Sok a kérdés az Európai Unió Bíróságának múlt heti ítéletéről. Ha a kormányon múlik, ezekre csak hamis válaszokat kaphatunk. Összeszedtük hát, mit és miért döntött így a bíróság. Miért a példátlanul magas bírság? Mit kellene tenni azért, hogy ne kelljen naponta 1 millió eurós bírságot fizetni? Kérdezz-felelek.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) múlt csütörtökön hozta meg ítéletét abban a kötelezettségszegési eljárásban, amelyet az Európai Bizottság (EB) indított a magyar állam ellen. 200 millió euróra, mintegy 80 milliárd forintra bírságolta meg a magyar államot, mert a kormány nem hajtotta végre a bíróság egyik korábbi ítéletét. Ameddig a kormány nem írja át a menedékkérők sokszor erőszakos visszakényszerítését lehetővé tevő szabályozást, ezen felül még napi 1 millió eurós, kb. 400 millió forintos bírságot kell befizetni az uniós költségvetésbe.
Nem kellett volna idáig eljutni. Az uniós előírásoknak egyáltalán nem lehetetlen megfelelni, azt viszont a luxembourgi bíróság nem tűrhette, hogy az egyik tagállam kormánya semmibe vegye korábbi ítéletét. Nem személyes sértettségből vagy bosszúból döntöttek így, hanem a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló Uniónak és jogrendszerének védelme érdekében.
Hogyan lehetséges, hogy egy nemzetközi (nem hazai) bíróság, az Európai Unió Bírósága hoz ítéletet a magyar állam jogsértése miatt?
Magyarország 2004 óta az Európai Unió tagja. A tagsággal együtt járnak jogok és kötelezettségek. Magyarország teljes jogú tagállamként elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzeti joghoz képest. Ez azt jelenti, hogy jogrendszerét és állami gyakorlatait az európai joghoz kell igazítania. Az Unió szerveinek jogában áll az uniós jogból fakadó kötelezettségek teljesítését monitorozni és elmulasztásuk esetén vizsgálni, adott esetben szankcionálni. A tagállamok egymás közti konfliktusában, valamint a tagállamok és uniós szervek konfliktusában az Európai Unió Bírósága számít a legfőbb döntnöknek.
Mi a feladata az Európai Unió Bíróságának?
Az a feladata, hogy a tagállamokban és a közösségben biztosítsa „a jog tiszteletben tartását” az uniós szerződések „értelmezése és alkalmazása során”. Így aztán az Unió jogi aktusainak a jogszerűségét vizsgálja, illetve működésével biztosítja az uniós jog egységes értelmezését és alkalmazását.
Mi az a kötelezettségszegési eljárás, és milyen szerepe van abban az EUB-nek?
A kötelezettségszegési eljárás az Európai Unió egyik jogi mechanizmusa, amelyet az Európai Bizottság alkalmaz, ha egy tagállam nem teljesíti az uniós jog által rá háruló kötelezettségeit. Az eljárás célja a tagállamok közötti jogegyenlőség és az uniós jog egységes alkalmazásának biztosítása.
Amennyiben egy tagállam nem teljesíti az uniós jogból eredő kötelezettségeit, uniós szerződéseket, uniós rendeletet vagy határozatot sért meg, nem ülteti át az uniós irányelveket, akkor az Európai Bizottság észrevételt tesz a tagállamnak. Ebben az észrevételben felhívja a figyelmet a feltételezett jogszegésre, és felkéri a tagállamot a helyzet rendezésére. Ha a tagállam nem hozza meg a szükséges intézkedéseket, az Európai Bizottság hivatalos felszólítást küld a tagállamnak. Ebben részletesen kifejti az uniós jogszabályok megsértését és kéri a helyzet orvoslását. Ha a tagállam továbbra sem tesz eleget a kötelezettségeinek, az Európai Bizottság az ügyet az Európai Unió Bíróságához irányíthatja. Az EUB megvizsgálja azt,és ha a tagállam intézkedésével uniós jogot sértett, megállapítja a kötelezettségszegést. Évente sok száz kötelezettségszegési eljárás indul, de csak a töredékük jut el az EUB elé.
A tagállami kormányok többnyire korrigálják az uniós jogsértéseket és kompromisszumra jutnak az EB-vel. Az viszont elmondható, hogy a perre vitt ügyek döntő többségét a Bizottság szokta megnyerni, merthogy a kétes sikerű ügyekben eleve nem indítanak EUB-pert. A luxembourgi ítéletekben pontosan megjelölik, milyen pontokban sérült az uniós jog, milyen nemzeti jogszabályokat kellene megváltoztatni. Fontos, hogy ekkor még nem szabnak ki pénzbírságot.
