Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, be kell fejezni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell a kutatásnak lennie. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.(Hangos változat, podacast itt.)
A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás jutott osztályrészül.(Hangos változat, podcast itt.)
„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.(Hangos változat, podcast itt.)
Az Országgyűlés kormánypárti többsége szerint az Isztambuli Egyezmény hazai jogrendbe iktatása ellentétes lenne a magyarok többségének akaratával és érdekével. Egyébként is szükségtelen. Ez nem igaz. A kormányerők évek óta boszorkányüldözést folytatnak a nők védelmére hivatott egyezmény ellen, amit egyébként a kormány is aláírt 2014-ben. A héten elfogadott politikai nyilatkozat újabb példája a politikai cinizmusnak. Sem a valóság, sem a veszélyben lévők nem számítanak. Nekünk itt a Magyar Helsinki Bizottságnál igenis számítanak.
„Rosszkor volt rossz helyen. Csak segíteni akart, nem is gondolta, hogy belerántják a bajba.” Amikor elvitték, alaposan megdolgozták, bántalmazták, hónapokig aszalták egy koszlott cellában az egyik vidéki börtönben. Aztán átvitték egy másikba a fővárosba. Nem látogathatták. Közben a felesége megszülte a harmadik gyerekét. Az asszony nem jött ki az anyósával, meg voltaképpen senkivel se a családból. Nagyon kellett volna a segítség, meg a pénz is. De börtönből hogyan lehetett volna pénzt szerezni, főleg, hogy lefoglalták a vagyont? Aztán a feleség megcsalta. Legalábbis így hitte, és tényleg sok volt az árulkodó jel. Miután bizonyítékok híján a börtönből kiengedték, még hónapokig nem hagyhatta el Pestet. Aztán amire hazamehetett Nógrádba, végképp összeomlott a házasság. Nem egy mostani rabosított ügyfelünk sztorija ez, bár típustörténetnek mondható, de a pórul járt fogvatartott ez esetben Madách Imre (1823–1864), irodalmunk klasszikusa.(Hangos változat, podcast itt.)
Cenzúra a XVIII. századi Angliában már nem létezett. De újságíró és más írástudó igen sokat kockáztatott azzal, ha megírta őszinte véleményét kormányról, bíróságokról vagy különösen az uralkodóról. A szerző igazságát sorok közé kellett rejteni. A bátor John Wilkes újságírónak (1727–1797), a North Briton laptulajdonosának a pere után köszöntött be a valóságos sajtószabadság Angliában.(Hangos változat, podcast itt.)
Vajon a rendőr, ha igazoltat vagy szondáztat, mennyire jöhet közel? Mi van, ha nincs a rendőrön védőfelszerelés? Biztosak lehetünk-e abban, hogy sterilek az eszközök, amiket használ? A lényeg: a rendőrség álláspontja szerint a szondák sterilek, és nyugodtan megfújhatjuk őket. Az viszont nem választás kérdése, hogyha megállít a rendőr, akkor maszk nélkül is közel jöhet. A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatója.
Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János, Dernői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchenyi György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Tibor, Zilahy Lajos – ők 59-en tiltakoztak a rasszista, jogegyenlőséget sárba tipró I. zsidótörvény ellen.(Hangos változat, podcast itt.)
John Colliert (1884–1968) kevesen ismerik Európában. Nem így Amerikában. Fontos szerepet játszott az indiánok/őslakos amerikaiak emancipációs küzdelmében, és abban, hogy a „pozitív diszkrimináció” elvét átültették a gyakorlatba.
A sajtó szabadsága eminens közérdek. Sajtószabadság nélkül a többi szabadság sem létezik maradéktalanul, szabad sajtó nélkül nincsen valódi demokrácia sem. Erre az összefüggésre már nagyon korán és nagyon sokan ráébredtek. Nálunk például a reformkorban vált közkeletűvé, így nem csak a radikálisok követelése volt a cenzúrának, az előzetes kontrollnak az eltörlése, de a centralistáké és még a nemesi liberális fősodoré is.
