„Minden személynek joga van a
munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez
és a munkanélküliség elleni védelemhez. ”
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 23. cikk
Iwona képeket mutat azokról a gyerekekről, akiket korábban tanított. Szeretettel mosolyog. Arról mesél, hogy mennyire szerette a munkáját, és soha nem tapasztalt semmilyen problémát. Egészen addig, míg egy váratlan esemény mindent tönkre nem tett.
Amikor Iwona
Podstawska szülési szabadságon volt, egy kollégája jelezte, hogy valószínűleg már
nincs is munkája. Az üzenettől megdöbbenve felvette a kapcsolatot a
társadalombiztosítóval. Ők megerősítették, hogy már valóban nincs
munkavállalóként nyilvántartva. Kiderült, hogy megszüntették a szerződését. Iwona
megtudta, hogy ugyanez történt tíz kolléganőjével, akik mind szülési
szabadságon voltak.
Nyom nélkül
Iwona nem akarta elhinni, ami történt. A tanárok, mind fiatal anyák, egyik pillanatról a másikra jövedelem nélkül maradtak. Kapcsolatba léptek az iskolával, hogy megkérdezzék, mi történt. Meglepetésükre a vezetőség azt állította, hogy ők maguk is áldozatok, és az iskola pénzügyeiért felelős magáncéget hibáztatták. A cég viszont megszűnt létezni.
Az elbocsátott nők összefogtak, és a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért nevű szervezethez ( Helsińska Fundacja Praw Człowieka) fordultak segítségért. Csoportos keresetet indítottak. Három hosszú, kemény év következett a bíróságon. Bár gyakran nehézségekbe ütközött a bírósági tárgyalásokon való részvétel, Iwona gondoskodott arról, hogy minden egyes tárgyaláson ott legyen.
Kezdetben az iskola képviselői is részt vettek a meghallgatásokon, de ők hamarosan elmaradtak. Végül a bíróság úgy döntött, hogy a munkaviszony megszüntetése valóban jogellenes volt, és az érintettek hivatalosan még mindig alkalmazottak. A bíróság kártérítést is megítélt a nemi alapú diszkrimináció miatt. De nem volt, aki kifizesse azt, és nem volt, aki felelősséget vállaljon. Az iskola bezárt, a cég megszűnt, az alkalmazottakat pedig nem lehetett megtalálni.
Megérte a küzdelmet
A tanárok győzelme keserédes volt, de
Iwona szerint a legnehezebb valójában annak megtapasztalása volt, hogy az állam
semmilyen védelmet nem nyújt az ilyen visszaélésekkel szemben. Az alapítvány
ügyvédje, Jarosław Jagura „kafkai
helyzetnek” nevezte az esetet. Az iskola minden felelősséget tagadott, a cég úgy
szűnt meg, mintha soha nem is létezett volna, a juttatást folyósító hatóságok
pedig nem reagáltak.
Jarosław elmagyarázta, hogy Lengyelországban a nők munkahelyi védelme valójában egy fiktív dolog. Minden ötödik nő tapasztal hátrányos megkülönböztetést a szülési szabadságról való visszatérése után, és Iwona éppen ezért nem adta fel. Meg akarta mutatni a munkaadóknak, hogy a nők nem fognak egyszerűen „lefeküdni és meghalni”, és arra figyelmezteti az embereket, hogy mindig ellenőrizzék a szerződéseiket, és bizonyosodjanak meg a munkaadójuk kilétéről. Ezért érzi úgy Iwona, hogy az erőfeszítéseik megérték a fáradságot.
Csatlakozz hozzánk:
#otthonazemberijogokban
#érezdmagadénak
Kampányunkban bátor emberek személyes történeteit mutatjuk be nyolc különböző országból. Kövesd a történeteket weboldalunkon és Facebookon is! És tegyél minden nap az emberi jogokért a saját közösségedben!
