Hamarosan megjelenik az Európai Bizottság első jelentése arról, hogy milyen az EU-s tagállamokban a jogállamiság helyzete. Magyarországot Európa-szerte lassan egy évtizede bírálják a jogállam szisztematikus leépítése miatt, és bár a címben megfogalmazott kérdésre nincs egyöntetű válasz, nehezen tagadható, hogy a helyzet folyamatosan romlik.
A friss bizottsági dokumentumnak most két okból lehet különös jelentősége.
Az Európai Parlamentnek még 2020-ban döntenie kellene, hogy jóváhagyja-e az Unió 2021–2027-es költségvetését. Az EP azonban elégedetlen a kormányok júliusi alkujával, mely a tagállamok költségvetési támogatásának felhasználását valójában csak a szavak szintjén kötné a jogállami kritériumok teljesüléséhez.
Angela Merkel kancellár a magyar kormány szerint még a német EU-elnökség alatt, vagyis az idén lezáratná a Magyarország ellen két éve indított, az EU-s alapértékek megszegését vizsgáló (7. cikk szerinti) uniós eljárást.
Az Európai Bizottság elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupció elleni keretrendszert, a médiapluralizmust, és a fékek és ellensúlyok rendszerét vizsgálta. A jogállamiság magyarországi helyzetéről a hazai civil szervezetek is kifejthették az álláspontjukat. Az alábbiakban az Amnesty International Magyarország, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Romaversitas Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország beadványát mutatjuk be egy válogatás keretében. A Magyar Helsinki Bizottság augusztusban kiegészítést fűzött a beadványhoz, ennek pár pontja az írás legvégén található.
1. Az igazságszolgáltatás függetlensége
Ahhoz, hogy a szabályokat az állam és a szervei is betartsák, a polgárok pedig bízhassanak benne, hogy a jogvitákban akár az állammal szemben is igazságot szolgáltatnak nekik, független és szabad bíróságokra, bírókra van szükség. Enélkül jogállamról nem lehet beszélni.
A bírói függetlenség korlátozása a legegyszerűbben a bírósági vezetőkön keresztül valósítható meg. A bírósági vezetők a fegyelmi eljárásokkal, az értékelési és jutalmazási rendszerrel, a szakmai előmenetel befolyásolásával nyomás alá helyezhetik a beosztott bírókat. Az ítélkezés befolyásolásának további fontos eszköze lehet a bírósági vezetők kezében az ügyelosztás.
Az ügyelosztási rend a bírói függetlenség egyik fontos záloga. Amikor az egyes ügyek beérkeznek egy bíróságra, azokat különböző automatizmusok szerint szignálják ki a bírókra, hogy ne sérüljön az ügyfelek tisztességes eljáráshoz való joga. Csakhogy Magyarországon gyakran maga a bíró sem tudja, hogy egy konkrét ügyet a várakozással szemben miért ő (vagy épp nem ő) kapott. Az ügyelosztás kusza szabályozása lehetővé teszi, hogy a bírósági vezetők belepiszkáljanak a rendszerbe, és egy adott ügyet például olyan bíróra szignáljanak, akiről előre feltételezhető az elöljárójához való lojalitás, vagy valamilyen ítélkezési preferencia. Minél több nagy politikai jelentőségű ügyet tárgyal rendszeresen egy bíróság, az Amnesty International Magyarország kutatási tapasztalatai szerint annál valószínűbb, hogy fentről belenyúlhatnak az ügyelosztási rendszerbe.
Az ügyelosztási rend nemcsak egy konkrét ügy elbírálására hat ki, hanem a bírák közötti munkateher megoszlását is szabályozza. A bírósági vezetők ilyen módon az ügyelosztási renden keresztül úgy is nyomást gyakorolhatnak egyes bírákra, hogy aránytalan ügyterhet rónak rájuk.