Mikor az első valóban szabad Országgyűlés elnökévé, így a köztársaság ideiglenes elnökévé választották, még nem igazán ismerte az ország. Pedig akkor már egy fordulatos, sűrű kelet-európai életpálya állt mögötte. Azt lehetett sejteni, hogy strapabíró, a demokrácia, a társadalmi párbeszéd és az emberi jogok iránt elkötelezett államfője lesz Magyarországnak. Az is lett. Azt azonban csak idővel tanulhattuk meg tőle, hogy bizony, igenis lehet más a politikus. Lehet úgy szilárd, hogy nem gátlástalan, és származhat méltósága varázsos, karizmatikus személyiségéből is, nem pusztán a ráruházott hatalomból. „A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan” – mondta még gyakorló politikusként. Göncz Árpáddal (1922–2015) a magyar demokrácia a jobbik, egyenesen a derűs arcát mutatta. Jól tesszük, ha ápoljuk emlékét.
Egy hónapja lépett hatályba a felhatalmazási törvény. Meddig tarthat még a különleges jogrend? Mit tesz és mit tehetne az Alkotmánybíróság? Mire használta a szinte korlátlan felhatalmazást eddig a kormány? Mi történt még a veszélyhelyzet ideje alatt? A Magyar Helsinki Bizottság videója.
<iframe width="100%" height="344" src="https://www.youtube.com/embed/gpyhst5oE30?enablejsapi=1" frameborder="0" allowfullscreen="true"></iframe>
Fogdazárkájából Demény Pált, az egyik legismertebb hazai kommunista vezetőt Péter Gábor, a politikai rendőrség irányítója barátságosan irodájába invitálja az Andrássy út 60.-ban. Mondván, rab és rabtartó, a munkásmozgalom régi harcosai nézzék és ünnepeljék közösen az „első szabad május elsejét” 1945-ben. Abszurd történet. Ma tán fel sem tudjuk fogni, az üres állami parádékkal szemben mennyire sokat jelentett ez az ünnep a szervezett munkásságnak. Egy elhúzódó emancipációs küzdelem fontos, erős, érzelemmel és tartalommal teli szimbólumává vált május 1.
Tökéletesen sűríti magába a rendeleti kormányzás jellegzetességeit a kórházparancsnoki rendszer felállításáról szóló kormányrendelet. Az egész néhány paragrafusból áll, laikusok számára is könnyen olvasható. Lényege, hogy a járvány elleni védekezés biztosítása érdekében bevonja a fegyveres szerveket az egészségügyi intézmények és készletek védelmébe. Az elsőre egyszerűnek tűnő változtatás látszólag egyértelmű célt szolgál, de mégsem.Szabó Géza balassagyarmati főigazgató főorvos és Fábián Bertold rendőr alezredes, kórházparancsnokFotók: MTI
„Vannak-e emberi jogaink?” Tette fel a kérdést a nyolcvanas évek közepén Kis János (1943), a demokratikus ellenzék meghatározó alakja híres esszéjének címében. Bár a kérdést a filozófus morálfilozófiainak tekintette, az állam a gyakorlatban demonstrálta, mi is volna rá az ő közérthető válasza: a szamizdat Beszélőnek azt a számát, amiben az esszé egyik részlete megjelent, a hatóságok még a terjesztés előtt 1986. április elsején lefoglalták és bezúzták. A lapot titokban újra kellett nyomni. (Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)
Az idő tán az egykor volt hősökkel a legigazságtalanabb. Egykedvűen szeleli ki őket az emlékezetből, nincs tekintettel történelmi érdemekre, kevesen akadnak fenn az emlékezés rácsán. Jacek Kuroń (1934–2004) nálunk már biztosan áthullott a rostán. Lengyelországban azért ez másképpen van. Mondhatni, nem csoda, hiszen Kuroń mégiscsak lengyel volt. Sokan ismerték és szerették őt ott; mint mondták, ő volt a „lengyel ellenzék keresztapja”. De jelentősége túlmutatott hazáján, civil teoretikusként és mozgalomszervezőként regionális, sőt rövid időre világpolitikai szerepet játszott.(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallgatható.)
