Hogy mielőbb uniós pénzekhez jusson az ország, ahhoz a kormányerőnek el kellene viselnie a mostaniaknál erősebb jogállami garanciákat. Nagyvonalú ajánlat, és minden szempontból a mi érdekeinket szolgálja. A kormány mégis vonakodik. Az ő nem akarását mi, polgárok nyögjük leginkább: se pénz, se jog.
A gdanski Lenin hajógyár 27 éves villanyszerelőjeként már az 1970-es sztrájkbizottság tagja volt. A hatalom akkor a tüntetők közé lövetett, mintegy 80-an haltak meg. Lech Wałęsa börtönbe került. A következő évtizedet rendőri felügyelet, munkanélküliség, gyári munka és az ellenállás szervezése töltötte ki. A nyolcvanas években ezek a tapasztalatok aztán jól jöttek Wałęsának.
– A maximálisan szabad hatalom felelőssége eltűrni az érvekkel alátámasztott bírálatot, és nem szankciókkal válaszolni, ellenséget, árulót kiáltani, hanem megfontolni, nem lehet-e a kritikusnak igaza – mondta Kádár András Kristóf a Polgári Magyarországért Alapítvány december 9-iki konferenciáján. Az alábbiakban közöljük előadása szerkesztett változatát.
Az állam még jogállamként is túlhatalommal rendelkezik, és hajlamos polgárainak az emberi jogait figyelmen kívül hagyni, olykor lábbal tiporni; hátha még ez az állam nem jogállam. A feladat örök: a 25 éve legálisan működő Magyar Helsinki Bizottság a magyar államnak és szerveinek működését ellenőrzi, s ha kell, ügyfelei érdekében fellép az állammal szemben. Perben áll vele, de nem haragban. Az ország professzionális civil jogvédői így dolgoznak. Film.
2014. szeptember 28-án adták át a kasseli Operaházban Kőszeg Ferencnek, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnökének a kasseli polgárok Az értelem prizmája elnevezésű díját. Az alábbiakban a világhírű karmester, Fischer Ádám Laudatióját, Erhard Busek, Ausztria volt alkancellárja ünnepi beszédét és Kőszeg Ferenc válaszbeszédét közöljük. Fischer Ádám: LaudatioMélyen tisztelt hölgyeim és uraim, kedves kasseli barátaink!Miközben készültem, hogy beszédet mondjak kedves és tisztelt barátomról, Kőszeg Ferencről, nem tudtam, milyen aktuális lesz ma a téma. Mint Önök közül sokan bizonyára olvasták néhány nappal ezelőtt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban: a magyar kormány az utóbbi időben odáig ment el, hogy független polgárjogi és emberi jogi szervezeteket célzottan zaklat, munkájukat szisztematikusan hátráltatja. Irodáikban rendőri razziák voltak, olyan zaklatásokra került sor, amelyekről senki sem gondolta, hogy lehetségesek. Ezzel olyan messzire mentek, hogy két nappal ezelőtt az amerikai elnök az egyik beszédében is szóba hozta a történteket, ami ismét dühödt reakciókat váltott ki hivatalos magyar helyekről. Ebben a pillanatban, most, amikor Önök előtt beszélek, nem lehet előre látni, hogyan bonyolódik tovább a konfliktus, csak az világos: attól, hogy a kasseli polgárok Kőszeg Ferencet tüntették ki, és így kifejezték a szolidaritásukat is a Magyarországon szorongatott polgárjogi mozgalmakkal, az esemény különös súlyt kapott.
A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?Fotók: Hegedűs Dániel– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.
Kőszeg Ferenc kasseli kitüntetése után Orbán Viktor miniszterelnök írásban gratulált a díjazottnak. A Helsinki Bizottság alapító elnöke levélben mondott köszönetet, egyben szóvá tette a civil szervezetek ellen folyó kormányzati offenzívát. A kormányfő viszontválaszolt. Íme, a tanulságos levelezés.
Laudáció a kasseli polgárok díjával kitüntetett magyar jogvédő tiszteletére – kevés aktuális borongással, annál több Timurral és Rákosi Viktorral.A kasseli polgárok díjának idei nyertese Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke. Vasárnap a hesseni város operaházában ünnepélyes keretek között adták át neki az ún. „értelem prizmáját”, Karl Oskar Blase plasztikáját. A Helsinki Bizottság szívből gratulál a díjazottnak.Kőszeg Ferenc világéletében meg volt győződve arról, hogy tudatos élete a német megszállás napjával kezdődött, felnőtt élete pedig 1956. november 4-ével, „mikor arra ébredt / a város: lövik szét” (Petri György). Ezt tőle magától tudhatjuk. Mert, mint annyi mást magáról és másokról, akikkel élete során összefutott, ezt is megírta.Furcsa módon a Helsinki Bizottság megszervezésében vállalt elsőrendű szerepéről alig írt valamit Feri, így az ránk marad. Mi itt a Magyar Helsinki Bizottságnál különösen hálásak vagyunk neki, nélküle ugyanis biztosan nem létezne szervezetünk.
Most a Készenléti Rendőrség nyomoz a „norvég civilek” ügyében. Az új gyanú: hűtlen kezelés. Meddig juthat még a magyar kormány és alárendelt szervei a Btk. lapozgatásában? Mert itt megint melléfogtak.
A kormányfő által bejelentett illiberális állam nem szolgálná a magyarok érdekeit, nem sikeresebbé tenné, hanem megnyomorítaná a nemzetet. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az emberi jogok védelme „hazafias tett”, cselekvés azért, hogy országunk jobb hely legyen a benne élők számára.
