Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”, hanem – túlzás nélkül – világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében. Az állam előbb megpróbálta eltitkolni a történteket, utóbb fatális véletlenként beállítani, de a faji gyűlölet motiválta erőszak és az, hogy a titkosrendőrség felülállhatott az emberi jogokon, a rendszer lényegét jelentette. És ezt a sowetói lázadás gyerekáldozatai és Biko halála után már nem lehetett tovább takargatni. Hiába a hidegháború meg a kereskedelmi érdek, Dél-Afrika elszigetelődött nyugati szövetségeseitől.
Friss kúriai ítélet mondja ki: nem jogszerű a bilincs használata, ha az előállított együttműködő, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy szökni akarna vagy ellenszegülne. Ehhez képest a Helsinki Bizottság három, később ártatlannak bizonyult ügyfelének azért kellett a strasbourgi bírósághoz fordulnia, mert – bár semmiféle ellenállást nem tanúsítottak – több órán át voltak hátrabilincselve, és mindezt a Kúria nem találta törvénysértőnek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ez ügyben születő ítélete segíthet a hazai jogértelmezés egységesítésében. Mert az mégsem járja, hogy attól függjenek valakinek az alapjogai, hogy pere melyik kúriai tanács elé kerül.
Holnap délelőtt ítélet születik a Európai Unió luxembourgi bíróságán az ún. kvótaperben. Szlovákia és Magyarország, a felperesek azt akarják elérni, hogy az Európai Bíróság (EB) mentesítse őket a szolidaritási kötelezettség alól. A Görögországban és Olaszországban lévő menedékkérők közül néhány száznak az eljárását kellene nálunk lefolytatni. A ma még biztosan meglévő kötelezettség egy többséggel elfogadott uniós döntésből fakad. Az ítéletet megelőző főtanácsnoki vélemény ugyan semmiben nem adott igazat a magyar és szlovák kormánynak, mégsem mondhatjuk biztosan, hogy holnap lesöprik majd a keresetüket. Összeszedtük, mi az, ami biztos a kvótaperben. S mi az, ami – legyen bármilyen az ítélet – nem fog változni a holnapi döntés után sem.
„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) a washingtoni menetnek tartott, sokat idézett beszédében („Van egy álmom”) 1963. augusztus 28-án. Ebben nem csak a faji diszkrimináció ellen emelte fel szavát, hanem a tűrhetetlen szegénység ellen is. King tiszteletes és társai ugyanis fundamentális emberi jogi problémának tekintették a strukturális szegénységet is. Nem véletlen, hogy a szervezők a tüntetésnek a „washingtoni menet a munkáért és a szabadságért” nevet adták.
Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. A forradalom egyik vezetőjeként távollétében halálra ítélték, s csak azért térhetett haza kegyelemből, mert elméje elborult, s néhány év múlva elmegyógyintézetben kellett meghalnia. Emberi jogi kérdésékben azóta is kevés patkoltabb felelős vezetője akadt ennek a nemzetnek, mint amilyen ő volt.
A francia forradalom emberi jogi deklarációja új fejezetet nyitott az emberi jogok történetében. A nemzetgyűlés által elfogadott norma már nem valamiféle ősi (szabad embereknek dukáló elő)jogokat kér számon az államon (az uralkodón), mint például a korábbi angol jognyilatkozatok, hanem annál tovább megy. A nyilatkozat szerint „az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogai” mindenkit, „az emberi társadalom összes tagját” megilletik. Ez az első hatóerővel bíró jogi norma, amely egyetemesnek tekinti az emberi jogokat, amelyek bárkit megilletnek, legyen az bármely ország polgára. A jogszabály már az elfogadás napján hatályba lépett és ki is nyomtatták. Jó nap az ünneplésre tehát ez a mai.
A két ember halálához vezető közúti baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba. Hüledezik a sajtó, forr az internet. Többen egyenesen a bíróságok végromlását látják igazolva a történtekben. Pedig a gyanúsítottat nem mentették fel, és nem is védekezhet szabadlábon. Jogerős ítélet nélkül börtönbe csak a legutolsó esetben zárunk embereket jogállamban. Nagy kár, hogy a bíróság viszont hallgat, hisz 2017 mégiscsak a közérthetőség éve a bíróságokon.
