1989 csodája után sokan képzeltük, hogy a világ végérvényesen szakít korábbi esztelen gyakorlataival, így nem lesz több népirtás sem. Azonban a ruandai és a srebrenicai genocídium néhány éven belül ki kellett józanítsa az álmodozókat: a megváltás még távol, a történelem nem ért véget, „az emberfaj sárkányfog-vetemény” maradt továbbra is.
A Kongói Szabadállam mint a megvalósult földi pokol híresült el. II. Lipót belga király magánbirtokán hosszú időn át háborítatlanul folyhatott a helybeli lakosság brutális kizsákmányolása, megalázása, kínzása és legyilkolása. Abban, hogy a visszafogott becslések szerint 1,5–3 millió áldozatot szedő terrornak végül 1908-ban mégis véget vetettek, a nemzetközi nyomásnak is komoly szerepe volt. A közvélemény szemét azok a szakszerű és megrázó híradások nyitották fel, amelyek elsősorban Robert Casement diplomata-politikus (1864–1916) és Edmund Dene Morel (1873–1924) újságíró nevéhez köthetők. Utóbbi volt a belga felelősség-elhárítás elleni nemzetközi kampány motorja is. Bizony, külföldről támogatta a tömeggyilkosságok elleni harcot. Az ő születését ünnepeljük ma.
Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés volt a magyar államnak: nagy bajok vannak az előzetes letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.
„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartoznak a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítettek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje és új kormányzatot hozzon létre, amelyik olyan alapokon nyugszik és hatalmát oly módon szervezi meg, ahogy a legmegfelelőbbnek tűnik, hogy biztonságot és boldogságot teremtsen.” Egy sokat idézett részlet az Egyesült Államok alapítólevelének számító és az amerikai alkotmányt megelőlegező Függetlenségi Nyilatkozatból.
„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.
A kormány állítása szerint azért van szükség a civilellenes törvényre és a külföldről támogatott szervezetek különregisztrációjára, hogy az állampolgárok megtudják végre, kik finanszírozzák a civileket. Ehhez képest bár csak egyetlen napja van hatályban a törvény, és a Helsinki Bizottság még nem regisztrálta magát (figyelem, nem is fogjuk), a Magyar Idők máris címlapos anyagban ismerteti szervezetünk finanszírozási hátterét. Nem újságírói bravúrról van szó. A cikk egyetlen forrása a honalapunkon található a bíróságnak 2003 óta minden évben megküldött és a honlapunkon is publikált pénzügyi beszámolónk, amelyben nem csak a külföldi, de a hazai donorok, a támogatási összegek és célok is megtalálhatók. A napilap már többször írt finanszírozási hátterünkről, mint eddig is, most is a mi nyilvánossá tett adatainkból dolgozott.Ebből is látszik, hazugság, hogy a civil szervezetek finanszírozási háttere nem átlátható.
1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.
Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fenn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.
Ő volt az első iráni és az első muszlim nő, aki Nobel-békedíjat kapott. Sirin Ebádi nem sokáig örülhetett a 2003-ban kiérdemelt elismerésnek, mert hat év múlva hazája hatóságai elkobozták tőle, és emigrálnia kellett. Ma Londonban él. Egy újabb erős, független asszony az emberi jogi harcosok ligájából.
A menedékjog alapvető emberi jog. Sokszor szó szerint életet ment. Nemzeti hőseink sorsa is tanúsítja, az üldözöttek menedékjogának megtagadása vagy visszavonása tragédiákhoz vezet. Ma van a menekültek világnapja. Batthyányra, Kossuthra, Andrássyra, Nagy Imrére és Mindszentyre is emlékezünk. Mi itt a Helsinki Bizottságban továbbra is a menekültekkel vagyunk.
A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.
A Magyar Helsinki Bizottság azon dolgozik, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér. Támogatásoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy továbbra is magas színvonalú és ingyenes jogi segítséget tudjunk nyújtani a hozzánk fordulóknak; és hogy kiálljunk a demokrácia és a jogállam védelmében.