Az amerikai könyvtárosok 1999-ben az évszázad könyvének szavazták meg a sokáig egyetlen kiadott regényét, a Ne bántsátok a feketerigót! című művét. Harper Lee-t (1926–2016) egyfajta XX. századi Harriet Beecher Stowe-nak tekintették, aki egykor a Tamás bátya kunyhójával képes volt morálisan felrázni Amerikát. Egy biztos Harper Lee 1960-ban publikált regénye is az ország elevenjébe talált. (Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)
A világ nagy része önkéntesen vagy kényszerből karanténba vonult. De mi van azokkal, akik a járványtól függetlenül el vannak zárva a társadalomtól? Vajon az ő életükre milyen hatással vannak most a külvilágban zajló események? A fogvatartottak élete rendkívül behatárolt, és ez a világ most valamivel közelebb került hozzánk. Mi is kezdjük megérteni, hogy milyen is az, ha korlátozva van a szabadságunk. A témáról a Magyar Helsinki Bizottság két munkatársa, Ivány Borbála és Tarnai Dóra beszélgetett az Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál keretében.Magyar Helsinki Bizottság · A BÖRTÖN ABLAKÁBAN
Betiltható-e egy egyenruhás náci felvonulás egy olyan település főterén, ahol többségén zsidók élnek? Ezzel a kéréssel foglalkozott 1977-ben az amerikai nyilvánosság és igazságszolgáltatás. A Chicago melletti Skokie neve bekerült a hírekbe és a szólásszabadsággal foglalkozó jogi szakmunkákba is. Hogy helyesen döntött-e a Legfelsőbb Bíróság, amikor elismerte a nácik véleménynyilvánítási szabadságát, sokan vitatják az emberi jogok védelmezői közül is. Az azonban biztos, az európai megközelítés eltér az amerikaitól, amelynek tankönyvi példája volt a Skokie-ügy. (Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)
„A totalitárius társadalom az egész modern civilizáció görbe tükre” – mondta Václav Havel. Van benne valami. Ahogyan abban is, hogy a totalitárius állam minden államok görbe tükre. A csernobili katasztrófa pedig a totális államot, jelesül a szovjet államot leplezte le, mint utóbb kiderült, visszavonhatatlanul. Még a demokratikus gondolkodású emberek közt is hódít az a nézet, hogy ugyan a totalitárius államok valóban ellenségei a szabadságnak, így az embereknek, és a zárt társadalmak „nyomasztóak” a polgároknak, de azért a diktatúrák bizonyos válsághelyzetekben, ilyenek volnának a háborúk, járványok vagy természeti, ipari katasztrófák, mégiscsak jobban teljesítenek, „hatékonyabbak”. Csernobil ezzel az illúzióval is leszámolt.(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)
Ma 228 éve működtették először „élesben” az egyik leghírhedtebb gyilkológépet, a Guillotin-féle nyaktilót. A ráció korának szülöttje. Az egyenlőség eszméje, sőt még némi humánum is kapcsolódik létrejöttéhez, mégis a forradalmi terror járatta csúcsra, amely során csak perverz módon érvényesült az egyenlőség és emberiesség, amennyiben az állami önkény hazug módon ilyesmikkel akarta igazolni a tömeggyilkosságait. A legtöbb vér ekkor tapadt a guillotine-ra, és a fékevesztett vérengzés szimbóluma lett. Pedig buta jószág volt alapvetően, elporosodott volna a sarokban, az ember tette vérengzővé.
Történelmi alkotmányunk egyik legfontosabb alkotója volt a királlyal szemben megfogalmazott rendi, nemesi szabadság elismeréseként kiadott Aranybulla. Rendiség mér rég nincs, az államformánk köztársaság, mégis érdemes felidézni az ősöreg oklevelet. Időszerűségét az is adhatná, hogy az Alaptörvény szerint „rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Beláthatjuk, ez nem könnyíti meg az alkotmánybírók dolgát. Mert ugyan mi köze lehet, mondjuk, az elfogadása idején kétségtelenül vívmánynak tekintett Aranybullának a lex CEU-hoz vagy a civilellenes törvényekhez? Nem sok. De azért (nem jogi, hanem politikai értelemben) egy kicsi mégiscsak lehet. Mert a maga idejében az Aranybulla is szabadság(jog)okról meg a főhatalom korlátozásáról szólt.(Hallgasd meg mai kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud csatornánkon!)