Szépen beszél Lázár János egykori munkájáról, amit fogdamegfigyelőként a Helsinki Bizottságnak végzett. Ez derék. Megjegyzi még, hasznosnak tartaná, ha a civil szervezetek ma is ilyen ügyekkel foglalkoznának, nem pedig pártpolitikával. Tiszta haszon, hogy mi a Helsinkinél azóta is ilyenekkel foglalkozunk.
A kormánypárt és médiahátországa fáradtságot nem ismerve munkálkodik azon, hogy egy érdektelen kampányfricska és egy újságírói tévedés nyomán rasszistának állítsa be az ellenzéket. Nem szólnánk érte. De a kormánypropaganda a civil jogvédőket sem kíméli.
A kulturális klisék az elsődleges percepciót, adott esetben még a látást is befolyásolják. Máté Mihály, a nemrég elhunyt kiváló romológus több száz, a colári cigányoknak az 1950-es évekig kiállított házalókönyvet tanulmányozott át, amelyekben helyet kapott a kérelmező személyleírása is. Az egyik engedély a házalót évről-évre fekete szeműnek írta le, míg az egyik ügyintéző észre nem vette, hogy a valóságban kék a szeme. A hivatalnokok hada nem hitt tehát saját szemének, hiszen a cigányoknak „nyilvánvalóan” sötétszeműeknek „kell lenniük”.
Valami ilyesmi esett meg az Index szerkesztőségével is: barnának látta a szürkét, és ezzel trambulint szolgáltatott egy eszement politikai cirkuszhoz.
A bajai választási kampány idején az ellenzéki E2014 Facebook-oldalára felkerült egy netes játék, amelyben a narancssárga fideszes bábú „más színű” figurákat kísért át az út túloldalára. No, most éppen ez a „más szín” kapott különös fénytörést az írás megjelenését követő napokban. A cikk szerint a 32. szavazókörzetbe átjuttatott bábúk színe barna, egyenesen „sötétbarna” lett volna. Ehhez képest az írást illusztráló, a képernyőről frissiben lementett képen szereplők bábúk jól láthatóan éppen annyira szürkék, mint az úttest. Ha mindenképpen barnát akarunk látni a képen, a háztetőé vagy tán a ház melletti báláké emlékeztetnek leginkább arra a színre, de a stilizált emberfiguráké semmiképpen sem.
A Fidelitas alelnöke szerdán megjelent az Amnesty International budapesti irodájánál, és a következő „beadványt” kézbesítette személyesen: „Ne tűrjétek a baloldali félelemkeltést. Állítsátok meg Bajnait!” Mindebből világosan látszik, Falusi Vajk Zsolt és eszmetársai szerint mi is lenne – a kormányoldalon mostanában kampányszerűen „álcivilnek” titulált – emberi jogi szervezetek egyetlen legitim feladata: Bajnai Gordon „visszatérésének” megakadályozása. A „beadványban” szó sem esik a cigány polgártársaink jogainak megvédéséről, emberi méltóságuk állítólagos megsértéséről. Az már nem számít, nem fáj nekik, egyetlen dolog izgatja őket, az ún. „Bajnai-gárda” megleckéztetése. Ilyen a kormányerő „cigányozós játéka”.
A Fidelitas vajszínű árnyalatú akciójával párhuzamosan fut a Magyar Nemzet „leleplező” cikksorozata, amelyhez kedden a Magyar Helsinki Bizottságot is megkeresték, miszerint kommentáljuk a „történteket”. Rossz tapasztalatainkból kiindulva Kádár András Kristóf társelnök írásban válaszolt:
„Rendkívül aggályos lenne, ha az E2014 valóban etnikai kérdésként kívánta volna tálalni a bajai kampánycsendsértés ügyét, de a rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, hogy nem az E2014, hanem az Index interpretálta „cigányosként” a kérdéses játékot. Ezt az értelmezést vették át az Ön által hivatkozott cikkek (amelyek kifejezetten utalnak is az Indexre), illetve az ezekben megszólaló személyek. Alapvetően groteszk ez a színelméleti vita, de az Index-cikket illusztráló képen a kérdéses figurát magam is szürkének látom, tehát azt kell mondanom: rossz az, aki rosszra gondol. Ezen nem változtat, hogy utóbb lecserélték a színeket, ha ugyanis felmerül, hogy a dolognak etnikai olvasata is lehetséges, ez a minimálisan elvárható reakció. Ha viszont olyan ügyről szeretne írni, aminek bizonyosan súlyos etnikai vonatkozásai vannak, ajánlom figyelmébe a Kúria mai döntését, amellyel új eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket Répás József kiskunlacházai polgármester ügyében, aki egy 15 éves lány meggyilkolása kapcsán »roma erőszakról« beszélt, még mielőtt bármi bizonyosat lehetett volna tudni az – utóbb nem romának bizonyult – elkövető kilétéről.”
Azóta a napilapban három írás is született az „ügyről”, és valamiért még a Jobbik is szót kapott, miközben szervezetünk véleménye egyikben sem jelent meg. Meglehet azért, mert ragaszkodtunk szószerinti közléséhez. Talán ezért, noha nem szoktunk elzárkózni az alkudozástól, de az újság azóta sem jelentkezik. Mint szürke marhát a köd, elnyelte őt a barnás szürkeség.
Zádori Zsolt
A politikai paranoia jól ismert tünete, amikor a politikus magát az országával azonosítja, és a rezsimjét érő bírálatok mögött a gaz külföld vagy hazai fizetett ügynökök mesterkedését látja. Kénytelenek voltunk beperelni egy fideszes honatyát, akin erőt vett az üldözés mániája.