KERESKEDELMI ÉS HITELBANK ZRT.
10201006-50247961-00000000
PayPal fiókunkat a következő linken éred el:
Az 1%-ról az ügyfélkapun keresztül vagy postai úton tudsz rendelkezni. A kedvezményezettnek szánt rovatba mindkét esetben ezt az adószámot írd:
Köszönjük a támogatást!
A Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő szervezet, közhasznú egyesület, amely az emberi méltóságot védelmezi a jog és nyilvánosság eszközével. Segítséget nyújtunk menekülőknek, fogvatartottaknak és hatósági erőszak áldozatainak.
1989 – Alapításunk éve.
1994 – Ettől kezdve foglalkozunk hivatásszerű jogvédelemmel.
Határmegfigyelő megállapodásunk megerősítése: ORFK, UNHCR, Helsinki
Sokszor érezzük azt, hogy védtelenek vagyunk a hatalmas állammal szemben. Sokan közülünk (fogyatékossággal élők, romák, külföldiek stb.) még kiszolgáltatottabbak: gyakrabban éri őket diszkrimináció, vagy nem tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, mert például nincs pénzük ügyvédi segítségre, ha sérelem éri őket.
A Magyar Helsinki Bizottság azoknak segít, akiknek az állam megsérti az emberi jogaikat. Ügyfeleink: menekült, fogva tartott, diszkriminált emberek.
Az alapításkor mindössze néhány fős szervezetben mára több mint húszan – jogászok mellett orvosok, közgazdászok, szociológusok és újságírók – dolgozunk. Kezdetben elsősorban ingyenes jogi tanácsadással és képviselettel foglalkoztunk, ma már több területre kiterjedő, sokrétű, a kutatást és a szakmai képzést is magába foglaló jogvédő tevékenységet folytatunk.
A Magyar Helsinki Bizottság egy magyar egyesület. Szinte kizárólag magyarországi ügyekkel, az itteni hatóságok jogsértéseivel foglalkozik. Akkor mi közünk mégis Helsinkihez? Helsinki az emberi jogok és egy tekintélyes emberi jogi mozgalom védjegye. Európa és Észak-Amerika kormányai 1975. augusztus 1-jén írták alá a Helsinki Záróokmányt, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat.
A kommunista blokk országaiban ennek nyomán alakultak meg azok a nevükben a záróokmányra utaló öntevékeny csoportok, amelyek saját államaikon kérték számon az egyezményben garantált jogokat. A magyar csoport 1989-ben alakult elsősorban az első szabad parlamenti választás tisztességességének civil ellenőrzése érdekében, de a szervezet már az Alapító Nyilatkozatában a menekültügyi és a fogvatartási ügyeket jelölte meg fő tevékenységi területeként.
A Magyar Helsinki Bizottság működése és tevékenysége átlatható.
Egyesületünk pályázati forrásokból és magánadományokból tartja fönn magát.
(Hosszabb beszámolóért görgessen a lap aljára)
BEVÉTELEK
KIADÁSOK
A Magyar Helsinki Bizottság működése és tevékenysége átlátható. Egyesületünk pályázati forrásokból és magánadományokból tartja fönn magát.
Mérleg szerinti bevételek összesen: 457.417.709 ft
Mérleg szerinti kiadások összesen:410.014.910 ft
Részletes éves jelentéseink itt olvashatóak.
Holnap ünnepeljük a menekültek világnapját. 1951. június 20-án fogadták el a genfi menekültügyi egyezményt. Az ENSZ-tagállamok 2001-től, az aláírás 50. évfordulójától emlékeznek meg a menekültekről és a befogadókról. Az egyezmény első komoly próbája az 1956-os magyar forradalom eltiprása utáni tömeges menekülés idején volt. Összeállításunk híres menekült magyarokról szól. Többségükön még nem segíthetett a genfi egyezmény. Mert üldözöttek, nevezzük őket bujdosónak vagy menekültnek, mindig is voltak. Segíteni nekik mindig nemes dolog volt, 1951 óta már jogi kötelezettség is.
