Történelmi alkotmányunk egyik legfontosabb alkotója volt a királlyal szemben megfogalmazott rendi, nemesi szabadság elismeréseként kiadott Aranybulla. Rendiség mér rég nincs, az államformánk köztársaság, mégis érdemes felidézni az ősöreg oklevelet. Időszerűségét az is adhatná, hogy az Alaptörvény szerint „rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Ez, beláthatjuk, nem könnyíti meg az alkotmánybírók dolgát. Mert ugyan mi köze lehet, mondjuk, az elfogadása idején kétségtelenül vívmánynak tekintett Aranybullának a lex CEU-hoz meg a most tárgyalt civil ellenes törvényhez? Nem sok. De azért (nem jogi, hanem politikai értelemben) egy kicsi mégiscsak lehet. Mert a maga idejében az Aranybulla is szabadság(jog)okról meg a főhatalom korlátozásáról szólt.

A nagy francia forradalmat (1789) követő években alaposan megnyirbálták a szabadságjogokat a Magyar Királyságban. A viszonylagos jozefinista sajtószabadságot – amikor gyakorlatilag korlátozás nélkül volt olvasható a francia felvilágosodás irodalma – felváltotta a cenzurális elnyomás. Magát a felvilágosodás szót is tilos lesz leírni. Egymást érik a konfliktusok az abszolutista államot képviselő cenzorokkal. A költő és lapszerkesztő Batsányi János (1763–1845) is ennek a fordulatnak esett áldozatul.

Immanuel Kant (1724–1804) – mint a felvilágosodás korában annyi más filozófus – enciklopédikus elme volt. Nem csak azért, mert, persze, elképesztően sokat tudott, de azért is, mert mindenről volt véleménye, legalábbis mindenhez hozzá akart szólni, rendíthetetlenül bízott az ítélőképességében. Így az sem véletlen, hogy a „königsbergi bölcselő” ma bogaras fickónak tűnne számunkra. Úgy képzelte például, a poloskák csak fényben szaporodnak, ezért soha nem engedte, hogy hálószobája spalettáját kinyissa hű szolgája, Lampe. Kant sem volt tehát mindenben tévedhetetlen. De az emberi jogi szemlélet megalapozásában elévülhetetlen érdemei voltak.

Szemérem elleni vétség miatt jogerősen 200 pengő pénzbüntetésre ítélték Tersánszky Józsi Jenő írót (1888–1969). A Budapesti Királyi Ítélőtábla szerint a vétséget irodalmi szövegével követte volna el, amelyet a Szép Szóban adott közre 1936-ban.

Egy ország csodálkozott rá múlt héten, hogy Gulyás Mártont és Varga Gergelyt megbilincselve, vezetőszáron állították bírái elé. Nem erőszakos bűnökkel vádolták őket, szökésveszélyre vagy ellenszegülésre semmi jel nem mutatott, mégis megbilincselték mindkettőjüket. Esetük nem egyedi, a hazai rendőrség rutinszerűen bilincsel meg olyanokat is, akiket nem kellene, vagyis nem szabadna. A strasbourgi bíróságnak világos sztenderdjei vannak, mi a jogszerű, mi a jogszerűtlen bilincselés. Ezek alapján akár Gulyáséknak is lenne keresnivalójuk az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB).Fotó: Index

Közérdekű információ indokolatlan visszatartása a véleménynyilvánítási szabadság jogellenes korlátozását jelenti – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítélet úttörő jelentőségű volt, mert a bíróság története során első alkalommal mondta ki, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának jogellenes korlátozását jelentheti közérdekű adatok bizonyos körének jogellenes visszatartása. A TASZ európai súlyú ügyben képviselte a polgárok szabadságjogát.

Egyre több hír jelenik meg arról, hogy néhány egyetemen tiltják az oktatóknak és egyéb alkalmazottaknak, hogy a CEU felszámolását célzó törvény ellen tiltakozzanak. Megtiltják nekik, hogy akár magánszemélyként, akár az egyetem feltüntetésével vegyenek részt a CEU melletti protest akciókban. Ez a gyakorlat álláspontunk szerint sérti az Alaptörvényben garantált szólásszabadságot, és ellentétes a Munka törvénykönyvével. Ezért ha bárki ellen az ügyben kifejtett véleménye miatt szankciót alkalmaznának, jó eséllyel indíthat sikeres jogi eljárásokat.

