktatása annak érdekében, hogy a következő választáson a mostani kormánypártok minél nagyobb eséllyel és minél nagyobb mértékben győzhessenek. Ez a buzgó igyekezet szüntet meg olyan hasznos jogintézményt, mint a központi lakcímnyilvántartás, vagy zilál szét olyan demokratikus alapintézményt, mint a választás és a népszavazás.
Hogyan festenek most a hatalmon lévők a demokratikus jogállam rogyadozó arénájában? Valahogy úgy, ahogyan azok az eszement focidrukkerek, akik egyedül a nagy cseh szatirikus, Jaroslav Hašek illemtanácsát fogadják meg. „Hogyan viselkedjünk labdarúgó-mérkőzésen? Bírót rozsdás késsel leszúrni tilos.” Ezt még betartották. Noha eddig nem is volt alkotmányos elvárás. Feszülten várjuk, mit ígér meg Gulyás képviselő és Lázár államtitkár.
Zádori Zsolt