Soros György túlfizetett ágenseiként, kripto Bajnai-gárdistákként, Reding asszony bilderbergi feketemiséinek ministránsaiként és egy potenciális ügynök szervezet álcivil munkatársaiként most persze cidriznünk kellene. Merthogy végérvényesen lelepleződtünk volna. Lelepleződött szorgos és kártékony aknamunkánk, amellyel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének öles fundámentumát, sőt magát a magyaroknak országát kívánnánk aláásni mint holmi vakondba ojtott idegenszívű termeszek. Felfeslett szürke bundánk, megroppant ragacsos, kitinnel borított fedőszárnyunk. Ezek után ármányos megbízóink sem reménykedhetnek már többet ördögi terveik sikerében. Kész, vége. Hol a rolóhúzó rúd? Dőljünk bele testületileg!
Mi azonban annyira megátalkodottak vagyunk, hogy ilyet juszt sem teszünk. Kitartunk inkább.
Történt, hogy a Jobbik fékezhetetlen agyvelejű képviselői múlt héten határozati javaslatot nyújtottak be a T. Háznak, miszerint azok a civil (értsd álcivil) szervezetek, amelyek egymillió forintnál nagyobb támogatást fogadnak el külföldről, ezentúl mint „ügynök szervezetek” tartassanak nyilván. Az indoklásban aztán szó esik az Egyesült Államok és a nyugati világ (szövetségeseink – színleg, ugye) az országok önrendelkezését sértő üzelmeiről, amelyek fölháborító módon megingatták a szuverén moszkovita kormányokat Grúziában, Ukrajnában és Kirgizisztánban. A képviselők irományukban leleplezik Charles Gatit, aki nem elég, hogy demokrata (demokrata párti!), de még a nagyhatalmú Clinton családdal is feltűnően jóban van. Az izraeli és orosz példa pedig egyaránt mint követendő megoldás szerepel a javaslatban. (Putyin elnök és a Kneszet találkozása a Jobbik boncasztalán.) De a legnagyobb veszélyt a nagy magyar igazságra talán mégis leginkább Bajnai Gordon Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványa jelenti, amely miatt érdemes volna hát az összes többi, külföldről eszeveszetten nagy pénzt (3333 eurónál többet!) felmarkoló civil szervezetet, kórházi, fogyatékos-ügyi, egyházi, felsőoktatási és szakszervezeti alapítványt, sváb népdalkört vagy vadászegyletet megbélyegezni. Jövőre már Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ügynök Szervezetnek meg Gyermekétkeztetési Alapítvány Ügynök Szervezetnek hívnák őket.
Mint hétpróbás hazaárulók, persze, elintézhetnénk mindezt egyetlen vállrándítással is. Egy olyan országban, amelyben gyakorlatilag a közcélú fejlesztések mindegyike uniós (külföldi!) pénzekből valósul meg, ahova a következő európai költségvetési ciklusban is (2014–2020) akkora támogatás érkezik majd, amivel – mint a miniszterelnöktől tudhatjuk – hat vagont lehetne megtölteni húszezresekkel, ahol ezek szerint a legnagyobb „ügynök szervezet” maga a kormány, szóval egy ilyen országban, tán csak nem számít bűnnek a külföldi támogatás elfogadása. Különösen akkor nem, ha azok az állam által teljesíthetetlen vagy nehezen teljesíthető, sokszor népszerűtlen közcélokat szolgálnak. Ráadásul – bár azok az Alaptörvényben nevesített alapértékek – sem a magyar társadalom, sem az állam nem igen költ rájuk, noha azok védelme nélkül kiiratkoznánk a civilizált világból, még vadabb és élhetetlenebb hely lenne az ország.
A leendő „ügynök szervetek” leginkább azért szorulnak a külföld támogatására (zsoldjára), mert itthoni forrásokból nem lennének képesek, mondjuk, szegényeket támogatni, rákos gyerekeket gyógyítani, táboroztatni. De nem volna több ingyenes jogsegély sem magyar állampolgároknak, ha rendőri bántalmazás áldozatává válnak, nem volna lehetőségük a civileknek szakértő véleményükkel segíteni a magyar kormány jogalkotását, ha az éppen valami nyilvánvaló esztelenségre készül, és esetleg nem tudnák időben figyelmeztetni a magyar társadalmat arra, mennyiben veszélyezteti egyes csoportjait (vallási közösségeit, védendő kisebbségeit, szegényeit, szubkultúráit, munkavállalóit, tanuló ifjúságát stb.) tulajdon állama. De hát, miért kéne félni bárkinek is az „idegenbérenc” stigmától egy olyan időszakban, amikor az a politikai erő kormányoz kétharmaddal, amelyet egyedüli pártként direkt módon támogatott egykoron Soros György, és amelynek politikusai sokszor éppen Soros-ösztöndíjasként vagy külföldi kormányok vendégeiként Nyugaton ismerkedhettek a demokráciával?
A rutinos álcivil azonban régóta nem vonogatja már a vállát. Ez esetben a Jobbik határozati javaslatát megelőzte ugyanis Hoppál Péternek, a Fidesz képviselőjének és szóvivőjének a sajtótájékoztatója még augusztusban, amely az álcivil szervezetek lelepleződéséről szólt. Ő nem kevesebbet állított, miszerint „egy tényfeltáró cikk kapcsán kiderült, hogy ez az amerikai spekuláns kör mintegy félmilliárd forint hálapénzt fizetett ki olyan álcivil szervezetek számára, akik hajlandók arra, hogy rendszeresen lejáratják Magyarországot, lejáratják a Fideszt és lejáratják a magyar kormányt, mindezt legfőképpen külföldön, külföldi fórumok előtt teszik meg.” Valamint: „ezek a fizetett statiszták magukat emberjogi szervezeteknek mondják”. Illetve: „ezekért a dollármilliókért kitartott szervezetek, ezek a szervezetek annyit tesznek, mindössze annyi dolguk, annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják tehát a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét.”Az áskálódók közé sorolta Hoppál képviselő a Magyar Helsinki Bizottságot is.
