Jelentős uniós krízispénzeket várna el a kormány, amit ígérete szerint az ukrajnai menekülők ellátására fordítana. De tényleg akkora terhet jelentenek a költségvetésnek az üldözöttek, amekkorát a kormány állít? Egyelőre közel sem. Az uniós tagállamokban védelmet kérőknek az 1 százaléka sincs Magyarországon. De ha a segítségre szoruló „kettős állampolgárokat” is hozzászámítjuk, akkor sem lehet több 3-4 százaléknál.
„Nagyon sokat segítünk Ukrajnának humanitárius oldalról,
Magyarország valaha volt legnagyobb humanitárius akciója valósult meg, és 640
ezer menekültet fogadtunk eddig Ukrajna területéről, akik számára ellátást,
szállást biztosítunk, munkát kínálunk a számukra, és amiben csak tudunk,
segítünk nekik” – állította
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott múlt heti
interjújában.
A tegnap benyújtott 10. Alaptörvény-módosítást pedig ezzel is indokolta Varga Judit igazságügyi miniszter, miszerint „a háború elől népességarányosan a legtöbb menekült Hazánkba [a helyesírás az eredetiben] érkezett Ukrajnából”.
De tényleg ekkora tömegről és ekkora erőfeszítésről volna szó? Hirtelen a hazai népesség 6-7%-ához mérhető tömegű embernek adna ellátását, szállást, munkát a magyar kormány? Röviden: nem és nem.
A blogposztunk fennmaradó része hosszabban és adatolva fejti ki mindezt.
Csak pluszok, sohasem mínuszok
Kampányüzemmódban nem erőssége a kormányerőnek a valóság minden részletének kibontása. Márpedig kampányolni mindig van miért. Most például az uniós krízispénzekért folyó versengésben a hazai és nemzetközi közvélemény elkábítása a cél. Ezért aztán értékelni kell, hogy Gulyás Gergely miniszter április 21-iki sajtótájékoztatóján mégiscsak elismerte, miszerint a határainkat átlépő ukrajnai menekülők 70%-a el is hagyta már az országot.
Ehhez képest a kormány nemcsak az ukrán-magyar határon átlépőket tekinti – legalábbis számszakilag – ukrajnai menekülőknek, hanem a Románián keresztül ide belépőket is. Így hozzák ki tehát 530 ezer ukrajnai közvetlen határátlépő mellett (máj. 1-i állapot) 650 ezer felettire az összlétszámot.
Nem is volna ezzel semmi baj, ha a kormány mutatna némi igyekezetet annak érdekében, hogy legalább becslés szintjén megközelítően valós adatokat használjon. De az ő sajátságos aritmetikai rendszerében ez esetben csak az összeadás létezik a kivonás nem. Ha a visszafogott „Gulyás-féle együtthatót” használjuk, még így is maradna 195 ezer. Önmagában ez is bődületes teher volna, ha igaz volna.
Két nagy csoport
A menekülők közül kik is jelentenek valóban terhet a magyar államnak? Az átutazók tömegeinek ellátása viszonylag korlátozott állami kiadással jár. Az ingyenes tömegközlekedést és átmeneti szállást igénybe vevők jelentenek itt leginkább költséget, ha nem is gigászit. Az ő itt tartózkodásuk egyéb költségeit pedig leginkább ők maguk, valamint segítőkész emberek, civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak állják. Közülük van, akit kompenzál az állam, de közel sem mindenkit.
Az állami büdzsé számára a legnagyobb költséget az itt maradóknak két csoportja jelenthetné. Az egyik az olyan ukrán állampolgároké, akiknek van magyar állampolgárságuk, de nem képesek ellátni magukat (őket nevezik a köznyelv „kettős állampolgároknak”). Számuk több tízezer is lehet. Ők ugyan magyar állampolgárként értelemszerűen nem jogosultak menedékjogi védelemre, de a kormány papíron a menedékesekkel azonos támogatást biztosít nekik. Nem közöltek még adatokat arról, hogy eddig hányan jelentkeztek segítségért a kormányhivataloknál. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a háború harmadik hónapjában még maguk a rászorultak és olykor a hivatalok sem tudják, mi is a teendő.
A másik csoport az ún. menedékesek jelenthetnék. Jó okkal használunk feltételes módot. Ők azok, akik úgy döntöttek, hogy itt kérnek védelmet, nem más országban.