1960 márciusában a BM vizsgálati osztálya nyolc egykori Baross téri felkelő letartóztatására nyújtott be előterjesztést a Politikai Bizottsághoz: „bizalmas adataink szerint találkozóikon arról beszélnek, hogy ismét »kellene kezdeni valamit«. A nyugatnémetekben és egy atomháború kirobbanásában reménykednek.” A „bizalmas adatokat” valamikori társuk, a szintén Baross téri, immáron spion Harangi Zoltán szolgáltatta a BM-nek. Hármójukat, Hámori Istvánt, Kovács Lajost és Nickelsburg Lászlót aztán kivégezték az utolsó halálos ítéletet kimondó megtorló per nyomán.
A hugenottáknak, Kálvin János franciaországi követőinek kezdetektől nehéz dolguk volt a katolikus király vezette hazájukban. Nem egyszerűen korlátozták vallásgyakorlatukat, de megfélemlítésükre különbíróságot hoztak létre, sokukat eretnekként égették el az államvallásnak számító katolicizmus „védelmében”. A tridenti zsinat nyomán kibontakozó francia ellenreformáció II. Henrik 1559-es halála után tán eszközeiben némileg finomodott, de nem vált kifinomulttá. A vallásháború olykor jeges volt, máskor fortyogott, de ezen túl is sokszor lobbant fel. Véres leszámolások, mészárlások, förtelmes intrikák, hitszegések időszaka volt ez. Az ellenhitűvel szemben minden megengedhetőnek, sőt Istennek tetszőnek számított. Nem volt ez másképpen Európa egyéb tájékain sem. Ha szemléletes történelmi példát keresünk mély társadalmi krízisre vagy általános morális válságra, nem nyúlunk mellé, ha ezekre az „évtizedekre” (minimum 150 évre) esik választásunk.
A nagybeteg Antall József miniszterelnök utolsó nyilvános beszédében is hitet tett a Szent István-i örökség mellett, annak azzal a mozzanatával együtt is, hogy a „magyarság befogadó nemzet”. Ezek nem csupán nagy szavak voltak, de közvetlen következményei is voltak: hazánk befogadta a délszláv háborúk üldözöttjeit, menedékjogot adott nekik. Pedig akkor tízezrekről volt szó, nem százakról, mint most.
Joseph Beuys „nyugatnémet” képzőművész 1964-ben javaslatot írt az NDK vezetőinek: mivel a berlini fal túl alacsony, helyes lenne 5 cm-rel megemelni. Az is csavar volt a dologban, hogy a szintemelést úgy lehetne kivitelezni, miszerint a falat alulról emelik el a talajtól. Beuys javaslatát nem fogadták meg a keletnémet vezetők, viszont a berlini falat egészen 1989-as lebontásáig pénzt és fáradtságot nem kímélve „csinosítgatták”. Az 1980-as években a korábbi szimpla drótakadály helyén már egy 3,5 méter magas és 1 méter széles monstrum húzódott, ahol egy második fallal, árokrendszerrel, őrtornyokkal, kutyás határőrökkel és helyenként aknamezők létesítésével igyekeztek elrettenteni az esetleges határsértőket. Így válhatott ez a „műtárgy” a diktatúrák stupid kegyetlenségének örök szimbólumává.
A fizikustehetségként induló Jurij Orlovot 1956-ban kidobják a pártból és munkahelyéről, mert Sztálint és Beriját nyilvánosan gyilkosoknak nevezi. Így aztán Örményországban futhatott csak be tudományos karriert. 1973-ban nyílt levelet ír Brezsnyevnek a szovjet szellemi elmaradottság okairól, de nem ezért rúgták ki, hanem azért, mert megalapította az Amnesty International helyi csoportját.
A cigányokat sújtó jogtipró, előítéletekre alapozott, véres per tette eltökéltté II. Józsefet abban, hogy szigorúan korlátozza a vármegyék által könnyű kézzel osztogatott halálbüntetések végrehajtását.