A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Kortársaink között az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számít, nincs olyan jelentős díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott.
Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.
A kelet-berlini munkásfelkelés olyan volt a kelet-európai kommunista blokknak, mint a Szovjetuniónak a kronstadti lázadás 1921-ben. Mindenki számára fontos tanulságokkal járt. A hatalmon lévők azzal szembesültek, hogy az új, elvileg magát proletárdiktatúrának nevező rezsim egyik legkomolyabb ellenfele éppen a városi néptömeg, leginkább a munkásság lehet. A társadalom pedig megtanulhatta, semmi kíméletre ne számítson, ha a rendszer alapjait támadja.
Nagy Imrét 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélték halálra. Másnap kivégezték. És mint egy sorstragédiában: a Legfelsőbb Bíróság éppen 1989. július 6-án, azon a napon rehabilitálta a forradalom miniszterelnökét, amelyiken meghalt Kádár János, aki – „a törvényes eljárásnak szabad folyást engedve” – mindent megtett azért, hogy Nagy Imrét kivégezzék.
A civileket megbélyegző törvény után közvetlenül az Országgyűlés elfogadta az új büntetőeljárási törvényt (Be.) is, amelynek megalkotásába a civilellenes törvénnyel ellentétben bevonták a nyilvánosságot. A Magyar Helsinki Bizottság is véleményezte a munkaanyagokat és a törvény tervezetét. Több olyan fontos változás várható a jövőre hatályba lépő törvénytől, amelyért évek óta dolgozik a Helsinki Bizottság.
Semelyik emberi hatalom nem lehet korlátlan. Sőt a hatalom korlátozása egyenesen hasznos a köznek – a Magna Charta régi története erre tanít bennünket. Négy évszázad is beletelt, mire megalkotása után a norma végre kifejthette áldásos hatását. Ma már az emberi jogi gondolat egyik ősforrásának szokás tekinteni.
A hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére a kormánytöbbség ma megszavazta a civilellenes törvényt. A magyar társadalom és a civil szervezetek ezt nem hagyhatják annyiban. Európai demokráciában az erős civil társadalom a demokrácia egyik fontos pillére, és nincs helye a civil szervezetek megbélyegzésének. Elmondjuk, ebben a helyzetben mit tehet a Magyar Helsinki Bizottság.
A magyar állami könyvcenzúrát az ellenreformáció a protestantizmus elleni védekezés hozta létre. A cenzúra II. József reformjáig legfőképpen vallásügynek számított. Protestánsellenes természetét sokáig meg is tartotta. A debreceni reformátusok 1719-ben lefoglalt bibliáinak elképesztő kálváriája jól példázza, hogy a vallási elvakultság állami segédlettel miféle igazságtalanságra és mekkora kártételre képes.
A kormánytöbbség vegye komolyan a Velencei Bizottság (VB) szakvéleményét. A civil ellenes törvényjavaslat felesleges és káros, valamint nem szolgálja az átláthatóságot. Esetleges elfogadása előtt komolyan át kell dolgozni a civil szervezetekkel történő egyeztetés figyelembevételével. Egy hét alatt ezt érdemben nem lehet megtenni: a parlament halassza el a jövő heti szavazást!Fotó: Járdány Bence
124 éve e napon a dél-afrikai Pietermaritzburg poros vasútállomása fontos esemény színhelye volt. Itt szállították le erőszakkal a vonatról az érvényes első osztályú jeggyel Pretoriába tartó Mohandász Karamcsand Gandhit, a fiatal Angliában végzett indiai jogtanácsost. Az incidens sorsfordító eseménynek bizonyult. Noha pálfordulásnak nem nevezhető, mégis határozott irányt szabott a XX. század egyik legeredetibb gondolkodójának és politikusának, a későbbi Mahatma Gandhi életútjának.