A nagy francia forradalmat (1789) követő években alaposan megnyirbálják a szabadságjogokat a Magyar Királyságban. A viszonylagos jozefinista sajtószabadságot – amikor gyakorlatilag korlátozás nélkül volt olvasható a francia felvilágosodás irodalma – felváltja a cenzurális elnyomás. Magát a felvilágosodás szót is tilos lesz leírni. Egymást érik a konfliktusok az abszolutista államot képviselő cenzorokkal. A költő és lapszerkesztő Batsányi János (1763–1845) is ennek a fordulatnak esik áldozatul. Felkerül a hatalom feketelistájára és haláláig nem kerül le onnan.(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)
Április 9-én a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai online beszélgetést folytattak újságírókkal. Az erről készítette hangfelvétel szerkesztett változata hallható itt. A témák: felhatalmazási törvény, rendkívüli jogrend, tranzitzónák, börtönök, új jogvédelmi területek és egy kiutasított iráni diák esete. Válaszadók a megszólalás sorrendjében: Kádár András Kristóf, a szervezet társelnöke, Léderer András főmunkatárs, Zádori Zsolt sajtós munkatárs.
<iframe width="100%" height="300" scrolling="no" frameborder="no" allow="autoplay" src="https://w.soundcloud.com/player/?url=https%3A//api.soundcloud.com/tracks/803086141&color=%23ff5500&auto_play=false&hide_related=false&show_comments=true&show_user=true&show_reposts=false&show_teaser=true&visual=true"></iframe>
Immanuel Kant (1724–1804) – mint a felvilágosodás korában annyi más filozófus – enciklopédikus elme volt. Nem csak azért, mert elképesztően sokat tudott, de azért is, mert mindenről volt véleménye, legalábbis mindenhez hozzá akart szólni, rendíthetetlenül bízott az ítélőképességében. Így az sem véletlen, hogy a „königsbergi bölcselő” ma bogaras fickónak tűnne számunkra. Úgy képzelte például, a poloskák csak fényben szaporodnak, ezért soha nem engedte, hogy hálószobája spalettáját kinyissa hű szolgája, Lampe. Kant sem volt tehát mindenben tévedhetetlen. De az emberi jogi szemlélet megalapozásában elévülhetetlen érdemei vannak.(Hallgasd meg mai kalendáriumi posztunkat Immanuel Kantról a Soundcloud csatornánkon!)
Szemérem elleni vétség miatt jogerősen 200 pengő pénzbüntetésre ítélték Tersánszky Józsi Jenő írót (1888–1969). A Budapesti Királyi Ítélőtábla szerint a vétséget irodalmi szövegével követte volna el, amelyet a Szép Szóban adott közre 1936-ban.(Hangos változat, podcast itt.)
Az Alkotmánybíróságnak (AB) kiemelt szerepe volna a jogállam és a polgárok szabadságjogainak védelmében különleges jogrend idején. Ehhez képest az AB elnökének új utasítása még inkább megnehezíti, hogy a jogszabályok vagy bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálata hatékony legyen. Az utasítás szűkíti a vitára adott teret, és lehetővé teszi, hogy még az eddigieknél is rövidebb indokolással utasítsák vissza az alkotmányjogi panaszokat. Ez különösen aggasztó, amikor a kormány rendelettel írhat felül bármilyen törvényt.
Marcus Tullius Cicero (i. e. 106–43) állambölcseleti munkássága részben saját politikai sikertelenségének köszönhető. Ettől még ma is érvényes megállapításai vannak emberi méltóságról, jogállamról, a hatalom korlátairól, az állam és a nép viszonyáról. Hogy mi köze van Cicer ónak április huszadikához? Annyi már igaz, több fontos levele született vagy születhetett ezen a napon – de persze, más napokon is. Cicero nem maradhat ki egy ilyen összeállításból – ezen a napon jött el az ideje, hogy írjunk róla.
A lengyel példa ragadós volt. 1989 tavaszán már mind az MSZMP, mind az ellenzék oldalán egyre több szó esett valamiféle „nemzeti érdekegyeztetésről” az egyre mélyülő politikai és gazdasági válság kezelése érdekében, illetve a demokratikus átmenet előkészítésére. Március 30-án az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) levelet írt a pártvezetésnek, hogyan képzeli a tárgyalást. Április 8-án pedig az állampárt néhány szervezettel össze is ült, de az ellenzék fő erői távol maradtak. Nem kívántak besétálni a csapdába. Április közepére azonban az is világos volt már, nincs mire várni, az ország konstruktivitást és eredményeket akar.