Nem eléggé ismeretes, de Kölcsey Ferenc nem csak költőként, gondolkodóként és politikusként számít a legnagyobb magyarok közé, hanem jogvédőként is. Ebbéli tehetségét a kormánnyal szembeni perekben csillogtatta.
– Nem csak egyetlenegy vádlottnak kellene itt ülnie – mondta ítélete indoklásában Beszerdik Beáta 2015 nyarán. Az Ajkai Járásbíróság bírája vezette tanács társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettében marasztalta el K. Tamást. Őt egyedül. Több vádlott ugyanis nem volt. K. első fokon tíz hónap börtönt kapott felfüggesztve. Később a jogerős ítélet 15 hónap börtönre súlyosította a büntetést, a Veszprémi Törvényszék ugyanis a minősítést kibővítette a csoportos elkövetéssel.Merthogy a székesfehérvári fiatalember csak egyike volt azoknak, akik 2012. augusztus 5-én romák portáira támadtak, szidalmazták, fenyegették, majd megdobálták őket, köztük gyerekeket. Kövek, sittdarabok, vizes flakonok repültek. Leginkább a véletlennek köszönhető, hogy a 8 percen át tartó dobálásnak csak két sérültje volt. Merthogy a nagy erőkkel felvonuló rendőrök a helyszínen nem intézkedtek. Nem igazoltattak, nem emeltek ki senkit, a bejelentett, de erőszakossá váló rendezvényt nem oszlatták fel. K. Tamásnak pechje volt, a többiek viszont megúszták.Dömötör Norbert és Király Alfréd, akik a többi romához hasonlóan túszként rekedtek a Vásárhelyi utca portáin, úgy gondolták, nincsen ez rendben így. Jogállamban elfogadhatatlan, ha a rendőrség nem védi meg polgárait, ahogyan az is, hogy következmények nélkül marad a rasszista erőszak. Dömötör és Király a Helsinki Bizottsághoz fordult, segítsünk nekik, hogy igazukat jogi úton érvényesíthessék. Ügyfeleink komolyan vették a gyülekezési törvényt, amely kimondja, hogy ha a gyülekezési jog gyakorlása bűncselekményt vagy ennek elkövetésére való felhívást, emberek jogainak és szabadságának sérelmét valósítja meg, akkor azt a rendőrség köteles feloszlatni. Ha itthon nem is, de a strasbourgi bíróság – négy és fél évvel a történtek után – igazat adott nekik: a magyar állam szervei mulasztást követtek el velük és a devecseri roma közösség tagjaival szemben.
„Csodálatos tünet, hogy mily harmonikusan működtek együtt a védők. Eötvös [Károly] ti. igen jól osztotta ki a szerepeket. »Sándor, te fogod Schwarcot védeni« – mondta Funtáknak. »Berci, te Móriccal foglalkozol« – adta ki a jelszót Friedman számára. »Náci, te vagy a hullacsempész« [a megvádolt tutajosok felelőse] – parancsolt Heumannra. »Miksa, te foglalkozol a jogi résszel, úgyis fiatal vagy« – szólt hozzám. »Én pedig az egészet felölelem, és azt, amit kihagytok« – fejezte be a megállapodást.” Így emlékezik vissza Székely Miksa, a tiszaeszlári per egykori ügyvédcsapatának legfiatalabb tagja a történtekre. A harmónia nem mindig volt ugyan tökéletes, de a védők kétségkívül eredményesen végezték a munkájukat: mindegyik vádlottat felmentették a hazug vérvád alól. Komoly jogászi teljesítményről volt szó.Emberi jogi kalendáriumunkban kétszer foglalkoztunk már a nevezetes tiszaeszlári perrel. Az egyik posztunk a pernek és az antiszemita indíttatású jogfosztási kezdeményezéseknek a parlamenti vitáiról, a másik Eötvös Károly ügyvéd és politikus pompás jogi memoárjáról szól, amely felidézi a per izgalmas részleteit. Most az első fokú ítélet évfordulója lehetőséget ad arra, hogy az ügyvédi csapatról írjunk, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy a felkorbácsolt antiszemita közhangulat ellenére igazságos ítélet születhetett.
