népirtás

2020. december 20.
2020. december 15.

December 15.: halálra ítélik Eichmannt (1961)

Adolf Eichmann, a náci Harmadik Birodalom zsidóügyi szakértőjeként éveken át szervezte zsidók kifosztását és kényszer-kitelepítését, a koncentrációs és megsemmisítő táborok létrehozását, illetve a megszállt országok zsidóságának deportálását. Személyesen ő irányította a zsidóság összegyűjtését és bevagonírozását Magyarországon is. A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság kötél általi halálra ítélte, majd a legfelsőbb bíróság is. Máig az egyetlen Izraelben, akit fel is akasztott a hóhér.

2020. november 26.

November 26.: a háborús és emberiesség elleni bűntettek soha nem évülnek el (1968)

Az ENSZ közgyűlése nemzetközi egyezményt fogadott el arról 1968-ban, amely kizárja, hogy háborús és emberiesség („emberiség”) ellenes bűncselekmények bármikor elévülhessenek. Ez elvi lehetőséget kínált olyan bűnösök büntetőjogi felelősségre vonására is, akik egy ideig sikeresen bújtak el vagy tetteiket a hatalom nemhogy nem torolta meg, de hosszú időn át díjazta.

2014. június 24.

Humanitárius katasztrófa Budapesten

„A Harmadik Birodalom két háborút vívott, egyiket a szövetségesek, másikat a zsidók ellen. Magyarország mindkettőben a nácik oldalán állt. Noha áldozatból egyik fronton sem volt hiány, a zsidók elleni harcban jóval nagyobb hatékonysággal és mélyebb elkötelezettséggel vett részt, mint a harcmezőkön.” Zádori Zsolt beszéde a Csillagos Házak Napján a Bajcsy-Zsilinszky út 34. előtt.