Kirs Eszter, a Helsinki Bizottság munkatársa egyben a Miskolci Egyetem jogi karának oktatója is. Tegnap százak részvételével szolidaritási tüntetést szerveztek a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett a borsodi megyeszékhelyen. Pilz Olivér és Majtényi László mellett Kirs Eszter is beszédet mondott. Ezt alant közöljük.Hegyi Szabolcs és Kirs Eszter, az esemény szervezői -- fotó: eszak.hu

Fia, az extravagáns Fela Kuti, akit az afrobeat megteremtőjeként és legnagyobb hatású figurájaként ismerünk, világhírű lett. Funmilayo Ransome-Kuti (1900–1978) azonban a maga jogán is kivívta a világ, különösen Afrika megbecsülését. Egészen kivételes életút az övé: nigériai fekete nőként előbb országa függetlenségéért küzdött, majd a nők egyenlőségéért, jogaiért. Kétszeresen is szabadságharcos volt.

A civil szervezetek készülő új törvényi szabályozása(1) felesleges,(2) megbélyegző,(3) önkényes,(4) megtévesztő,(5) kártékony,(6) hazug.

„Az ohioi bányában megbicsaklik kezed / A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet” – írta a Halotti beszéd c. versében Marai Sandor, pontosabban Márai Sándor. Az új emigrációs hullám kultuszműve 1951 nyarán keletkezett a Nápoly melletti Possilipóban. Az író akkor már 3 éve elhagyta hazáját – a kommunisták és a szovjet megszállók addigra már urasan berendezkedtek itt.

A kezdetektől kétségek övezték az észak-ír kiegyezést lehetővé tevő egyezményt, a bonyolult duális önkormányzati rendszer csak pillanatokig működött, mégis nagy jelentőségű a nagypénteki egyezmény. Esélyt adott a békés életre egy gyűlölettől régóta átitatott európai válságrégiónak.

Az izsáki rendőrőrsön belehalt sérüléseibe Bara József, egy előállított, lopással gyanúsított román állampolgárságú férfi. A kényszervallató rendőr vádlottakat két év múlva jogerősen 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélték. Magyarországon minden száz egyenruhás erőszak miatt tett feljelentésből csak évi 1–4 jut el a bíróságig.

Az Európa Tanács (ET) mindegyik tagállama aláírta az Emberi Jogok Európai Egyezményét, és ezzel kötelezettséget vállalt, hogy betartja az abba foglaltakat. Az egyezmény nem formális deklaráció, mert ahhoz több garanciális mechanizmus is tartozik. A legfontosabb: a strasbourgi bírósághoz fordulhat mindenki (akár egy állam is), akinek az egyik tagállam megsérti az emberi jogait, és az adott országban nem kap elégtételt. A szerződés fontosságát jelzi, ha valaki „kilép az egyezményből”, azzal kilép az ET-ből és az Európai Unióból is. Jellemző, hogy Görögország az „ezredesek uralma” alatt kilépett az ET-ből.

Valójában nem csak a ruandai, hanem a burundi államfőt is ezen a napon gyilkolták meg. Juvénal Habyarimana, Ruanda hutu elnöke és Cyprien Ntaryamira, Burundi hutu elnöke ugyanazon a repülőgépen ült, amelyiket két vállról indítható rakétával robbantottak föl Kigali, a ruandai főváros repülőterén. Politikai gyilkosság addig is gyakran történt arrafelé, amelynek sokszor volt következménye polgárháború és tömeggyilkosság. De 1994-ben a korábbiakhoz képest mérve is a pokol szabadult el, szűk száz nap alatt 800 ezer és egymillió fő közötti ruandait gyilkoltak le.