Tartalomhoz a forma. Ennek a kormányzati törekvésnek az egyik jelentős állomása volt az Alaptörvény elfogadása. Természetesen nem szépészeti szempontok voltak mérvadók, nem erre szolgált az „alkotmányozás”, azaz az új, egypárti alkotmány áterőszakolása. Más miatt kellett. Jó húsz éven át a tisztán politikai kormányzásnak korlátot jelentett az alkotmány és az alkotmányos rend, elsősorban az Alkotmánybíróság. Eztán már a kormánynak a kiiktatott vagy kézben tartott „fékekkel és ellensúlyokkal” érdemben nem kellett számolnia. Illiberális tartalomhoz megszületett hát az illiberális forma, amely jobban kézhez simul, mint a korábbi.(Hallgasd meg kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud-on!)
Kambodzsa sohasem volt túl szerencsés hely. Az 1970-es években viszont különösen kijutott neki a rosszból. A vörös khmerek öt éven tartó uralma alatt volt a legrosszabb, maga a földi pokol. Pol Pot (1925–1998) rezsimje mintegy kétmillió ember haláláért felelős, az akkori lakosság negyedét pusztította el ez az eszement kommunista és nacionalista elemekből összegyúrt ideológia és pusztító gyakorlata.(Kalendáriumi bejegyzésünk meghallgatható a Magyar Helsinki Bizottság Soundcloud csatornáján.)
Az afganisztáni háború-polgárháború tizennegyedik évében mudzsahedek (mudzsáhidok, modzsáhedek, mudzsahedinek, modzsáhedinek stb.), szóval iszlamista erők foglalják el Kabult, az ország fővárosát. Ezzel megdöntik a szovjetek kreatúrájának, Mohammed Nadzsibullah elnöknek a világi hatalmát. „Mellesleg” végérvényesen véget ér a hidegháború.
Myra Colby Bradwell (1831–1894) politikai aktivista, lapkiadó – és egyben az Egyesült Államok első női ügyvédje is volt. Hogy utóbbi hogyan jött össze neki, miközben több amerikai jogász nő előbb lehetett ügyvédi kamarai tag, mint ő, erről szól posztunk. Küzdelmét, hogy egyenlőnek ismerjék el férfi jogász kollégái és az állam, egész felnőtt életében vívta. Szenvedélyes, tartásos civil jogvédő volt, aki kiállt magáért és nőtársaiért.(Hangos változat, podcast itt.)
A bíróság elutasította egy nálunk tanuló, negyedéves iráni gyógyszerész hallgató kérelmét. Az kérte, hogy ne deportálják Magyarországról hazájába, a koronavírus-járvány egyik gócpontjának számító Iránba. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele nem követett el semmi törvénybe ütközőt, és valójában a hatóságok sem mutattak be semmilyen bizonyítékot. Mégis még a büntetőeljárás lezárulta előtt mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb kizsuppolhassák innen. Nem számítanak a tények, a bizonyítékok hiánya, az abszurd vádakat cáfoló bizonyítékok sora, az ártatlanság vélelme, de még maga a nyilvánvaló ártatlanság sem, csak a hatalom nyers akarata. Semmi kétségünk: egy politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata ügyfelünk.
Közérdekű információ indokolatlan visszatartása a véleménynyilvánítási szabadság jogellenes korlátozását jelenti – szögezte le az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítélet úttörő jelentőségű volt, mert a bíróság története során első alkalommal kapcsolta össze a tájékozott vélemény alkotásának szabadságát a közérdekű adatok megismerésének jogával. A TASZ európai súlyú ügyben képviselte a polgárok szabadságjogát. Hét év múlva majd egy újabb strasbourgi ítélet teszi aztán véglegessé, hogy az információszabadság európai alapjog. Történetesen abban az ügyben a Magyar Helsinki Bizottság volt a panaszos.