Ez így már nem tréfadolog. Nem egy képviselő rögeszméjéről vagy egy ellenzéki frakció hatásvadász akciójáról van szó, hanem a vezető kormánypárt sommás, nagy nyilvánosság előtt képviselt állításáról. Ezért határozott úgy a Helsinki Bizottság, hogy szervezetünk személyhez fűződő jogainak, jelesül jóhírnevünk megsértése miatt bepereli Hoppál Pétert, amennyiben nem kér bocsánatot. Ez nem történt meg, ezért múlt héten benyújtottuk bírósági keresetünket. Azt várjuk a polgári pertől, hogy a törvényszék megállapítja a jogsértést, és kötelezi az alperest, hogy a Magyar Nemzetben és Népszabadságban fizetett hirdetés, a fidesz.hu portálon pedig közlemény útján fejezze ki sajnálkozását amiatt, hogy valótlan tényeket állítva és a nyilvánosan hozzáférhető tények ellenőrzése nélkül megsértette egyesületünk jóhírnevét.
Egy civil szervezet a támogatások mellett (jöjjenek azok külföldről vagy belföldről) leginkább hitelességéből, jóhírnevéből él, az igazolja létét a közönség előtt. Márpedig Hoppál kijelentései indokolatlanul sértőek és lealacsonyítóak, rombolják a civilek aprómunkával megszerzett hitelét. A fideszes képviselő nem kevesebbet állított, minthogy más „álcivil szervezetekkel” egyetemben a Helsinki Bizottság Soros György és egy extraprofitra törő amerikai spekuláns kör megbízásából Magyarország, a Fidesz és a kormányfő lejáratásán, Bajnai Gordon „visszatérésén” iparkodik, és az így okozott „iszonyatos” károkért „hálapénzt” fogad el, amivel a civilek „végleg elveszítették a hitelességüket”.
Hoppál mindazok ellenére beszélt valótlanságokat, hogy a Helsinki Bizottság tevékenységének dokumentumai mindenki számára megismerhetőek. Ezekből kiderül, hogy a Soros Györgyhöz köthető donorszervezetek az előző kormányok alatt is támogatták szervezetünk tevékenységét, amely sok esetben okozott kellemetlenséget az előző kabineteknek is. Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt többször támadtuk a rendőrséget és a menekültügyi hatóságokat, a hatóságok ellenkezése dacára elértük például a kistarcsai idegenrendészeti szállás bezárását. A nyolc sikerre vitt legfontosabb strasbourgi bírósági ügyünk közül hatot baloldali kormányzás alatt indítottuk. 2006 forró őszén a kormányellenes tüntetőket ért rendőri erőszak ellen nem csak általánosságban léptünk fel, hanem a perekben ingyen képviseltük a civil sértetteket. Ez irányú tevékenységünket az Országgyűlés emberi jogi bizottságának az események kivizsgálására létrehozott albizottsága állami kitüntetésre méltónak találta. (Az albizottság 9 tagjából a jelenlegi kormánypártok hetet adtak.) Szervezetünket tavaly decemberben – más, most álcivilnek minősített szerveződés mellett – az Orbán-kormány még érdemesnek tartotta arra, hogy részt vegyen az Emberi Jogi Kerekasztal munkájában. Többször jó előre figyelmeztettük a kormányt, tervezett alkotmánymódosítása és törvénye nemzetközi jogot vagy alkotmányt sért, ellentétes az uniós követelményekkel. Arról már nem mi tehetünk, hogy józan javaslataink süket fülekre találtak, és makacskodásával a kormány maga rombolta le nemzetközi renoméját.
A Magyar Helsinki Bizottság lassan két évtizede foglalkozik gyakorlati jogvédelemmel, és tevékenységét szakmai szempontok alapján, autonóm módon alakítja, nem pedig az aktuális kormány vagy egyenesen az ország „lejáratása” érdekében. Büszkék vagyunk eddigi teljesítményünkre és hálásak vagyunk támogatóinknak, legyenek azok hazai magánszemélyek, európai intézmények, kormányszervek vagy külföldi magánalapítványok. Ha nem lát más utat, a Helsinki Bizottság vádaskodások ellenére sem fog eltántorodni attól, hogy ezentúl is felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmet az itthon zajló folyamatokra vagy hogy európai fórumokhoz forduljon. Ahogyan ezek után sem fogunk visszariadni a külföldi donoroktól, pályázni fogunk támogatásokra, s ha elnyerjük azokat, tisztességgel fogjuk felhasználni, és a munkát legjobb tudásunk szerint fogjuk elvégezni.
Zádori Zsolt
Hoppál Péter pártszóvivő szíves figyelmébe: A Helsinki Bizottság a mindenkori kormány kritikusa. Nem befolyásolják pártpolitikai megfontolások. Jogi kritikáink visszaigazolódtak, jobb lett volna hát időben meghallani azokat. Magyarok jogainak védelme miért volna magyarellenes cselekedet?
A Heti Válasz 2013. augusztus 15-i számában Soros, nyiss nekem tért… címmel megjelent írásában Bódis András lényegében tényként kezeli, hogy Magyarországgal szemben létezik nemzetközi összeesküvés, amelynek hátterében Soros György áll, s amelynek keretében – a hetilap alcíme szerint – „Amerikából fizetik a baloldal civiljeit”. A cikk főszövegében nem esik szó a Magyar Helsinki Bizottságról, de a Soroshoz köthető szervezetek támogatottjait felsoroló táblázatban szerepel a bizottság is, amelynek politikai tevékenységeként a cikk írója Kőszeg Ferenc alapító elnök egykori SZDSZ-es tevékenysége mellett azt jelöli meg, hogy „rendre támogatja a kormányellenes tüntetéseket”.