Minden kötelezettségszegési eljárás bírságolással végződik?
Egyáltalán nem. Bírságolásnak akkor van helye, ha egy tagállam nem hajtja végre a Bíróság ítéletét, amiben megállapította a kötelezettségszegést. Bírságot ekkor is csak az EUB szabhat ki, a Bizottság nem. A hosszú éveken át tartó folyamatban az eljárás alá vont államnak számos alkalma nyílik a procedúra békés lezárására. A folyamatot az Európai Bizottság indítja el, ha azt tapasztalja, hogy egy tagállam nem hajtott végre egy, rá nézve kötelező uniós bírósági döntést. Aztán hosszas levelezés indul az érintett állam kormánya és a Bizottság között. Ha ez nem vezet eredményre, a tagállam nem tudja meggyőzni a Bizottságot utóbbi csak akkor fordul az uniós bírósághoz.
Az uniós szerződések aláírásával a tagállamok kötelezettséget vállaltak a jogerős uniós bírósági ítéletek végrehajtására. Ha valamelyikük mégsem tenné meg a szükséges intézkedéseket, akkor az Európai Bizottság kezdeményezésére az uniós bíróság bírságot szabhat ki.
Ennek az eljárásnak a hazai jogban is megvan a megfelelője. Hétköznapi példával élve: ha a szomszédom telkére építem a kerítésemet, és a bíróság megállapítja, hogy ez jogsértő, köteles vagyok lebontani a kerítést. Ha nem teszem meg, a szomszéd végrehajtási eljárást indíthat, amelynek során lehetőség van bírság kiszabására mindaddig, amíg nem teljesítem a bíróság eredeti döntését. A kötelezettségszegési eljárás két fázisa ehhez hasonlóan épül egymásra.
Akkor kötelezettségszegési eljárásban mikor is szabhatnak ki uniós bírságot?
Ahhoz kétszer is az EUB elé kell kerülni az ügynek. Vegyük a mostani példát. A hazai kormányerő önkényes szabályokkal akadályozta meg, hogy a menedékkérőknek érvényesüljön a tisztességes eljáráshoz való joguk és a menedékjoguk. Az Európai Bizottság úgy találta, hogy ez ellentétes az európai joggal, ezért 2015. december 11‑én felszólító levelet küldött, a kormánynak, és elindította az kötelezettségszegési eljárást. Erre a kormány válaszolt, majd utána egy újabb bizottsági levélre ismét válaszolt. Azután megküldte a Bizottság az ún. indokolással ellátott véleményét, és csak mikor erre sem kapott kielégítő választ, akkor fordult az uniós bírósághoz 2018. december 21-én.
Az ítéletet 2020. december 17-én hozták meg. Ennél az első bírósági döntésnél még szó sem volt, szó sem lehetett bírságról.
Viszont EUB megállapította, mi az a négy terület, ahol a magyar államnak változtatnia kell ahhoz a hazai jogon, hogy megfeleljen az uniós szabályoknak, és ne roncsolja az uniós jogegységet.
A kormány azonban nem hajtotta végre az ítéletet, és ezért megkezdődött a kötelezettségszegési eljárás második köre. Itt is levelezés indult először, amelyben a Bizottság kifejtette, hogyan kellene Magyarországnak végrehajtani az EUB 2020-as döntését. A magyar kormány azonban ismét nem állt kötélnek. Ezért az Európai Bizottság 2022. február 21-én ismét az EUB-hez fordult, de most már nem az önkényes menekültügyi szabályok miatt, hanem azért, mert a kormány látványosan szembefordult az uniós jogrenddel, amikor elszabotálta az őt kötelező ítéletet. Ebben a „második” perben született ítélet múlt héten.
Mint látható, a kormányerőnek majdnem kilenc éve volt arra, hogy az uniós jognak megfelelő szabályozást alkosson (egyébként előtte ilyen volt a szabályozás, nem véletlenül nem indult kötelezettségszegési eljárás 2015 előtt), és elkerüljük a mostani katasztrofális bírságolási ítéletet.
Mi az a kétfajta bírság, amit a magyar államra kiróttak?
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) szerint ha az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette a uniós szerződésekből eredő valamely kötelezettségét, akkor az adott államnak meg kell tennie az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, azaz maradéktalanul végre kell hajtani a döntést.