Fia, az extravagáns Fela Kuti, akit az afrobeat megteremtőjeként és legnagyobb hatású figurájaként ismerünk, világhírű lett. Funmilayo Ransome-Kuti (1900–1978) azonban a maga jogán is kivívta a világ, különösen Afrika megbecsülését. Egészen kivételes életút az övé: nigériai fekete nőként előbb országa függetlenségéért küzdött, majd a nők egyenlőségéért, jogaiért. Kétszeresen is szabadságharcos volt.
Az amerikai polgárháborúban (1861–1865) óriási veszteségek érték az országot. A sok-sok százezernyi hadi sérültről és rokkantról nem is szólva mintegy 620 ezren vesztették életüket. Ez önmagában is borzalmasan nagy szám, és különösen az a lakosságszámhoz viszonyítva: az 1860-as országos cenzus ugyanis kevesebb mint 31 millió embert számolt össze az Egyesült Államokban. Ehhez képest a polgárháború egy olyan csatával indult, ahol a harcokban (leginkább ágyúzásban) senki sem halt meg. A Sumter erődnél történtek jelentőségét nem is ez adja, hanem az, hogy a Charlestoni-öbölben mégiscsak az első fegyveres összecsapásra került sor, ahol a déli Konföderáció csapatai támadtak szövetségi haderőkre, és megkezdődött a testvérháború.
A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatója a kijárási korlátozásról. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy aki csak teheti, maradjon otthon! Mi is ezt tesszük, most ez a felelős állampolgári magatartás. A rendőrséggel és más hatóságokkal való együttműködés mindig fontos állampolgári kötelesség, ez a jelenlegi helyzetben különösen így van. Alább összeszedtük a kijárási korlátozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és megválaszoltuk a leggyakrabban feltett kérdéseket.
„Az ohioi bányában megbicsaklik kezed / A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet” – írta a Halotti beszéd c. versében Marai Sandor, pontosabban Márai Sándor. Az új emigrációs hullám kultuszműve 1951 nyarán keletkezett a Nápoly melletti Posillipóban. Az író akkor már 3 éve elhagyta hazáját – a kommunisták és a szovjet megszállók addigra urasan berendezkedtek itt.
Kezdetektől kétségek övezték az észak-ír kiegyezést lehetővé tevő egyezményt, a bonyolult duális önkormányzati rendszer csak pillanatokig működött, mégis nagy jelentősége van a nagypénteki egyezménynek. Esélyt adott a békés életre egy gyűlölettől régóta átitatott európai válságrégiónak. (Hangos változat, podcast itt.)
A dicsőség teológiája helyett a kereszt teológiáját választotta a legsötétebb időkben is. Kevesen vágynak mártírrá lenni. Ő sem akart az lenni. Neki magának többször is volt lehetősége, hogy megmentse életét, de inkább a tevékeny szolidaritást választotta a megalázottakkal és megszomorítottakkal. Akár annak áron is, hogy színleg alkut kötött a gonosszal. Dietrich Bonhoeffer (1906–1945) evangélikus lelkészt és teológust személyesen Himmler végeztette ki.
Az izsáki rendőrőrsön belehalt sérüléseibe Bara József, egy előállított, lopással gyanúsított román állampolgárságú férfi. A kényszervallató rendőr vádlottakat két év múlva jogerősen 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélték. Magyarországon minden száz egyenruhás erőszak miatt tett feljelentésből csak évi 1–4 jut el a bíróságig.(Hangos változat, podcast itt.)
Az Európa Tanács (ET) mindegyik tagállama aláírta az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Ezzel arra vállaltak kötelezettséget, hogy betartják az abba foglaltakat. Az egyezmény nem formális deklaráció, sokkal több annál, mert több garanciális mechanizmus is tartozik hozzá. A legfontosabb: a strasbourgi bírósághoz fordulhat mindenki (akár egy állam is), akinek az egyik tagállam megsérti az emberi jogait, és az adott országban nem kap elégtételt. A szerződés fontosságát jelzi, ha valaki „kilép az egyezményből”, azzal kilép az ET-ből és az Európai Unióból is. Jellemző, hogy Görögország az „ezredesek uralma” alatt kilépett az ET-ből.