Ma 42 éves a Helsinki Záróokmány, amely lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának elindulásához. A nemzetközi dokumentumot nevezhetjük szervezetünk „névadójának” is. Ahogyan – nagyobb joggal – az ellenzéki Moszkvai Helsinki Csoportot is annak tartjuk, amely akkor szállt szembe a szovjet pártállammal, amikor az még erejének teljében volt. Ők jöttek rá először: az egyezmény, „ha számon kérik, megváltoztathatja Európát”.
Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek, akit ugyan nem végeztek ki vagy vetettek börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.
Amikor sokan még a nyugati politikusok közül sem vették komolyan, hogy az emberi jogok valaha is számítani fognak a szovjet blokkban, ő egyike volt azon keveseknek, akik 1976-ban megalapították a Helsinki-mozgalom első civil szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot (MHCS). Börtön, kényszermunka, internálás és emigráció lett osztályrészük. Ljudmila Alekszejevának is emigrálnia kellett, de 1989-ben személyesen is újra bekapcsolódott az orosz emberi jogi mozgalomba. Azóta se igen akad olyan jelentős vállalkozás, amelyben ne találkoznánk vele az első sorokban. Legyen az a nagyszerű Memoriál vagy a hősies Stratégia 31 nevű gyülekezési jogi kezdeményezés, ott van ő is, saját személyével is hitelesíti a tilatkozó akciókat. És persze 1996 óta ő vezeti az újjáélesztett MHCS-t is.
Sikertelen nemzetközi konferenciából akad számos a diplomáciatörténetben. Az egyik leghírhedtebb ezek közül az eviani, amely a náci Németországban az állam által kisemmizett és halállal fenyegetett zsidóknak a „kvóta szerinti” elosztását készítette volna elő. Európa és Amerika békés államai nem kértek a zsidó menekülőkből, nem tették lehetővé a szervezett áttelepítésüket, így kiszolgáltatták őket Hitler terrorjának.
A kereszténység és a menedékjog nyilvánvalóan szoros kapcsolatáról ismét érdemes szót ejteni Emberi jogi kalendáriumunkban is. Július 14. pedig nem csupán a nagy francia forradalom, de Szent Kamill emléknapja is.
Bob Geldof punk énekest annyira megindította a BBC-nek az etióp éhező menekültekről szóló riportja, hogy 1984-ben eldöntette, népszerű zenésztársaival karácsonyi gyűjtést szervez a szenvedőknek. Az alkalmi banda (Band Aid) egy kislemezzel rukkolt ki karácsonyra, amely elképesztő siker lett. Amerikában is követői voltak, és a USA for Africa, illetve Lionel Ritchie és Michael Jackson dala még nagyobb üzleti bevételt hozott. Geldof erre is rátronfolt, amikor 1985 nyarán Londonba és Philadelphiába egy ikerkoncertet szervezett, amelyen felvonult a popipar színe-virága, az akkori fiatalok és a hatvanas évek szupersztárjai is. Ezeknek az elkényeztetett, sokszor jogosan féktelen önzéssel vádolt művészeknek sikerült legalább egyetlen napra összerántani a világ tévénéző felét egy nemes ügy érdekében.
Mozgalmi, politikai tevékenységét 17 évesen ismerték el Nobel-békedíjjal. A pakisztáni „kislány” akkor már évek óta küzdött a lányok, asszonyok tanuláshoz fűződő jogaiért. Túlvolt már egy merényleten is, amelyben a tálibok megpróbálták meggyilkolni őt. Életveszélyes sérüléseiből felépülve továbbfolytatta küzdelmét. A szunnita muszlim aktivista angliai emigrációban hozta létre alapítványát, amely az eddig kirekesztettek tanulásai lehetőségét támogatja. Malála Júszafzai még csak ma lett húsz éves.
