Az Európai Unió Tanácsa június 8-án elfogadta az új, közös európai menekültügyi rendszer két elemét. A kormány reakciója a hangulatkeltésre és féligazságokra, blődségekre korlátozódott. A valóság viszont az, hogy az Európai Unió egészének szüksége van egy új és hatékony menekültügyi rendszerre, amelyben azok, akiknek védelemre van szükségük, megkapják azt, akiknek pedig nem, azokat rendezett, emberséges eljárások keretében lehet ténylegesen hazaküldeni. Az alábbiakban 5 pontban magyarázzuk el, miről van szó, és mi várható a menekültügy terén.
Röviden:
a reform szükséges, az uniós döntéshozatal pedig a szabályoknak megfelelően zajlik;
a szolidaritás egy új, sok tagállam által régóta várt elem, ami nem azt jelenti, hogy más tagállamokból bárkit Magyarországra telepítenének;
az új szabályok jelentős része kifejezetten konzervatív („rendpárti”) szemléletű, felgyorsítja az eljárásokat, a határokra fókuszál, és megkönnyíti a kitoloncolást az Unióval szomszédos országokba;
a mostani magyar menekültügyi rendszer fenntarthatatlan, jogellenes, embertelen, és közvetlenül hozzájárul a szervezett bűnözés felvirágzásához;
Magyarországnak végre kell hajtania az uniós jogot, aminek megalkotásában maga is részt vesz.
1. A reformról és döntéshozatalról
A menekültügy és a migráció kezelése az EU alapító szerződései szerint az Unió és a tagállamok közös feladata. Ennek végrehajtására az Unió szervei különböző jogszabályokat alkotnak. A rendes jogalkotási eljárásban az Európai Bizottság készíti el a jogszabályok tervezeteit, amelyeket utána a tagállamok szakminisztereiből álló Tanács (teljes nevén az Európai Unió Tanácsa) és az Európai Parlament fogadnak el. A Tanácsban nincs szükség egyhangú döntésre, vagyis itt nem lehet vétózni.
Azt, hogy a már létező uniós joganyagot meg kell reformálni, senki nem vitatja. A Bizottság először 2016-ban tette közzé az új javaslatcsomagot, vagyis 7 éve zajlik a folyamat. Ez nem csak a villámgyors (és ennek megfelelően gyatra minőségű) magyar jogalkotással összehasonlítva hosszú idő, hanem az uniós átlagot is messze meghaladja.
A reform 2020-ban vett újabb lendületet, amikor a Bizottság részben új javaslatokkal állt elő, részben pedig átdolgozta a korábbiakat. A csomag számos, összefüggő jogszabályból áll, amelyek javarészt arról szólnak, hogy ki lehet menekült vagy oltalmazott, milyen szabályok szerint kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, hogyan kell kiutasítani a jogszerűtlenül tartózkodókat, illetve hogy melyik tagállam a felelős egy menedékkérő ügyében, és mi a teendő akkor, ha egy tagállam nagy migrációs nyomás alatt van. Ezekről bővebben 2020. októberében írtunk.
A júniusi tanácsülésen két jogszabályról, a menekültügy és a migráció kezeléséről szóló rendeletről, valamint a menekültügyi eljárásról szóló rendeletről szavaztak.
A tervezetek nagy része rendelet, vagyis minden tagállamnak egységesen alkalmaznia kell azokat, anélkül, hogy a nemzeti törvényekbe külön átültetnék őket.
2. A magyar helyzet fenntarthatatlanságáról
A magyar menekültügy évek óta tragikus állapotban van. A rendszert az embertelenség vezérli. 2015 óta eljutottunk oda, hogy pár jelentéktelen kivételtől eltekintve nem lehet menedéket kérni az országban. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha valaki jogszerűen érkezett az országba, és annak rendje-módja szerint felkeresi a menekültügyi hatóságot, a rendőrség megfoghatja, és minden további nélkül kidobhatja Szerbiába.
