Hogy mielőbb uniós pénzekhez jusson az ország, ahhoz a kormányerőnek el kellene viselnie a mostaniaknál erősebb jogállami garanciákat. Elég nagyvonalú ajánlat, és minden szempontból a mi érdekeinket szolgálja. A kormány mégis vonakodik. Nem akar engedni hegemón helyzetéből, amelynek kiépítését és megtartását eddig feltételekhez nem között uniós pénzek is segítették. Az ő nem akarását mi, polgárok nyögjük leginkább: se pénz, se jog.
Az utóbbi hetekben szokatlan dolgok történnek az Európai Unió és a magyar kormány boldogtalan párkapcsolatában. Úgy tűnik, európai partnereinek sikerül valóságos tárgyalásokra kényszeríteni a kormányt, és legalább esély mutatkozik arra, hogy végre valahára megálljon a jogállamrombolás. A pénz érdekében a kormány hajlandónak mutatkozik jogállamisági „engedményeket” tenni az országának. Ettől nem kell elolvadnunk. Ahogy az is elvárható, hogy az Unió ragaszkodjon Old Spice-formulához: nem ígéret, bizonyíték kell már a kormánytól.
Talán még maguk az uniós döntéshozók is meglepődtek, mennyire biztató az a nyomásgyakorlási technika, hogy jogállamisági elvárásokat támasztanak feltételként EU-s támogatások kifizetéséhez, Különösen úgy, hogy 2011-től milyen kínkeservesen lassan ment annak a felismerése, miszerint a magyar kormány szisztematikusan mást tesz, mint amit a zártkörű európai klub szabályai elvárnak a klubtagoktól. 2018 óta pedig még reménytelenebbnek tűnt, hogy az unió derékhada megtalálja, mivel lehetne Orbán Viktorékat jobb belátásra bírni. 7. cikk szerinti eljár, kötelezettségszegési eljárások, feltételességi mechanizmus… Falra hányt borsónak tűnt eddig mind.
A kormánynak lett sürgősebb
Aztán most mintha mégis összeállna valami. A kormány „rég nem látott kompromisszumkészségében” nyilván szerepet kapnak speciális körülmények is: a választási túlköltekezés utáni üres kassza, a költségvetés megborulása, az elszabaduló infláció, a jelentős forintromlás, a világgazdaság veszélyes poszt-COVID szövődményei és kihatásuk a magyar gazdaságra, az ukrajnai háború, valamint annak a lehetősége és terhe, hogy az uniós helyreállítási alapból és a hétéves uniós költségvetésből már csak idén van lehetőség kivenni minél többet és minél kedvezőbb feltételekkel.
Idén sem uniós költségvetési, sem helyreállítási pénzeket nem kapott még az ország. A szokásokkal ellentétben az idő most inkább a kormányt sürgeti. Bár az is világos, hogy az Európai Unió is szívesen megállapodna, ahogy tette ezt Varsóval júniusban, de a látszatoknál most talán többre van szükség a magyar kormánytól. (A lengyel kormánynak is csak akkor fizetnek, ha már megtette a szükséges változtatásokat.)
Érdemes egyértelművé tenni, hogy ebben a nagy jelentőségű játszmában az unió és az országunk népe egy oldalon áll, közös az érdekünk. Az „uniós jogállamisági feltételek”, a jogállami értékek és szabályok ugyanis a polgárt védik az állam önkényével szemben.
Márpedig nálunk nagy szükség van erre a védelemre, mert a polgárt és szabadságait óvó hazai intézményes biztosítékok végletesen meggyengültek vagy eltűntek az elmúlt évtizedben. Egyértelműbben fogalmazva: maga a kormányerő gyöngítette meg, tüntette el őket, miközben maga alá gyűrte, megszállta, eljelentéktelenítette a parlamentet, az Alkotmánybíróságot, az ombudsman, a számvevőszéket, az ügyészséget stb., illetve megszüntette például az Egyenlő Bánásmód Hatóságot és a Független Rendészeti Panasztestületet. Már évek óta nem működik nálunk a fékek és ellensúlyok rendszere. A bíráskodás függetlensége is megítélés kérdése, erősen véleményes, hogy vajon már befejezettnek tekintendő-e a bíróságok domesztikálása, vagy még tán nem zárult le. Mindenesetre a helyzet itt sem reményteli.