A politikai ellenfelei által később „malmesbury-i szörnyetegnek” titulált Thomas Hobbest (1588–1679) európai tanulmányútja és találkozása Galileivel győzte meg végképp arról, hogy életének fő hivatása a filozófia. A természetjogi gondolkodók – tehát az emberi jogok elméleti megalapozói – közül ő annyiban mindenképpen továbblépést jelentett elődeihez képest, hogy az állam hatalmát nem isteni vagy törvényből származtatta, hanem szerinte az emberek közti szerződésen alapul, tehát emberi alkotás.

Az 1956 után elítélt politikai foglyokat hónapokon át azzal etették, hogy 1960 tavaszán szabadulni fognak. Aztán az amnesztiát sokkal szűkebbre szabták. Ennek köszönhető, hogy míg a hírhedett ávó irányítói kiszabadultak, Bibó István például nem. Egyedülálló módon a váci börtönben tömeges éhségsztrájk tört ki. A hatalom zavarában visszahőkölt. De aztán nem visszakozott.

A hazai civil jogvédő szervezetek közül a Magyar Helsinki Bizottság vitt a legtöbb és legtöbbféle ügyet a strasbourgi bíróság elé. Eddig mintegy hetven perben képviseltük ügyfeleinket az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB). A lezárt perek háromnegyedében sikerült kártérítést elérni vagy ügyfeleinknek kedvező egyezséget kötni a magyar állammal. Képviseltünk külföldieket is, ügyfeleink nagy többsége mégis magyar állampolgár. Íme, ezek a legfontosabb, a panaszosoknak kedvező ítélettel vagy egyezséggel végződő pereink. Ezek tények – szemben a kormány és a kormánypárt „handabandájával”.

A reformkor idején még számos diszkriminatív intézkedés sújtotta a zsidó vallásúakat. Különadót, ún. „türelmi adót” fizettek, megyei állást nem kaphattak, városokban nem lehet házuk, vallásukat nem ismerték el. Az európai, elsősorban a brit példák nyomán az 1830-as években vetődik fel a magyar politikai osztályban az akkoriban negyedmilliós hazai zsidóság emancipációja és polgári jogaik megadása. A felsőtáblán az ifjú Eötvös József báró (1813–1871) volt az egyenjogúsítás legfelkészültebb és leglelkesebb támogatója. Eszméi elfogadására, a zsidók törvény előtti egyenlőségének kimondására 27 évet kellet várni.

A Belügyminisztérium kedden közleményben támadta a Magyar Helsinki Bizottságot. Egyben a tárca „érdeklődéssel várja” magyarázatainkat, miért is fordultunk a strasbourgi bírósághoz kilenc menedékkérő ügyfelünk érdekében. A felkérésnek nem tudunk ellenállni: íme, válaszunk.

Saját hazájában 15 évig volt menekült, hogy szabadulhasson, a Vatikán is megtagadta: Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érseknek nem mindennapi a „migrációs története”.

Ma lép hatályba a menekültügy új, jogtipró szabályozása. A hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére ezentúl tranzitzónás őrizetben tartják majd fogva lényegében az összes menekültet, gyerekeket, öregeket, kínzásáldozatokat, valamint azokat is, akik eddig nyitott táborban vagy magánszálláson várakoztak a menedékjogi döntésre. Összeszedtük, mi változik mától, és mi a Helsinki Bizottság gondja vele.

57 éve hirdette ki ítéletét az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság egy szovjet kém, Rudolf Ivanovics Abel ügyében. Őt egy nagyszerű, a jogállam iránt elkötelezett ügyvéd, bizonyos James B. Donovan (1916–1970) képviselte. Ő látható mai képünkön. Azóta, hogy a függetlenségi háború idején John Adams – a későbbi elnök – védte az 1774-es bostoni mészárlásban bűnös angol katonákat, egyetlen amerikai védőügyvédnek sem jutott még kevésbé népszerű ügyfél.

Kevés történelmi hősünk „rühellé a prófétaságot” annyira, mint tette azt II. Rákóczi Ferenc (1676–1735). Óvatosságra minden oka megvolt. Mégis – mint egy valódi antik drámahős – végzetét nem tudta elkerülni, és hazájától messze bujdosóként (menekültként) fejezte be földi pályafutását.

„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta Bartók Béla (1881–1945) haza egyik levelében 1945 júliusában. Ő soha már nem jutott haza, 1945 szeptemberében egy New York-i kórházban halt meg; hamvai 43 évvel később jutottak el Budapestre.

