What have we done with our new freedoms after the transition? Are human rights still important in Eastern Europe? What explains the half-turn towards autocracy in these countries? Is there a social need for freedom, human rights, the rule of law and democracy 30 years after the regime change? András Bozóki, Thomas O. Melia, and Kim Lane Scheppele.
A fal leomlása maga volt a csoda, amihez képest fogható kevés történt az európai történelem vérzivataros évezredei alatt. Aki akkor élt, annak nem kell ezt bizonygatni, és talán azok is megéreznek valamit a szabadság kéjgázos kitöréséből, akik csak képekről, filmekből ismerhetik meg az akkor történteket.
A kormányerő 2010 óta úgy él alkotmányozó többségével, hogy megszünteti, eljelentékteleníti vagy megszállja a független intézményeket, és kiiktatja az autonóm szereplőket. Ezt komoly jogállamiság problémaként azonosította az Európai Bizottság.
Mióta a betegeskedő I. János Károly 2014-ben lemondott a trónjáról, egyre nagyobb botrányokba sodródik. Korrupció, kínos nőügyek, orvvadászatok híreivel kerül címlapra. Már családja és fia, a regnáló spanyol király is elhatárolódott tőle. Szánalmas pojáca lett. Így múlik el a világ dicsősége. Pedig egykoron fontos szerepet vállalt Spanyolország talpra állításában, és abban, hogy hazája a gazdag és demokratikus országok elitklubjában foglal ma helyet.
Bibó István életműve mellett a demokráciának és az egyénnek a hatalommal szembeni esélyei kaptak súlyt a gyűjteményben. Meg persze 1956. Mind kínosan érintették a Kádár-rezsimet. Az pedig különösen fájt neki, hogy a sokfelől érkező szerzők képesek voltak összefogni egymással.
1956 a totalitarizmus elleni elementáris lázadás volt, így a forradalom követelései szükségszerűen irányultak az emberi és polgári jogok vissza- és megszerzésére is.
A vidéki egyetemeken, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopronban, valamint a budapesti Műegyetemen már a forradalom kitörése előtt megfogalmazták a forradalom első számú követeléseit. Később ez utóbbi pontok lettek a legismertebbek és legfontosabbak.
A pártállami parlamentnek különösen űzött állapotban kellett az tennie, amit mindig is tett. Azaz a kormány által elé tett törvényjavaslatokat rendben megszavazni. Néhány képviselőben fel is horgadt az addig jól palástolt önérzet. De a többség előírásszerűen szavazta meg a pártállam végét jelentő törvényeket és a harmadik magyar köztársaság közjogi alapjait.
Az egyesülési törvény volt a törvények közt a második, amelyiket 1989-ben, a „csodák évében” elfogadott az utolsó pártállami parlament. Januárban még meg sem kezdődtek az egyeztető tárgyalások a hatalom és a rendszerellenzék között, az egyesülési törvény mégis kellően szabadságpárti volt ahhoz, hogy a lehetőség nyomán gombamód jöjjenek létre egyesületek, így a Magyar Helsinki Bizottság is.
Valódi lincshangulat uralkodott az ülésteremben. A kormánypárti képviselőket Moór Gyula, a legnagyobb valódi ellenzéki párt, a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt vezérszónokának beszéde ingerelte fel ennyire. Ez az a párt, amelyik nem hagyta szó nélkül a „kékcédulás választásokat”, azt, hogy a kommunisták igyekeztek elcsalni a választásokat. Az ellenzéki párt „jutalma” az lett, hogy az ő képviselőinek mandátumait vették el novemberben.
A gdanski Lenin hajógyár 27 éves villanyszerelőjeként már az 1970-es sztrájkbizottság tagja volt. A hatalom akkor a tüntetők közé lövetett, mintegy 80-an haltak meg. Lech Wałęsa börtönbe került. A következő évtizedet rendőri felügyelet, munkanélküliség, gyári munka és az ellenállás szervezése töltötte ki. A nyolcvanas években ezek a tapasztalatok aztán jól jöttek Wałęsának.