Bajok a rendszerrel
Ebben a helyzetben jött ki az Európai Bizottság szokásos jogállamisági jelentése, immáron a harmadik. Évről évre mind a 27 uniós tagállamot vizsgálják. Idén az országjelentésekhez már ajánlásokat is kapcsoltak. Ebből is kiderül: a magyar jogállamisággal rendszerszintű gondok vannak.
Magyar civil szervezetek ismét segítették a jelentés elkészítését. Munkánk visszaigazolása, hogy az uniós jogállamisági jelentésből visszaköszönnek az általunk azonosított problémák, sőt még az ajánlásokban is ráismerünk javaslatainkra.
Civil összefogással négy részből álló videósorozatot készítettünk, amely elmondja, mit is kéne tenni, hogy megálljon végre a jogállamrombolás, és csökkenjen a kormány dominálta állam túlhatalma a polgárokkal szemben.
1. Az igazságszolgáltatás függetlensége
Az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok változatlanul fennállnak. A megoldatlan rendszerszintű problémák zöme a bíróságok igazgatási rendszerén belül a fékek és ellensúlyok hiányára vezethető vissza. Az Országos Bírói Tanács (OBT) jogkörei továbbra sem teszik lehetővé, hogy hatékony felügyeletet gyakoroljon az igazgatási jogkörökkel felruházott Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke felett, és további garanciákra van szükség az OBH elnök esetleges önkényes döntéseivel szemben.
Az Európai Bizottság szerint a hatékony felügyelet hiánya lehetővé teszi, hogy az OBH elnöke önkényes módon dönthessen a bírák előmeneteléről és jutalmazásáról. A jelentés rámutat arra, hogy a jogszabályi környezet 2021-ben hogyan járult hozzá a bírói előmenetellel kapcsolatos önkényes döntések meghozatalához.
Az Európai Bizottság ismét számon kérte a Kúria elnökének megválasztására vonatkozó szabályokat, amelyek az ország legfelsőbb bírósága feletti politikai befolyás kockázatát hordozzák magukban.
Azt is ajánlja a Bizottság, hogy a bírákat ne lehessen felelősségre vonni, ha a munkájukat végezve előzetes döntéshozatalt kezdeményeznek az EU Bírósága előtt. Ez történt Vasvári Csaba bíró esetében, akinek a perében az EU Bírósága is kimondta: csak a bírón múlhat, hogy ilyen eljárást kezdeményez-e.
A Bizottság szerint az ügyelosztás területén sem oldódtak meg a már korábban is jelzett súlyos problémák. A Kúria ügyelosztási rendje például nem mondja meg, hogy az egyes tanácsokon belül kik lesznek azok a bírák, akik az adott perben ítélkezni fognak. Aggasztó a kinevezések rendszere is a Kúrián. Továbbra sincs akadálya, hogy olyan bíró kerüljön annak az élére, aki egyetlen percet sem dolgozott rendes bíróként korábban, ahogyan ez az elnök, Varga Zs. András esetére is igaz.
2. Korrupció elleni keretrendszer
A Bizottság mindaddig nem fizeti ki a koronavírus okozta válság utáni kárelhárításra szánt Helyreállítási Alapból jelenleg lehívható 5,8 milliárd euró, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 2300 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást, amíg a kormány nem tesz hathatós intézkedéseket a rendszerszintű korrupció visszaszorítására. Az EU által biztosított kedvezményes hitelről pedig az érdemi egyeztetések meg sem kezdődtek a két fél között, miután a kabinet konkrét terveit nem, csupán szóbeli igényét jelentette be annak felvételére.
Szintén a jogállami követelmények módszeres semmibevétele az oka annak, hogy az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakra szóló költségvetéséből Magyarország számára elérhető összesen mintegy 22 milliárd eurónyi, vagyis nagyjából 9 ezer milliárd forintra rúgó forrás sem hozzáférhető egyelőre.