A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozzák a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.

A pápai hivatal által összeállított tiltott kiadványok jegyzékének, az Index librorum prohibitorumnak első hivatalos változatát 1559-ben adták ki. Ekkor már évek óta élt az a rendelet, amely az inkvizíció előzetes engedélyéhez kötötte a könyvek kiadását. A könyvnyomtatás és a reformáció terjedése azonban igencsak lerontotta a szabályozás hatékonyságát, a protestánsok magasról tettek a pápai regulákra. Ők saját cenzúrát működtettek.

Azért a katolikus országokban nagyon is számított az Index. Galilei főművét például tiltott könyvnek nyilvánították, és egészen 1820-ig Indexen is tartották.

Az eredeti Indexet a tridenti zsinat hamar átdolgoztatta, s bővítette, az új listát IV. Piusz pápa 1564. március 24-én a Dominici gregis custodiae Domino kezdetű pápai bullával tette közzé. Ez a bővített változat a jegyzékek előtt közölte az indexre tétel szabályait. Ez fontos különbség volt a korábbiakhoz képest, mert legalább ismertté váltak a játékszabályok. Nehéz dolog ugyanis a zsákba futás, különösen akkor, ha nem tudjuk, merre szabad, merre pedig tilos.

#emberijogikalendarium #emberijogok2017

Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely televan ma is időszerű társadalom-lélektani megfigyeléseivel.

A költő ellen több esetben indítottak pert, sokszor büntetőpert. Nem mindig irodalmi művei miatt, de mindig a szólásszabadságát vitatva. Az ún. „röpiratper” volt a harmadik, amikor bírái elé kellett állnia.

Egyike a történelem számos paradoxonának, hogy éppen a napóleoni zsarnokság alatt alkották meg és vezették be Franciaországban az első polgári törvénykönyvet. A Code Civil az első modern jogi kódex, amely egységesíti a joggyakorlatot, valamint világos, rendezett eligazítást nyújt a jogalkalmazónak és a polgárnak. A három év múlva már Code Napoleon néven futó törvény jogállami körülményeket teremtett, és megszüntette a bírói önkényeskedés lehetőségét. Leszámolt a jog titkos, misztifikált jellegével, a normák számon kérhetővé váltak, és már nem csak a beavatottak számára kínáltak eszközt céljaik eléréséhez. Az emberi jogokat törvényben rögzítették és bontották ki: a nép és a jog egymásra talált.

Midőn az amerikai polgárháború idején a hórihorgas Lincoln elnök találkozott a Tamás bátya kunyhójának aprócska szerzőjével, a legenda szerint így fordult hozzá: „tehát ez a kis hölgy csinálta ezt a nagy háborút”. Ez, persze, túlzás, de hogy amerikaiak tömegei érezték tovább már tűrhetetlennek embertársaik szabadságtól és méltóságtól való intézményes megfosztását, abban Harriet Elizabeth Beecher Stowe-nak (1811–1896) tényleg kulcsszerepe volt.

„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.

A szokásos pénteki miniszterelnöki interjújában a kormányfő ma mellőzte és meghamisította a tényeket, valamint sajátos konspirációs teóriával állt elő. Nem jó jel. Pedig a keddi strasbourgi ítélet nyomán biztosan át kellene értékelnie az elmúlt két év menekültügyi mesterkedését.Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko után jött a sorban. Senki nem tudhatta, önmaga sem, hogy utolsóként ő kapcsolja majd le a villanyt. Tulajdonképpen kész igazságtalanság, hogy éppen a legnívósabb szovjet főtitkár lett a csődgondnok. Gondoljunk csak bele, hogyan vezényelte volna le mindezt, mondjuk, a kései Sztálin vagy a kései Brezsnyev. Aligha vitatható, a világ jól járt Mihail Szergejevics Gorbacsovval (1931). Tipikus reformkommunistának indult, aki előbb volt kommunista, és csak aztán reformer, hogy aztán kulcsszerepet, egyenesen forradalmi szerepet játsszon a kelet-európai rendszerváltásokban.