A Helsinki Bizottságot érintően szinte szóról-szóra ugyanezzel a szöveggel – még a civil szót is ugyanúgy idézőjellel használva – jelent meg augusztus 16-án Pilhál Tamás Soros félmilliárdjából épül a „civil” baloldal című cikke a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásában. Majd Hoppál Péter, a Fidesz pártszóvivője emelte a tétet, és 2013. augusztus 17-én megtartott sajtótájékoztatóján a sejtető félmondatokon túllépve egyenesen azt közölte: a Soroshoz köthető szervezetek által támogatott szervezetek „álcivilek”, „fizetett statiszták”, „dollármilliókért kitartott szervezetek”, amelyeknek „mindössze […] annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják […] a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét”. Azon újságírói felvetésre, miszerint az általa megnevezett szervezetek – köztük a Helsinki Bizottság – a korábbi kormányokat is kritizálták, Hoppál Péter a következő választ adta: „a kérdés, hogy akkoriban kaptak-e ilyen tetemes amerikai támogatásokat, erről nem szól a cikk, úgyhogy erről nem tudunk. Ma kapnak külföldi jelentős támogatásokat, és a külföldi megrendelést teljesítik, és Magyarországot a külföld előtt lejáratják.”
Hoppál Péter jól látja. Pontosan ez az egyik fontos kérdés, amelyet fel kellett volna tennie, mielőtt nekilát besározni a civil szervezeteket. De itt legalább őszinte választ adott: nem tudja. Saját bevallása szerint is anélkül állította tehát, hogy ezek a szervezetek – közöttük a Helsinki Bizottság – pénzért eladták önmagukat és a hazát, hogy utánajárt volna, milyen kormánykritikus tevékenységet folytattak az előző kormányzati ciklusok alatt, és e korábbi időszakokban kaptak-e támogatást a Soros Györgyhöz köthető donoroktól.
Pedig sem neki, sem a Heti Válasz és a Magyar Nemzet újságíróinak nem lett volna túl nehéz megtalálni ezeket az információkat. A honlapunkon ugyanis nem csak a tevékenységünk dokumentumai találhatók meg, hanem a közhasznúsági jelentéseink is, amelyek valamennyi forrásunkat feltüntetik, mégpedig a finanszírozó nevének és az adományozott összegnek a fillérre pontos megjelölésével. Nagy valószínűséggel a Heti Válasz „tényfeltáró” újságírója is ebből a forrásból dolgozott. Arról, hogy miért nem volt benne (sem) annyi erkölcsi és intellektuális igényesség, hogy a korábbi évek vonatkozásában is ellenőrizze a Soroshoz köthető támogatásaink mértékét, inkább nem bocsátkozunk találkozásokba.
Inkább – elvégezve helyettük és Hoppál szóvivő helyett a munkát – ismertetjük a tényeket.
1) A Helsinki Bizottság két évtizede a mindenkori kormány kritikusa
Mindenekelőtt hadd emlékeztessük Hoppál Pétert és a „tényfeltáró” újságírókat: a jogvédelemnek bevett eszköze a nemzetközi figyelem felhívása azokra az anomáliákra, amelyeket a hazai keretek között nem lehet orvosolni. Ezzel ellenzéki korában a Fidesz is élt – például az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója által a 2006. őszi eseményekről szervezett meghallgatás alkalmával. De úgy tűnik, Hoppál Péter szerint az, hogy a nemzetközi szervezetekhez címzett kormánybírálat legitim jogvédelmi eszköz vagy pedig az ország „lejáratása”, kizárólag annak függvénye, hogy éppen számára kedves párt van-e hatalmon. Ráadásul amennyiben akár ő, akár az érintett újságírók vették volna maguknak a fáradságot, és megnézik a honlapunkon, hogy vajon például 2002 és 2010 között írtunk-e nemzetközi szervezeteknek jelentéseket a magyarországi emberi jogi helyzetről, – számukra valószínűleg – meglepő felfedezést tehettek volna.
a) 2005-ben, amikor a Soros Györgyhöz köthető szervezetek 33 millió forinttal (összköltségvetésünk 20%-ával) támogatták szervezetünket, az Európa Tanács Kínzás megelőzésére létrehozott bizottságának (CPT) írtunk igen kritikus jelentést.
b) 2006-ban („Soros-támogatás”: 42,8 millió forint, az összköltségvetés 24%-a) az ENSZ Kínzás elleni bizottságát tájékoztattuk a kínzás elleni egyezmény magyarországi érvényesülésének hiányosságairól, egyebek mellett a 2006. őszi rendőri túlkapásokról.
c) 2008-ban („Soros-támogatás”: 39,5 millió forint, 28%) az Európa Tanács Rasszizmus és intolerancia ellenes bizottságához nyújtottunk be árnyékjelentést a magyarországi helyzetről.
d) 2009-ben („Soros-támogatás”: 40,4 millió forint, 24%) ismét a CPT-t tájékoztattuk a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmóddal kapcsolatos magyarországi fejleményekről, többek között a 2006 őszével összefüggésben indult eljárásokat érintő kifogásainkról.
e) Végül 2010 márciusában („Soros-támogatás”: 63 millió forint, 33%) az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának nyújtottunk be elemzést a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának végrehajtásáról (szintén kitérve a 2006. őszi jogsértések fejleményeire).