A fentiekben leírtak szerint, ha az Európai Bizottság szerint az érintett tagállam ezt nem teszi meg, a Bizottság újra az EUB-hez fordulhat, hogy az a döntést nyíltan semmibe vevő tagállamra bírságot rójon ki. Ennek két fajtája létezik. Az egyik az ún. átalányössszeg – ez a már megvalósult jogsértés szankcionálja. A másik az ún. kényszerítő bírság – ez az ítélethirdetés napjától a jövőbeli jogsértésekre vonatkozik, napi összegként van megállapítva, és az elsődleges célja, hogy jogkövetésre, az ítélet végrehajtására sarkallja a tagállamot.
Miért kell ennyire sokat fizetnünk, ha az Európai Bizottság jóval kevesebbet kért?
A kormány emberei amiatt háborognak, hogy miért kell 200 millió eurós bírságot, valamint napról napra 1 milliós napi bírságot fizetni, ha ennél jóval kevesebbet kért az Európai Bizottság. Gulyás Gergely miniszter még arról is beszélt, hogy az EUB kötve van a Bizottság keresetéhez. Ez tévedés. Az uniós bíróságnak széles mérlegelési jogköre van annak eldöntésére, hogy bírságol vagy sem, s ha igen, akkor az mennyi legyen. Bevett gyakorlat, hogy az EUB a sokszorosát ítéli meg a kért bírságösszegeknek.
Az összeg megállapításánál az uniós bíróság különösen a jogsértések súlyosságát és időtartamát veszi figyelembe, valamint a tagállam fizetőképességét (nemzeti jövedelmét). A mi kormányunk esetében alig merültek fel enyhítő körülmények. Az első ítéletet lassan négy éve hozták meg, a jogsértő jogi helyzet fenntartása sok-sok tízezer ember alapvető jogait csorbította, a helyzet ezalatt tovább romlott, a kormány semmit nem tett a korrekcióért. Ezzel szemben úgy tett, mintha minden rendben lenne, sőt, egyes tisztségviselői kerek-perec kijelentették, hogy Magyarországnak nem áll szándékában változtatni az EUB által problémásnak talált gyakorlaton.
Az EUB azzal indokolta a példátlanul magas bírságokat, miszerint „jelen ügyben a kötelezettségszegés megállapítását eredményező jogi és ténybeli elemek összessége arra utal, hogy az uniós jog hasonló megsértése jövőbeni megismétlődésének hatékony megelőzése [...] visszatartó erejű intézkedés elfogadását kívánja meg”. Magyarán szólva, az EUB pontosan látta: a kormányt szép szóval nem lehet rábírni, hogy a négy évvel ezelőtti döntést végrehajtsa. A bíróságnak különös súllyal vette figyelembe azt is, hogy a 2020-as ítélet
„teljesítésének elhúzódó elmulasztása a jogállamiságon alapuló Unióban önmagában súlyosan sérti a törvényesség elvét és a jogerő elvét”.
Az, hogy a kormányerő szisztematikusan megsérti az uniós irányelveket, rendszerszinten megakadályozza a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való bármilyen hozzáférést, az lehetetlenné teszi nálunk a közös (menekültügyi, bevándorlási) politika egészének alkalmazását. Márpedig „az, hogy egy tagállam szándékosan kijátssza valamely közös politika egészének alkalmazását, az uniós jog precedens nélküli, rendkívül súlyos megsértésének minősül, amely jelentős mértékben veszélyezteti e jog egységességét és a tagállamok egyenlőségének [...] elvét”. Amennyiben bármelyik tagállam kivonhatja magát a közös szabályok alól, akkor nincsen jogegység az Unióban. Az emberi jogoknak is minden tagállamban maradéktalanul kell érvényesülniük. Ezentúl a magyar kormány magatartása „rendkívül súlyosan sérti a szolidaritásnak és a felelősségnek – a pénzügyi vonatkozásokat is ideértve – a tagállamok közötti igazságos elosztásának elvét”.
A példátlan és rendszerszintű jogsértés magyarázza tehát a példátlanul szigorú bírságot.
Ha ugyanis a többi tagállam azt látja, hogy az uniós szabályok büntetlenül megszeghetők azután is, hogy az EUB meghozta az ítéletét, akkor könnyen eljuthatnak arra a következtetésre, hogy nekik sem kell betartani a játékszabályokat. És ez nem csak a menekültügyre vonatkozik, hanem szétfeszítheti az egész uniós keretrendszert. Ha például a nettó befizető tagállamok elkezdik visszatartani a hozzájárulásukat az uniós költségvetéshez, a német vagy osztrák munkáltatók elkezdik diszkriminálni a Közép-Európából érkező munkavállalókat, a magyar társadalom is megérzi az uniós szolidaritás és együttműködés megsértésének következményeit.