A börtönzsúfoltság Magyarország krónikus emberi jogi problémája. Bár a legtöbb nyugati országban sikerült megoldani, ám nálunk ezen a területen is mintha a végzet lenne az úr. A strasbourgi bíróság a töméntelen panasz nyomán nem tűrte tovább az emberi jogok tömeges és rendszerszerű megsértését. Arra kötelezte a magyar államot, hogy haladéktalanul és érezhetően enyhítse a zsúfoltságot. A Magyar Helsinki Bizottságnak jelentős szerepe volt az embertelen bánásmód feltárásában.

Joseph McCarthy wheelingi beszéde (1950. február 9.), amely alatt egy papírt lengetve azzal vádolta meg a Külügyminisztériumot, hogy állományában 205 kommunista ügynök bújik meg, a mccarthysta hisztéria kezdőpontjának számít Amerikában. A vég kezdetét már nehezebb meghatározni, de a wisconsini szenátor jelképezte politika talán akkor került meredek lejtőre, amikor Edward R. Murrow (1908–1965) elindította „folytatásos” műsorfolyamát a kommunistaüldözés paranoiájáról és McCarthy hazugságairól. Az eseményt mint a sajtószabadság és a felelős média nagy pillanatát szokás ünnepelni. Nem is érdemtelenül.

Ezen a napon minden nőt ünnepelünk. Boldog nőnapot mindenkinek! Mi most Emberi jogi kalendáriumunkban a történelemformáló nőkről külön is megemlékezünk. A nőmozgalom és feminizmus nagyszerű és bátor alakjairól, akik elérték azt, hogy az emberiség egyik legnagyobb és legrégibb igazságtalansága kimondassék, és a nők egyenlősége kikényszeríthető, az állam által garantált emberi jog lehessen.

26 napot kellett előzetes letartóztatásban töltenie annak a nyíregyházi fiatalembernek, aki közreműködött az egyik debreceni drukker sálának elvételében. Rablás miatt ítélték el, igaz, nagyon enyhe ítéletet kapott. Mindez azonban ahhoz elég volt, hogy nagy álmáról, miszerint börtönőr legyen, egyelőre le kell mondania. Most Londonban szakácskodik.

A magyarok többsége ma is olyan, aki a vasfüggöny mögött született. E többség nagyobb része pedig még az államszocializmus időszakában hallott Winston Churchill „hírhedett fultoni beszédéről”, amely az akkori hivatalos kényszerértelmezés szerint „egyet jelentett a hidegháború meghirdetésével”. Valójában azonban nem a volt brit miniszterelnök hirdette meg a világrendszerek jó négy évtizedig tartó szembenállását. Ő pusztán arra vállalkozott, hogy leírja, értelmezze az európai helyzetet, és mozgósítsa a Nyugatot a szovjet terjeszkedéssel szemben. Félő volt ugyanis, hogy a korábbi roosevelti engedékenység fenntartása további lehetőséget kínál a sztálini despotizmusnak, a feneketlen étvágyú Moszkva bekebelezi Európát, és a kontinensen megszűnik a szabadság. Churchill fultoni beszédével csupán nyilvánvalóvá tette a veszélyt.

A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar (nemes) gyerekeket a császári tábornokkal ijesztgették. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan Haynau esetében sem volt így.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője szerint a magyar jogvédőknek egyre átpolitizáltabb közegben kell dolgozniuk, komoly nehézségekkel szembesülnek, megsértik alapvető jogaikat és szabadságukat, valamint azt a törvény adta lehetőségüket, hogy támogassák és megvédjék az emberi jogokat. Az ENSZ-dokumentum sürgeti, hogy készüljön akcióterv az alapjogok védelmére. Összefoglaljuk, mi is van az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának benyújtott jelentésben. 

Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és egyetlen országában sem kerülhetett volna forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertariánusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak.

A nagy orientalista, Vámbéry Ármin egyetlen gyermeke valójában nem február 28-án, hanem 29-én látta meg a napvilágot, csak hát nem akartunk vele kiszúrni mi is, ha már balszerencséje miatt csak négyévente ünnepelhette születését. De félre a léháskodással, igazság szerint Vámbéry Rusztemnek (1872–1948) mindenképp szerepelnie kell Emberi jogi kalendáriumunkban.

