család

2021. augusztus 23.

Napi 9 perc havi majdnem 20 ezerért nem oldja meg a rabok visszailleszkedését

Béla bekerülése óta a család Katalin fizetéséből él, ami fedezi azt is, hogy telefonon tudják tartani a kapcsolatot. A telefonálás költsége, ha mobilszámot hív, 75 forint percenként. Ha él a számára biztosított heti összesen 65 perc telefonálási lehetőséggel, az hetente 4875 forint, ami egy hónapra 19500 forintba kerül.

2012. február 17.

„Én már itt vagyok otthon!”

Bouba, a 38 éves szenegáli kereskedő, 2003 óta él hazánkban. Dr. Pohárnok Barbarával, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjével együtt küzdöttek azért, hogy ne toloncolják ki az országból, és magyar feleségével együtt nevelhessék fel két kislányukat. Sorsukról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntött. Kisfilmünkből megismerhetik a család történetét.

<iframe src="http://player.vimeo.com/video/34027720?title=0&amp;byline=0&amp;portrait=0" frameborder="0" width="400" height="300"></iframe>

Apa velünk marad? from Magyar Helsinki Bizottság on Vimeo.

Kíváncsiak voltunk, hogy a film elkészítése óta mi történt a családdal, megváltoztatta-e az életüket a hivatal döntése.

Bouba - aki egyre folyékonyabban beszél magyarul - elmondta, hogy annak örültek a legjobban, hogy az öt évre kapott tartózkodási engedély birtokában végre elmehettek Horvátországba egy kései nászútra a feleségével és a kislányaival. Korábban, útlevél hiányában ugyanis nem hagyhatta el az országot.

Bouba szerint kifejezetten jó, ha egy fehér és egy fekete ember összeházasodik. A család számára nem a bőr színe a fontos, hanem hogy a gyerekek mindkét szülő kultúráját megismerjék és elfogadják. A két kultúra találkozásának előnyei közé tartozik, hogy a fontosabb keresztény és muzulmán vallási ünnepeket egyaránt megtarthatják, így a karácsony és húsvét mellett, a ramadánt is együtt ünnepli a család. A kislányok értenek franciául, vannak afrikai mesekönyveik, és édesapjuk szenegáli dalokat és verseket is tanít nekik.

Bouba felesége már egyetemista korában is érdeklődött az afrikai kultúra iránt. Elmesélte, hogy bár kezdetben voltak az eltérő gyereknevelési szokások miatt nézeteltérések, ezeket sikerült tisztázni: van, amiben a magyar és van, amiben a szenegáli szokásokat követik.

Boubát - elmondása szerint - lényegében befogadták vidéki lakóhelyükön. Ha a lányaival kimegy az utcára, még ma is sokan megkérik, hogy lefényképezhessék őket, vagy legalább megtapinthassák a hajukat. Tapasztalata szerint azok fogadják el jobban a más kultúrából érkezőket, akik többet utaztak és ismerik a körülöttük lévő világot. A kislányokat sem érte eddig hátrány, nem volt negatív tapasztalatuk a bőrszínük miatt, és édesanyjuk reméli, hogy ez így is marad. Igyekeznek más, hasonló családokkal is kapcsolatot tartani, hogy a lányok is könnyebben elfogadják, hogy az emberek sokfélék.

„Szenegál gyönyörű ország” - kezdi hazájáról szóló beszámolóját Bouba, azonban gyorsan hozzáteszi, hogy számára lehetetlenné vált ott élni. A folyamatosan az elszakadásáért küzdő, déli, Casamance országrészből származik, ahol állandóak a hadsereggel folytatott, napi szintű összecsapások. A hozzá hasonló kereskedőktől rendszeresen elveszik az áruikat, és megverik, vagy egyszerűen megölik őket. Már több százan kényszerültek elmenekülni a térségből. Bouba nem gondol a visszatérésre, boldog, hogy megmenekült és Magyarországon élhet a családjával. A gyerekeknek sokszor mesél a szülőföldjéről és arról, hogyan élnek ott az emberek.

Bouba következő célja a magyar állampolgárság megszerzése, ennek érdekében folyamatosan és kitartóan fejleszti nyelvtudását. „Itt vannak a lányaim, itt van a feleségem, én már itt vagyok otthon”- zárja a beszélgetést.