Mindezek miatt kulcsfontosságú kérdés, hogy kik a bírósági vezetők. Felismerve, hogy a bírói függetlenség korlátozása a legegyszerűbb módon a vezetőkön keresztül valósítható meg, a kormány több lépést is tett annak érdekében, hogy a bírósági vezetői székekbe a kormány bizalmát élvező személyek kerüljenek.
A bírósági vezetői kar cseréjére nagyrészt a 62 évnél idősebb bírák 2012-es kényszernyugdíjazása adott lehetőséget. Az Európai Unió Bírósága által utóbb jogsértőnek talált kényszernyugdíjazás kapcsán összesen 229 bírót küldtek nyugdíjba, köztük 92 idősebb, tapasztaltabb bírósági vezetőt, és ezen belül 37 igazgatási vezetőt. Egy 2013-as törvény szerint azonban utóbbiak csak akkor kaphatták vissza korábbi vezetői pozíciójukat, ha azt időközben még nem töltötték be. Így végül csak négy kényszernyugdíjazott igazgatási vezetőt helyeztek vissza korábbi magas pozíciójába.
Az új bírósági vezetők kinevezésével kapcsolatos rendszerszintű problémára utal, hogy az Amnesty International 2020-as kutatása szerint a bírói álláspályázatokon nem feltétlenül a legjobb jelölt nyer. A bírósági igazgatás csúcsszerve, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke – akit az Országgyűlés választ kétharmados többséggel – emellett külső kontroll nélkül, bármikor eredménytelenné nyilváníthat egy bírói vezetői pályázatot.
A gyakorlatban az OBH előző elnöke, Handó Tünde abban az esetben is élt az eredménytelenné nyilvánítás lehetőségével, amikor nem akarta kinevezni a bírák által javasolt jelöltet. Handó Tünde rendszeresen így járt el: 2018-ban már a vezetői pályázatok több mint 55 százalékát eredménytelennek nyilvánította. Ilyenkor többnyire pályázat nélkül, ideiglenes megbízással nevezett ki vezetőt az adott posztra. Így mára gyakorlatilag az összes törvényszéki és ítélőtáblai elnöki posztra az OBH (előző) elnökének bizalmát élvező személy került.
A bírósági vezetők kinevezésével kapcsolatos fenti gyakorlat vezetett el az OBH elnöke és az őt ellenőrizni hivatott önigazgatási szerv, az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktushoz 2018–2019-ben.
Az OBT vizsgálatot indított a törvénysértő kinevezési gyakorlat miatt, mire Handó Tünde válaszul törvénytelennek nevezte az OBT működését és megtagadta vele az együttműködést, és például lehazaárulózta a bírósági függetlenséget veszélyeztető lépésekkel szemben kritikát megfogalmazó OBT-tagokat. Az OBT végül, más lehetősége nem lévén, az Országgyűléshez fordult, hogy az mozdítsa el a tisztségéből Handót, de a kormánytöbbség erre nem volt hajlandó.
Az OBH elnöke és az OBT közötti konfliktus egyértelművé tette, hogy az OBH elnöke hatalmának nincs hatékony intézményi ellensúlya. Hasonlóan ahhoz, ahogy 2010 óta csökkent a kormány hatalmát ellenőrző intézmények súlya, a kormánytöbbség a bíróságok igazgatását is központosította. Az OBH elnöke óriási hatalmat kapott, az OBT viszont súlytalanná vált.
Handó Tündét 2019 novemberében alkotmánybíróvá választották, ezzel a személyéhez kötődő igazgatási konfliktus lezárult, ám a bírói önigazgatás rendszerszintű problémái változatlanul fennállnak.
Az elmúlt években nemcsak a bírósági vezetők kiválasztásának, hanem általában a bírák kinevezésének rendje is sokat változott, teret engedve a bíróságok összetétele befolyásolásának. Egy 2017-es igazságügyi miniszteri rendelet hatálybalépése óta a bírói álláspályázatok elbírálásakor a tradicionális bírói életpályáról érkezőkkel szemben előnyt élveznek a központi közigazgatásból, például a minisztériumokból érkező jelöltek. Így nőtt az esélye annak, hogy az állam számára legkényesebb ügyekben az államhoz lojális „hivatalnokbírók” dönthessenek.