Ma meghallgatást tartott az Európai Parlament (EP) az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE). A téma az alapjogok magyarországi helyzete volt. A magyar kormányt Trócsányi László igazságügyi miniszter képviselte. A civil szervezetek képviselői között felszólalt Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke is.

Az Európai Bizottságnak (EB)  küldött levelet a Human Rights Watch és a Magyar Helsinki Bizottság. A levél tárgya a készülő új szabályozás, amely szerint gyakorlatilag minden menekülőt – gyerekeket, betegeket, kínzásáldozatokat is – mindaddig fogva tartanának, amíg jogerősen el nem bírálják a kérelmüket. Ráadásul a rendőrségnek olyan, az ország egész területére érvényes felhatalmazást adnának, hogy minden szabálytalanul belépő külföldit Szerbiába lökhetnének át. A két civil jogvédő szervezet közbelépésre kéri az EB-t.

Az etnikai közösségek kollektív büntetését vagy a szülőföld elhagyására kényszerítést már jó ideje tiltja a nemzetközi jog. Így volt ez az 1940-es években is. A háborút követően mégis milliókat fosztottak meg jogaiktól és kényszerítettek hazájuk elhagyására. Ennek a dicstelen történetnek az egyik fejezete a csehszlovák–magyar lakosságcsere, amely százezreknek okozott óriási szenvedést.

Kevesen érveltek annyira hatásosan a természetjogi megközelítés és az emberi jogok ellen, mint éppen ő. Mégis Jeremy Benthamnek (1748–1832) megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a szabadságjogok kiterjesztését és börtönállapotok javítását hasznosnak és így szükségszerűnek tekintjük.

Sajnos, van elég nap, amely nagyon is alkalmas a magyarországi kommunizmus rémtetteinek felidézésére. Ilyen például október 23. vagy november 4., 1956 legfontosabb emléknapjai; február 1., a Magyar Köztársaság napja; június 16., Nagy Imre és pertársai kivégzésének napja vagy éppen június 19., az utolsó megszálló szovjet katona távozásának emléknapja. Ezekkel együtt sem vitatható: Kovács Béla (1908–1959) tragédiájának felidézése is segít abban, hogy ne feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré váló törvénytelenséget.

A kistarcsai internálótábor a XX. századi magyar történelem egyik leghírhedtebb intézménye volt. Annak a területén működött a rendszerváltást követően egy idegenrendészeti szállás, amely országunk szégyene volt, és ahol elképesztő viszonyok uralkodtak. Hogy nem volt hosszabb életű, abban kulcsszerepe volt a Magyar Helsinki Bizottságnak.

A kormányt bírálni már akkor fontos szabadságjog volt, amikor a felségsértést, hűtlenséget még büntették. „A kormány nem akarja az örök váltságot, e kormány, mely csalárd álcát tévén ocsmány képére, kihúzta kilencmillió jobbágy pénzét, most csak azon fáradozik, hogy ezen kilencmillió által felingerelvén, annak körmei közül csak ő szabadítsa ki. Akkor jaj nekünk, mert szabad emberekből rabszolgákká alacsonyodtunk” – mondta Wesselényi Miklós 1834. december 9-iki beszédében. Azaz mondta volna, ha hinni lehet a besúgóknak. Merthogy a szatmári közgyűlésen az örökváltság, a jobbágyfelszabadítás fontos ügyében elhangzó szavait csak a nyomozati iratokból ismerhetjük.

Zrínyi Ilona apja kiváló katona, szenvedélyes török- és protestánspusztító volt, vagdalkozott, futtatott vitézül, mégis német- és Habsburg-gyűlölete okozta vesztét. Zrínyi Péter eleinte nélkülözhetetlennek tűnt a törökellenes háborúskodásban, és I. Lipót, az uralkodó többször kénytelen volt megbocsátani a zabolátlan nagyúrnak, de a Wesselényi-féle összeesküvést már nem úszhatta meg. Ilona anyja és testvére megháborodott, előbbi zárdában, utóbbi börtönben lelte halálát.