Ez történik mindenkivel, aki a déli határ felől lép az országba és menedéket kérne . Ahelyett, hogy egy tisztességes eljárásban lehetőséget kapna arra, hogy elmondja: miért kéri a védelmünket, hogyan jutott el ide, és miért nem volt maradása ott, ahonnan érkezett, a rendőrség gondolkodás nélkül mindenkit visszakényszerít a határkerítés külső oldalára. Ennek során nem egyszer súlyosan bántalmaztak is embereket, és nem egyszer gyerekek is hatósági erőszak áldozatai lettek. A Magyar Helsinki Bizottság számtalan, a magyar rendőrök által nem egyszer brutálisan megvert férfival, nővel és gyerekkel találkozott, közülük sokukat bíróságok előtt is képviselünk az állammal szemben.
Történik mindez úgy, hogy a magyar menekültügyi rendszer 2015 előtt évente akár több ezer ember kérelmét is fel tudta dolgozni. Nem hibamentesen, de képes volt arra, hogy felmérje: ki az, akinek védelemre van szüksége, és ki az, akit haza kell küldeni. Ehelyett most a magyar állam az embercsempészek és a szervezett bűnözés karjaiba löki a menekülőket. Ők pedig addig fognak menni, ameddig valahol valaki legalább esélyt nem ad nekik egy emberhez méltó életre.
Közös érdekünk ezért, hogy a menekültügy és az idegenrendészet megfelelően működjön, hiszen csak így lehet megvédeni azt, akinek védelemre van szüksége, és addig lehet ténylegesen hazaküldeni azt, aki nem maradhat. Az uniós reformnak pedig éppen ez a célja. Az alábbi két pontban így a júniusi tanácsülésen elfogadott két tervezetről írunk bővebben.
3. A szolidaritásról és a „kvótákról”
A menekültügy és migráció kezeléséről szóló rendelet tervezete a tagállamok egymás közti együttműködésének szabályait határozza meg. Az új rendelettervezet szélesebb körben foglalkozik ezzel a kérdéssel, mint a már létező uniós jog, ami csupán annak előírására terjed ki, hogy egy menedékkérő ügyének az elbírálása melyik tagállam felelőssége. Ez a híres-hírhedt Dublin Rendelet. Ehhez képest a migrációkezelési rendelet tervezetében fontos újdonság a szolidaritás elve, vagyis annak kimondása, hogy a tagállamoknak osztozniuk kell az Európába érkezőkkel kapcsolatos eljárások lefolytatásának, a menedékkérők ellátásának és azok befogadásának felelősségében, akik védelmet kaphatnak az EU-ban.
A jelenlegi rendszerben aránytalanul nagy felelősség nehezedik azokra a tagállamokra, ahol a menedékkérők először belépnek az EU területére. A legtöbbször ugyanis ezek lesznek felelősek a menedékérelmek elbírálásáért. Így a szabályozás a gyakorlatban azt jelenti, hogy 3-4 országra, a „frontországokra” hárul az Európába menekülő emberek túlnyomó többségének kezelése.
Ez a helyzet senkinek sem jó. Mivel a rájuk nehezedő migrációs nyomás jogszerű módon nem volt csökkenthető, az ennek kitett országok, például Görögország vagy Bulgária más utakon próbáltak kibújni a felelősség alól. Például továbbengedték az érkezőket anélkül, hogy regisztrálták volna őket, így hárítva át a felelősséget a többi tagállamra. A leggyakoribb jelenség talán mégis az, hogy szándékosan leépítették a menekültügyi rendszerüket annak érdekében, hogy oda ne lehessen visszaküldeni senkit.
A menekülők tehát vagy a frontországokban sínylődnek évekig, amíg egyáltalán oda juthatnak, hogy egyáltalán meghallgassák őket, vagy megpróbálnak eljutni más országokba. Ebbe az „utazásba” évente ezrek halnak bele.