A parlament a 2019 decemberében elfogadott salátatörvénnyel közvetlenül is belenyúlt a bírói kinevezések rendszerébe: lehetővé tette, hogy a távozó alkotmánybírák bármiféle bírói szakmai gyakorlat és pályázat nélkül, egyből a bírósági hierarchia csúcsára – a Kúriára – kerülhessenek. A gyakorlati ítélkezési tapasztalat hiánya mellett ez azért is problematikus, mert az alkotmánybírák közül sokan tekinthetők a kormánytöbbséghez hűséges politikai kinevezettnek.
A vezető kormánypárti politikusok időnként meglehetősen konkrét elvárásokat, illetve véleményeket fogalmaznak meg a bíróságokkal és az ítéletekkel kapcsolatban. Kövér László házelnök 2019 áprilisában egy a bírói függetlenséget ünneplő rendezvényen arról beszélt, hogy a jogászoknak el kell dönteniük, az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára állnak. Orbán Viktor idén januárban szerencsétlennek és a Soros-hálózat provokációjának nevezte a gyöngyöspatai roma diákok szegregációja miatt megítélt kártérítést. Az intézményi változások, a politikusok és a kormánypárti sajtó felől érkező támadások dermesztően hatnak a bíróságokra. Az Amnesty jelentése szerint a bírák egyre kevésbé állnak ki magukért, a véleményükért és egymásért, bizalmatlanok egymással, és klikkesednek.
Az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságai az ügyészségre is kiterjednek. A 2010-ben megalkotott új szabályozás értelmében mandátuma lejártakor a (korábbi Fidesz-tag) legfőbb ügyész Polt Péter utódjának parlamenti megválasztását megakadályozhatja egy, a képviselők harmadánál nagyobb csoport, és akár élete végéig is hivatalában tarthatja Poltot. 2010-ben megszűnt a legfőbb ügyész interpellálhatósága, ezzel jelentősen gyengült az ügyészség vezetőjének és az ügyészség tevékenységének parlamenti elszámoltathatósága. Eközben az ügyészséget sok kritika éri, amiért egyes, politikához közel álló prominens személyek korrupciógyanús ügyeiben rendre elmarad a vádemelés.
A kormányzati nyomásgyakorlás 2020-ban az ügyvédeket is elérte. Februárban a parlament megszavazta a nem megfelelő körülmények között fogva tartott raboknak megítélt kártérítések kifizetésének felfüggesztését. A börtönkártérítések kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök az állam zsebéből milliárdokat kihúzó, jól ismert ügyvédi körökről beszélt, akiknek a személyével majd foglalkozni kell. Egy kormánypárti hírportál január végén közzétett egy listát a börtönkártérítési pereket vivő ügyvédekről és az elnyert kártérítések összegéről. Amikor a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke egy zárt Facebook-csoportban szolidaritási akciót hirdetett a megtámadott ügyvédek mellett, a lap Soros György kamarai befolyásának növekedéséről írt.
2. Az antikorrupciós keretrendszer
A jogállamiság érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy az állampolgárok megbízzanak az állami intézményekben és a képviselőikben. Ha az állami vezetők és intézmények nem lépnek fel hatékonyan a korrupció ellen, az éppen ezt a közbizalmat ássa alá.