Valójában nem csak a ruandai, hanem a burundi államfőt is ezen a napon gyilkolták meg. Juvénal Habyarimana, Ruanda hutu elnöke és Cyprien Ntaryamira, Burundi hutu elnöke ugyanazon a repülőgépen ült, amelyiket vállról indítható rakétákkal robbantottak föl Kigalinak, a ruandai fővárosnak a repülőterén. Politikai gyilkosság addig is gyakran történt arrafelé, amelynek sokszor volt következménye polgárháború és tömeggyilkosság. De 1994-ben a korábbiakhoz képest mérve is maga a pokol szabadult el. Szűk száz nap alatt 800 ezer és egymillió fő közötti ruandait gyilkoltak meg.
A politikai ellenfelei által később „malmesbury-i szörnyetegnek” titulált Thomas Hobbest (1588–1679) európai tanulmányútja és találkozása Galileivel győzte meg végképp arról, hogy életének fő hivatása a filozófia. A természetjogi gondolkodók, tehát az emberi jogok elméletének megalapozói közül ő annyiban mindenképpen továbblépett elődeihez képest, hogy az állam hatalmát nem isteni kegyelemből vagy törvényből származtatta, hanem szerinte az emberek közti szerződésen alapul, tehát mindenképpen emberi alkotás, amely romlékony, de alakítható.
Az 1956 után elítélt politikai foglyokat hónapokon át azzal etették, hogy 1960 tavaszán szabadulni fognak. Csakhogy az amnesztiát sokkal szűkebbre szabták. Így aztán míg a hírhedett ávó aljas irányítói kiszabadultak, Bibó István például nem. Egyedülálló módon a váci börtönben tömeges éhségsztrájk tört ki. A hatalom zavarában visszahőkölt. De aztán mégsem visszakozott, és megtorolta a rabok közös akcióját.
Ez a Skype-beszélgetés a magyar jogállam harminc évvel ezelőtti megszületéséről, a jogállami forradalomról és későbbi elbukásáról, a jogállami ellenforradalomról még a koronavírus-járvány korai időszakában készült. Firenzében, ahol Halmai Gábor jogtudós él és tanít, éppen csak elkezdődtek a korlátozások, de már nem volt tanítás, korlátozták a mozgást és a társas érintkezést. Magyarországra és Budapestre, ahol Mink András történész él és dolgozik, még csak a rémisztő hírek jutottak el, elsősorban Kínából. Azóta a járvány ideért hozzánk is elvitathatatlanul. De más rossz dolgok is bekövetkeztek azóta: bevezették a rendeleti kormányzást, és a kormány teljhatalmat kapott, s csak rajta áll, mire használja majd. Az első napok nem sok jót ígérnek.
Az NKVD hóhérjai mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot és egyéb fogvatartottat mészároltak le néhány hét alatt. Többségükben tartalékos tisztek voltak, a lengyel elithez tartoztak, és Lengyelország felosztása elleni honvédő harcokban kerültek szovjet hadifogságba és börtönökbe. Sztálinék eltitkolták sötét bűnüket, igyekeztek a nácikra kenni, kevés sikerrel. Az el nem követett bűnökért mégis több tucat németet végeztek ki koncepciós perekben.
A felhatalmazási törvény nem ad elegendő védelmet az ellen, hogy a kormány a veszélyhelyzetet kihasználva megsértse alapjogainkat vagy éppen tovább szűkíti a parlamenti kontroll lehetőségét. Az új törvény és az azzal adott határidő nélküli felhatalmazás így veszélyes fegyver a fékek és ellensúlyok rendszerét az elmúlt évtizedben szisztematikusan leépítő kétharmados kormánytöbbség kezében. Egyben újabb alkalom a kormánynak arra, hogy átléphesse a hatalomgyakorlás még meglévő alkotmányos korlátait.
Egész életében készült az életáldozatra és vértanúságra Apor Vilmos (1892–1945). Gyerekként, szeminaristaként, felszentelt papként és győri püspökként is számot vetett az eshetőséggel. Végzete nagyhéten teljesedett be, és egy lövöldöző részeg szovjet katona képében érte utol, amikor a püspökvár pincéiben megbúvó nőket akarta megoltalmazni.