Spontán tüntetésnek fogalmilag nincs szervezője, így jogellenes szervezés címén nem indulhat eljárás gyülekezési jog megsértése miatt – derül ki világosan a strasbourgi esetjogból. Ehhez képest most egy érettségiző fiatalembernek azért kellett hatóság elé állnia, mert egy spontán csődületben a megafonba beszélve arra kérte társait, hogy menjenek arrébb száz métert. A fiút a Helsinki Bizottság képviseli a szabálysértési eljárásban.
A több mint hat éve tartó szíriai polgárháborúnak 8,4 millió gyerek áldozata van. Tíz 18 év alatti szíriaiból nyolc ilyen. Trauma, éhínség, szegénység, üldöztetés, sérülés és halál. Ők ma talán a világ legveszélyeztetettebb gyerekei. De mellettük, a háborús üldözötteken túl másokra is gondolnunk kell a mai napon. Kiszolgáltatott gyerekek a közelünkben is élnek.
Bartolomé de Las Casas (1474–1566) dominikánus szerzetes szenvedélyes vádirata, Az Indiák elpusztításának rövid leírása már 1552-ben megjelent Spanyolországban és utána is többször. (E kép egy későbbi kiadásból való.) Ehhez képest a zaragozai bíróság 1660. június 3-án úgy döntött, hogy a könyv többet nem árusítható. A törvényszék mindezt azzal indokolta: a népnek ártana, ha megismerné a spanyol katonák bestiális kegyetlenségét Amerikában, ráadásul nagy hiba lenne szétkürtölni a világnak. Mondhatni szokásos a fals érvelés. Megint nem a gaztettet, hanem annak kimondását marasztalták el.
A kezdetektől sokáig jelen volt a rassz szerinti diszkrimináció az amerikai állampolgárság elismerésének gyakorlatában. Látszólag túllépett ezen a szövetségi állam, amikor 1924-ben minden amerikai indiánnak állampolgárságot adott. A jogkiterjesztés azonban jogfosztást is jelentett, a törzsek elveszítették szuverenitásukat és részben autonómiájukat. Tíz év kellett hozzá, hogy valóban javulhasson az indián közösségek helyzete.
„Egy[etlen] ember sem kapott arra jogot a természettől, hogy másoknak parancsoljon. Égi adomány a szabadság, és az egyének mindegyikének – mihelyt elérte az öntudat fokát – jogában áll élnie vele.” Ehhez hasonló ma tán közhelynek ható megállapításokkal van telis tele a Nagy Francia Enciklopédia. Ez a nagyszerű vállalkozás nem terjedelme vagy tarkasága miatt számít példátlannak, noha a 35 kötet, a 18 ezer oldal, 3129 illusztráció és 75 ezer szócikk önmagában is tiszteletet parancsoló. És bár megkapóan részletes képet kapunk az 1751 és 1780 közti világról, még csak nem is a történeti értéke teszi „naggyá” az Encyclopédie-t, hanem a szellemisége, amely a felvilágosodás és korai liberalizmus legjobb gondolataiból táplálkozik. Úttörőnek számít azért is, mert a világnak az a kritikai megközelítése lép itt nyilvánosság elé, amely addig csak az (uralkodói és egyházi) hatalommal bújócskát játszva nyilvánulhatott meg.
„Amikor gyerekeket zárnak be a halálnak kitéve őket, egyszerűen az emberi szív legmélye is tiltakozik a brit uralom ellen.” E szavak a későbbi angol miniszterelnök, az akkor ellenzékben lévő David Lloyd George képviselőtől valók, aki élesen támadta az angol kormány háborúját Transvaal és Oranje, a két dél-afrikai búr köztársaság ellen. A hódító háborúnak akkor veszett el a támogatása brit földön, amikor kiderült, hogy Kitchener tábornok a nyakas búr gerillákat azzal akarja megtörni, hogy a tanyákat felperzseli, az otthon maradt asszonyokat és gyerekeket hatalmas sátortáborokba kényszeríti. Ezeket szokás az újkor első koncentrációs táborainak tekinteni.