Magyarországon nincs kifejezetten a korrupció üldözésére létrehozott rendvédelmi szerv. A korrupció elleni fellépés általános elvárás valamennyi állami intézménnyel szemben, a kapcsolódó konkrét feladat- és hatáskörök a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal között oszlanak meg. E szervezetek azonban alkalmatlanok a korrupció elleni küzdelemre, mivel nem biztosított a tényleges függetlenségük: vezetőik az őket kinevező kormányhoz, a parlamenti többség pártjaihoz lojálisak. Bár rendelkeznek a nagy korrupciós ügyek feltárásához szükséges kapacitással, mégis inkább a politikailag súlytalan, kis ügyekre koncentrálnak. Jól működő demokráciában az ügyészség politikai részrehajlástól mentesen emel vádat, és a bíróságok a kormányoktól függetlenül hozzák meg az ítéleteket.
Magyarországon azonban 2010-től 2017-ig nem történt vádemelés kormányközeli közszereplők és üzletemberek ellen, és a korrupció üldözése ezután is szelektíven zajlik. (A bírósági rendszer anomáliáiról lásd feljebb.)
A közpénzekről döntő hivatalnokok, tisztviselők vagyona eredetének átláthatósága a korrupció elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze. Magyarországon ennek megfelelően szinte minden közhatalmi döntéshozónak vagyonnyilatkozatot kell tennie. Ez egyaránt vonatkozik a parlamenti képviselőkre, a kormánytagokra, bírákra, ügyészekre, az uniós források felhasználásával kapcsolatos döntésekben részt vevő köztisztviselőkre.
E vagyonnyilatkozatok azonban a képviselőkét és a vezető tisztviselőkét kivéve nem nyilvánosak, nem lehet őket vizsgálni, ellenőrizni, a hamisan vagy hiányosan kitöltött nyilatkozatokért pedig nem jár semmilyen érdemi szankció. A vagyonnyilatkozatok tartalmának valódisága a képviselők esetében sem képezi semmilyen hivatalos ellenőrzés tárgyát, kézzel írott formátumuk miatt pedig a nyilvános kontrollt is megnehezíti. A rendszer alkalmatlan a nyilatkozatot tevők vagyonának ellenőrzésére, a változások követésére, a vagyonosodás eredetének megállapítására. Hasonlóképp, a lobbitevékenység sincs rendesen szabályozva, ahogy az se tilos, hogy a közszférából az üzleti életbe távozó tisztviselők a birtokukban lévő információkkal egy-egy piaci szereplőt tisztességtelen előnyhöz juttassanak.
A közszférára vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok és korlátozások az oligarchák és a kormány közötti összefonódásokat, a haverok és a klientúra gazdagodását sem tudták megakadályozni. Ez részben az ellenőrzés lazaságára és a szabályok kijátszására vezethető vissza, részben pedig arra, hogy az összeférhetetlenségi szabályok eleve túl engedékenyek. Mert míg a vezető köztisztviselők és közvetlen hozzátartozóik, valamint a vállalkozásaik nem vehetnek fel állami támogatást, a korlátozás nem vonatkozik a nem közvetlen hozzátartozókra és a cégeikre.
Ezt legjobban az Elios-ügy illusztrálta. A Tiborcz István résztulajdonában álló vállalkozás ügye azért nem esett a közbeszerzési eljárásban való részvétel tilalma alá, mert Tiborcz nem él egy háztartásban apósával, Orbán Viktorral. Szintén hiába volt tulajdonos Tiborcz egyik eliosos üzlettársa az Elios Zrt. és konzorciumi partnerei által elnyert sokmilliárdos közbeszerzéseket előkészítő tanácsadócégben is, nem merült fel az összeférhetetlenség gyanúja. Az ügyet a Közbeszerzési Hatóság nem vizsgálta, a rendőrség pedig az ügyészség asszisztenciája mellett bűncselekmény hiánya miatt zárta le a nyomozást, jóllehet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF megállapította, hogy az Elios Zrt. és partnerei jogellenesen jutottak 13 milliárd forintnyi közpénzhez, mert a pályázatokat eleve rájuk írták ki.