Ilyen irányú tevékenységünk tehát messze nem új keletű, és semmilyen módon nem függ attól, hogy MSZP-nek, vagy Fidesznek hívják a kormánypártot. A jogvédő szervezetek tevékenységének lényege ugyanis az egyénnek az állammal szembeni védelme, a túlterjeszkedésre természeténél fogva hajlamos közhatalomnak a civil kontrollja. Ilyen értelemben tehát a Helsinki Bizottság mint jogvédő szervezet nem Horn Gyula, Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc „ellenfele” a pártpolitikai térben, hanem a mindenkori hatalom kritikusa. Nem véletlen, hogy az előző kormányzati ciklusban, Balog Zoltán elnöksége idején az országgyűlés emberi jogi bizottságának üléseire állandó meghívásuk volt azoknak a szervezeteknek, amelyeket Hoppál Péter és a két cikk pellengérre szeretne állítani. Csakhogy akkoriban „Soros-támogatottságunk” nem adott okot gyanúra. Talán az sem véletlen, hogy az állandó meghívás érvényét vesztette, amint a jelenlegi ciklus elején az emberi jogi bizottság elnöke kormánypárti képviselő lett.
2) A Helsinki Bizottság kritikáit nem befolyásolják pártpolitikai megfontolások
Ha nem lenne olyan szomorú, tulajdonképpen mulatságosnak is tarthatnánk, hogy a Helsinki Bizottság „politikai tevékenysége” címszó alatt mind a Heti Válasz, mind a Magyar Nemzet hivatkozik rá, hogy alapító elnökünk, Kőszeg Ferenc SZDSZ-es képviselő volt.
Egyrészt azért komikus ez, mert Kőszeg Ferenc az 1998-as választásokon – éppen az 1994-ben újjáéledt Helsinki Bizottságban betöltött szerepére tekintettel – már nem indult (azaz több mint 15 éve nem képviselő), ráadásul közel hét éve, 2006 decemberében visszavonult a szervezet vezetésétől. Másrészt azért, mert az SZDSZ-es múlt valahogy nem jelentett problémát akkor, amikor Kőszeg Ferenc felemelte a szavát a 2006-os rendőri túlkapások miatt, vagy amikor a Fidesz aktuális elképzeléseivel egyező irányban érvelt a Független Rendészeti Panasztestület felállításának szükségessége mellett.
A cikkek szerint a Helsinki Bizottság „politikai tevékenységének” másik eleme, hogy a szervezet rendszeres támogatója a kormányellenes tüntetéseknek. A valóság ezzel szemben az, hogy a bizottság a jelenlegi kormányciklusban egyetlen tüntetést támogatott (rendszerességről tehát biztosan nem beszélhetünk), az viszont nem a kormány ellen, hanem az Alaptörvény negyedik módosításával szemben szerveződött. Ezt a jogszabályt olyannyira súlyos támadásnak véltük az alkotmányosság ellen (például azért, mert a kereskedelmi médiumokban folytatott választási kampányok korlátozásának a köztársasági elnök által kifogásolt és az Alkotmánybíróság által megsemmisített lehetőségét tuszkolta vissza az Alaptörvénybe, egyszerűen semmibe véve két független – hazai! – intézmény megállapításait), hogy úgy döntöttünk: a tüntetésektől való addigi intézményes távolmaradásunkat feladva, kivételesen szervezetként is részt veszünk a hangsúlyozottan civil – pártoktól független – megmozduláson.
Ha ezt bárki kormányellenes demonstrációnak tekinti, ám legyen, de azt, hogy a Helsinki Bizottság ettől a „baloldal civiljévé” válna, kikérjük magunknak. A bizottság nem bal- vagy jobboldali, nem szolgálja az ellenzéki pártok vagy bárki más politikáját. Az alkotmányos berendezkedés átalakításának kérdéseivel nem pártpolitikai szempontból foglalkozunk, tehát álláspontunkat nem aszerint alakítjuk ki, hogy éppen ki van hatalmon és ki ellenzékben. Nem érdekel bennünket, hogy tevékenységünkkel melyik politikai erőnek kedvezünk vagy okozunk kellemetlenséget.
A támogatás, a pénzadomány feltételéül nem fogadunk és soha nem is fogadtunk el pártpolitikai elvárásokat. A Soros Györgyhöz köthető szervezetek és más finanszírozóink sem támasztottak ilyeneket soha. Sem akkor, amikor a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak képviseletét elvállaltuk és végigvittük, sem 2007-ben, amikor a Kossuth téri kordonnal kapcsolatos rendőrségi panaszeljárást megindítottuk, de akkor sem, amikor a jelenlegi kormánypártoknak a fékek és ellensúlyok rendszerét súlyosan kikezdő intézkedéseivel szemben léptünk fel.
Egy összefüggés persze bizonyosan fennáll: minél többször sérti meg a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok követelményeit egy kormány, annál több a jogvédő szervezetek dolga. Az intenzív jogvédői aktivitás a jogállam siralmas állapotából következik, nem pedig abból, hogy a jogvédőket lefizette a „spekuláns pénztőke”.
3) A politikainak minősített kritikánkat maradéktalanul visszaigazolták a nemzetközi jogi fórumok
A rágalomhadjárat megindítóit egyáltalán nem zavarja az a tény, hogy a jogvédő szervezetek nem pártállás alapján bírálták a kormánytöbbség tevékenységét, hanem tisztán jogi érveket hoztak fel, legtöbbször azon nemzetközi egyezmények rendelkezéseire hivatkozva, amelyeket Magyarország aláírt és magára nézve kötelezőnek ismert el. Azt pedig bírálóink végképp elmulasztották megemlíteni, hogy a kritikáinkat – amelyeket sokszor a TASZ-szal és az EKINT-tel közösen fogalmaztunk meg – a magyar Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európa Tanács Velencei Bizottsága és az ENSZ Különmegbízottja rendre visszaigazolta. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy bírálataink alkotmány- és nemzetközi jogilag megalapozott állítások, nem pedig alantas politikai rágalmak voltak.