A kormány azt mondja, hogy a 2020-as ítélet tömeges betelepítéshez vagy népességcseréhez vezetne, és a mostani ítélet ezt ismétli meg. Igaz ez?
Nem igaz. A mostani ítélet valójában a kormány jogállamisági teljesítményét értékeli, nem pedig a menedékjogi kártételét. De már a 2020-es ítéletet sem lehetett volna úgy értelmezni, hogy „az Európai Unió ránk akarja kényszeríteni migránstömegek befogadását”. Abból is csak az következne, ha a kormány végrehajtaná, hogy az állam nem jár el önkényesen a menedékkérőkkel, nem zsuppolja őket bármiféle egyéniesített vizsgálat nélkül Szerbiába, lehetőséget biztosít a tisztességes menekültügyi eljárásra, aminek része a jogi segítség és a felülvizsgálat lehetősége. Röviden az ítélet csak arról szólt: akár menedéket kap valaki, akár kiutasítják, azt egy tisztességes, átlátható eljárásban kell megtenni. Nem Magyarország az egyetlen határország az Unióban: Olaszország, Görögország, Lengyelország vagy éppen Románia is hasonló kihívásokkal küzd ezen a téren, és ha nem is problémamentesek az ottani menekültügyi rendszerek, ám ennyire nyíltan és drasztikusan egyik állam sem szegült ellen az uniós jognak.
Nekünk, magyar állampolgároknak is az az érdekünk, hogy ne a kormányerő politikai érdekei szabják meg, alakítsák egyedül az állam magatartását, hanem civilizált jogszabályok. Emellett a jogállam egyik alapkövetelménye, hogy a jogerős ítéleteket végre kell hajtani, az állam sem lehet kivétel.
De miért fáj az Uniónak és EUB-nek, ha nem engedünk be magyar területre migránsokat, akiknek nincsenek szabályos papírjaik?
Igaz, a mostani per nem erről szólt, hanem a 2020-as ítélet végre nem hajtásáról, mégis érdemes erről is pár szót ejteni.
Alapvető jog, hogy aki üldözéstől fél, az kérhessen menedéket. Az, hogy menedéket lehet kérni, nem jelenti azt, hogy a kérelmező automatikusan marad is Magyarországon. A kérelem után egy eljárás indul, amiben a kérelmező elmondhatja, mitől fél, miért nem tud visszamenni hazájába, és miért nem opció számára, hogy máshol kapjon védelmet. Ebben az eljárásban megállapítják a személyazonosságot is, ha papírok nélkül érkezett valaki, például ujjlenyomat vételével. A nemzetbiztonsági szolgálatok is megnézik, hogy veszélyt jelent-e egy kérelmező az országra. Röviden: egy tisztességes eljárás keretében kell megnézni, hogy valóban meg kell-e védeni azt, aki a védelmünket kéri.
Ha pedig valaki nem kér védelmet, de érvényes iratok nélkül tartózkodik Magyarországon, természetesen ő sem maradhat automatikusan, azonban őt nem menekültügyi, hanem idegenrendészeti eljárásban kell meghallgatni, és – ha a feltételek fennállnak – kiutasítani.
Ez így van minden jogállamban. Nem az a baj, hogy Magyarország őrzi a határt, hanem az, hogy tisztességtelenül, önkényesen és jogellenesen jár el mindenkivel, aki – sokszor önhibáján kívül – szabálytalanul lép be az országba.
Kinek a felelőssége, hogy ilyen példátlanul szigorú ítélet született?
Egyértelműen a kormányé.
Mit kellene tenni a kormánynak, ha gyorsan rendezni akarja a helyzetet, és nem akar sokáig napi bírságot fizetni?
A megoldás nagyon egyszerű lenne, hiszen működött már Magyarországon normális menekültügyi rendszer. A hazai jogrendszerben minden megvan, ami ismét jogállamivá tenné a menekültügyi és idegenrendészeti eljárást, de ezen rendelkezések alkalmazását a kormány – különböző átmenetinek titulált megoldásokkal – felfüggesztette. Vissza kell térni azokhoz a szabályokhoz, amik hosszú évekig garantálták a magyar menekültügy biztonságos és jogszerű működését, ezzel párhuzamosan pedig el kell kezdenünk felkészülni az uniós migrációs és menekültügyi paktum teljes, hatékony alkalmazására.