Barátja, a Nobel-díjas Wigner Jenő a legnagyobb elragadtatással beszélt Szilárd Leóról (1898–1964), miszerint soha mással nem találkozott, aki nálánál csillogóbb elme lett volna, noha munkatársként Einsteint is elég jól ismerte… Szilárd zsenialitása minden tekintetben szokatlan volt. A legnagyobb könnyedséggel váltott a mérnöki tudományokról fizikára, majd biológiára és alkalmazott orvostudományokra. A probléma izgatta, nem a besöpörhető akadémiai elismerések.A tudomány mellett a másik életre szóló szenvedélye a politika volt. Lenyűgözte Platón utópikus állama, amelyet filozófusok irányítottak volna. Szilárd utópiájában a tudósok kaptak kulcsszerepet, mint olyanok, akik helyes irányba löködik a politikusokat. Szilárd Leó öntörvényűsége és csökönyössége nem csak az atombomba megépítésénél, de a nukleáris arzenál kontrolljánál is fontos szerepet kapott. Olykor meg akarta menteni a világot, máskor pedig meg akarta javítani.
Egy látszólag technikainak tűnő szabály, miszerint a letartóztatott polgárt késedelem nélkül bíróság elé kell állítani, hogy az döntsön a fogvatartás jogszerűségéről, alapvető változást hozott a jogrendszerekben, az egyén és az állam viszonyának megítélésében szerte a világban.
Felelősségből és emberségből elégtelenre vizsgázott a kormány a körmendi menekülttábor ügyében, amikor a szokatlan téli hideg idején is sátortáborban lakásra kötelezte a menedékkérőket. Ezt eddig is tudtuk, de most már bíróság is kimondta mindezt. Azóta az is kiderült: még az ombudsmant is megpróbálta megvezetni a menekültügyi hivatal, hogy jogszerűnek mímelje a nyilvánvaló igazságtalanságot és emberek kínzását.Januári képek a körmendi táborról
„Csurmában” nem jó lenni. Ahogyan „rabomobilban” sem. A körszállítás fokozott biztonsági kockázatot jelent a büntetés-végrehajtásnak, és az utaztatás során a fogvatartottakra is számos veszély leselkedik. Mindenki tudja, hogy mindezt legjobb lenne elkerülni. Mégis hétfőnként sok száz, esetenként 1500 rabot indítanak útnak, hogy „anyabörtönétől” akár a 100 km-nél közelebb lévő intézetbe is több mint 12–16 óra alatt kerülhessen át. A Magyar Helsinki Bizottság jelentése a rabok körszállítását járja körül.Fotó: 444.hu
Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott; a „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását; rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.
28 évvel ezelőtt egy pénteki napon bocsátották ki az alapítók a Magyar Helsinki Bizottság Alapító Nyilatkozatát. A dokumentum nem vert különösebb hullámokat, a rendszerváltás hónapjaiban a közvéleménynek sokkal nagyobb horderejű változásokkal kellett megbirkóznia. Naponta történtek hatalmas csodák, a miénk ezek között csak aprócskának számított. Egyesületünknek azonban nincs miért pironkodnia, már az alakulás idején sikerült olyan témákkal előállni, amelyekkel jogvédő munkánk során ma is foglalkozunk.
1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a homoszexualitás nem betegség. Azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. Bár az elmúlt évtizedekben több ország is nagyot lépett a meleg egyenjogúság terén, sok helyen még ma is komoly diszkriminációval kell számolniuk a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak, transzneműeknek, queer és interszexuális embereknek.
Magnus Hirschfeld (1868–1935), a meleg polgárjogi mozgalom úttörője tudós is volt, jelentős életművel. Jelmondata, a „Per Scientiam ad Justitiam”, azaz „tudománnyal az igazságért” is arról tanúskodik: a felvilágosodás optimista gyermeke volt. Úgy gondolta, a megismerés a balítéletek leghatékonyabb ellenszere: a kellően pallérozott, felvilágosított elme nem fordulhat például a nem heteroszexuális (meleg, leszbikus stb.) emberek ellen. Szomorú példák sorával ugyan ennek az ellenkezőjét is igazolhatnánk, mégis Emberi jogi kalendáriumunk mai hősének következetes, bátor és tényeken nyugvó jogvédői tevékenysége ma is példát mutat megvetett kisebbségek érdekében fellépő civil mozgalmaknak.