A hazai közbeszerzési eljárásoknak magas a korrupciós kockázata. Az uniós értékhatár feletti egy ajánlattevős közbeszerzési eljárások aránya pedig az egyik legmagasabb az EU-ban: az Európai Bizottság 2019-es országjelentése szerint 2018-ban ez az arány 39 százalék volt, ami 2019-re 40 százalékra nőtt (ez Lengyelország és Csehország után a 3. legmagasabb arány az EU-ban). A közbeszerzési piac torzulásainak sem a Közbeszerzési Hatóság, sem a Közbeszerzési Döntőbizottság nem képes gátat szabni.
A közbeszerzési piac koncentrációját Mészáros Lőrinc, volt felcsúti polgármester, Orbán Viktor személyes barátja cégeinek példája illusztrálja a legjobban. 2011 és 2018 között sokszorosára nőtt a részesedésük a közbeszerzési piacon, különösen az uniós támogatásból finanszírozott projektek esetében taroltak. És míg ebben az időszakban a magyar vállalkozók végső szerződéses árai átlagosan hat százalékkal maradtak el az előzetesen becsült értéktől, a Mészárosék által nyert közbeszerzéseknél a végső ár 8,6 százalékkal magasabb volt a becsültnél. A hazai közbeszerzési rendszer szélsőséges eltorzulását mutatja, hogy az elsősorban állami megrendelésekből élő Mészáros és Mészáros Kft. árbevételét 102-szeresére, nettó profitját pedig 58-szorosára növelte 2010 és 2019 között, ami példátlan a magyar gazdaságtörténetben és a világgazdaságban egyaránt.
A korrupció legrégibb hazai terepe a pártfinanszírozás. A pártok hivatalos bevételi forrásai között messze a költségvetési támogatás a legjelentősebb. A pártok azonban nincsenek tételes elszámolásra kötelezve, így az Állami Számvevőszék nem tudja ellenőrizni a gyakran irreális beszámolókat.
A kampányfinanszírozás alulszabályozottsága és ellenőrizetlensége miatt az országgyűlési választási kampányok a korrupció melegágyainak számítanak, míg az önkormányzati- és EP-választási kampányok teljesen kívül esnek a szabályozás hatáskörén. A részletes elszámolási kötelezettség nélküli bőkezű kampánytámogatási rendszer pedig a kampányidőszakokban a valódi társadalmi támogatás nélküli kamupártok elszaporodásához vezetett. A törvény nem tiltja sem a kormány által szervezett civil szervezetek kampánytevékenységét, sem a kormánypártoknak kedvező kormányzati hirdetések közlését a kampányidőszakban. Az utóbbira, valamint a kormánypárti médiatúlsúlyra tekintettel már a 2014-es országgyűlési választások sem voltak tisztességesnek tekinthetők az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint. Az EBESZ szerint a 2018-as országgyűlési választás kapcsán sem lehetett tiszta versenyről beszélni, egyebek mellett a kormányzati információk és a kormánykoalíció kampánya közötti átfedések, az átláthatatlan kampányfinanszírozás és a kormány által uralt média elfogultsága miatt.
3. Médiapluralizmus
Azt, hogy az állampolgárok hiteles információk birtokában, tájékozottan alkothassanak véleményt és dönthessenek a közügyekről, csak a hatalom ellenőrzésére képes sokszínű, szabad médiapiac tudja maradéktalanul biztosítani.
A médiaszabályozás hazai csúcsszerve a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH), melynek felügyeleti jogköre a nyomtatott és az online sajtóra is kiterjed. Az NMHH politikai lojalitásának elsősorban a hatóság parlament által választott vezetőjének személye és a rendkívül bőkezű költségvetési támogatás a biztosítéka. Bár az NMHH a médiaorgánumokra kiróható szankciókkal is veszélyeztethetné a sajtószabadságot, politikai elfogultságát, amit a kizárólag a kormánypárti jelöltekből álló Médiatanács összetétele is jelez, elsősorban a rádiófrekvencia-pályázatokkal és a médiacégek fúziójával kapcsolatos döntései teszik egyértelművé. A frekvenciadöntéseknek köszönhető egy monopolhelyzetű országos kereskedelmi rádiócsatorna és a kormánypárti helyi rádiók dominanciájának megszületése, valamint a kormánykritikus rádiócsatornák szinte teljes eltűnése.