1947 nyarán a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert Svájcba indult üdülni. Jó barátja, Bay Zoltán fizikus, akivel a nyilasok és nácik ellen is egy oldalon harcolt, így fordult hozzá: – Albi, most ugye nem azért mégy el, hogy ne gyere vissza? Szent-Györgyi a szavát adta, hogy biztosan visszatér. Aztán nem így történt, legalábbis a hazautazás sokáig váratott magára. Igaz, rövidesen mégiscsak találkoztak, ha nem is itt, hanem Amerikában, merthogy a berendezkedő Rákosi-rezsim elől Bay is emigrálni kényszerült.
Az ENSZ demokráciának tekint minden országot, amelyik betartja az ENSZ alapelveit. Ez nagyjából olyan, mintha az ember definíciója csak annyi lenne, miszerint gerinces, érző lény lábakkal és szemekkel, hogy a mormoták és papagájok is biztosan beleértessenek. Ráadásul még rájuk is bíznák annak eldöntését, hogy embernek érzik-e magukat.
A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége az örökemlékezetű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól.
Demokratikus rendszerek nem léteznek tisztességes választások nélkül. Az 1947-es országgyűlési választások nyilvánvalóvá tették: a Magyar Köztársaság már nem parlamentáris respublika és nem jogállam többé. A permanens kommunista puccs egyik kulcseseményéről beszélünk. A „kékcédulás” csalásokról és más manipulációkról mindenki tudott, töméntelen bizonyíték állt rendelkezésre, de fékek és ellensúlyok hiányában, a kommunisták által megszállt állami intézmények közreműködésével éppenséggel a csalások leleplezőit büntették meg, és a csalók húztak hasznot az eljárásokból. Rossz világ jött a demokratákra.
Az NDK összeomlásához és a német újraegyesítéshez számos lépéssel jutottunk el. Egyik ezek közül a sopronpusztai–fertőrákosi páneurópai piknik volt, ahol a magyar politika és hatóságok előzékenységének köszönhetően mintegy hatszáz keletnémet menekülő tudott átjutni Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba, azaz NSZK-ba. A szabadság szimbolikus pillanata volt ez. A kezdeményezők szervezők civilek, politizáló civilek voltak. Ők adtak lendületet az eseményeknek.
A szabad, demokratikus és tisztességes parlamenti választásokkal, valamint az új Országgyűlés megalakulásával közjogi értelemben 1990 tavaszán megtörtént a rendszerváltás. Megalakulhatott a koalíciós kormány, amelyet Antall József, az MDF elnöke vezetett. Az ország új vezetői előtt hatalmas feladat tornyosult. Az emberi jogok mindenesetre valóban komoly esélyt kaptak arra, hogy üresen kongó deklarációkból kikényszeríthető alapjogokká erősödjenek.(Hangos változat, podcast itt.)
A lengyel példa ragadós volt. 1989 tavaszán már mind az MSZMP, mind az ellenzék oldalán egyre több szó esett valamiféle „nemzeti érdekegyeztetésről” az egyre mélyülő politikai és gazdasági válság kezelése érdekében, illetve a demokratikus átmenet előkészítésére. Március 30-án az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) levelet írt a pártvezetésnek, hogyan képzeli a tárgyalást. Április 8-án pedig az állampárt néhány szervezettel össze is ült, de az ellenzék fő erői távol maradtak. Nem kívántak besétálni a csapdába. Április közepére azonban az is világos volt már, nincs mire várni, az ország konstruktivitást és eredményeket akar.
A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?Fotók: Hegedűs Dániel– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.
Egy korábbi blogbejegyzésünkben érintőlegesen már foglalkoztunk a demokrácia értelmével és jelentőségével. Érdemes kicsit tovább boncolgatni a kérdést, hiszen a jelenlegi parlamenti működésmód radikálisan eltérő irányt képvisel az eddig megszokotthoz képest. Lázár János nyíltan kiállt az általa „többséginek” nevezett demokrácia modellje mellett: „[…] 1989-1990-ben sok-sok amerikai segítséggel egy, a parlamenti erők megegyezésén alapuló konszenzuális demokrácia jött létre Magyarországon. Viszont ez nem azt jelenti, hogy évtizedek múltán is csak ilyen típusú demokrácia működhet. […]. Ma úgy gondoljuk a Fideszben, hogy a többségi demokrácia hatékonyabb, gyorsabb és tisztább felelősségi viszonyokat teremt”. Lázár értelmezésében a többségi demokrácia azt jelenti, hogy a többség mindent visz, az aktuális politikai többség pedig arra kapott felhatalmazást, hogy szabad belátása szerint, a kisebbség konszenzusa, esetleg akár véleményének meghallgatása nélkül is szabályokat alkothasson. Ezt civilizált államokban a többség zsarnokságának nevezik, és nem többségi demokráciának. Jó okkal.