4) A Helsinki Bizottság biztosított lehetőséget a kormányzatnak a nemzetközi kritika elkerülésére
Szintén nem lényegtelen, hogy a legtöbbször kritikai észrevételeinkkel elsőként a kormánytöbbséghez fordultunk, és csak azután vittük az ügyeket nemzetközi színtérre, hogy a felvetéseink süket fülekre találtak. Jól példázza ezt a bírósági ügyáthelyezések esete. A Helsinki Bizottság – a TASZ-szal és az EKINT-tel közösen – már 2011 decemberében, a Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat vitája során elektronikus levélben jelezte valamennyi kormánypárti képviselőnek (köztük Hoppál Péternek is), hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárás elvét kimondó rendelkezéseivel az a megoldás, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a törvényben meghatározottól eltérő bíróságot jelölhet ki valamely ügy tárgyalására. Kértük a képviselőket, hogy fontolják meg a lehetséges következményeket – strasbourgi elmarasztalások, jelentős ügyek újratárgyalása stb. – és ne szavazzák meg az erre vonatkozó módosító javaslatot. Kérésünket a több mint 260 kormánypárti képviselőből senki sem méltatta válaszra, a javaslatot az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el.
Ezt követően jeleztük aggályainkat a megfelelő nemzetközi szervezeteknek, amelyek azokat maradéktalanul osztották is. Az ügyáthelyezést a vonatkozó nemzetközi normákba ütközőnek találta az Európa Tanács Velencei Bizottsága és az Európai Bizottság is, az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig már kommunikált egy panaszt, amelyet ügyáthelyezés miatt nyújtott be a magyar állammal szemben egy büntetőeljárás terheltje.
A nemzetközi bírálatok hatására a kormány javaslatot tett az Alapörvény ötödik módosítása körében arra, hogy a normaszövegből kikerüljön az OBH elnök ügyáthelyezési joga. Onnan, hogy 2011 végén jeleztük a rendelkezés aggályos voltát, két évbe és több nemzetközi pofonba került eljutni eddig. Ha a kormánypártok hajlandók lettek volna meghallgatni a konstruktív kritikát, nem lett volna szükség minderre. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés: kit is terhel akkor a felelősség a nemzetközi bírálatokért, ki okoz – Hoppál Péter szavaival élve – „iszonyatos károkat” az országnak?
5) A magyar emberek jogainak védelme miért lenne magyarellenes cselekedet?
Fellépésünket Hoppál Péter „Magyarország elleni intenzív és hazug hadjáratnak” nevezte. Hangsúlyozzuk, hogy ennek az országnak a polgárai mindazok is, akiknek a jogait a kormánytöbbség általunk kritizált és adott esetben jogi úton megtámadott intézkedései sértették. Magyar polgárok az indokolás nélkül elküldött kormány- és köztisztviselők, a szolgálati nyugdíjuktól visszamenőleges hatállyal megfosztott rendvédelmi dolgozók, a kényszernyugdíjazott bírák, a gyülekezési jogukban indokolatlanul korlátozott demonstrálók és így tovább. Érdekeik képviseletét az ország elleni támadásnak minősíteni torz nemzetfelfogásról tanúskodik.
6) A civil szféra hazai támogatásának rendszere nyilvánvalóan elégtelen
Az, hogy a magyar civil szféra gyakorlatilag nem létezhetne – de bizonyosan nem végezhetne érdemi munkát – külföldi források nélkül, a rendszerváltás óta regnáló kormányok közös szégyene. Elfogadhatatlan, hogy nem alakították még mindig ki a civil szervezetek politikától független és méltányos támogatását.
A Helsinki Bizottság a jogvédő tevékenységével nem tartja alapvetően összeférhetetlennek költségvetési források elfogadását olyan esetekben, amikor az állam átlátható módon, tényleges és ellenőrzött munkavégzéshez nyújt finanszírozást. Szervezetünk így részesült költségvetési támogatásban, így kapott pénzt a Nemzeti Civil Alaptól, menekültügyi programjához pedig 2007-től 2012-ig hozzájárult a magyar kormány. Ezek a források azonban a kormányváltást követően fokozatosan elapadtak, pályázataink egyre-másra sikertelennek bizonyultak, olyan esetekben is, amikor több éve, kiemelkedő eredményekkel végzett tevékenységünk folytatásához kértünk finanszírozást.
Eközben rendre röppennek fel híradások olyan szervezetek jelentős állami támogatásáról, amelyek érdemi tevékenységének nincs nyoma, a kormánytöbbséghez fűződő jó viszonyuknak viszont annál inkább. A magunk részéről inkább ezt tartjuk gyanúsnak, és javasoljuk, hogy Hoppál Péter inkább ezeknek a pénzeknek járjon utána, hiszen a magyar adófizetők forintjainak elpazarolásáról van szó.
7) Putyin elégedetten csettint
A bírálók függetlenségének kétségbe vonása persze nem új jelenség. A külföldről fizetett belső ellenség toposza régről ismerős: a kommunista diktatúrák is ilyen vádaskodással próbálták lejáratni az emberi jogok védelmezőit.
Ilyen alapon ítélték például hét év kényszermunkára Jurij Orlovot és száműzték hazájából Ludmilla Alekszejevát, a Moszkvai Helsinki Csoport két alapítóját abban az időben, amikor a KGB-hez belépett egy szépreményű fiatalember, bizonyos Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Ő mostanság – vélhetően nem függetlenül az ott szerzett tapasztalataitól – pontosan ugyanezzel a váddal támadja a külföldi finanszírozásban is részesülő oroszországi jogvédőket, akiket egy 2012 júliusában elfogadott jogszabály arra kötelez, hogy „idegen ügynökként” vetessék magukat nyilvántartásba.
Akik megteszik, a működésüket gyakorlatilag ellehetetlenítő adminisztratív terheket vesznek a nyakukba, akik nem regisztrálnak, azok hatósági zaklatásnak, szabálysértési bírságnak és végső esetben büntetőeljárásnak teszik ki magukat.