A menedékesek száma
Május 2-ig nem százezrek, hanem mindösszesen 19 378-an adták be itt a menedékkérelmüket, és közülük csak 8839-en kaptak ideiglenes védelmet.
Ennek az eljárásnak viszonylag gyorsnak kellene lennie, hiszen csak azt kell igazolni a kérelmezőnek, hogy február 24. után érkezett ide, és ukrán állampolgár. Ha ezeknek megfelel, már kapnia is kellene a menedékes igazolványt. Így megy ez Szlovákiában és Lengyelországban is. Nálunk nem. Itt a menekültügyi hatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) legyengített és rendőrivé átszervezett apparátusa nehezen viseli még ezt a terhet is.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) – a belső menekülteket nem számítva – május 2-án 5,6 millióra tette az ukrajnai menekülők számát. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) legfrissebb, május 1-ei becslése szerint közülük már 2,5 millióan adhatták be a menedékes (ideiglenes védelem iránti) kérelmüket az uniós országokban. Vagyis az összes ukrajnai kérelmezőnek még az 1%-a sincsen itt nálunk. Felkerekítve 8 ezrelékről van itt szó.
Ehhez képest magyar kormány olyan országokkal akar „együtt dübörögni” a pótlólagos uniós forrásokért mint például Lengyelország (1 millió kérelmező), Csehország (323 ezer fő), Bulgária (88 ezer fő) vagy Szlovákia (73 ezer fő). De a távoli Spanyolország is már 75 ezernél jár, és Ausztriában is két és fél szerese a kérelmezők száma (47 ezer fő) a magyarnak. (Az egyik legfontosabb célpont, a decentralizált menekültügyi rendszert működtető Németország még becsült adatokat sem közöl.)
Miért ennyire kevesen?
Több tényező is állhat az ideiglenes védelmet itt kérők alacsony száma mögött. A legfontosabb, hogy az Ukrajnából érkezők nem ide tartanak, ők átmenekülők. Nagyon valószínű, hogy nem is a 70, hanem annál nagyobb, akár 80-90 százalékuk ment vagy megy tovább. Ezentúl sejthetően az itt maradók nagy része magyar állampolgár is. Nagy részüknek biztosan állami segítség is kellene.
És bizonyosan szerepet kap az alacsony menedékszámban a magyar államnak és intézményeinek menekültellenes hozzáállása is. A nyolc éve indított menekült- és idegenellenes politikát nem sikerült meghaladni 10 hét alatt, beépült a zsigerekbe.
Erre utalt már az is, hogy a menedékesekre vonatkozó uniós szabályozást nem sikerült (nem akarózott) tisztességesen átültetni a kormányrendelettel, és az ide menekülő tartósan Ukrajnában élő, de nem ukrán állampolgárok nem kaphatnak védelmet nálunk. Ahogyan azt sem változtatták meg, hogy a menekült státusz iránti kérelmet még mindig nem lehet az ország területén beadni, csak Belgrádban és Kijevben (!).
Nem jár segítség a kérelmezőknek
De nem csak a jogi környezet barátságtalan, hanem a hatósági gyakorlat is. Alig van tájékoztatás. Feltűnő például, heteken át, milyen nehéz volt Magyarországon védelmet kérni. (Bár itt van remény a változásra, mert a jövő héttől végre már lehetőség lesz online regisztrációra és kormányablakos ügyintézésre.)
Ezt tetézte a kormánynak az az új rendelete, amely alapján április 29-től rendszeres létfenntartási támogatás csak az elismert menedékeseknek jár, a kérelmezőknek nem. Hogy a 45 határidővel dolgozó OIF döntéséig mi lesz a rászoruló menekülővel? Nyilván nem költői a kérdés, hanem nagyon is húsba vágó az ellátás nélkül maradó anyáknak és gyerekeknek, még sincs rá válasz.
Mindebből az következik, hogy már nem is 19 378 ukrajnai menekülő ellátásával kell „megküzdeni” a magyar államnak, hanem csak 8839-cel.
Igen, ha tisztességesen csinálnák, nagyon is lehetne, de aligha ez – mint a kormány állítja – „Magyarország valaha volt legnagyobb humanitárius akciója”.
Látva a létszámadatokkal történő bűvészkedést, az Európai
Uniónak igencsak a körmére kell néznie majd az Orbán-kormánynak, mire fordítja
a menekültügyi célokra átadott uniós pénzeket. Szoros elszámolás nélkül semmi
jó nem sülhet ki az egészből.