Gondoljuk gyorsan végig, mit is jelent a demokrácia? Egy demokratikus társadalomban a közügyek intézésében minden felnőtt ember egyenlő feltételekkel vehet részt, mindenki választhat és egyben választható. Az emberek között ugyan sok különbség van (másban hisznek és más képességekkel áldotta meg őket az Isten, a sors, vagy a véletlen), de azok nem indokolhatják azt, hogy egy felnőtt ember véleményét a politikai vitákban és a parlamenti választásokon semmibe lehessen venni, például neme, vallása, iskolai végzettsége, származása, vagyona vagy hasonló okok miatt. Voltak korok, amikor egyes társadalmi csoportokat kirekesztettek a közéletből, ezen ma már szerencsére túl vagyunk. Az elért egyenlőségből legalább annyi következik, hogy a törvények megalkotása során mindenkinek a véleményét és érdekét egyenlő tisztelet illeti meg. A demokrácia ennek az elvnek a politikai következményeit juttatja érvényre (annak hiányában pedig nem garantálná semmi azt sem, hogy Lázár János választójoggal rendelkezzen – ezt bizonyára ő maga sem kedvelné).
Ha ez így van, akkor önellentmondás azt állítani, hogy nekünk magyaroknak van egy demokráciánk, amelyben ugyanakkor a kisebbség érdekeit semmibe veheti a megválasztott többség. Olyannyira, hogy véleményét meg sem hallgatja, vagy döntéseinél nem veszi figyelembe. Ugyanis ebben az esetben a kisebbség véleménye és érdekei semmilyen figyelmet és tiszteletet nem kaptak a többség részéről. A demokrácia nem olyan, ami négyévente egyszer működik az országgyűlési választások napján, aztán el lehet felejteni. A demokrácia a rendszeres politikai választásokon túl igényli a demokratikus vitát a jogalkotásban, és feltételezi, hogy a többség nem veszi szisztematikusan semmibe a kisebbségbe szorultakat.
Félreértés ne essék, a kisebbség nem azonos a parlamentben helyet foglaló ellenzéki képviselőkkel: abba minden, a többségi véleménytől eltérő álláspontot képviselő ember beletartozik. Ne feledjük továbbá azt sem, hogy a többségi minőség a periodikusan ismétlődő parlamenti választások alkalmával, az éppen aktuális politikai véleménymegoszlásról készített pillanatfelvételen alapul. Ezért a többség összetétele és mérete egy választási cikluson belül is változhat, és gyakran változik is.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy demokratikus viszonyok között a többség (akár kétharmados, akár csak 51%-os) nem is kaphat korlátlan felhatalmazást a kormányzásra, mert a kisebbséget is magába foglaló teljes közösségért tartozik felelősséggel. Ebből a felelősségből pedig egyértelmű kötelezettség – ha tetszik, korlát – származik: az alkotmányos és emberi jogok nem sérthetők a többség által sem. De a korlátozott hatalom intézményes keretei sem számolhatók fel, mert így a többség nem lesz abban a helyzetben, hogy igazolni tudja: döntései kiállják az alkotmányosság próbáját. Az Alkotmánybíróság hatásköre ezért nem korlátozható egy valódi demokráciában, emiatt a demokrácia és az alkotmányosság szükségszerűen együtt járnak.
A kisebbség véleményének és érdekeinek többség általi következetes negligálása esetén a helyzet a kisebbség szempontjából ugyanaz, mintha egyetlen zsarnok uralkodna felette. A kisebbségnek teljesen mindegy ugyanis, hogy egy személy vagy a többség veszi semmibe az érdekeit, mindkettőt szükségszerűen önkénynek éli meg. Nem nehéz ezért belátni, hogy a többségi demokrácia lényegileg a többség zsarnokságával egyenlő.
Szerző: Pokerface