Az új rendelettervezet a meglévő problémákat úgy próbálja orvosolni, hogy meghatározza a menekültügy közös európai kezelésének stratégiai eszközeit, illetve meghatároz egy részletes „szolidaritási mechanizmust” a migráció jelentette terhek megosztására. Emellett viszont érdemben nem változtat azon, hogy a kérelmek elbírálásért elsősorban az első belépés szerinti tagállamok felelősek.
A menekültügyi együttműködés tagállami koordinációjának kiindulópontja egy úgynevezett „szolidaritási vállalás alap” létrehozása. Ez azoknak az eszközöknek az összessége, amit az uniós országok a migrációval kapcsolatos terhek kiegyenlítésére, elosztására használnak fel. Az alapot minden évben a tagállamok töltik fel, azonban minden ország maga dönti el, hogy milyen módon kíván hozzájárulni ehhez. Ennek három módja van.
A menedékkérők tagországok közti elosztása, amivel a menedékkérők száma közvetlenül csökkenthető és növelhető az egyes tagállamokban.
A menekültügyi eljárásokkal és a határvédelemmel kapcsolatos projektekre adott közvetlen pénzügyi hozzájárulások.
Alternatív szolidaritási intézkedések, például technikai támogatás, létesítmények működtetésével kapcsolatos konkrét segítség.
Látható tehát, hogy egyáltalán nem igaz az, amit a kormány állít. Minden ország maga dönti el, hogy milyen módon kívánja kivenni a részét a szolidaritási rendszerből. A menedékkérők átvétele csak az egyik ezek közül. Ráadásul az ezt választó tagállamok még preferenciákat is meghatározhatnak. Például semmi nem tartaná vissza Magyarországot attól, hogy elsősorban keresztény menekülteket vegyen át más tagállamoktól (már ha valóban olyan fontos ez az ügy a kormánynak, mint ahogyan azt állítja).
Az alapban lévő eszközöket a „migrációs nyomás” illetve „komoly migrációs helyzet” alatt álló tagállamok használhatják fel. Azt, hogy melyik tagállamok minősülnek ilyennek, minden évben az Európai Bizottság dönti el, a rendeletben felsorolt szempontok figyelembevételével. Ilyen szempont például benyújtott menedékkérelmek és az országban tartózkodó elismert menekültek és oltalmazottak száma, a kiutasítások, illetve azoknak a személyeknek a száma, akik a kiutasításukat követően ténylegesen elhagyták az adott ország területét. A szolidaritási vállalásalaphoz minden ország a népességszáma és GDP-je alapján köteles hozzájárulni. Az új rendszer első évében legfeljebb 30 000 kérelmező ügyét lehet a szolidaritás keretében „újraosztani”, és ez a szám az alapja a pénzügyi hozzájárulásoknak és az alternatív eszközöknek is.
4. Az új menekültügyi eljárásokról
A másik, most elfogadott tervezet a menekültügyi eljárások szabályait fekteti le. Talán ezen a dokumentumon látszódik a leginkább, hogy a reformok alapvetően konzervatív, „rendpárti” irányba tolják el az uniós szabályokat, azonban a jelenlegi hazai helyzethez képest emberi jogi szempontból még ez is előremutató.
Az eljárási szabályok arról szólnak, mit kell tennie a tagállamok hatóságainak, ha valaki menedékkérelmet nyújt be. Minden kérelmet regisztrálni kell, azonban a jelenleginél több ideje lenne erre a hatóságoknak. A tervezet jelentősen növelné a határon lefolytatott eljárások szerepét. Akkor, ha egy kérelmező megfelelő iratok nélkül, a határon jelentkezik vagy az ország területére illegálisan lép be, akkor a határon lehet lefolytatni a teljes menekültügyi eljárást. Ekkor nem illeti meg a jog a menedékkérőt, hogy az ország többi részére menjen. Kötelező a határeljárást alkalmazni akkor, ha egy kérelmezőről kiderül, hogy félrevezette a hatóságokat, veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, vagy ha olyan országból származik, ahonnan a kérelmezők kevesebb, mint 20%-a kap védelmet.