A média központosításának folyamatát a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozatala tetőzte be. A mintegy 500 orgánumból álló, központi irányítású kormánypárti médiakonglomerátum létrejöttét egy Fidesz-közeli alapítvány égisze alatt a kormány azzal is segítette, hogy a fúziót nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította, mentesítve a versenyhivatali és a médiatanácsi vizsgálat alól.
2010 óta a kormányzat mindinkább a kormányközeli tulajdonban lévő médiacégeknél jelenteti meg a hirdetéseit, rendre elkerülve a független orgánumokat és súlyosan torzítva a piacot. Az Orbán-kormány óriási összegeket költ összeesküvés-elméleteket népszerűsítő propagandakampányokra elsősorban az EU és Soros György ellen, azzal vádolva őket, hogy aláássák Magyarország nemzeti önrendelkezését. Eközben a kormánypárti lapok egy orosz médiahálózat Kreml-párti külpolitikai narratíváját veszik át és terjesztik. A hazai média kiegyensúlyozottságán nem javít a kormányszócsővé silányított közszolgálati média átláthatatlan működése, túlbonyolított szervezetrendszere és a fenntartására fordított óriási összeg sem.
A kormány a független sajtó munkáját nemcsak a piac torzításával hátráltatja. A Társaság a Szabadságjogokért 2019-ben feltárta, hogy az állami intézmények rendszerszinten korlátozzák a független sajtó munkáját: nem reagálnak az újságírók kérdéseire vagy konkrétan elutasítják azokat, távol tartják az újságírókat egyes sajtóeseményektől, korlátozzák a mozgásukat a Parlamentben, nem engedik be őket a menekülttáborokba, lejáratják, megbélyegzik őket, és megfélemlítik a forrásaikat.
A sajtó munkáját akadályozza az is, hogy a kényes információk megszerzésére irányuló közérdekű adatigénylések teljesítéséért az állami szervek költségtérítést kérhetnek. Sokszor hivatkoznak az üzleti titok védelmére, és gyakran csak akkor szolgáltatnak adatot, ha arra jogerős bírósági döntés kötelezi őket, sőt, néha még akkor sem.
4. A fékek és ellensúlyok rendszerével összefüggő egyéb ügyek
A civil szervezetek beadványa több, a fenti kategóriákba nem illeszthető, a jogállamiságot érintő észrevételt is tartalmaz. Ezek közül a fontosabbakat kivonatos formában közöljük:
A 2020. márciusi, a koronavírus elleni védekezésről szóló “felhatalmazási törvény” határidő nélküli biankó felhatalmazást adott a kormánynak, hogy veszélyhelyzet idején rendeleti úton kormányozzon és függesszen fel törvényeket. A bevezetendő jogkorlátozások kellően gyors alkotmányos felülvizsgálatának lehetőségét azonban nem teremtették meg.
A kormánytöbbség rendszeresen megkerüli és olykor meg is szegi a törvénytervezetekkel kapcsolatos társadalmi konzultáció törvényi szabályait. Ugyanakkor a kormány gyakran tart „nemzeti konzultációkat” a számára fontos politikai ügyekről, hogy a manipulatív kérdésekre adott válaszok átláthatatlan feldolgozása után társadalmi támogatást tudjon felmutatni.
A 2011-ben az ellenzéki pártok támogatása nélkül elfogadott Alaptörvény mögött nincs nemzeti konszenzus. Elfogadása óta nyolcszor módosították, jelezve, hogy a kormány ahelyett, hogy a munkáját az Alaptörvényre alapozná, inkább az Alaptörvényt igazítja mindenkori politikai céljaihoz. Számos esetben az Alaptörvény módosításának célja nyíltan és egyértelműen az Alkotmánybíróság (AB) döntéseinek felülbírálata és “hatástalanítása” volt.