1989 csodája után sokan képzeltük, hogy a világ végérvényesen szakít korábbi esztelen gyakorlataival, így nem lesz több népirtás sem. Azonban a ruandai és a srebrenicai genocídium néhány éven belül ki kellett józanítsa az álmodozókat: a megváltás még távol, a történelem nem ért véget, „az emberfaj sárkányfog-vetemény” maradt továbbra is.
A Kongói Szabadállam mint a megvalósult földi pokol híresült el. II. Lipót belga király magánbirtokán hosszú időn át háborítatlanul folyhatott a helybeli lakosság brutális kizsákmányolása, megalázása, kínzása és legyilkolása. Abban, hogy a visszafogott becslések szerint 1,5–3 millió áldozatot szedő terrornak végül 1908-ban mégis véget vetettek, a nemzetközi nyomásnak is komoly szerepe volt. A közvélemény szemét azok a szakszerű és megrázó híradások nyitották fel, amelyek elsősorban Robert Casement diplomata-politikus (1864–1916) és Edmund Dene Morel (1873–1924) újságíró nevéhez köthetők. Utóbbi volt a belga felelősség-elhárítás elleni nemzetközi kampány motorja is. Bizony, külföldről támogatta a tömeggyilkosságok elleni harcot. Az ő születését ünnepeljük ma.
Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés volt a magyar államnak: nagy bajok vannak az előzetes letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.
„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartoznak a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítettek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje és új kormányzatot hozzon létre, amelyik olyan alapokon nyugszik és hatalmát oly módon szervezi meg, ahogy a legmegfelelőbbnek tűnik, hogy biztonságot és boldogságot teremtsen.” Egy sokat idézett részlet az Egyesült Államok alapítólevelének számító és az amerikai alkotmányt megelőlegező Függetlenségi Nyilatkozatból.
„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.
A kormány állítása szerint azért van szükség a civilellenes törvényre és a külföldről támogatott szervezetek különregisztrációjára, hogy az állampolgárok megtudják végre, kik finanszírozzák a civileket. Ehhez képest bár csak egyetlen napja van hatályban a törvény, és a Helsinki Bizottság még nem regisztrálta magát (figyelem, nem is fogjuk), a Magyar Idők máris címlapos anyagban ismerteti szervezetünk finanszírozási hátterét. Nem újságírói bravúrról van szó. A cikk egyetlen forrása a honalapunkon található a bíróságnak 2003 óta minden évben megküldött és a honlapunkon is publikált pénzügyi beszámolónk, amelyben nem csak a külföldi, de a hazai donorok, a támogatási összegek és célok is megtalálhatók. A napilap már többször írt finanszírozási hátterünkről, mint eddig is, most is a mi nyilvánossá tett adatainkból dolgozott.Ebből is látszik, hazugság, hogy a civil szervezetek finanszírozási háttere nem átlátható.
1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.
Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fenn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.
Ő volt az első iráni és az első muszlim nő, aki Nobel-békedíjat kapott. Sirin Ebádi nem sokáig örülhetett a 2003-ban kiérdemelt elismerésnek, mert hat év múlva hazája hatóságai elkobozták tőle, és emigrálnia kellett. Ma Londonban él. Egy újabb erős, független asszony az emberi jogi harcosok ligájából.
A menedékjog alapvető emberi jog. Sokszor szó szerint életet ment. Nemzeti hőseink sorsa is tanúsítja, az üldözöttek menedékjogának megtagadása vagy visszavonása tragédiákhoz vezet. Ma van a menekültek világnapja. Batthyányra, Kossuthra, Andrássyra, Nagy Imrére és Mindszentyre is emlékezünk. Mi itt a Helsinki Bizottságban továbbra is a menekültekkel vagyunk.
A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.
A Magyar Helsinki Bizottság azon dolgozik, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér. Támogatásoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy továbbra is magas színvonalú és ingyenes jogi segítséget tudjunk nyújtani a hozzánk fordulóknak; és hogy kiálljunk a demokrácia és a jogállam védelmében.
A Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő szervezet, közhasznú egyesület, amely az emberi méltóságot védelmezi a jog és nyilvánosság eszközével. Segítséget nyújtunk menekülőknek, fogvatartottaknak és hatósági erőszak áldozatainak.