41 éve alakult meg a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezete, a Moszkvai Helsinki Csoport. A brezsnyevi szovjet diktatúra mindent elkövetett, hogy elhallgattassa az emberi jogok valódi hőseit, bebörtönözte, száműzte őket. De nem ők adták fel, a szovjet rendszer dőlt össze.
„Nemzetgazdasági, valamint demográfiai indokokból is szükséges élénkíteni az országba gazdasági céllal, keresőtevékenység folytatásával, valamint tudásalapú migráció érdekében beutazók körét és számát.” Mindezt nem Brüsszel ukáza, hanem az Orbán-kormány rendelettel kihirdetett migrációs stratégiája mondja. A magyar kormány most mégis vétóval fenyegeti az uniós fejlesztési stratégiát, amely lehetőségként tekint a jól menedzselt migrációra.
Nem igaz az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem törődött a határon túli magyarokkal. Ügyfeleink között nagy számban voltak határon túlról menekülő magyarok, akiknek ügyét akkor is felvállalta egyesületünk, amikor az első Orbán-kormány nem törődött velük.
A II. világháború 1945. május 9-re ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás lett az osztályrésze.
„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.
Cenzúra a XVIII. századi Angliában már nem létezett. De újságíró és más írástudó igen sokat kockáztatott azzal, ha megírta őszinte véleményét kormányról, bíróságokról vagy különösen az uralkodóról. A szerző igazságát sorok közé kellett rejteni. A bátor John Wilkes újságírónak (1727–1797), a North Briton laptulajdonosának a pere után köszöntött be a valóságos sajtószabadság Angliában.
John Collier-t (1884–1968) kevesen ismerik Európában. Nem így Amerikában. Fontos szerepet játszott az indián emancipációs küzdelmekben, és abban, hogy a „pozitív diszkrimináció” elvét átültették a gyakorlatba.
A sajtó szabadsága eminens közérdek. Sajtószabadság nélkül a többi szabadság sem létezik maradéktalanul, szabad sajtó nélkül nincsen valódi demokrácia sem. Erre az összefüggésre már nagyon korán és nagyon sokan ráébredtek. Nálunk például a reformkorban vált közkeletűvé, így nem csak a radikálisok követelése volt a cenzúrának, az előzetes kontrollnak az eltörlése, de a centralistáké és még a nemesi liberális fősodoré is.
Fogdazárkájából Demény Pált, az egyik legismertebb hazai kommunista vezetőt Péter Gábor, a politikai rendőrség irányítója barátságosan irodájába invitálja az Andrássy út 60.-ban. Mondván, rab és rabtartó, a munkásmozgalom régi harcosai nézzék és ünnepeljék közösen az „első szabad május elsejét” 1945-ben. Abszurd történet. Ma tán fel sem tudjuk fogni, az üres állami parádékkal szemben mennyire sokat jelentett ez az ünnep a szervezett munkásságnak. Egy elhúzódó emancipációs küzdelem fontos, erős, érzelemmel és tartalommal teli szimbólumává vált május 1.
„A totalitárius társadalom az egész modern civilizáció görbe tükre” – mondta Václav Havel. Van benne valami. Ahogyan abban is, hogy a totalitárius állam minden államok görbe tükre. A csernobili katasztrófa pedig a totális államot, jelesül a szovjet államot leplezte le, mint utóbb kiderült, visszavonhatatlanul. Még a demokratikus gondolkodású emberek közt is hódít az a nézet, hogy ugyan a totalitárius államok valóban ellenségei a szabadságnak, így az embereknek, és a zárt társadalmak „nyomasztóak” a polgároknak, de azért a diktatúrák bizonyos válsághelyzetekben, ilyenek a háborúk vagy a természeti, ipari katasztrófák, mégiscsak jobban teljesítenek. Csernobil ezzel az illúzióval is leszámolt.