Az Alkotmánybíróság nem tudja betölteni alkotmányos szerepét, mert a kormánytöbbség a kibővítésével és az alkotmánybírák jelölési szabályainak átalakításával az AB-t egy lojális testületté formálta át, amely politikailag érzékeny ügyekben ritkán megy vele szembe. A 2019-es salátatörvény ráadásul lehetővé tette, hogy ne csak állampolgárok, hanem egyes esetekben közhatalmat gyakorló szervek is alkotmányjogi panaszt nyújthassanak be a döntéseiket érintő bírósági ítéletek ellen.
A 2010 óta többször módosított választási törvény tisztességtelen előnyben részesíti a Fideszt. Az országgyűlési egyéni választókerületek határait például úgy rajzolták át 2011-ben, hogy az kifejezetten a Fidesznek kedvezzen. Külföldön csak a hazai lakcímmel nem rendelkező választók szavazhatnak levélben, mindenki másnak fel kell keresnie a nagykövetségeket, konzulátusokat.
2017-ben a parlament törvényt alkotott a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról, külön regisztrációra és külföldi támogatóik megnevezésére kötelezve őket. A törvény a civil szervezetek elleni kormányzati lejáratókampányba illeszkedett, és valójában a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek megbélyegzését szolgálta, hogy külföldi érdekek kiszolgálóiként legyenek feltüntethetők. Idén júniusban az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a szabályozás az uniós jogba ütközik, a kormánytöbbség egyelőre mégsem semmisítette meg a törvényt.
*****
A Magyar Helsinki Bizottság augusztusban kiegészítést fűzött a civilek közös beadványához, felhívva az Európai Bizottság figyelmét néhány újabb fejleményre, például az alábbiakra.
A köznevelési törvény júliusi módosításával a kormánykoalíció megszüntette a lehetőséget, hogy a gyöngyöspataihoz hasonló iskolai szegregációs ügyekben a bíróságok pénzbeni kártérítést ítéljenek meg. Ehelyett a kártérítést oktatási, képzési szolgáltatásként kell meghatározni, függetlenül attól, hogy a diszkriminált diákoknak ez jelent-e valós segítséget. Mivel minden más olyan személy, aki személyiségi jogi jogsértést szenved el, továbbra is választhatja a pénzbeli kárpótlást, és mivel az oktatási tárgyú személyiségi jogi perek legnagyobb része az etnikai szegregációval kapcsolatban indul, ez a módosítás a civil szervezetek szerint etnikai alapú közvetett diszkriminációnak minősül.
Az Európai Unió Bírósága májusban kimondta, hogy jogellenes a menedékkérők tranzitzónás fogvatartása és elzárása a hatékony menekültügyi eljárástól. A kormány válaszul bezárta a tranzitzónákat, és elrendelte, hogy a menedékkérők csak azután léphetnek Magyarország területére és nyújthatnak be menedékkérelmet, hogy vagy a belgrádi, vagy a kijevi magyar külképviseletén befogadták az erről szóló szándéknyilatkozatukat. A kormányrendelet a Magyar Helsinki Bizottság szerint az Alaptörvény mellett a Genfi Egyezménnyel és az Emberi Jogok Európai Egyezményével is ellentétes.
Májusban a kormány az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosításával ellehetetlenítette a nemváltás állami elismerését. A születési nem megváltoztathatatlansága egyebek mellett az Alkotmánybíróság 2018-as, egyhangúlag elfogadott határozatával is ellentétes, mely szerint a nem és azzal összefüggésben a név megváltoztatása alapvető emberi jog.
(A blogposztot nyolc civil szervezet jelentése alapján Miklósi Gábor volt indexes újságíró állította össze, aki társaival együtt augusztusban mondott fel az Index függetlenségét veszélyeztető beavatkozások miatt.)