Összesen nagyjából tehát 11 300 milliárd forint sorsa is függ most attól, hogy a kormány képes elfogadni, miszerint nem ő az egyetlen potens szereplő az államéletben, és nem minden területen van hegemón helyzetben.
A pénznek az is a feltétele, hogy a kormány végre elkezdje üldözni a korrupciót, ahelyett, hogy azokat védelmezi, akik hasznot húznak a visszaélésekből. Ehhez persze sok mindent kellene tenni. Az első lépések között például szükséges lenne elérni, hogy az ügyészség többé ne akadályozhassa meg a korrupciós ügyek elkövetőinek bíróság elé állítását.
És a közbeszerzéseket is úgy kellene lefolytatni, hogy az állami pénzek ne mindig a hatalmon lévők számára kedves üzleti köröknél landoljanak. Mostanra Európának is feltűnt, hogy az nincsen rendjén, ha 100 közbeszerzési eljárásból 40 esetben egyetlen ajánlat érkezik. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nincsen valódi verseny az állami megrendelések piacán, ezért szabad a pálya a túlárazott és megbundázott ügyletek előtt.
Az sem védhető többé, hogy az ügyészség indokolatlanul megszüntetheti a nyomozást, ahogyan tette például az Orbán Viktor vejéhez köthető Elios-ügyben. Akkor az ügy felderítésére azért nem került sor, mert senki nem kérhetette az ügyészség döntésének bírósági kivizsgálását.
3. Médiapluralizmus
Független Médiahatóságra van szükség! Ellenőrzésére is csak az képes, aki a kormányzattól független. A közszolgálati médiát ellenőrző Médiahatóság azonban nem alkalmas erre a feladatra, mert a döntéshozó Médiatanács kizárólag kormánypárti tagokból áll, nincs garancia hát független döntésekre. Például így vették el igazságtalanul a Klubrádiótól a frekvenciáját.
Független, átlátható közmédiát! A problémák rendszerszintűek. Független ellenőrzés nélkül a közmédia pártatlansága nincs garantálva. A valóban közszolgálati média az embereké, nem pedig a hatalomé. Ma a közszolgálati média mégis egyes egyedül a kormányé.
A kormány részrehajlóan avatkozik be a piaci versenybe: közpénzből fizetett hirdetésekkel kormánypárti médiumokat tart fenn mesterségesen, a többit pedig kiszorítja a piacról. Az állami hirdetések tisztességes és átlátható elosztását követeli az uniós jogállami jelentés.
4. Fékek és ellensúlyok rendszere
Alapprobléma, hogy a jogalkotási folyamat átláthatatlan, és hogy nem vonják be az érintetteket a jogszabályok előkészítésébe. Amikor a kata adónemet váratlanul és hirtelen 36 óra leforgása alatt alakítja át a kormányerő, azt sok százezer szenvedi meg. Sokat elmond az is, hogy az Uniónak beígért, a társadalmi egyeztetést fő szabálynak megtevő törvényjavaslatról sem egyeztetett senkivel a kormány.
A kormány ne tegyen úgy, mintha maga is polgár lenne elidegeníthetetlen emberi jogokkal! Továbbra is komoly fenyegetést jelent ugyanis a jogbiztonságra, hogy a kormány és a más közhatalmat gyakorló szervezetek az Alkotmánybíróságon támadhatnak meg jogerős bírósági döntéseket. Ez egy kiskapu arra, hogy a kormánytöbbség által választott alkotmánybírák a politikailag kényes ügyekben felülbírálhassák a bíróságok döntéseit és a hatalomnak kedvező döntések szülessenek.
Hagyják békén a civil szervezeteket! Az uniós jogállamisági jelentés megállapítja, hogy a független szervezeteken továbbra is nagy a nyomás. Pedig jogállamokban a demokratikus párbeszéd fenntartásában és az állam ellenőrzésében kulcsszerepük van. Mi, magyar civilek is szeretnénk háborítatlanul végezni a dolgunkat.