1989 – Alapításunk éve.
1994 – Ettől kezdve foglalkozunk hivatásszerű jogvédelemmel.
Határmegfigyelő megállapodásunk megerősítése: ORFK, UNHCR, Helsinki
HOGY MIT JELENT AZ, HOGY JOGVÉDŐ VAGY EMBERI JOGI SZERVEZET VAGYUNK?
Sokszor érezzük azt, hogy védtelenek vagyunk a hatalmas állammal szemben. Sokan közülünk (fogyatékossággal élők, romák, külföldiek stb.) még kiszolgáltatottabbak: gyakrabban éri őket diszkrimináció, vagy nem tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, mert például nincs pénzük ügyvédi segítségre, ha sérelem éri őket.
A Magyar Helsinki Bizottság azoknak segít, akiknek az állam megsérti az emberi jogaikat. Ügyfeleink: menekült, fogva tartott, diszkriminált emberek.
Az alapításkor mindössze néhány fős szervezetben mára több mint húszan – jogászok mellett orvosok, közgazdászok, szociológusok és újságírók – dolgozunk. Kezdetben elsősorban ingyenes jogi tanácsadással és képviselettel foglalkoztunk, ma már több területre kiterjedő, sokrétű, a kutatást és a szakmai képzést is magába foglaló jogvédő tevékenységet folytatunk.
FŐ TEVÉKENYSÉGI KÖREINK:
a jogállam védelme
menekülők jogvédelme
rendőri tevékenység ellenőrzése
fogvatartottak jogainak védelme
MIÉRT SZEREPEL HELSINKI VÁROSA A NEVÜNKBEN?
A Magyar Helsinki Bizottság egy magyar egyesület. Szinte kizárólag magyarországi ügyekkel, az itteni hatóságok jogsértéseivel foglalkozik. Akkor mi közünk mégis Helsinkihez? Helsinki az emberi jogok és egy tekintélyes emberi jogi mozgalom védjegye. Európa és Észak-Amerika kormányai 1975. augusztus 1-jén írták alá a Helsinki Záróokmányt, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat.
A kommunista blokk országaiban ennek nyomán alakultak meg azok a nevükben a záróokmányra utaló öntevékeny csoportok, amelyek saját államaikon kérték számon az egyezményben garantált jogokat. A magyar csoport 1989-ben alakult elsősorban az első szabad parlamenti választás tisztességességének civil ellenőrzése érdekében, de a szervezet már az Alapító Nyilatkozatában a menekültügyi és a fogvatartási ügyeket jelölte meg fő tevékenységi területeként.
Holnap ünnepeljük a menekültek világnapját. 1951. június 20-án fogadták el a genfi menekültügyi egyezményt. Az ENSZ-tagállamok 2001-től, az aláírás 50. évfordulójától emlékeznek meg a menekültekről és a befogadókról. Az egyezmény első komoly próbája az 1956-os magyar forradalom eltiprása utáni tömeges menekülés idején volt. Összeállításunk híres menekült magyarokról szól. Többségükön még nem segíthetett a genfi egyezmény. Mert üldözöttek, nevezzük őket bujdosónak vagy menekültnek, mindig is voltak. Segíteni nekik mindig nemes dolog volt, 1951 óta már jogi kötelezettség is.
A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Kortársaink között az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számít, nincs olyan jelentős díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott.
Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.
A kelet-berlini munkásfelkelés olyan volt a kelet-európai kommunista blokknak, mint a Szovjetuniónak a kronstadti lázadás 1921-ben. Mindenki számára fontos tanulságokkal járt. A hatalmon lévők azzal szembesültek, hogy az új, elvileg magát proletárdiktatúrának nevező rezsim egyik legkomolyabb ellenfele éppen a városi néptömeg, leginkább a munkásság lehet. A társadalom pedig megtanulhatta, semmi kíméletre ne számítson, ha a rendszer alapjait támadja.