A Human Rights Watch beszámolója szerint Putyin kijelentette, több mint 650 oroszországi civilszervezet részesül nagy összegű külföldi támogatásban, és az orosz társadalomnak „joga van tudni, ki kapja ezt a pénzt, és milyen célokra”. Ha arra gondolunk, mennyire rímel ez Hoppál Péter szavaira, miszerint „az amerikai pénzekből kitartott civil álszervezetek […] sok kérdéssel még adósak maradtak, nem érkezett válasz, hogy ők hogy is tevékenykednek, hogy is dolgoznak”, új, aggasztó értelmet nyer a „keleti nyitás” gondolata.
Kádár András Kristóf
Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jó egy éve ígéretet tett, hogy igyekszik betartatni a törvényt. Igyekvése eddig nem járt sikerrel.
„Ül az ember Budapesten, egy hónapja zajlanak az alkotmánymódosítás vitái. Semmilyen tiltakozás nincs semmilyen nemzetközi szervezettől. Az Európai Tanács nem szólal meg, az Európa Tanács nem szólal meg, külföldi kormányok nem szólalnak meg, és ez így megy heteken keresztül, majd három nappal a szavazás előtt elkezdődik valamilyen kritika. Egy nappal a szavazás előtt fölhívják a miniszterelnököt – valahonnan –, mondjuk, Brüsszelből, hogy állítsa le a szavazást. Nem tartja ezt abszurdnak?” – szegezte a kérdést Orbán Viktor egy újságírónak, aki március 15-én a miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján az Alaptörvény negyedik módosítása elfogadásának zaklatott körülményeiről érdeklődött.
Jogállamban a jogalkotás nem hebrencs kapkodás, hanem időigényes, elmélyült tevékenység. Elegendő idő kell a normaszöveg precíz megszövegezéséhez, de még inkább a házon belüli és kívüli egyeztetéshez meg a készülő változások hatásvizsgálatához. Egy-egy törvény sikeres megformálása nagyban múlik „külsős” közreműködők bevonásán. Erre Magyarországon nem csak a józanész, de törvény is kötelezi a jogalkotót. A „több szem többet lát” ez esetben is igaz, különösen, ha azok szakértő szemek.
A Belügyminisztérium (BM) március 26-án tette közzé honlapján a szabálysértési eljárással kapcsolatos törvények módosításának tervezetét. A 45 oldalas dokumentum véleményezésére három nap állt rendelkezésre.
Igazság szerint a most átgyúrni vágyott kódex se túl régi, tavaly lépett hatályba, minek nyomán ügyek özöne zúdult a bíróságokra: a pénzbírság, a helyszíni bírság, valamint a közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatásával kapcsolatos ügyek nyolc hónap alatt 5210-ről tavaly decemberre 43 423-ra halmozódtak fel. Pedig a bíróságok tehermentesítését a kormánypártok egyébiránt olyannyira szívükön viselik, hogy az európai, ellenzéki és civil tiltakozás ellenére az Országos Bírói Hivatal elnöke ügyáthelyezési jogának egyenesen alkotmányos védelmet adtak.
A balul sikerült szabályozás megrázó tapasztalata ellenére a mostani kodifikáció során hatásvizsgálatra mégis mindösszesen – írd és mondd – 1 órát fordítottak. Az előzmények ismeretében maradjunk abban: feltűnően merész megoldás.
Fontos tudni, nem arról van szó, hogy a hatásvizsgálat és a társadalmi egyeztetés kiüresítése csak egyetlen törvény gondja-baja lenne. Így például egyetlen nap állt rendelkezésre az ügyészségi törvény 95 oldalas, 164 paragrafusból álló tervezetének véleményezésére, 4 nap az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezménye fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvény tervezetének véleményezésére is. Utóbbi esetben a kormány a véleményezési határidő lejárta napján már benyújtotta a törvénytervezetet.
A Helsinki Bizottság és más jogvédő szervezetek az abszurd határidők ellenére rendszeresen véleményezik a kormány jogszabálytervezeteit. Most is így tettünk. De azon túl, hogy a minisztériumok legfeljebb nyugtázzák a szakvéleményeket, tartalmi reakcióhoz tőlük eddig még nem volt szerencsénk, noha azt is törvény írja elő, hogy az el nem fogadott javaslatok esetében a tárcáknak érdemi indoklással kellene válaszolni.
Rendszerint nem áll módunkban azonnal ellenőrizni, a minisztériumok eljárása legalább betű szerint megfelel a törvény előírásának, miszerint a társadalmi szervezeteknek éppannyi idő áll rendelkezésére, mint az egyéb kormányzati szerveknek. Önmagában persze már az is abszurd lenne, ha jelen esetben az „ügygazda” BM mindössze három napot szánt volna a többi minisztériummal való egyeztetésre. De a kétharmad által elfogadott a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény preambuluma egyenesen kinyilvánítja: a cél, hogy a „társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a közjó érdekében a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, ezzel pedig a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását”. Emellett a törvény egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a normát „úgy kell közzétenni, hogy a tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez és a vélemények kifejtéséhez”. Csak a mesékben elég ehhez három nap.
A Magyar Helsinki Bizottság mindezt már 2011 októberében jelezte Navracsics Tibornak. A jogalkotásért felelős miniszternek, egyben miniszterelnök-helyettesnek három hónapba tellett levelünkre válaszolni. Akkor megígérte, hogy törekszik a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényben foglaltak érvényesítésére. Újabb neki címzett, múlt héten postázott levelünkben kénytelenek voltunk figyelmeztetni arra, hogy dicséretes igyekezete egyelőre meddőnek bizonyult.
Zádori Zsolt
