közpénzek

2022. december 9.
2021. november 3.

Mint Mórickának, a „közmédiának” is mindenről ugyanaz jut eszébe

„A Helsinki Bizottság nevű Soros-szervezet a hazai és lengyel jogállamiság helyzetéről tarthat előadást az amerikai kongresszusban” – adta hírül az önképe szerint „pártoktól független, objektív” közmédia. A hír igaz: eltekintve attól, hogy a Helsinki Bizottság nem Soros szervezete, hanem magáé a Kongresszusé, így nem előadást tart ma a Kongresszusban, hanem meghallgatást.

2012. október 17.

Dizájnbűn a kocsma falán

Vizuális környezetszennyezéssel és számtanpéldákkal küzd a rendőrség a bűnözés ellen. A bűnmegelőzés szokatlan formáit Borsodban vetik be.

[caption id="attachment_911" align="aligncenter" width="560" caption="A kocsmák falára szánt matrica. Négy tételben"][/caption]

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „komplex program keretében” a napokban olyan hírlevelet juttat el az iskolákhoz, amelyben többek között „szöveges matematikai példák keretében mutatja be a garázda jellegű bűncselekmények úgymond forintosított következményeit”. Egy törött orr például százezer forintot ér, ennyit kell befizetnie az elkövetőnek, ha felelősségét a bíróság jogerősen megállapítja.

Karinthy Frigyes hírneves „megfejthetetlen” matekpéldája így szólt: „Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el — mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa?” Na most, ennek mintájára akár ilyesmi feladatokra számíthatnak a barcikai, felsővadászi és ózdi nebulók:

Ha a büntetett előéletű T. Tibor fél óra alatt fél liter pálinkát iszik meg, míg a próbára bocsátott K. Sándor 6 decit. Hány dl-t isznak meg két óra alatt annak figyelembevételével, hogy fél óránként 15 százalékkal csökken az általuk elfogyasztott ital térfogata?

Esetleg: A megyei kórház traumatológiára kilenc sérültet vittek be. Közülük hármuknak csak kisebb sérülései keletkeztek, őket sürgősségi ellátás keretében látták el fejenként 12 000 Ft-os költséggel. Ők a rendőrség előzetes adatai szerint nem vettek részt a csoportos garázdaság bűntettét megvalósító cselekményben. A másik hat viszont igen. B. Péter, B. Zsigmond, B. Piroska kórházi költségei fejenként 46 500 forintra rúgnak, míg B. Alajost, K. Vazult és S. Nyéket fejenként 62 400 forint megfizetésre kötelezte az OEP. Összesen mennyi bevételre számíthatna a kórház a garázdáktól, ha képesek lennének kifizetni saját ellátásuk és a sértettek gyógykezelésének teljes költségét?

Középiskolában már valamivel fogósabb kérdésekre is mód nyílhat: N. Róbertre az első jogerős ítélettel csoportos garázdaságért 18 hónap letöltendő börtönbüntetést szabtak ki. Időközben a bíróság elítélte 1 év felfüggesztett fogházra lopásért, 6 hónapra tartásdíj elmulasztásáért, valamint 9 hónap letöltendő fogházra természetkárosításért is. Mekkora lesz N. Róbert összbüntetése figyelembe véve, hogy az utóbbi bűncselekményt az első jogerős döntés után követték el? (Btk.-t, számológépet használhatsz. Tollal, rostironnal írj!)

[caption id="attachment_912" align="aligncenter" width="560" caption="Naptárral az uzsorások ellen. Megáll az idő"][/caption]

Nem ez az egyetlen meghökkentő vonatkozása a – már az elnevezésében is borzongató – „Ital-Vita-Vitalitás” projektnek . Annak zászlóshajója, koronadísze, faltörő kosa ugyanis egy „képes regény”, amely egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a garázda elkövetőknek a büntetési tételek mellett „számolniuk kell az esetleges kórházi ellátás számláival is”.

Az öntapadós matricaként kocsmafalra is feltapasztható alkotás esztétikájában a borsodi bűnmegelőzési kiadványok négy éve indított, „közkedvelt” sorozatának legújabb darabja. Mint ismeretes, a szériát a 2009-es „uzsoranaptár ” nyitotta, amelynek rafináltan dilettáns, naivművészetet idéző grafikai megoldása hézagmentesen illeszkedett a kliséket példásan felmondó gondolatiságához. A 12 stációban elmesélt történet szerint –az ünnepeken kiköltekező család (boros palack az asztal alatt, üresen árválkodó ajándékdoboz) lelkiismeretlen uzsorásokhoz fordul, akik pénzt adnak a nyomorultaknak. Eleinte minden szép, habzsi-dőzsi, hejehuja, dínomdánom, még nyerőgépre is futja, de a következmények kiábrándítóak: vagyonvesztés, erőszak, rettegés. A házaspár egyre többet gondol a rendőrökre, míg végül testileg és lelkileg összetörve elmegy hozzájuk. (A közállapotokat jellemzi, hogy míg a roma jogvédők burkolt cigányozást véltek felfedezni a képeken, addig a széljobb meg azon kesergett, hogy az uzsorások feltűnően kopaszok, ráadásul keresztet viselnek.)

A szüzsé mindenesetre William Hogarth a Szajha útja c. rézkarcsorozatára emlékeztet, azzal a lényeges különbséggel, hogy míg az angol mesternél a csúcspontot követően töretlen hanyatlástörténetet láthatunk, addig a VisualPress Reklámstúdió alkotásának végén az összevert, vagyonukból kiforgatott szerencsétlenek „utolsó esélyeként” megjelenik a rendőri őrszoba: a hatóság segítségével jobbra fordulhatnak tehát a dolgok.

[caption id="attachment_913" align="aligncenter" width="560" caption="A szajha útjának a 6. képe. Végjáték"][/caption]

Más szériák is kikerültek a miskolci grafikai műhelyből, így például a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakról és legújabban a bódult állapotban elkövetett garázdaságról. Bár talán lett volna elég idő kigyakorolni a biztosabb vonalvezetést, ám a mostani mű is konokul ragaszkodik az előzőek stiláris megoldásaihoz. A garázda cselekmény a söntés elől indul. A csaposnő szomorúan tenyerei közé ejti fejét, üveges tekintettel néz maga elé, idegenül érzi magát durva környezetében. Nem is csodáljuk, mert eközben két vélhetően ittas férfi betyárul csépeli egymást, míg a harmadik már magatehetetlenül fekszik a földön. Ez a kép a csoportos garázdaságot illusztrálja, tehát korábban ő is verekedhetett. De mi az ő tettük a második képecskén láthatóhoz képest! Furkósbotot, kést (25 cm-es pengehosszúságút), villát, sarlót, sőt kapát, kaszát is bevetnek az ittas garázda személyek. Az alsó sorban pedig ott láthatók a szomorú következmények: a kórházi kezelés, amit ki kell fizetni, illetve a szabadságvesztés, amit meg le kell ülni.

A parányi, kb. 20x30cm-es „képes regény” mostantól a megye kocsmáit díszíti majd, valahol a „Hitel nincs!” felirat és a DVTK-poszter között. És ezzel érzékeltettük, mennyire gondoljuk hatékonynak a bűnmegelőzésnek ezt a formáját – valójában a kivitelezés minőségétől függetlenül. Azt reméljük, legalább nem került sokba. Ha mégis, számtanpélda még lehet belőle.

Zádori Zsolt