Nagy Imrét 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélték halálra. Másnap kivégezték. És mint egy sorstragédiában: a Legfelsőbb Bíróság éppen 1989. július 6-án, azon a napon rehabilitálta a forradalom miniszterelnökét, amelyiken meghalt Kádár János, aki – „a törvényes eljárásnak szabad folyást engedve” – mindent megtett azért, hogy Nagy Imrét kivégezzék.
A civileket megbélyegző törvény után közvetlenül az Országgyűlés elfogadta az új büntetőeljárási törvényt (Be.) is, amelynek megalkotásába a civilellenes törvénnyel ellentétben bevonták a nyilvánosságot. A Magyar Helsinki Bizottság is véleményezte a munkaanyagokat és a törvény tervezetét. Több olyan fontos változás várható a jövőre hatályba lépő törvénytől, amelyért évek óta dolgozik a Helsinki Bizottság.
Semelyik emberi hatalom nem lehet korlátlan. Sőt a hatalom korlátozása egyenesen hasznos a köznek – a Magna Charta régi története erre tanít bennünket. Négy évszázad is beletelt, mire megalkotása után a norma végre kifejthette áldásos hatását. Ma már az emberi jogi gondolat egyik ősforrásának szokás tekinteni.
A hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére a kormánytöbbség ma megszavazta a civilellenes törvényt. A magyar társadalom és a civil szervezetek ezt nem hagyhatják annyiban. Európai demokráciában az erős civil társadalom a demokrácia egyik fontos pillére, és nincs helye a civil szervezetek megbélyegzésének. Elmondjuk, ebben a helyzetben mit tehet a Magyar Helsinki Bizottság.
A magyar állami könyvcenzúrát az ellenreformáció a protestantizmus elleni védekezés hozta létre. A cenzúra II. József reformjáig legfőképpen vallásügynek számított. Protestánsellenes természetét sokáig meg is tartotta. A debreceni reformátusok 1719-ben lefoglalt bibliáinak elképesztő kálváriája jól példázza, hogy a vallási elvakultság állami segédlettel miféle igazságtalanságra és mekkora kártételre képes.
A kormánytöbbség vegye komolyan a Velencei Bizottság (VB) szakvéleményét. A civil ellenes törvényjavaslat felesleges és káros, valamint nem szolgálja az átláthatóságot. Esetleges elfogadása előtt komolyan át kell dolgozni a civil szervezetekkel történő egyeztetés figyelembevételével. Egy hét alatt ezt érdemben nem lehet megtenni: a parlament halassza el a jövő heti szavazást!Fotó: Járdány Bence
124 éve e napon a dél-afrikai Pietermaritzburg poros vasútállomása fontos esemény színhelye volt. Itt szállították le erőszakkal a vonatról az érvényes első osztályú jeggyel Pretoriába tartó Mohandász Karamcsand Gandhit, a fiatal Angliában végzett indiai jogtanácsost. Az incidens sorsfordító eseménynek bizonyult. Noha pálfordulásnak nem nevezhető, mégis határozott irányt szabott a XX. század egyik legeredetibb gondolkodójának és politikusának, a későbbi Mahatma Gandhi életútjának.
Spontán tüntetésnek fogalmilag nincs szervezője, így jogellenes szervezés címén nem indulhat eljárás gyülekezési jog megsértése miatt – derül ki világosan a strasbourgi esetjogból. Ehhez képest most egy érettségiző fiatalembernek azért kellett hatóság elé állnia, mert egy spontán csődületben a megafonba beszélve arra kérte társait, hogy menjenek arrébb száz métert. A fiút a Helsinki Bizottság képviseli a szabálysértési eljárásban.
A több mint hat éve tartó szíriai polgárháborúnak 8,4 millió gyerek áldozata van. Tíz 18 év alatti szíriaiból nyolc ilyen. Trauma, éhínség, szegénység, üldöztetés, sérülés és halál. Ők ma talán a világ legveszélyeztetettebb gyerekei. De mellettük, a háborús üldözötteken túl másokra is gondolnunk kell a mai napon. Kiszolgáltatott gyerekek a közelünkben is élnek.