Magyar viszonylatban ez azt jelentené, hogy a nálunk benyújtott menedékkérelmek döntő többségét a határon lehetne lefolytatni. Ha egy másik tagállamtól vesz át Magyarország kérelmezőt, akkor őt is el lehet helyezni majd a határ mentén, és vele szemben is határ-eljárást lehet folytatni, vagyis őket sem illetné meg a szabad mozgás az ország területén.
A kérelmezőknek kötelező együttműködni a hatóságokkal, és a lehető leghamarabb feltárni minden bizonyítékot, ami a rendelkezésükre áll. Ha ezt nem teszik, például nem jelennek meg a meghallgatáson, eltitkolják a valós személyazonosságukat, vagy más módon hátráltatják a hatékony döntéshozatalt, akkor egy új, nagyon komoly szakciót helyez kilátásba velük szemben a rendelet tervezete: a kérelem hallgatólagos visszavonását. Ez azt jelentené, hogy a hatóságok gyakorlatilag megszüntethetik a menekültügyi eljárást és kiutasíthatják (sőt, ténylegesen ki is toloncolhatják) őket.
Növekszik a biztonságosnak vélt harmadik országok szerepe, és jelentős újítás az úgynevezett uniós szintű biztonságos harmadik ország intézménye. Ez azt jelenti, hogy az Unió egésze eldöntheti, hogy egy olyan ország, ami nem tagállam, de amellyel egy kérelmezőnek kapcsolata van (például korábban élt ott, vagy lehetősége van arra, hogy ott kérjen menedéket), számára biztonságos, és oda kell mennie, nem kaphat menedéket az Unióban. Lehetővé teszi a rendelet tervezete azt is, hogy az Unió megállapodást kössön más országokkal, ezeket pedig automatikusan biztonságos harmadik országnak kell majd tekinteni. A sajtóhírek szerint Tunézia biztosan ilyen lesz, de várható más, észak- afrikai és balkáni országok biztonságos harmadik országgá minősítése is. Szemben a sokszor nem együttműködő származási országokkal, ide a kitoloncolás is lényegesen egyszerűbb lesz.
Összefoglalva tehát látható, hogy noha nem kerülheti ki majd egyik tagállam sem, hogy megvizsgálja a hozzá benyújtott menedékkérelmeket, ezeket főleg a határon, gyorsan teheti meg, és sok esetben küldheti majd el az embereket az Unión kívülre.
5. A jövőről
Az emberiség létezése óta mindig voltak menekültek. Egy demokratikus jogállamban azonban nem a pillanatnyi politikai hangulat dönt arról, hogyan bánunk velük, hanem kellően rugalmas, mégis kiszámítható, átlátható jogszabályok.
Az Európai Bizottság javaslatcsomagja messze nem tökéletes. Ha a mostani tervezetek válnak jogszabállyá, sok munkánk lesz a túlságosan gyors, a sérülékeny menekülőket nem kellően védő eljárásokkal. Látva azonban, hogyan nyomorít meg sokszor a terror elől menekülő nőket, gyerekeket és férfiakat a kormány mostani politikája, szilárd álláspontunk, hogy a javasolt jogszabályok Magyarországnak csak javulást hozhatnak.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy a tőlünk védelmet kérők ügyében egy átlátható, tisztességes eljárásban döntsünk, és ismerjük el őket menekültként, ha jogosultak rá. Ha pedig nem, akkor egy emberséges és gyors eljárás keretében tegyük lehetővé számukra a hazatérést.
Mindehhez a kormány részéről az európai reformfolyamatban együttműködésre és a szabályosan elfogadott jogszabályok betartására van szükség. A feszültség szítása és a hazug hangulatkeltés nem felelős magatartás.
Mi továbbra is a tisztesség, a jogállamiság és a kiszolgáltatott emberek oldalán leszünk – úgy, mint a Magyar Helsinki Bizottság alapítása óta mindig.
Benkő Eszter-Szekeres Zsolt